A legfrissebb, mindannyiunk számára érdekes híreket igyekszünk megosztani. Viszont a kapacitásunk véges, így ez csak akkor fog tudni jól működni, ha segítetek ti is. Csináljuk együtt, küldjetek szerkesztőségünkbe rövid híreket!
Mezítlábas ösvény a játszótér mellett!
Mezítlábas ösvény a játszótér mellett! - Legyen Ön is részese egy izgalmas projektnek, mely a falu apraja-nagyjának és az ide látogatóknak is örömére szolgál!
Karantén-körkép
Mindannyian nehéz időket élünk meg a bezártság miatt. Talán segít, ha tudjuk, hogy mások hogyan küzdenek meg a helyzettel, vagy akár az is, ha látjuk, hogy másoknak még nagyobb gondjaik vannak. Rövid interjúkban arról kérdeztünk meg néhány helyi lakost, hogy miként éli meg a koronavírusos időket, hogy telik egy napja, mi változott az életében, mi az, ami nagyon hiányzik, és mi az, ami – esetleg – jobb lett?
Mi virít itt?
A falunkban élő természetfotósok rovata
Pad a ház előtt
Marton Ferenc mesél a falu egyik legszebb házáról
Jenői Szalon – Dér Andrással
„Széles életet kellene élni, hiszen a hossza nem befolyásolható. Nagyobb bűnt követ el az, aki az életem tartalmát veszi el, mint aki az életet. Az életem tartalma pedig a szabadság.” – kaptuk az útravalót Dér András filmjében Goldschmidt Dénes pszichiátertől.
Szalon gumicsizmában
Szalon gumicsizmában Helyi hírességek testközelből Március 26-án tartottuk az első Jenői Szalont, ahol máris nagyon sokan gyűltünk össze. Vendégeink a csaknem ötven éve Pilisborojenőn élő művészházaspár, Németh Ilona bábtervező és Fodor Tamás színművész, rendező, a Stúdió K alapító-igazgatója volt. Megtudtuk róluk, hogy az [...]
Ördöglépcső és Kápolna-barlang
Izgalmas célpontok 2-3 órás villámtúrákhoz – természeti látványosságok településünk közelében.
A csodálatos kucsmagomba
Cserényi-Zsitnyányi Idikó ismertetője
A mi faluközösségünk
Az egész világon terjed az új koronavírus. Minket sem került el, már itt van velünk is. Iskolák, óvodák, egyetemek, szórakozóhelyek, munkahelyek zártak be. Már nem is tartom elképzelhetetlennek, hogy én is úgy védekezzek a vírus ellen, ahogy a tévében látott kínai emberek. Legtöbbünk otthon ragadt, sokan iskolás, óvodás gyerekekkel bezárva a négy fal közé. Mindez egyrészről nehézséget jelent a gazdaság számára, de vannak pozitív hozadékai is. Picit talán lelassulunk, átértékeljük a dolgokat, az életünket.
Építsünk hidakat
Balázs Nelli falunkban élő pszichológus és meseterapeuta egy afrikai népmesén keresztül ad tanácsot arra, hogy hogyan küzdhetünk meg lelkileg a mostani nehéz és szokatlan helyzettel.
Időseink négy fal közé zárva
Hogyan kerülhető el az izoláció és az elmagányosodás
Tojásfestés természetes anyagokkal
Pár hete kicsit lelassult az élet, mindenki befelé és a családja felé fordul, korlátozottak lettek a lehetőségeink, több a szabadidőnk. Remek időszak ez, hogy a közelgő húsvét alkalmából visszatérjünk dédanyáink hagyományaihoz, és bevonjuk a tojásfestésbe a gyermekeinket is.
Itt a lehetőség a megújulásra
Beszélgetés Légrádi Gabriella keresztes nővérrel. Egy eddig ismert világban a templom mellett megbúvó rendház kertjében ülnénk egy padon, sütne a nap, mi elbeszélgetnénk a keresztes nővérekről, a nagyböjtről, a húsvéti várakozásról. Most azonban mindezt egy képernyőn keresztül tesszük, egy új világban, amely talán esélyt kapott a megváltozásra vagy éppen megújulásra.
Sváb húsvéti étkek
Látogatás Wippelhauserné Metzler Gabriellánál
Húsvéti szokások
Szegedi Róbertné Miltz Magdi néni ünnepi jegyzetei
10 vödör víz
Ifjú virágszálaink szépségének védelme
Jó és rossz hírek
Jó és rossz hírek Jó és rossz hírem is van hétvégére az 'utas' konszolidációs pályázatok elszámolásával kapcsolatban. 1. JÓ HÍR a 2015-ös konszolidációs pályázat elszámolása kapcsán! A lényegesen kevesebb és kisebb súlyú szabálytalanságot, hiányokat tartalmazó konszolidációs pályázat mintegy 81 millió forintnyi támogatásának visszafizetése ügyében még van esély [...]
Tollas barátaink etetése
Tollas barátaink etetése Fotó: Mihályi Ferenc Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet. Hazánk környezeti állapota ma még [...]
Január elején
Január elején Nagy előrelépésként élem meg, hogy január 1-től hárman is fixen dolgozunk a hivatal jegyzői-polgármesteri emeleti szobájában: dr. Horti István jegyző, Komlós Tibor alpolgármester és én. Már az első héten nagyon érezhető volt, hogy sokkal több ügyre, teendőre marad érdemi időm. Persze így sem pár nap [...]
Az új év első munkanapja
Az új év első munkanapja Nagy élmény volt ma dolgozni menni a hivatalba! És szokatlan is! Olyan kihalt volt reggel fél 8 körül a Fő utca, mint egy kánikulával sújtott két évvel ezelőtti nyári nap delén, ahol a forró aszfalt gőzölgését csak egy kóbor kutya zavarta meg, [...]
Évzárás után
Évzárás után Visszatekintve most csak a november közepétől zajló Karácsony- és évvége váró nyilvános eseményekre, úgy hogy éreztem, hogy igencsak pezsgő év végét zártunk Pilisborosjenőn. És egészen biztosan nem minden hír jutott el hozzám, így az alábbi összefoglalás nem teljes: sem az összes esemény tekintetében, sem ezek [...]
Novemberi történések
Novemberi történések Mondanám, hogy lassan eltelik egy hónap a választás napja óta, de nem így van. Merthogy nagyon gyorsan telik az idő és szinte nincs olyan nap, amikor ne történne valami érdekes - legyen az elgondolkodtató, elkeserítő vagy éppen nagyon lelkesítő. Ezekből gyűjtöttem egy csokorra valót, hogy [...]
Tisztújítás után
Tisztújítás után A puszta tudósításon túlmenően szeretnénk az egyesület tevékenysége és a falu közügyei iránt érdeklődő olvasóink számára egyrészt összefoglalni azokat a gondolatokat, melyek elkerülhetetlenül a tisztújítás szükségességére vezettek, másrészt bemutatni azokat az elveket és elképzeléseket, melyek mentén a képviselőtestület és az egyesület viszonyát a jövőben alakítani [...]
Tájékoztató a 2097 Csoport Egyesület 2019 november 7-i közgyűléséről
Tájékoztató a 2097 Csoport Egyesület 2019 november 7-i közgyűléséről A közgyűlés napirendjén az Egyesület működését érintő fontos kérdések szerepeltek. A választási sikert követően és a tagság jelentős létszámbővülése okán is fontos volt újragondolni az Egyesület további működésének kereteit. Az Egyesület elnökségének három tagja önkormányzati képviselő lett, emiatt [...]
Óvoda civil összefogásból
A Pilisborosjenői Gyöngyharmat Waldorf Óvoda negyedik tanévét immáron saját épületében kezdte meg tavaly szeptemberben. Példaértékű a szülői összefogás – mellyel ingatlant vásároltak és annak kibővítésével lakóházból óvodát faragtak. Interjú Verba Judittal, az óvodát fenntartó egyesület elnökével.
Helyek a hegyen: A Solymári-fal
Izgalmas célpontok 2-3 órás villámtúrákhoz – a településünk közelében rejtőző természeti látványosságokat mutatja be Nevelős Zoltán.
A kampányút bosszúja
A kampányút bosszúja Megkezdődött a harmadik hét a hivatalban. El tudom képzelni, hogy van olyan, aki már a konkrét változásokat várja (én is), mi pedig még az átadás-átvételi anyagait dolgozzuk fel, készítjük az új testület szervezeti működési szabályzatát, ismerkedünk a hivatali dolgozókkal és problémáikkal, javaslataikkal ÉS kezeljük [...]
„Akik kötődnek a sváb kultúrához”
Szegedi Ferenc született pilisborosjenői. 20 évvel ezelőtt Gröschl Mici néni buzdítására belépett a német dalkörbe, és az akkor alakuló nemzetiségi önkormányzat elnökévé is megválasztották. Sváb szokásokról, történelemről, a megújuló tájházról és az ott rendezettprogramokról beszélgetett vele Bozsódi Borbála.
A Kálváriához vezető fasor megújítása – képek
A Kálváriához vezető fasor megújítása - képek November közepén fejeződtek be a kálvária fasor rendbetételének végső munkálatai. A felújítás során megritkítottuk a bozótost, kivágtuk az elszáradt, invazív bálványfákat, és hársfa fasort telepítettünk. A munkára 29 család, és több mint 90 önkéntes jelentkezett! Az eseményről készült videó beszámolót [...]
Gombatermesztéstől a termelői boltig
Cserényi-Zsitnyányi Ildikó pár háznyira lakik tőlünk, kedvesen köszönünk egymásnak mindig, de nem tudunk egymásról sokat. Csak amennyit a Facebookon látok. Úgyhogy lehet szidni, de nem haszontalan a közösségi média. Ott láttam ugyanis, hogy Ildi olyan dolgot valósít meg, ami nekem még csak a bakancslistámon van: gombaszakellenőr lett.
Egy mozgalmas kedd
Egy mozgalmas kedd Egyik eddigi hivatalban töltött nap sem volt laza teadélután, (nem is számítottunk rá természetesen és nem is kell annak lennie), de a keddi, október 22-ei volt talán az eddigi legmozgalmasabb nap. IDŐSGONDOZÁS Még nem sikerült hosszútávon megnyugtató módon rendezni az idősgondozás egyik önkormányzati feladatát. [...]
Hétfői ügyek
Hétfői ügyek Aláírási címpéldány, e-személyi készítése ügyében indultam el hétfőn, hogy minél előbb tudjuk igazolni az OTP számára a változásokat és tudjuk elutalni az átadás-átvétel közben még nem kifizetett számlákat. Köszönjük a türelmét az érintett cégeknek, vállalkozóknak - remélem hétvégére sikerül minden jogos függő számlát kifizetni! Fiaimnak [...]
Emlékezetes vasárnap
Emlékezetes vasárnap Alakuló ülést tartottunk a Művelődési Házban vasárnap késő délután. Hihetetlen jó érzés volt az a zsongás, ahogy az egyesületünk tagjai és a körötte aktív emberek segítették méltóvá tenni ezt az 5 évente előforduló estét! Sütöttek, dekoráltak, pakoltak, előkészítettek, poharakat hoztak, virágokat rendeltek és mozgósítottak, fotóztak, [...]
Szombati események
Szombati események Szombat kora reggel indultak falunk Idősei, a Nyugdíjas Klub tagjai egy változatos programokkal és helyszínekkel teli klassz utazásra (Tinnye, Perbál, Tök, Zsámbék Tatabánya,Tata útvonalon, ahogy tegnap este írtam). Az utazás szervezőjével, Komlós Elizabeth -el telefonon megbeszéltem, hogy induláskor két megállónyit a szociális kérdésekkel is foglalkozó [...]
Pénteken történt a hivatalban és környékén
Pénteken történt a hivatalban és környékén A pénteki napon részben Bozsódi Borbála, részben Antonovits Bence társaságában dolgoztam a polgármesteri hivatalban - volt dolog bőven! GYALOGÁTKELŐT A SULIHOZ: ügyintézés elindult Pont dél lett, mire sikerült a rengeteg futó ügyintézés és függő kérdés eldöntése mellett a Magyar Közút honlapjára [...]
Eseménydús csütörtök
Eseménydús csütörtök A mai napom egészen biztosan emlékezetes lesz, több okból is. Rengeteg minden történt, néhányat érdekességképpen megemlítenék: ÁTVETT MEGBÍZÓLEVÉL Délután 17 órakor a Helyi Választási Bizottság elnökétől, Fodor Alicetól átvettem a polgármesteri megbízólevelet, jogerőre emelkedett a választási eredmény. Ezúton is köszönöm a Helyi Választási Bizottság, a [...]
Vízellátási problémák
Vízellátási problémák Több lakossági panasz érkezett, mert több utcában alig folyik valami az ivóvíz csapból. Sajnos nem érjük el a DMRV-t, pedig több csatornán próbáljuk. Kérem megértésüket és víztakarékos esti programot. Akinek ivóvízre lenne szüksége, kérem keressen telefonon: 06 / 70 / 978 0037 Tömöri [...]
A közösségi energia kezdeményezések akkor hasznosak, ha időben, alulról bevonják a közösséget
Elektromos közösségi buszos és vízi közlekedés, fa-kataszter, megújuló energiás szövetkezetek, szén-dioxid semleges városok, bérelhető napelem, városi mező, esővízgyűjtés – ez csak néhány létező megoldás, amiről szó esett és átvehető bármely település számára.
Az önkormányzati választás után…
KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT! Kedves Pilisborosjenőiek! Képviselőjelöltjeinkkel együtt nagyon-nagyon köszönjük a bizalmat, az Önök elsöprő erejű támogatását! Nagyon hálásak vagyunk érte, úgy érezzük, hogy érdemes volt a sok-sok befektetett munka, idő, energia, amit a falu ügyeinek alapos megismerésére, a faluvezetés kiismerésére szántunk! Kőkemény időszak van mögöttünk, de [...]
Helyek a hegyen: Az Ezüst-hegy kőfejtőjének barlangjai
Izgalmas célpontok 2-3 órás villámtúrákhoz – településünk közelében rejtőző természeti látványosságokat mutat be Nevelős Zoltán.
A választó választ
Különféle helyzetekben különféle minőségünkben nyilvánulunk meg: vagyunk szülők, gyermekek, rokonok, munkatársak, szomszédok, sporttársak, üzlettársak, lakók, főnökök, beosztottak, szülőtársak, utasok, ügyfelek, fogyasztók és sok minden más. Négy-öt évente egyszer, legalább egy napig választók vagyunk.
Reakció a programunkat ért kritikákra
Reakció a programunkat ért kritikákra Polgármester Úr elolvasta (köszönjük!), és nem restellte véleményezni a gazdasági programunkat. Néhány dolog azonban elkerülhette figyelmét, így fogadják az alábbi helyreigazítást Polgármester Úr keresetlen véleménye itt olvasható Nézzük a részleteket: "• A 2097 Egyesület megalakulása óta két pályázatot nyújtott be, [...]
A falu legerősebb embere
Érdemes reggel korán kelni, és hét órakor a Budai út felé haladni. A „reggeli hangulatfelelős”, ahogy Frivaldszky Betti nevezte, mindennap arra sétál a kutyájával (Rippi). Az Olga utcától, ahol 73 éve lakik, egészen a kápolnáig és vissza. Igazán nagy jelentősége ennek akkor lesz, ha megtudjuk, hogy a bácsi, akivel ott találkozhatunk, október 1-jén lett 100 éves. Sipeki Matyi bácsi életéről, küzdelmeiről, családjáról az Olga utcai házban hármasban; lányával, Margittal és menyével, Valériával beszélgettünk.
Hirtling István színművész is a 2097-et támogatja
Hirtling István színművész is a 2097 Csoport Egyesületet támogatja Hirtling István Jászai Mari-díjas, Érdemes művész a 2097 Csoport Egyesület alapító tagjaként és szakértőként is támogatja Tömöri Balázs polgármester-jelöltünket. Sokoldalú tapasztalataival eddig is segítette falunk életét. Legutóbb Bessenyei Ferenc özvegyével, B. Élthes Eszterrel beszélgetett a Jenői Szalonban, [...]
Fele sem igaz!
NE DŐLJÖN BE! Hiteles forrás szerint Küller János polgármester Markó Gáborral “kampányol” Lazaréten. Nem véletlen, hogy az a hír terjed, hogy a 2097 Csoport Egyesület jelöltjei megválasztásuk esetén fel akarják bontani a meglévő szerződéseket és elveszik a közművesítésre befizetett pénzüket. Ne dőljön be, nem így van! [...]
Kis őszi gombászás
"Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.” (Márai Sándor: Füves könyv