A kampányút bosszúja

Megkezdődött a harmadik hét a hivatalban. El tudom képzelni, hogy van olyan, aki már a konkrét változásokat várja (én is), mi pedig még az átadás-átvételi anyagait dolgozzuk fel, készítjük az új testület szervezeti működési szabályzatát, ismerkedünk a hivatali dolgozókkal és problémáikkal, javaslataikkal ÉS kezeljük a szekrényekről kiboruló csontvázakat. Valószínűsítem, hogy még egy ideig így lesz: izgalmakban felülmúlta a korábbi napokat is. Most is volt minden: lejárt munka- és bérleti szerződések, noteszlapra név és dátum nélkül kézzel írt Falugondnoki leltárak, pályázati elszámolások elmaradása miatt súlyos pénzvisszafizetési kockázat, első polgármesteri fogadóóra, első elfelejtett és első lemondott találkozó – hogy csak párat említsek.

(m)ilyen falugondnokságot szeretnénk?

Minden nap a Falugondnokság érintésével megyek be a hivatalba. Szeretnék többet kijutni a terepre és látni a jenői valót, beszélgetni az emberekkel, hogy mi foglalkoztatja őket, de egyelőre úgy érzem, hogy míg minden szekrényt át nem néztünk, bent van a dolgok oroszlánrésze, ott kell lennem. Hasznosnak bizonyul a napi egyeztetés falunk gondnokaival, mert szinte minden nap történik velük valami váratlan, mindig van változás. Most az egyik saját autóval fuvarozó falugondnok, Károly tervezett szemműtéte került elhalasztásra, úgyhogy tud mégis jönni pár napig ételt szállítani időseinknek. Önkormányzati jármű és sofőr hiányában egyesületünk tagjai szállítják önkéntesmunkában falunk időseit az ürömi Idősek Otthonának nappali ellátására – köszönet mindenkinek, aki jelentkezett és segít!

Komlós Tibor egy gyors hivatali zárcserét követően kézbe kapta a Falugondnokság leltárát. El is viharzott vele, hogy belevágjon leellenőrizni, hogy megvan-e minden. Nem árulok el nagy titkot: minden leltárkészítési feladatot el kell végeznünk a közeljövőben rendesen, mert elég esetleges a meglétük. A falugondnokság leltára talán a leggyengébb – olyan, mint egy időutazás: név és dátum nélkül, kézzel kockás noteszbe írt leltár már évtizedekkel ezelőtt sem lett volna elfogadható, elégséges, nemhogy 2019-ben. A leltár tartalma is aggasztó: ósdi, roncs, tönkrement, tompa, csorba, leamortizált eszközök egy romos, poros épületben, elhanyagolt területen. Innen, erről a bázisról indul napi útjára a másfél év múlva nyugdíjas Judit, aki elsősorban közterületeink tisztaságán dolgozik. Nehezen vállalható körülmények között, gyalog, szemeteseinket ürítve és a Falugondnokságon újrahasznosítás céljából utóválogatva azok tartalmát. Gyula a telep őre, a szelektív gyűjtők rendjét és a nap közben nyitott telepet vigyázza. Károlyra nagy szüksége van a csapatnak: kocsija van és ezzel a saját autóval fuvarozza Juditot a hulladékgyűjtés során, tériszonya nincs úgyhogy ő teszi ki a nemzeti színű lobogókat a villanyoszlopokra. Sőt, jelenleg falunk idősei számára napi ebédet is kiszállít.

Őszintén megmondom: nagyon szégyenlem magam, mikor naponta elhaladok a Falugondnokság előtt! Eszembe jut, hogy hiába törekedtem a legjobbra, Judit, Gyula és Károly bá’ még mindig ide kell bemenjenek reggelente dolgozni és sok szempontból méltatlan körülmények között végzik munkájukat. Nagyon remélem, hogy hamarosan szintet lépünk eszközöket, körülményeket, hatékonyságot és falugondnoki telepet illetően, ezen dolgozunk nap, mint nap Komlós Tibivel, Istvánnal és a többiekkel!

Suli és szociális ügyek

Mondjuk ma ezen csak reggel tudtam gondolkozni. Reggel felhívtam az érdi tankerületi igazgató asszonyt, Sárközi Mártát. Dienes Dóra iskola igazgatótól kaptam meg a számát múlt pénteki iskolabejárással egybekötött egyeztetésünk alkalmával. Egyetértettem vele: nem árt bemutatkozni, bejelentkezni a tankerületi vezetőnél, aki olyan sokat tett és tesz a suliért! Megköszöntem eddigi segítségüket és megbeszéltük, hogy személyesen folytatjuk, ha pár hét múlva errefelé jár. Megnyugtattam (legalábbis remélem), hogy nemcsak földrajz-angol szakos tanárként és szülőként fontosak nekem is a suli ügyei, de polgármesterként is így lesz! Következő iskolai hívásom a tornaterem ügyében bonyolítom, hogy a  Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Programban (TTT) megépülhessen Pilisborosjenő egyik fő vágya, a tornaterem.

Ma adódott először alkalom arra, hogy Pappné Fehér Annával is leüljek, aki a hivatalban 4 órásként sok ügyet visz, többek közt a szociális ügyeket, a gyámhatósági teendőket, az ingatlanok adóértékének készítéseit, a választások bonyolítását. A hivatal ügyeit évtizedek óta látó bölcs hölgy sok hasznos, megfontolandó tanácsot adott és képbe hozott a rendkívüli és rendszeres szociális segélyek és a szociális tüzifa kapcsán is. Meghívott a pont ma esedékes szociális jelzőrendszeri találkozóra, amire nagyon szerettem volna, de végül mégsem jutottam el – lásd később.
Szollár György közterületfelügyelő úrral is volt alkalmam egy izgalmas megbeszélésre leülni, akivel kitértünk a Téglagyári út-Malomdűlő útjainak, illetve a Bécsi úti településrész útjainak forgalomkorlátozásának lehetőségeire, beszéltünk a filmesek behajtási engedélyeiről és az általuk fizetett bérleti díjak növekedéséről, a Faló környéki forgalomkorlátozás lehetőségeiről, a falu különböző részein kint lévő korlátozásokról, illetve kölcsönös döbbenetünkre kiderült, hogy Szollár úr Czabános volt, én Erdőaljás (óbudai általános iskolák) és mindketten a szomszédos Hármashatár-hegyen nőttünk fel, a Virágosnyeregbe vezető úton szánkóztunk, bringáztunk sok évtizeddel ezelőtt.

Még délelőtt derült ki az is, hogy hiába csavargatták a szobánkban a termosztátot a számlákkal dolgozó és egy helyben ülve eléggé fázó hölgyek, nem működött a fűtés az épületben. De nemcsak ez, hanem az is kiderült ennek kapcsán, hogy Berci bácsi karbantartói szerződése is lejárt, aki viszont az épület minden szegletét ismeri. Újabb megoldandó feladat holnapra!

Pályázati elszámolás viharfelhők
Mielőtt azonban hívhattam volna, dél magasságában kaptam a hírt, hogy az Államkincstár és a Belügyminisztérium nehezményezi, hogy 2015/2016-os konszolidációs pályázatainkkal többszöri felszólítás ellenére sem számoltunk el. Utolsó határidőt kaptunk: 15 napon belül a főleg útépítésekre költött mintegy 116 millió forinttal megfelelő módon elszámoljunk, ellenkező esetben vissza kell utalni az Államkincstárnak év végéig! Ez a hír TELJESEN átírta a napot, gyors tanácskozás tartottunk, hogy egyáltalán mit várnak pontosan tőlünk, miért mondják, hogy nem teljesítettük a beszámolást, mi történt tavaly. Két kupac irat átnézése után is csak sejtjük, pedig ráment a mai nap. Befutott Dömötörfy Zsolt és Éva néni, édesanyja, aki költségvetési számviteli szakértő, igen magabiztosan mozog pénzügyi kérdésekben és átnézte a rendelkezésre álló iratokat. Leellenőrizte a jóváhagyott maradvány értékeket az önkormányzatnál és intézményeinél, segített a gazdasági-pénzügyi osztály dolgozóinak, hogy átlássuk a pénzügyi helyzetet. Csillag Katalin, az önkormányzat megbízott pénzügyi vezetője a héten van utoljára, bár vállalta, hogy a későbbiekben is segít egy-egy konkrét ügyben, hivatalosan most a héten kell/tudjuk átvenni tőle az utóbbi években csak általa látott és átlátott gazdasági-pénzügyi ügyeket. Erre fókuszálunk a héten!

Adrenalin a magasban, mondanom sem kell, hogy szégyenszemre a több 100 milliós visszafizetési kötelezettség fenyegetettsége okozta lázban elfelejtettem elmenni Wilheim Péter plébános úrral való találkozóra is! Telefonon eltoltuk egy héttel – gondolom mondanom sem kell, hogy a nap legkínosabb telefonhívása volt; ezúton is elnézést!

Az első fogadóóra

És a felfokozott pillanat csúcspontján, egyszer csak megérkezett Gyuri bácsi, aki állítása szerint polgármesteri fogadóórára jött hozzám. (Ajaj, reggel még eszemben volt, hogy Küller úr hétfőnként tartotta a fogadóóráját és még ez van a honlapon!) Gyuri bá’ szinte le sem ült, nem hezitált rögtön azzal indítani, hogy nevezzük át a Fő utcát Bárdi Ödön sugárútra! Próbáltam neki illusztrálni a pillanatnyi nehézségeket és remélem megértette, hogy maximálisan tiszteletben tartva Bárdi Ödön munkásságát, még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy átnevezésekkel tudjunk érdemben foglalkozni, de békeidőre felírtam javaslatát.

A fogadóórára többen is eljöttek, alig győztem jegyzetelni. Szimpatikusabbnál szimpatikusabb emberek jöttek felajánlással, illetve több fogós kérdéssel vagy teljesen jogos fejfájásukkal, hogy miként tudnának megszabadulni a lazareti új ingatlanuk önkormányzati jelzálogától, miként lehetne forgalomlassító és közvilágítás utcájukban, miként jöhetne ki kék busz Budapestről, miként lehetne a lazareti ikerházak építésének elejét venni, miként kaphatnának utcanévtáblát ők is. Sőt, pénteken és ma is volt olyan lakos, aki annyira szívügyének érzi a szegély nélkül vélhetően hamar az enyészetté váló utak kérdését, hogy saját költségén szegélyt és járdát építene, s műszaki konzultációért, eligazításért, tulajdonosi hozzájárulásért tért be a hivatalba.
Fogadóóra után a közel egy hete távozott dr. Szabó jegyző urat helyettesítő Oláh Tibor jegyző referens hozott számomra számos aláírni- és pecsételni valót. Precízen, alaposan elmagyarázta, hogy mit miért javasol aláírni – ha minden nap csak egy-egy dolog rám ragad abból, amiket mond, hamarosan jók leszünk.

Hazafelé még biológus barátommal, Erdélyi Ferivel futottam össze, aki azt a nagyszerű levelet írta a murvabánya természeti értékeiről, ami megmentette azt a beépíthetőségtől. S átbeszéltük az erdővédő petícióval kapcsolatos lehetőségeket, teendőket, majd egyre terebélyesedő kulcscsomómat előhalászva, korgó gyomorral, hasogató fejfájással értem haza, a családi fészekbe – ahol már aludt az óraátállítástól és az őszi szünettől kiütött családom!

És most olvasom az Államkincstár elnökének levelét, hogy ha a 2015 és 2016-os pályázatokkal érintett használatbavételi engedélyeket nem tudjuk idén megküldeni, akkor mindkét korábban megítélt pályázat teljes összegének visszautalását kérik. Vagyis 81.300.853 + 142.699.147 = 224.000.000 forintot.

Azt hiszem, hogy kezdem érteni, hogy miért mondta Küller János hivatalba lépésemkor, hogy “Gratulálok Tömöri úr! Ez a vég kezdete!“….

Sejtettem, hogy nem gyaloggalopp lesz az első időszak, és ígérem, hogy amíg ez a veszély el nem hárul, nem tesszük fel a kezünket és mutogatunk hátrafelé, hanem a következő 15 napban (is) megtesszük, amit csak lehet!

Tömöri Balázs