„Az élet napos oldalán vagyok”

Perlinger Györgyi, az „utolsó mohikánok” egyike?

„Perle”németül gyöngyöt jelent. Nekem a Perlinger név hallatán mindig ez a szó jut eszembe. Ám ez nem lehet véletlen, hiszen a kis boltocska a falu központjában, a vendéglő és az állatorvosi rendelő között, pontosan egy ilyen kis gyöngyszem. Azonnal otthon érzem magam, és a beszélgetés magától folydogál, csordogál, bár Györgyi temperamentumából adódóan inkább rohan. Mindent el szeretne mondani, én pedig mindent le szeretnék írni.

A Györgyi butik nagyon hangulatos, minden megtalálható itt, kellékek kerek szülinaphoz, az évszaknak megfelelően sálak, sapkák, karácsonyi csodák, színben harmonizáló kisebb szigetecskék, tonett székek, régi fotók, női ruhák. Györgyi pedig mindenkit szeretettel lát. Most már értem ezt, de nekem eleinte olyan szigorúnak tűnt, meg is mondom neki. „Igen, ez lehet, hogy így tűnik, de aki engem megismer, tudja, hogy nyitott és barátkozó típus vagyok.. Édesapám kereskedő volt és arra tanított mindig, hogy aki az üzletedbe betér, az kifejezetten tehozzád szeretne jönni. Ezért én úgy tartom, hogy a vevő szent, a vevő mindenek előtt. Nagyon szeretném és örülnék, ha még többen jönnének. Annyi aranyosságot árulok, mindenkinek próbálok a kedvébe járni”. Kiderül, hogy életében összesen két munkahelye volt, a Nikex Nehézipari vállalat és ez a butik. Nehézipar és a könnyed szépségek tárháza. Érdekes kombináció.

Heimatstübchen – Tájszobácska

„1984-ben gondoltam egy nagyot és az akkor még összevont üröm-pilisborosjenői tanácshoz folyamodtam iparengedélyért. Az ügyintéző Sedon Ilikével kellett intéznem az iparengedélyt, jó barátok lettünk, ő és a kolléganői voltak az első vásárlóim.” Györgyiről azonnal lehet sejteni, hogy nem egy otthonülő típus. Zizeg körülötte a levegő. Árut szerez be, szervez, énekel, és szívügye a svábok tradícióinak minél több emberrel való megismertetése. Egy misszió, amit hosszú évek óta rendületlenül képvisel. „Az állatorvosi rendelő helyén rendeztem be a picike tájházat, vagy inkább tájszobácskát, Heimatstubé-t, oda gyűjtöttem hosszú évekig a tárgyi emlékeket.” Legújabb szerzeménye Gröschl Mici néni édesanyjának, Wührl Annának menyasszonyi blúza és igazi bársony kabátkáját. Kérdésemre, hogy került a Heimatstube a mai állatorvosi rendelő helységeibe, elmondja, hogy 2001-ben megvásárolta a házat, ami egy testvérpáré volt. „Előtte én már gyűjtöttem a tárgyakat, dokumentumokat, mert arra jöttem rá, hogy ez már a 24. óra. És akkoriban elmentem Harkányba nyaralni, jártam ott a sváb falvakat, csodáltam a szép tájházakat, régi sváb portákat és elhatároztam, hogy Pilisborosjenőn is létrehozok egy emlékhelyet. Ez lett a Heimatstube, melyet a Nemzetiségi Önkormányzat támogatott. Az avató ünnepségen iskolások, óvodások, polgármester, Antal atya, az adományozók és sok érdeklődő a faluból.” Szerencsére most már van egy gyönyörű tájház a faluban, amely szép kiállítással várja a látogatókat. Egyetértünk abban, hogy a tájház, a svábok története sokkal több figyelmet érdemel, ezért majd áprilisban egy átfogó programsorozatra készülnek.

Hochzeit és paprikás leves

Györgyi édesanyja, Gier Hildegard, magyarosított nevén Győrvári, akinek felmenői Budaörsről kerültek Pilisborosjenőre. Apai ági nagymamája pilisborosjenői lány, a buszfordulóban laktak. Ő Budakalászra ment férjhez, ott született Györgyi édesapja, Perlinger István. „A sors furfangos fintora, hogy édesapám visszanősült Pilisborosjenőre. A kereskedői, vendéglátói véna mindkét oldalról belém ívódott, hiszen édesapám a kereskedelemben dolgozott, a hentes- és mészáros üzletünk pedig anyai nagypapámé volt, mellette működött a kocsma és benne a daloskör. A kismalacokat nagyapám Leányvárról vásárolta, mert ott nagyon jó minőségű süldőt lehetett vásárolni. Melyeket aztán nagy gonddal felhízlalt, több szobás disznóólban tartotta őket, mindig nevettünk is, hogy a malacoknak több szobája van, mint nekünk. A falubeliek nagyon kedves vevői voltak nagyapámnak, hiszen mindig minőséget kaptak, törődést és tiszteletet. Nagyon jó vevőink voltak, szívesen jártak hozzánk az emberek.” Aranyos történet szülei esküvőjéről, hogy a svábok kiemelt ünnepeken főzött ételét, a paprikás levest szolgálták fel. Ez Györgyi elmondása szerint egy paprikás csirkéhez és húsleveshez hasonlító sűrű leves (receptjét olvashatták a Zsákfalviban), amit kuglóffal fogyasztottak. Édesanyja budapesti kollégái (1952-ben járunk) esküvői emlékként azt őrizték meg, hogy a svábok kalácsot esznek a paprikás leveshez.

Singkreis és Weinocht

Az ételek mellett az ének is szerves része volt a sváb mindennapoknak. Ezt a tradíciót ma is fenntartják, néha szinte erőn felül. Györgyi 2002 óta Német Nemzetiségi Önkormányzati képviselő, később elnökhelyettes, majd elnök. Ő a Singkreis szíve lelke.
„Nagyon szeretem ezt a feladatot, testületünk próbálja az iskolával, óvodával megerősíteni az együttműködést. Januártól rendszeresen fogunk főzni, sütni a diákokkal és átadni finom receptjeinket. Ugyanezt a felnőttekkel is szeretnénk megvalósítani. Az idősebbekkel pedig rendszeresen próbálunk a tájházban, fellépéseink, meghívásaink is vannak és mi is rendezünk kórustalálkozókat. A Gröschl házaspár indította el a klubbot, – meséli és közben egy könyvet mutat, amelyet itt a boltban dedikált neki a szerző. Egy gyönyörű régi könyv is előkerül, németül a pilisborosjenői svábok hagyományairól. Büszkén mutatja ezt is, belelapozunk. (a könyvek a sulineten elolvashatók – szerk.) „Welsch Mici néni Mein Weindorf című versét nagyon szeretem, de nem tudom elmondani anélkül, hogy el ne sírnám magam. Van azonban egy másik gyönyörű vers, amely a borosjenői karácsonyról szól.” Miközben keresgéli a verset, jobban szemügyre veszem az üzletet. Minden falon valami érdekesség: az egyik polcon a nagybácsi esküvői képe, a másik falon a régi turista ház. Egy régi kép az iskoláról, ahol most a református imaszoba kapott helyet. Egy mariazelli képet is látunk, amit még a nagyszülei hoztak a Wulfahrtról (Wallfahrt – zarándoklat). „Akkoriban egységes volt a falu lakossága, mind vallásilag, mind nemzetiségben. Minden az egyházi ünnepek és a földművelés, állattartás körforgása köré rendeződött. Szép rendben. Akkor általános volt a zarándoklat. A hitet én is megkaptam a szüleimtől, a mai napig féltve őrzöm.” Később az adventi élményekhez kapcsolódóan szóba kerül a Roráte, de előtte még a könyv: újra a kezünkbe kerül. Rátalálunk a pilisborosjenői karácsonyi versre. Györgyi felolvassa nekünk a könyvben svábul leírt verset. Könnyek mindkettőnk szemében. Nagyon szép, magyarul is meghallgatjuk majd a szombati népek karácsonyán. A versben egy kisfiú várja izgatottan a betlehemeseket, majd a szentestét. Azt is megtudjuk, hogy a Kraunewettn, a borókaág volt a karácsonyfa, és a család Weinsuppn-t (borlevest) és halat eszik. Kint hideg van, havas a hegy és az erdő. Csodálatos elképzelni, milyen szép lehetett egy ilyen csendes, havas táj. „Akkor még mindig nagy hidegek és havak voltak. Szenteste is. Mi, gyerekek is mindig mentünk az éjféli misére. Már a Rorátékon kaptunk egy kis szalmaszálat, gyerekenként egyet, ha áldoztunk, kettőt és ezt elhelyeztük a jászolba, hogy 24-re kész legyen a szalmaágy. Ezért aztán különösen izgatottan vártuk a szentestét. Utána még bementünk Gröschl Mici nénihez és Gyuri bácsihoz, beszélgettünk, süteményeztünk és hajnal kettő fél háromkor mentünk haza.”

A Sváb tartás

Ahogy meséli a gyerekkori Karácsonyokat, a nagy hidegben az éjféli miséről hazafelé menet – olyan meghitt, olyan szép lehetett. Pedig ez már a betelepítések utáni időszak, amelyben szerencsére megmaradt valami abból a régi, több évszázados hagyományból, amelyet Györgyi még a mai napig őrizni próbál. Az utolsó mohikánok egyike, ahogy mondja. Kérdezem, mit is jelent az említett sváb tartás. „Velem lehet barátkozni, de van egy nyitásunk, egy ismerkedő kör, amelyben el kell, hogy induljon valami. Különben ’Der Charakter kriegt de Stoss’, ahogy édesanyám mondta, ami annyit jelent, hogy az ügy kicsit csorbát szenvedett, de helyrehozható. Én még abban szocializálódtam, hogy sokkal összetartóbb volt a németség és a magyarság is. Nekem az a feladatom, hogy összetartást hozzak létre, egy híd vagyok azáltal, hogy ez a hazám, de a gyökereim Baden-Württembergben, a svábságban vannak. Jó, hogy itt a központban van a boltom, mindenkit ismerek és persze sok mindenről tudok” Elcsodálkozom újra, hogy harmincöt éve vezeti ezt a boltot, még mindig élvezi, kérdezem. Nevetve mondja, hogy igen, még mindig nagyon szereti, egyelőre nem tudja elképzelni, hogy ne csinálja. „Biztosan nem fogok csak otthon ülni, de majd aktívabb leszek a civil dolgokban, a falu életében, a tájházban. Például szeretnénk egy kuglipályát, régen volt ott az is és jó lenne egy kávézó teával, sváb sütikkel. És van egy dédelgetett álmom, hogy színre vigyük a borosjenői lakodalmat. Már bemutattuk a betlehemes játékot néhány éve, nagy sikere volt. Nagyon boldog lennék, ha megerősödne a német tánc iránti szeretet is, a hagyományok a fiatalok körében is. Örülök, hogy Bozsódi Bori személyében garancia van arra, hogy támogassa a sváb hagyományok fennmaradását.” Egyetértünk abban, hogy az angol nyelv és az angolszász hatás nagyon erősen háttérbe szorítja a német nyelvet, kultúrát. Pedig nagyon sok szempontból utóbbi közelebb áll hozzánk, mint előbbi. Mégiscsak több évszázados hagyománya van a közép-európai régióban. A híd szerephez kapcsolódva megkérdezem, hogy látja most a falut.

„Azt gondolom, befogadónak és befogadottnak kell lenni. Újaknak és régieknek össze kell fogni. Többen élnek itt úgy, hogy reggel elmennek dolgozni és este jönnek haza, így nem vesznek részt a falu rendezvényein, így kevés az ismeretségük. Én igyekszem sok embert összeismertetni egymással, hiszen ha találkoznak a faluban bárhol, már ismerősök. Hiszen, ha beszélgetünk, csak akkor tudunk egymásnak segíteni.”

Érdekes egy pillanatra párhuzamot vonni a kitelepítés-betelepítés-kori és a mai falu között. Ma ugyan nem kényszerből mennek el vagy jönnek ide az emberek, mégsem egyértelmű, ki számít újnak, ki réginek, hol húzzuk meg a határt? Szinte mindegy, milyen a határ, vagy van-e, a lényeg, hogy átjárható legyen és legyenek benne olyan hidak, mint Perlinger Györgyi. Egy gyöngyszem a falu közepén.

“A magam, a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői és a Singkreis nevében Áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket, sikeres, boldog Új esztendőt kívánunk falunk minden lakosának”

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/10 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/