A mi faluközösségünk

Az egész világon terjed az új koronavírus. Minket sem került el, már itt van velünk is. Iskolák, óvodák, egyetemek, szórakozóhelyek, munkahelyek zártak be. Már nem is tartom elképzelhetetlennek, hogy én is úgy védekezzek a vírus ellen, ahogy a tévében látott kínai emberek. Legtöbbünk otthon ragadt, sokan iskolás, óvodás gyerekekkel bezárva a négy fal közé. Mindez egyrészről nehézséget jelent a gazdaság számára, de vannak pozitív hozadékai is. Picit talán lelassulunk, átértékeljük a dolgokat, az életünket.

Nekünk, szerencséseknek jutott egy kis kert és a gyönyörű Pilis. Kisközösségek ilyen nehéz helyzetben jól össze tudnak fogni és egymást segíteni. Ezen a 4000 fős településen nagyon sok tenni vágyó, természethez közel álló fiatal család él, akik szerintem példamutató módon szerveződnek.

Itt alakult meg például a facebookos Kenyérke közösség. Tagjai olyan helyi háziasszonyok, akik kovászt készítenek, egymásnak továbbadják, és tanácsokkal látják el egymást, valamint online közös sütést is szerveznek, hogy minél jobban át tudják adni egymásnak kenyérsütési tapasztalataikat. Többen kezdenek el tyúkot tartani, így saját, házi tojáshoz jutnak, illetve tudnak másoknak is adni belőle. Az idős rászorulóknak önkéntesek vásárolnak be, váltják ki a gyógyszereiket, hogy ne kelljen elhagyniuk a házaikat, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt. A helyi pékség elkezdte megszervezni a házhoz szállítást, hogy még kevesebb embernek kelljen egy helyen összetömörülnie, vagy elhagyni otthonát. A helyi kisboltban minden vásárló után lefertőtlenítik a kosarakat, és egyszerre csak egy ember tartózkodhat benn. A könyvtár olvasnivalót szállít házhoz, nem csak könyvtári tagoknak – fiataloknak kötelező olvasmányt, időseknek gyógyszert kiváltva, bevásárolva a szellemi táplálék mellé. A helyi kisvendéglő nemcsak ebédet szállít ki, hanem felveszi a kifli- és gyógyszerrendelést is. A helyi orvosok segítik egymást és a közösség más szereplőit is, hiszen adtak tanácsokat a lakosságnak, védőfelszerelést akár az önkormányzatnak, védőnőknek, pedagógusoknak. Az egyházak helyi képviselői hiányés társaságpótló telefonvonalakat létesítenek, hogy meghallgassák a beszélgetésre vágyókat – függetlenül vallásuktól, felekezetüktől. A digitális oktatási rendre áttért helyi iskola felméri és számítógépekhez segíti azokat a diákokat, akiknek korábban nem voltak az új távoktatáshoz szükséges eszközeik – önkéntes munkával új életre kelnek már használaton kívüli gépek, nyílt forráskódú operációs rendszerekkel. Maszkot készít a könyvtáros, a dadus, a varrónő – hogy legyen a falunak.

Szintet lép az empátia: egymást segítő adatbázis-kezdeményezés indul, ahol a szolgáltatást, terméket kínálók és keresők könnyebben találhatnak helyben egymásra. A szomszédok átszólnak a kerítés felett, beszélgetnek egy kicsit, tudva, hogy valószínűleg a szomszéd lesz az első, legközelebbi személy, akinek segítségét kérhetik, akire számíthatnak. Jobban odafigyelnek az emberek egymásra.

Nagyon fontos lenne, ha a most kialakult jó szokások közül sok megmaradna később is, ha már túl leszünk ezen a nehéz időszakon.

Többet játszanánk gyermekeinkkel, többet mennénk kirándulni a természetbe. Nemcsak virtuális valóságot építenénk magunk körül, hanem turistaházat, vízelvezető árkokat, kiránduló, faluszépítő közösséget. Többször sütnénk otthon kenyeret, vásárolnánk helyit, olyan termelőktől, akiket még ismerünk is. Tudatosan nem új-zélandi almát tennénk a bevásárlókosarunkba, hanem hazait, minél inkább helyit. Kevesebb terméket szereznénk be a szupermarketekből. Inkább a saját kertünket ásnánk fel és vetnénk be, illetve közvetlenül a helyi termelők áruit keresnénk – ezzel csökkentve környezetünk terhelését is. Igyekeznénk inkább belföldön nyaralni, akár a tömegturizmus szokásos célpontjain túl felfedezve szűkebb régiónkat, vagy legalább kevesebbet repkednénk a kontinensen belül, hanem élvezve a lelassulást, nyaraláskor is használnánk a kontinens vasútjait. A fiatalok nem a kontinens évente változó nagyvárosi fesztiváljain felejtenék el az egész éves iskolai hajtást, hanem egy menő kárpátokbeli vagy bükki gerinctúrán, vagy élmény- és adrenalingazdag Rába-vízitúrán töltődnének fel. Nem repülnénk el egy csésze kávéra egy másik országba, csak mert összejöttek a légitársaságtól kapott bónuszpontok, és oda volt olcsó a repülőjegy. Figyelnénk arra, hogy óvjuk a Földet, hiszen ez az Otthonunk. Ha tönkretesszük, nem lesz élhető sem nekünk, sem a gyermekeinknek. Ez a mostani válság számomra erős figyelmeztetést jelent arra nézve, hogy a világ nagyon rossz irányba tart, és most lehetőséget kapunk arra, hogy a válságból való kilábalással egy új és helyes útra térjünk, sokkal jobban tisztelve a természetet és egymást.

Próbáljuk meg! Ha sikerül, nemcsak gyerekeink élhetnek majd meggyőződésem szerint egy jobb világban, de ellenállóbbak is leszünk a következő világjárvány esetére!

Adjunk munkát egymásnak!

A koronavírus okozta válsághelyzetben felértékelődött helyi gazdaságunk jelentősége. Mostanában szinte ki sem mozdulunk lakhelyünkről és településünkről, másrészt sok lakótársunk megélhetése bizonytalanodott el átmenetileg, vagy végleg.
Aknázzuk ki ezt a helyzetet közösségünk építésére és hozzunk létre együtt egy szociális hálót új munkakapcsolatokkal, amely mindannyiunkat megtarthat ebben a nehéz helyzetben. Az alábbi űrlap kitöltésével a helyi iparosokat, termelőket, művészeket és vállalkozókat próbáljuk – közösen – összegyűjteni.

A helyi gazdaság adatbázis ezen a linken érhető el!

Frivaldszky Bernadett

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/3 számában jelent meg.
A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/