10 2019 10

Tűz és föld

által|2019-10-09T21:53:12+02:002019. 10. 10.|Helyi kultúra|

„Lukáts Kata varázslatos kerámiáinak kiállításával újranyílik szeptember 6-án a Kézfogó galéria.” Így kezdődött a meghívó, és kezdődött vele újfent a viccelődés is. Esküvők lesznek ott talán? Még az is lehet, de elsősorban kiállítások és koncertek lesznek ott ugyanúgy, mint amikor több mint tíz éve először csendült ott muzsika és megteltek képekkel a falak. Betegség miatt volt az utóbbi években zárva. S most, hogy újból életre kelt, marad a név, mert hátha sikerül már egy őszinte, erős kézrázást elősegíteni ezzel is azok között a régiek és újak között, akik még mindig nem vették ki a kezüket a zsebükből.

08 2019 10

„ Számomra a falu az újság által kelt életre”

által|2019-10-07T23:06:20+02:002019. 10. 08.|Egyesület, Helyi kultúra|

Nem szokványos gyakorlat, hogy egy újság a saját főszerkesztőjével készít interjút. Mentségére szóljon, nem is az ő ötlete volt. Mivel azonban a Zsákfalvi nem szokványos újság, az októberi önkormányzati választás pedig mindenképpen fontos fordulópontot jelent majd lapunk életében, ragaszkodtam hozzá, hogy tördelés közben beszélgetve, pár perc erejéig felakaszthassam a hóhért.

30 2019 08

Vajon mit rejt a Rosaliakapelle?

által|2019-08-30T11:25:29+02:002019. 08. 30.|Helyi kultúra|

Mivel a kápolna egyetlen napot kivéve egész évben zárva van, és a történetét is kevesen ismerik, arra gondoltunk, hogy – a plébános atyával egyeztetve – egy kis ismeretterjesztő táblát helyeznénk el az épületnél. A német nemzetiségiek által megőrzött, Pilisborosjenő történetét feldolgozó, német nyelvű nagy könyv részletes alapanyagot szolgáltat a Rosaliakapelle történetéhez. Hagyományosan minden évben szeptember 4én, Szt. Rozália napján gyertyás menet indul a templom elől a Rozáliakápolnában tartott esti szentmisére. A történeti leírás mellett a kápolnabelső fotója örömére szolgálhat majd mindazoknak, akiknek arra sétálva, kirándulva nincs lehetőségük betekinteni.

13 2019 08

„Közép-európai mixtúra”

által|2019-08-18T22:51:09+02:002019. 08. 13.|Helyi kultúra, Jenői Szalon|

A harmadik Jenői Szalon látogatói Hirtling István színművész előadásának lehettek szem- és fültanúi. Elsőként élvezetes, fotókkal illusztrált történetmesélés vette kezdetét, melyben a Hirtling család múltjába pillanthattunk bele. Az est második részében pedig Márai Sándor gondolatvilágában merülhettünk el.

30 2019 04

B52 JazzFeszt – Pilisborosjenő 2019

által|2019-04-30T17:38:03+02:002019. 04. 30.|B52 Jazz Feszt|

Alig egy hónappal a fesztivál kezdete előtt eljött az idő, hogy további részleteket osszunk meg a második B52 JazzFeszt előkészületeiről. Elkészült a fesztivál plakátja és részletekkel szolgálhatunk a programról is. A Mandelbrot kultúrkúria idén június 1.-én 15 órakor nyitja meg kapuit Pilisborosjenőn, a Budai út 52.-ben.