A csodálatos kucsmagomba

Erdőszélen, bokrok alatt
Ibolya és gomba fakad,
Fehértönkű, rücskös gomba,
Ő bizony a kucsmagomba.
Húsa fehér, puha, édes,
Töltött gombaként fenséges!

A tavaszi erdő, a várva várt gombaszezon kezdete különösen csábító a téli hónapok után. Azt, hogy a természet közelsége a mostani, mindannyiunk számára nehéz és bizonytalan időszakban mennyire fontos, talán senkinek nem kell magyarázni. Rendkívül szerencsések vagyunk, hogy olyan faluban élhetünk, amely körbe van véve szebbnél szebb hegyekkel, völgyekkel, és mindez pár lépéssel elérhető az otthonunkból. A környékünkön fellelhető ehető növények, gombák megismerése a járvány nehéz hónapjaiban pedig élelmezési segítség is lehet. Mindenkit arra buzdítok – természetesen a szükséges és ajánlott óvintézkedések betartása mellett –, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, hiszen az erdők csendjébe belépve, ha csak rövid időre is, de kicsit mindannyian megpihenhetünk.

A kucsmagombák talajlakó, korhadékbontó (szaprotróf) fajok. Erdőszéleken, patakparton, erdei tisztásokon, utak mentén, füves talajon egyaránt előfordulnak. Az első tavaszi gombafajok, március közepétől egészen május végéig teremnek, időjárástól függően. Jó terméshullámra általában hideg, csapadékos telet követő, lassan melegedő, nedves tavaszi időben lehet számítani.

A kucsmagombák a tömlősgombák (Ascomycota) törzsébe, a csészegombák (Pezizales) rendjébe és a kucsmagombafélék (Morchellaceae) családjába tartozó, középtermetű vagy nagy gombák. A termőtest felépítése sajátságos, tönkre és süvegre („kucsmára”) tagolt. A süveg külső felületén van a termőréteg, az ott található tömlőkben képződnek a fehér vagy krémszínű spórák.
A süveg lehet gömbölyű, hengeres, tompán kúpos vagy hegyes csúcsú, színe sárgásbarna, barna, feketésbarna. A süveg felülete fiatalon tekervényes, ráncolt, majd idővel mélyebb üregek, szabályosan vagy szabálytalanul kiemelkedő bordák által határolt, méhsejtszerű bemélyedésekkel tagolt. A tönk hengeres, alul kissé kiszélesedő, együregű (kivéve pusztai kucsmagomba), fehéres vagy világossárga, felülete – fajtól függően – barázdás, ráncos vagy szemcsés.

A kucsmagombák mind ehetőek, azonban feltétellel; 20 perces hőkezelést követően. Természetesen minden étkezési célra gyűjtött gombát mutassunk meg szakellenőrnek, engem is bátran hívhatnak: 06-30/393-81-10.

Magyarországon öt ehető és árusítható kucsmagombafaj van, amelyek közül több megtalálható a környékünkön is. Az elsőként megjelenő cseh kucsmagomba (Verpa bohemica) öregebb nyárasokban, vagy nedves, bokros területeken fordul elő, süvege csak a csúcsán illeszkedik a tönkhöz. A jellegzetesen hegyes csúcsú, ovális alakú hegyes kucsmagomba (Morchella deliciosa) hasonló nyárasokban, ligeterdőben fordulhat elő, a termőtest félbevágva együregű. Agyagos talajon, nem bolygatott réteken, mezőkön terem a pusztai kucsmagomba (Morchella steppicola), amely talán a legízletesebb mind közül. Kőrisesben, de réteken, kertekben, bokros helyeken is megjelenhet az ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta), amely elvágva szintén együregű, így konyhai felhasználásnál jól tölthető. Talán a leggyengébb étkezési értékkel bíró, de szintén ehető és árusítható fattyú kucsmagomba (Morchella semilibera) a legkésőbb megjelenő tavaszi faj, ligeterdőkben, erdőszéleken, tópartokon fordulhat elő áprilistól májusig.

fotók: Erdélyi Ferenc

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/3 számában jelent meg.
A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/