Építsünk hidakat

Balázs Nelli falunkban élő pszichológus és meseterapeuta egy afrikai népmesén keresztül ad tanácsot arra, hogy hogyan küzdhetünk meg lelkileg a mostani nehéz és szokatlan helyzettel.

Az egész világ lakosságát, így kicsi falunkat is néhány hete lebénította egy hirtelen beállt vészhelyzet. Minden krízishelyzetre igaz az, hogy a kezdeti lebénult állapot után valahogyan elkezdünk viselkedni a kialakult helyzetben. Van, aki gyors segítséget szervez, tájékoztat, figyelmeztet, vannak, akik stresszelnek, pánikolnak, addiktív anyagokhoz nyúlnak, és van, aki csak bagatellizálja a helyzetet. Váltakozik a félelem, szorongás, dühösség érzése, majd a kimerült idegrendszer apró pihenőket tart, hogy aztán újra stresszelhessen, melynek mértéke egyéni. Az emberek előzetes tapasztalatán és tudásán, megküzdési stratégiáin múlik, hogy ki mit fog kezdeni a megnövekedett stressz-szintjével, milyen utakat talál a megnyugvás, az új helyzet kezelése felé. Ennek az időszakát éljük most.

Újra kell szerveznünk az életünket a tanulás, a munka, a család és a szabadidő mentén. Hiányzik életünkből a szabadság érzete, az aktív fizikai kapcsolat, a kultúra, az aktív sport és a szociális élet. Helyette még jobban beférkőzött életünkbe a digitalizált világ, sokan a neten lógnak a tanulás vagy munka miatt, vagy mert épp a nagyszülővel, távol rekedt barátaival tartják a kapcsolatot. Így majdnemhogy elkerülhetetlen az információáradat, ez pedig újabb stressz forrása lehet abban az esetben, ha az információ nem hiteles forrásból származik és túl sok van belőle.

Az internet oldalai teli vannak tanácsokkal, hogy mi mindent kezdhetünk a megváltozott élethelyzetünkkel. Vannak azok a szakemberek, akik a pillanatnyi pánik és szorongás csökkentésére keresik a megoldásokat. Fénykorukat élik a meditációs, relaxációs lehetőségek. Sok szakember a vírus megjelenésében és annak leküzdésében új lehetőséget lát a világ és önmagunk jobbításához, átváltoztatásához. Nagyon sok hasznos információ található ezekről a lehetőségekről a www.pszi.hu oldalon.

A munkám során azt tapasztaltam, hogy a legzavarosabb, legbénítóbb élethelyzetekben is a személyiség ép és egészséges részéhez érdemes kapcsolódni. Bennünk van az az ősi tudás és képesség, ami kivezet bennünket a krízisből, amivel fel tudunk állni veszteségeink után, és újrakezdeni.

Azt az időszakot éljük, hogy vissza kell nyúlnunk a természet tudásához. Ne csak a gondolkodás, érvelések oldaláról közelítsük meg az elakadásokat, hanem az érzékelő jelenlét, a megérzések felől is. A természet el tudja különíteni, mi a fontos és mi a nem fontos. A saját egészséges énrészünket úgy tudjuk megőrizni és fejleszteni, hogy mi is szétválasztjuk a fontosat a nem fontostól. Ez egy javasolt út.
Vegyünk két kis kosarat, az egyikbe rakjuk bele azokat a dolgokat, amelyek nem fontosak, pl. luxus- és kényelmi kiadások, gyakori bevásárlás, megszokott szociális élet, a tananyag szigorú követése. Ezekkel most ne is foglalkozzunk. A másik kiskosárba kerülnek a fontos dolgok, ami mindenki számára más és más lehet, mégis, talán vannak közös metszéspontok. Ezek pl. az egészség megőrzése, az immunrendszer megtámogatása, a gyermekek és a család megerősítése és egyben tartása. Nagyon fontos a falunk közösségének megtartása is: mindenki segítsen, ahogyan éppen tud. Fontos még a munka megőrzése, olyan tevékenységek végzése, amelyek megnyugtatnak, közelebb hoznak magunkhoz. Gondoljunk bele, milyen jó helyen lakunk; mindenkinek van egy kicsi szeglete a természetből, ezt szépítheti, hasznossá teheti. Egyszóval, a fontos dolgokra általában van ráhatásunk. Tőlünk függ az is, hogy naponta mit eszünk, kivel és hogyan kapcsolódunk, rajtunk múlik, hogy segítünk-e vagy sem. Persze, vannak helyzetek, amikor a sors felülír mindent; ennek a mostani helyzetnek is vannak ilyen momentumai.

Válsághelyzetben apró lépésekben érdemes gondolkodni, senki sem tudja, mi fog történni, és épp ez a bizonytalanság az, ami félelemmel tölti el az embereket. Félelmeink, veszélyérzetünk áthidalására a legjobb hidakat építeni. A hídnak óriási szerepe van az összekötésben, kommunikációban, átjáróként szolgál két világ, két szemlélet között. Ahol eddig nem lehetett könnyen átjárni, ott most hirtelen új, egyszerűbb lehetőség mutatkozik csak azért, mert áthidaltuk. A híd biztosítja a megtisztulást, a reményt, különböző világokat köt össze. Ha képesek vagyunk hidat építeni, a túloldalon vár bennünket egy újabb világ. Építsünk hidakat megszokott gondolkodásunk és a kreatív ötletek közé. (A gyerekterápiákban vannak olyan játékok, ahol egyértelműen látszik a gyerek gyógyulási folyamata, amikor a szétszakadt szigetek, emberek közé hidakat kezd építeni.) Építsünk hidat a reménnyel, építsünk hidat a jövőnkkel. Nagyon fontos fogódzókat találni, amelyekben elmélyülünk, amelyek továbbvisznek bennünket, ahova átvisz bennünket a hidunk. Lehet ez bármilyen aprócska dolog: tea, dallam, állatok ellátása, valakivel való beszélgetés, játék, műsor – a lényeg , hogy ezáltal kiszámíthatóbbá váljon a napunk. Legyen az a napi kihívás, hogy minél több hidat veszünk észre saját magunkon belül, másokkal és a világgal, új lehetőségekkel. Ehhez javaslom egyik kedvenc mesémet, amelyben a lefagyott, szorongással teli kovács, akinek szintén egyik percről a másikra vált fenyegetővé az élete, hidat tudott építeni saját maga és egykori, „bolond” osztálytársa közé. Két különböző világ találkozott, és ebből megszületett a felszabadító megoldás.

Keressünk minél több olyan helyet, embert, fórumot, ahol hidat építünk, és a szorongás helyére belép az alkotás, a megoldás, a változás. Ezt kívánom mindenkinek!

A NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT KOVÁCS

Volt egyszer egy Valakuga nevű kovács, aki igen jártas volt mindenféle fém megmunkálásában. A kovácsműhelye előtt mindennap egy csomó ember sereglett össze, és úgy lesték, bámulták, hogyan csinálja a kapákat a mezei embereknek, a késeket, lándzsákat a vadászoknak. Készített ő karkötőt és lábperecet is, amivel a leányok és legények ékesítették magukat.

Egyszer korán reggel, amikor éppen munkához fogott, és nagyban nyomkodta a birkabőr fújtatót, hogy felizzítsa a faszenet, a király udvarából egy küldönc érkezett.

– Őfelsége azt mondta, azonnal látni akar. Van valami munka, amit veled akar végeztetni – mondta a küldönc.

Valakuga odáig volt a boldogságtól. Gyorsan felvette a legjobb fehér ruháját, és sietett a palotába. Furdalta a kíváncsiság, hogy mit akar vele csináltatni a király. Ahogy ment a poros úton, sok, kora reggel foglalatoskodó barátja mellett elhaladt, és mindenkinek odakiáltotta nagy hencegve:

– A király értem küldött! Valami munkát akar végeztetni velem. Kívánj szerencsét hozzá.

Mikor a palotához megérkezett, először is bevezették a kapu mellett levő kis szobába. Ott kellett várakoznia, míg a király hajlandó volt fogadni. Egy kis idő múltán aztán a belső udvarba vezették, ahol a király maga fogadta, egy fatörzsből vájt széken ülve. A kovács a földig hajolt. Mikor felegyenesedett, megszólalt a király:

– Azért küldtem érted, az ország legügyesebb kovácsáért, mert különleges feladatot akarok rád bízni.

A király összeverte a tenyerét. Szolgák jelentek meg.

A karjában mindenik egy-egy ölnyi furcsa formájú vasdarabot cipelt. A vasakat lerakták a király lába elé.

– Vedd és vidd ezt a halom fémet – mondta a király –, és változtasd át emberré. De nem valami szobor kell nekem, hanem egy vasból való élő ember. Tudjon járni, beszélni, gondolkodni, és legyen vér az ereiben.

Elképedt Valakuga. Nézte a király ábrázatát, hogy vajon nem tréfált-e. De a király sötét tekintete azt mondta, hogy ez bizony a legkomolyabb parancsa. Valakuga elhatározta, hogy hazamegy és gondolkodik a dolgon.

– Igenis, felség – mondotta, mélyen meghajolt, és ezzel a kihallgatás véget ért.

A király szolgái segítettek a vasakat a kovácsműhelybe cipelni. Valakuga szomorúan ballagott utánuk. Most alig-alig viszonozta a városbéli barátai köszöntését. Csodálkoztak is azok erősen, hogy mi baja lehet? Később, estefelé, aztán el is mentek, hadd lássák, mi történt Valakugával. Mikor a kovács elmondta nekik, mit parancsolt a király, még a szavuk is elállott.

Tudta az országban mindenki, hogy a király élet és halál ura, s ha valamelyik alattvalója nem hajtja végre a rendeletét, azt halálra ítélheti. Szegény Valakugát az a gondolat kezdte gyötörni, hogy az ő napjai immár meg vannak számlálva. Éjjel-nappal csak ült, ült, s kezébe temetett fejjel töprenkedett rajta, miként oldhatná meg a feladatát. Adtak neki az emberek mindenféle tanácsot. Hogyne adtak volna? Hogy nem tudna-e egy embert formázó vasburkot csinálni, bévül üreset, s rávenni valakit, hogy bújjék bele, beszéljen és járkáljon? Vajon nem kellene-e inkább elmenekülnie egy távoli országba, ahol senki sem ismeri, s ott új életet kezdenie? Akadt olyan is, aki azt ajánlotta, vegye rá a palota szakácsát, tegyen mérget a király ételébe, hiszen Valakugának kétségtelenül egypár napon belül meg kell halnia, kivéve, ha elébb a király hal meg.

Szegény Valakuga! Belefogyott, belebetegedett, nem tudott sem enni, sem aludni, csak kóborolt a bozótban magányosan, és hangosan beszélt önmagával abbeli kínjában, hogyan tudna kigondolni valami olyast, ami által a haláltól megmenekedne.

Egy este, mikor a bozót egy elhagyatott területén barangolt, hátborzongató éneklést hallott. Mikor közelebb ment, hogy kiderítse, mi lehet az, egy kisfiúkori barátjára bukkant, aki azóta megháborodott, és most mint magányos bolond élt ezen a vad vidéken, kívül a városon.

– Üdvözöllek, Valakuga! – szólt rá a bolond. Egészen könnyen tudott emlékezni a kovácsra, pedig más dolgokra nézvést már gyakorta köd borította el az agyát. – Milyen szép tőled, hogy meglátogatsz! Gyere, ülj le, oszd meg velem a vacsorámat.

A bolond meglehetősen ártalmatlannak látszott, és Valakugának nem is volt mit tennie, így aztán letelepedett melléje egy kőre, és együtt ették az érett bogyókat meg egy kis mézet, amit a bolond a vadméhektől szerzett.

Valakuga ekkor ébredt rá hirtelen, hogy napok óta most került először falat a szájába. Az evéstől jobban is érezte magát, és így elhatározta, hogy kedvébe jár régi cimborájának. Elmondta neki a királyi parancs történetét. Nagy csodálkozására a bolond nyugodt csendben ült egész idő alatt, és közbeszólás nélkül végighallgatta.

– Hát – fejezte be Valakuga –, ez az én történetem. Ha meg tudnád mondani, hogy mit tegyek, jobb barátomnak bizonyulnál, mint a többiek, mert azok bizony nem tudnak rajtam segíteni.

A bolond azonnal készen volt a válasszal:

– Tudom én, mit kell tenned – mondta –, menj a királyhoz, és mondd neki, hogy csak akkor tudod elkészíteni azt az emberfélét, ha különleges szened és vized lesz hozzá. Kérd tőle azt, hogy minden alattvalója haját borotváltassa le, és a hajból égessenek szenet. Ezer rakományra való ilyen szén lesz elégséges. Aztán mondd, hogy száz fazék olyan vízre van szükséged, amelyet a király népének könnyeiből gyűjtöttek össze, mivel csakis ilyen vizet lehet használnod arra, hogy az olvasztótüzet a túl nagy hevességtől megóvjad.

Mikor a bolond ezt elmondta, mindketten harsány nevetésre fakadtak. A kovács azt sem tudta, hogyan köszönje meg a jó tanácsot. Máris rohant a királyi palotába, pedig későre járt már az idő.

Mélységesen meghajolt a király előtt, és elmondta, mire van szüksége, hogy hozzáfogjon az élő vasember elkészítéséhez. A király nyomban futárokat küldött minden alattvalójához. Vitték a parancsát, hogy borotválják meg a fejüket, gyűjtsenek hajat szénkészítésre, és sírjanak könnyeket a vizesfazekaikba.

A nép megtette, ami tőle tellett, akárhogy is furcsállotta ezt a különös kívánságot, de meg nem is mertek ellenszegülni hatalmas királyuknak. Hanem akárhogyan is iparkodtak, képtelenek voltak többet gyűjteni két fazék könnynél meg egy rakomány szénnél.

Nagyot sóhajtott a király, mikor kiderült, hogy mi lett a parancsának az eredménye.

– Ó, jaj! Látom már, sohasem leszünk képesek összegyűjteni annyi szenet meg vizet, amennyire Valakugának szüksége van. Küldjétek érette, jöjjön azonnal!

Még a horgasina is reszketett Valakugának, mikor a király elé állt. De megkönnyebbedett, mikor feltekintett, és a király arcán mosolygást látott.

– Valakuga – mondta a király –, te lehetetlent kívántál! Népem sohasem lesz képes ezer rakomány szénre való hajat termelni, és sírni sem tud annyit, hogy száz vizesfazék teljék meg könnycseppekkel, ezért felmentelek a feladat elvégzése alól.

– Felség – válaszolta Valakuga –, igazán hálás vagyok neked, mert te is lehetetlent kértél tőlem. Sohasem tudtam volna vasból élő embert készíteni, akárhogy is erőlködöm.

Ország-világ hahotázott, mikor látták, milyen leleményesen bújt ki Valakuga a csávából. A király kegyesen megengedte, hogy hazamenjen és folytassa a kovácsmesterséget.

Hanem a kovács sohasem felejtette el, hogy megmenekülését barátja tanácsának köszönheti, és gondoskodott róla, hogy a bolond ne éhezzék, ne szomjazzék élete végéig.

A mese forrása: A kaméleon és az isten felesége. Kelet-afrikai népmesék. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1969

Ingyenes lelkisegély falunkbelitől

Összegyűjtöttem néhány fontos támpontot, amelyekkel mindenki jobb mederbe terelheti a krízishelyzetre oly jellemző szorongását.

Minden érzés megengedett és rendben van, mégis, ha valaki azt veszi észre, hogy a mindennapi feladatait sem tudja rendben elvégezni, mert túlnőtt rajta a szorongás, akkor kérjen segítséget, ossza meg valakivel elakadásait, vagy vegyen néhány lap papírt, és addig írjon, amíg ki nem üresednek az érzései.

Jó, ha tudatosítjuk magunkban azt, hogy az emberek évszázadok óta felül tudnak kerekedni a bizonytalanságon, és meg tudják oldani a felmerülő problémákat – persze a sikeresség egyéni, de tanulhatunk másoktól.

  • Nagyon fontosak az „itt és most” megerősítő gondolatok; ki is lehet írni őket a lakásba – néhány ötlet: tudok tenni az egészségemért, tudok vigyázni magamra, ismerem a testem jelzéseit, kitűnően terhelhető vagyok, van fogódzóm…
  • Fontos eltervezni kisebb dolgokat, olyanokat, ahol gyorsan látszik az eredmény.
  • Nagyon fontos a fizikai aktivitás bármilyen formája (takarítás, kertészkedés is).
  • Vegyük számba saját és családunk erőforrásait, és nézzük meg, hogy saját magunkon belül mit tudunk hozzáadni saját megnyugtatásunkhoz, a megküzdéshez.
  • A szuggesztiók használata nagyon fontos: aki el tudja képzelni a célt, az könnyebben el is tud oda jutni. Minél részletesebben képzeljétek el azt, hogy megbirkóztam a dolgokkal, túl vagyok a krízisen!
  • fontos a jó hangulat, az együtt töltött idő, kisebb pihenőidő,
  • a szorongásoldó mesék olvasása!

Akinek nem megy egyedül, az éljen az ingyenes lehetőséggel, és írjon bátran a mesebarlang@yahoo.com címre – a részleteket már személyesen fogjuk egyeztetni.

Szeretettel várok minden bátor, önmagát megosztani vágyó embert!

Balázs Nelli
klinikai szakpszichológus

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/3 számában jelent meg.
A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/