A választó választ

Különféle helyzetekben különféle minőségünkben nyilvánulunk meg: vagyunk szülők, gyermekek, rokonok, munkatársak, szomszédok, sporttársak, üzlettársak, lakók, főnökök, beosztottak, szülőtársak, utasok, ügyfelek, fogyasztók és sok minden más. Négy-öt évente egyszer, legalább egy napig választók vagyunk.

Nyolc éve élek Pilisborosjenőn a családommal, és első perctől kezdve érdeklődéssel követem a helyi közélet alakulását. Azok közé tartozom, akik szerint a politika túl fontos ahhoz, hogy (csak) a politikusokra bízzuk. Ezért kiemelten foglalkozom a most következő helyi választásokkal is. Aktív érdeklődéssel figyelem a választási kampány eseményeit, a jelöltek megnyilvánulásait, a véleményeket, nyilvános vitákat, fórumokat, pletykákat, rágalmakat, mindent, ami ezzel a választással kapcsolatos itt, Pilisborosjenőn. A 2097 egyesület tagjaként a kampányban is segédkezem, amennyire időm engedi.

Amikor ezt a levelet írom, már túl vagyunk a polgármesterjelöltek nyilvános vitáján. Érdekes, izgalmas verseny van kialakulóban; ez nekem, a választónak kedvez. Jó az, ha van értékelhető választék. Pilisborosjenőn három komplett csapat indul: a jelenleg regnáló ÖPE – Küller János vezetésével, a 2097 csapata – élén Tömöri Balázzsal, valamint a Patrióták – Gergely György irányításával. Minden elismerésem mindazoknak a helyi embereknek, akik ezt a megmérettetést és – megválasztásuk esetén – a feladatot vállalják.

Az előző választások tapasztalatai alapján a választók fele nem szokott élni a választójogával. Ők nem vállalják a felelősséget, ezért szerintem egy kicsit kevesebb joguk lesz panaszkodni, ha Pilisborosjenőn nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ők szeretnék. Én elmegyek szavazni október 13-án, és azt is pontosan tudom, kire adom a voksomat. Lehetnek azonban olyanok, akik még nem döntötték el, kire fognak szavazni 13-án. Elmondom, én mi alapján döntöttem.
Mindhárom polgármesterjelöltet ismerem valamennyire, mindhármukkal beszélgettem legalább egy-két alkalommal, azt is tudni vélem, mit tettek az elmúlt időszakban a helyi közéletben. A képviselőjelöltek egy részét személyesen ismerem, a jelenlegi képviselők tevékenységét és teljesítményét meg tudom ítélni. A jelöltek programját, elképzeléseit ugyancsak megismertem már. Végső soron a választás bizalmi kérdés. Kinek hiszem el, hogy amit megválasztása esetén tenni kíván, az nekem is és a falunak is jó lesz, és azt ő valóban meg akarja és meg is tudja valósítani?

Az ÖPE ajánlata egyértelmű: ugyanezt folytatjuk, ugyanígy. Ez az ajánlat nekem két okból sem jön be: az irány, amerre az ÖPE a falut fejlesztené, nekem nem szimpatikus, és még kevésbé szimpatikus az, ahogyan ezt csinálták és csinálnák.

A Patrióták mást csinálnának, de ugyanúgy, ahogy a jelenlegi testület. Részben egyet is tudok érteni a céljaikkal, de nem szimpatikus a mód, ahogy azokat elérni szeretnék, és erősen kétlem, hogy képesek lennének rá.

A 2097 üzenete számomra: mást, másképpen. Ismerem a programjuk részleteit, volt alkalmam megismerni a munkamódszereiket és a hozzáállásukat, legtöbbjükkel dolgoztam is együtt egy-két közösségi projekten. Szimpatikusak a célok, egyetértek azzal a móddal, ahogy dolgoznak, és hitelesnek érzem a vállalásukat. Hát ezért számíthat október 13-án a szavazatomra a 2097 csapata.

Madaras Zoltán

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/8 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/