A legfrissebb, mindannyiunk számára érdekes híreket igyekszünk megosztani. Viszont a kapacitásunk véges, így ez csak akkor fog tudni jól működni, ha segítetek ti is. Csináljuk együtt, küldjetek szerkesztőségünkbe rövid híreket!
Húsvéti koncert Balina Gyulával és Hirtling Istvánnal
Húsvéti koncert Balina Gyulával és Hirtling Istvánnal Egyesületünk szervezésében izgalmas zenés-verses programra került sor 2021 április 6-án. A pandémiára tekintettel on-line eseményre hivtuk meg a helyi nagycsaládos egyesület tagjait valamint a [...]
Vélemények és válaszok Küller János „gerjesztett” levelére
Jópáran tollat ragadtak a legutóbbi polgármesteri nyílt levél olvastán. Még többen fejezték ki értetlenségüket és nemtetszésüket szóban, sőt volt olyan is, aki egyenesen Kassa bombázásához és a Reichstag leégéséhez hasonlította az esetet, mondván a plakátokat - amiket élőben egyikünk sem látott - a polgármester szűk köréhez tartozó valakik tehették csak ki.
Gerjesztett negatív hangulat vagy munka? – Kritikai kiadás
A kihelyezett (látta valaki?) falragaszokra adott polgármesteri kommüniké egyesületünk tagjait is válaszra ihlette, különösen a benne szereplő általánosítások, összemosások és ködösítések miatt. Észrevételeinket Küller polgármester úr mondatai között kék színnel beszúrva olvashatjátok!
Ajándékötlet: csináld magad csokoládékészítő kreatív szett
Karácsony közeledtével sokunknak okoz fejtörést, hogy mivel is lepjük meg szeretteinket. Ehhez szeretnénk ötletet adni egy kis magyar startup cég termékének ismertetésével.
Nyilvános bocsánatkérés Küller János Polgármester Úrtól
Korábbi cikkünkben az az állítás, hogy Richter Flóra Küller János polgármesternek adta át szakdolgozatát, téves információn alapult. Flóra ezúton kér elnézést a tévedésért.
KT ülés 2017.12.13. – videó
KT ülés 2017.12.13. - videó
A Borosjenői patak vizsgálata és Pilisborosjenő zöldhálózati fejlesztési lehetőségei
"Az elmúlt hónapokban érezhetően megnőtt a faluban a „közös ügyek” iránti érdeklődés. Ezt a lendületet és érdeklődési hullámot kihasználva szeretném szélesebb körben is megosztani 2013-ban készült szakdolgozatomat. Ezt az anyagot gondolatébresztőnek szánom. Jó volna létrehozni egy szakmai csapatot, közösen átgondolni a falu zöldhálózati rendszerének alapvonalait és a benne rejlő lehetőségeket. Aki kedvet érez egy ilyen közös munkához, annak a jelentkezését várjuk. Hogy ne csak azt tudjuk, hogy mit NEM szeretnénk, hanem azt is, hogy mit IGEN… ?"
Küller János levele a Pesti Srácok újságírójának
Küller János levele a Pesti Srácok újságírójának A pilisborosjen.hu-n megjelent írás válaszként született a Pesti srácok portálon közölt, helyszíni riportok alapján készült beszámolóra. Tisztelt Pilisborosjenőiek! Korábban már írtam Önöknek arról, hogy településünkön kialakult egy, az Önkormányzat működését és tevékenységemet megkérdőjelező hangulat „egyes” Pilisborosjenői köröknek köszönhetően. Azt [...]
Ki ül fordítva a lovon? – avagy nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!
Sokat olvasunk mostanában a HÉSZ-ről, TRSZ-ről, a KT ülések döntéseiről, a döntések alapjául szolgáló tervezetek szaporodásáról, eltűnésükről (mint a búvópatak) majd amőbaszerű változásukról és újbóli előkerüléséről. Nem könnyű munka belátom: kapkodom a fejem és nézem a varázsló(-k) kezét: itt a piros – hol a piros? De a klasszikus tragédiák is úgy íródtak, hogy a cselekmény előtt a szerző felsorolja a szereplőket, hogy el tudjuk képzelni őket, akár el is dönthessük: kit fogunk szeretni, és kinek várjuk a tragikus végét? Kiskáté az önkormányzati képviselők, bizottságok és a polgármester felelősségéről.
Elfogadták a HÉSZ (szak)véleményekre adott tervezői válaszokat
Értelmes, önálló véleményalkotásra képes, felkészült választott képviselőink nyitottságra, párbeszédre és együttgondolkodásra épülő, kulturált vitákat sem nélkülöző együttműködése. Há' mi így élünk, eztet szeressük.
Ki védi az itt lakók érdekeit?
Miközben Pilisborosjenő lakói boldogan élik életüket és lassan egyre képzettebbek lesznek olyan szavakban, mint HÉSZ és Malomdűlő meg Várvölgy...közben zajlik egy másik folyamat is, amire mezei lakosként nincs rálátásunk, de alapjaiban határozza meg községünk jövőjét a következő 15 évben. Ez a folyamat a közmű- és egyéb kapacitások lekötésének folyamata, és ezt igyekszünk most közérthetően bemutatni, hogy felelős lakosként tudhassa mindenki, mi is történik a mi kis falunkban.
Vajon miért van szükség a Kálvária dombot átszelő útra az új HÉSZ-ben?
Utánajártunk ennek a rejtélynek is, az eredményt gif animáció formájában közöljük. Senki nem fog meglepődni.
Hogy kerül a sitt az utakra, avagy az évszázad üzlete Pilisborosjenőn
Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy az utóbbi években lépten nyomon darált sittbe „botlunk” a faluban, sőt a legutóbbi önkormányzati akció keretében a műemléki értéket képviselő Szedmák-ház is a sittdarálóban végezte – azóta is kíváncsian várjuk, melyik utca lakói lesznek azon szerencsés nyertesek, akik előtt a Fő utcában felpúpozott méretes törmelékhalmokat széjjelteregetik. A darált sitt látványos pilisborosjenői térnyerése nem újkeletű jelenség. Hosszú ideig azonban tanácstalanul álltunk az előtt a talány előtt, hogy honnan áramlik ez a rengeteg sitt kis falunkba, most azonban a rejtély végre megoldódni látszik...
Szedmák-ház: célszerű lenne összefüggéseiben átgondolni…
"Azt, hogy mi épüljön a helyén, nem hirtelen ötleteléssel, hanem egy átgondolt, lakossági javaslatokat is figyelembe vevő, sok tényezős tervezési folyamatban kellene eldönteni. A terület jövőjéről való tervezésbe be kell vonni a szomszédos „Interprima” telket is. Ehhez tudni kellene, hogy elköltözik-e az iskola, és mi lesz a helyén – ez olyan jelentős kérdés, ami tisztázása nélkül nem érdemes dönteni a terület sorsáról."
Bemutatkozik a 2097 Csoport Egyesület
Azok, akik rendszeresen olvasgatták a 2097.hu cikkeit bizonyára találkoztak már a 2097 Csoport aláírással, és jobbára az is sejthető volt, hogy kik alkotják a csoportot. Tavaszi megalakulásunk óta hosszú utat jártunk be, és elérkeztünk egy fontos mérföldkőhöz: tevékenységünket a továbbiakban egyesületi formában folytatjuk. Sokakban felvetődhet a kérdés: kik vagyunk és mit akarunk? Így első dolgunk volt megalkotni egy jövőképet, víziót, amelyben tömören és világosan megfogalmazzuk elképzeléseinket Pilisborosjenő általunk elképzelt, vágyott jövőjéről. Átolvasás után ki-ki könnyedén eldöntheti, hogy azonosulni tud-e a benne foglaltakkal. Reményeink szerint igen, nagyon sokan élünk itt, akik hasonlóan gondolkodunk és hasonló jövőt teremtenénk, ha rajtunk múlna. Nos, lehet, hogy valójában rajtunk múlik? Erre most még nem tudjuk a választ, de a válaszhoz vezető első lépés gyanánt megosztjuk veletek ezt a jövőképet, fogadjátok szeretettel!
Az avarégetésről
Egyik kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket a Magyar Narancsban megjelent cikkre, amely egy létező és évről évre visszatérő problémát taglal: hogyan szabaduljunk meg a lehullott falevelektől, és miért az egyik legrosszabb módszer erre az avar elégetése.
Oktatási kérdések Pilisborosjenőn
Tömöri Balázs polgártársunk hetekkel ezelőtt egy 13+1 kérdésből álló levelet juttatott el az Önkormányzat részére, amelyben összegyűjtötte a helyi oktatási intézményeket érintő legégetőbb kérdéseket. Tekintettel arra, hogy a levélben ismertetett problémák hosszabb távon érintik az itt élő lakosságot és az ide betelepülni szándékozókat, fontosnak tartjuk az ezzel kapcsolatos levelezés anyagát oldalainkon leközölni. Zárójelben jegyezzük meg, hogy a 2097 Csoport civil kezdeményezés által vitatott lakóterület fejlesztési tervek legközvetlenebbül az oktatási intézményeinket fogják érinteni, ahol jelenleg is kaotikus a helyzet, noha egyik fejlesztési területen sem következett még be lakosságszám robbanás. Egyelőre 2 képviselőnk válaszát tudjuk közölni. Bár a polgármester úr válasza a visszajelzése alapján már folyamatban van, azt egyelőre még nem áll módunkban ismertetni.
Szedmák-ház: építsük újjá! – Lakossági javaslat
"...Személyes tapasztalatomból tudom, hogy egy lepusztult, de értékekkel és hagyománnyal rendelkező házat hogyan lehet lebontani és az előző generációk tiszteletével újjáépíteni...."
Lakossági javaslat a Szedmák-ház ügyében
A 2017. október 13. napján közzétett Lakossági Felhívásában foglaltakra tekintettel – melyben arra kérte Pilisborosjenő lakosságát, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, 58,- mFt közpénzből megvásárolt és 2017. nyarán 7,- mFt közpénzből elbontott 2097 Pilisborosjenő, Fő út 51. szám alatti Szedmák ház bontás után üressé váló terület hasznosítására vonatkozóan adjanak ötleteket, javaslatokat annak érdekében, hogy a későbbiekben az Ingatlanon lehetőleg olyan funkció kapjon helyet, mely községünk minden lakosának elégedettségére szolgálhat – az alábbi javaslattal élek: a Képviselő-testület tagjai 65,- mFt vételár megfizetése mellett vásárolják meg az Ingatlant Pilisborosjenő Község Önkormányzatától.
A Szedmák-ház titka
Vajon ki, mikor, milyen céllal és mennyiért vásárolta meg a nemrégiben szanálásra került, Szedmák-ház" néven ismert ingatlant? Eredetileg is az volt a célja, hogy lebontásra kerüljön, vagy faluképi jelentőségű épületként jobb sorsot érdemelt volna? Esetleg befektetésnek szánta az önkormányzat, amikor a gazdasági válság tetőpontján ebbe fektette a falu pénzét? Ennek próbált utánajárni Madaras Zoli több-kevesebb sikerrel. Néhány kérdésre választ kapott, ám a válaszok újabb kérdéseket vetnek fel... Kérjük, hogy aki esetleg tud segíteni a Szedmák-ház titkának megfejtésében, a komment szekcióban tegye meg!
Lea jóga
Tolnai Lea óráiról évek óta hallok a falusi verebektől mindenféle jót, gondoltam utána járok. Nekem csak “falusi-felületes-összefutós” élményeim voltak vele, ahol szimpatikus volt számomra az őt körbelengő művész aura, mely közvetlenséggel társult. Gondoltam, kicsit utána járok. Az őt bemutató anyagban olyan sorrendben osztom meg az információkat az olvasóval, amilyen sorrendben ismereteim bővültek.
Hitelképesség és hitelesség Pilisborosjenőn
2010-ben, Küller János polgármestri ciklusának vége felé született egy keretmegállapodás az önkormányzat és a Malomdűlő Kft. között, amely szerint a falu felvett volna 300 millió Ft hitelt a Malomdűlő Kft. részére úgy, hogy a jelzálog-fedezetet és az önrészt a Malomdűlő Kft biztosította volna. Ez a hitelfelvétel akkor meghiúsult, maga a Küller János vezette képviselő testület érvénytelenítette a közbeszerzési eljárás keretében beérkezett egyetlen ajánlatot. Ma a hitelfelvétel ismét napirenden van Pilisborosjenőn. Vajon alkalmas volt-e a falu 2010-ben a hitelfelvételre, és alkalmas-e most? Milyen feltételek teljesülése szükséges egy sikeres hitelfelvételhez, és milyen lépések történtek az utóbbi években ennek biztosítására?
Az ÚJ Helyi Építési Szabályzat tervezet elemzése
"Véleményem szerint az anyag jelen formájában több szempont miatt is alkalmatlan arra, hogy a tervezett új HÉSZ véleményezési szakaszát és a jogszabályban előírt lakossági egyeztetési fázisba kerülését felelősen támogatni lehessen!" - Szalai Péter elemzi az ismeretlen szerző koncepciójához illeszkedő, nem létező településfejlesztési stratégia mentén, hatástanulmányok és számítások nélkül készült (update: azóta lakossági véleményezésre bocsátott) HÉSZ-tervezetet.
Az átláthatóság jegyében: Szalai Péter
Építészmérnök, szakközgazdász, ingatlanközvetítő, aranykalászos gazda. Életfilozófiája szerint „Azt fogod kapni az élettől, amit másoknak adsz.” ill. „Legfontosabb feladat gyakran tükörbe nézni és megvizsgálni azt, akit ott látsz.” Az Egri várhoz vezető úttól balra eső, újabban szépen karbantartott földterületek gazdája, de az itt levert kerítésoszlopok is az ő munkásságának "gyümölcsei". Ki ő, és milyen céljai vannak? Írásából kiderül.
„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort…”
„Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort…” hozzászólás Küller János Pilisborosjenő 2050 írásához Igen, éppen ennyi a feladat. Vesd össze a jelenkort a messze jövendővel, méghozzá komolyan. Ha ez meg tud történni, túl vagyunk a nehezén. Ugyanis onnan már mindenki tudja folytatni az idézetet. „Hass, [...]
Pilisborosjenő 2050 – közösségi jövőképalkotás
Pilisborosjenő 2050 - közösségi jövőképalkotás Küller János polgármester írása Kedves és Tisztelt Falubeliek! Feszültségekkel teli napokat élünk, élek magam is. Az elmúlt napokban megfogalmazódott számos bírálat a falu mostani vezetésével és személyemmel szemben. Ilyen konfliktusok elő-előfordulnak. Most alkalmat teremtenek arra, hogy néhány gondolatot ezzel kapcsolatban megosszak. [...]
Hirtling István levele az Önkormányzathoz
"...az “elismerő táblát” nem kívánom átvenni. Az elmúlt hetekben nyilvánosságra került Pilisborosjenő fejlesztését célzó dokumentumok áttekintése után, valamint a Falunkban uralkodó áldatlan állapotok elleni tiltakozásul döntöttem így..."
Révész Árpád egykori falugondnok nyílt levele
Állítom, hogy a falunk korlátlan bővítésével, a természetből, az elhelyezkedéséből adódó előnyöket veszítjük el, és egy jellegtelen településsé válunk.
Malomdűlő és perei története – ahogy én látom
A Malomdűlő, azaz Sáhó Tibor pere falunk ellen. A tét nem kicsi: 2014-es állapot szerint bő 3.4 milliárd forint kártérítés. Gergely György összefoglalója a Malomdűlő per történetéről.
Dalosiné Molnár Ilona ny. főépítész asszony nyílt levele
Az 1999 és 2001 között lezajlott széles társadalmi egyeztetések alapján megszületett "jövőkép" közel sem hasonlít arra, ami most Önök előtt áll.
„Nem terjeszkedni, hanem gyarapodni kellene…”
"Nem terjeszkedni, hanem gyarapodni kellene..." Tisztelt Mindenki! (aki részese ennek a történetnek!) Elöljáróban szeretném tudatni Önökkel: semmiféle érdekeltségem nincs pilisborosjenői földterülettel kapcsolatban. Csak két négyzetmétert igényelnék az Iskola utca végén. Hosszas tűnődés eredménye, hogy írok Önöknek, már nem igazán szeretek okosnak tűnni. Megszólalásom oka egy beszélgetés, amely [...]
Minden mondat végén FELKIÁLTÓJEL
Minden mondat végén FELKIÁLTÓJEL A rendszerváltás évében mondta, Taub János híres és világot járt színház rendező: " ...most a személyi diktatúrát a pénz diktatúrája váltja fel. Vigyázzatok!!! Kegyetlenebb és kíméletlenebb!!!" Azóta sok esetben tapasztalhattam e bölcs jóslat keserű igazságát. A zajos nagyvárosból menekülve 20 évvel ezelőtt Pilisborosjenőn [...]
Szép új világ – avagy intenzív ketreces építményadó-alany tartás
Szép új világ - avagy intenzív ketreces építményadó-alany tartás Néhány képben ízelítő a falu tervezett jövőképéből. Helyszín a falu vége a Budai út mellett. Kicsiny helyre összezsúfolt 40 ház. A jelenlegi 25%-os beépítési százalék helyett 35%-os beépítési százalék, megfejelve azzal a trükkel, hogy a 6 m széles [...]
Mi is itt a gond?
Mi is itt a gond? Ha arra a kérdésre akarok válaszolni, hogy mi a bajom a HÉSZ tervezett változtatásával (és részben a jelenlegi HÉSZ-el is), akkor először arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy miért szeretek Pilisborosjenőn lakni. Erre a magam számára a következő válaszokat tudom adni: Szeretem, [...]
Hogyan zajlik a partnerségi alapú településfejlesztési tervezés?
A tervezés során megvalósítandó partnerség nem csupán egy adminisztratív módon igazolandó tevékenység, hanem a teljes ITS folyamat kulcselemének tekintendő: a partnerségi alapú tervezésen múlik, hogy a kijelölt célrendszer kellő támogatottsággal, legitimitással bír-e, és ily módon középtávon megvalósítható-e.
Nyílt levél – Prof. Dr. Vass László
...A “tervi tartalom” anyagrészből kiderül, hogy a farok csóválja a kutyát. A valakiknek kinézett területekre kitaláltak egy kissé zavaros turizmus-vendéglátás koncepciót, amely ismereteim szerint egyrészt teljesen korszerűtlen, másrészt igen kevéssé passzol a helyi adottságokhoz.
Tilalomvölgy
Tilalomvölgy A településrendezési terv alapjait még igazi szakemberek rakosgatták le. Ongjerth Richárd várostervező még értett a szakmájához, de már vele is vérremenő vitákat folytattunk amiatt, hogy legalább a Nyugatot védjük meg. Nyugat alatt a papi földektől az Egri-várig érő területeket értem. De Küller úr és képviselői akkor [...]
Teve-szikla…
Eddig elég volt, hogy a Teve-szikla vigyázta a Várvölgyet, mostantól rajtunk a sor... Fotó: Hirtling István
Pár mondat…. a falunkért!
Pár mondat... a falunkért! A 2097 civil kezdeményezés Túszul ejtett önkormányzat? című petíciójának megállapításaival egyetértünk, célkitűzéseit aláírásunkkal támogatjuk, és arra kérünk mindenkit, hogy maga is támogassa. Szerintünk az ingatlanspekuláción, az egyes visszaéléseken is messze túlmutató probléma maga a településfejlesztési koncepció, illetve a valódi koncepció hiánya. A szóban [...]
Malomdülő Lakópark a jelenben képekben
Malomdűlő Lakópark: előtérben Budai tégla területe, háttérben a lakóparké Malomdűlő Lakópark: egy 15 éve folyó beruházás látható eredményei Félő, a jövőben nem csak Malomdűlőn lehet majd ilyet fotózni Aki teheti tegyen [...]
Pilisborosjenő tervezett övezetek egyeztetési anyag (2017 január)
Pilisborosjenő tervezett övezetek egyeztetési anyag 2017 január Letöltés
Jenői Advent 2018
2018 őszén, Pilisborosjenőiek körében fogalmazódott meg a gondolat, hogy saját, közös adventünk legyen. Az ötletből kiindulva oly sokan érezték magukénak a programot, hogy szinte önmagától egyre nagyobb csapat szerveződött, gyűltek az ötletek. Mindenki ott kapcsolódott, ahol tudott, ahol jól esett. Asztalokat épített, izzósorokat, eszközöket kölcsönzött, díszített, énekelt, mesélt, zenélt, sütött, főzött, fotózott, árukat készített és árusított.
útvonal teszt
Útvonal térkép teszt oldal Egy tesztkör adatai Mi kell hozzá? Telefon, olyan alkalmazással ami képes az útvonalat rögzíteni és GPX állományba kiexportálni (pl. PocketEarth) A kiexportált GPX-et a WP GPX map pluginnel fel lehet tölteni a honlapra így néz ki:
Adóügyeink
Magasak a helyi adók, de sajnos sokan nem fizetik
Önök kérdezték
Személyesen, a fórumokon, e-mailben, közösségi oldalakon és telefonon is több kérdést kaptunk Önöktől az önkormányzati választásokon való indulással kapcsolatban. A Zsákfalvi Riporter cikksorozataiban, valamint ezen az oldalon elkezdjük megválaszolni a gyakran feltett kérdéseket.
Segíts!
Jelentkezz segítőnek! Mi mindannyian Pilisborosjenőért, a pilisborosjenőiekért dolgozunk. Változtatni szeretnénk, de ehhez TE is kellesz! Csatlakozz hozzánk, és vigyük együtt sikerre a 2097 Egyesületet Pilisborosjenőn! JELENTKEZZ SEGÍTŐNEK! -