„Akik kötődnek a sváb kultúrához”

Interjú Szegedi Ferenccel

Szegedi Ferenc született pilisborosjenői. 20 évvel ezelőtt Gröschl Mici néni buzdítására belépett a német dalkörbe, és az akkor alakuló nemzetiségi önkormányzat elnökévé is megválasztották. Sváb szokásokról, történelemről, a megújuló tájházról és az ott rendezettprogramokról beszélgetett vele Bozsódi Borbála.

Bozsódi Borbála: Mondanál pár szót magadról? Hogyan kötődsz a faluhoz?
Szegedi Ferenc: Az én szüleim közül édesapám sváb volt. Nevüket – Sturtz – 1941-ben magyarosították. Hál’Istennek nem telepítették ki a nagypapáékat, mert gázgyári munkás volt, és volt hitele. Azért ennyi eszük volt, hogy olyan embert nem vittek el, akinek hitele van. Mindenki mást az utcából kitelepítettek.
Az őseink is még az ősbetelepítés, tehát az 1696-os évektől települtek be. A nagymamám Bősinger volt, a nagypapa Sturtz. Itt a faluban szinte minden svábnak a rokona vagyok. Igazából én közgazdász vagyok, üzemgazdász, és üzletkötőként dolgozom. Olyan húsz éve a Mici néni megkérdezte, hogy volna-e kedvem csatlakozni. Kérdeztem, hogy mihez? Hát egyrészt az énekkarhoz, másrészt meg akkor alakultak a német önkormányzatok. Most ebből az lett, hogy azóta az énekkarba rendszeresen járok, és húsz éve vagyok a német önkormányzat elnöke. Nem tudok lemondani.

B.B.: Milyen tevékenységet folytat a német önkormányzat? Egyrészről vannak a tájház körüli programok és a múzeum. Említetted még a
német dalkört, és van a Deutschklub is, ha jól tudom.
Sz.F.: Az ugyanaz, Deutschklub Singkreis. Ők harmincöt éve alakultak. Itt a kocsmában a férfiak összegyűltek – mert hol gyűljenek össze –, és vasárnap délelőttönként mise után régi énekeket kezdtek el énekelni. Innen indult az egész, hogy hohó, hát mindjárt meghalunk, ezeket a dalokat tovább kéne vinni, és elkezdték gyűjteni. Magnóval körbementek az idősebb emberekhez, onnan begyűjtötték az énekeket, leírták, s utána szisztematikusan azokat énekelték, amiket már ők se nagyon tudtak.

B.B.: Ezek a felvételek megvannak még?
Sz.F.: Igen, hogyne. Mayer Róbert, Galambos Feri bácsi és Peltzer Olga néni őrzi.

B.B.: Kazettán?
Sz.F.: Persze, szigorúan kazettán. Se CD, se pendrive nincsen. Majd digitalizálni fogjuk. Két könyvet már digitalizáltattunk, azok fel vannak töltve a Sulinetre.

B.B.: Az egyik a Szülőföldünk Pilisborosjenő.
Sz.F.: Igen, a másik meg egy német nyelvű könyv. Azt is egy borosjenői hölgy írta, a Welsch Mici néni. (Bauer és Welsch: Weindorf 1695-1988, szerk.) Mindkettő elérhető. Arra gondoltunk, hogy a dalokat is összefogjuk egy csokorba. Fel kellene venni profi minőségben, hangszerkísérettel, és valakinek le kellene kottázni, mert hát itt kotta nélkül énekelnek ám.

B.B.: A gyerekek mennyire kapcsolódnak be a sváb közösség életébe?
Sz.F.: Sajnos egyre kevésbé. Régebben a Kerekes táncegyüttesen belül is volt egy német néptánccsoport, most pedig az óvodával kötöttünk egy külön együttműködést, mert azt gondoljuk, hogy onnan kell elkezdeni átadni ezt az egész kultúrát, a meséket, az énekeket, a táncokat.

B.B.: Ha jól emlékszem, volt cserekapcsolat az iskola és a németországi Steinheim között?
Sz.F.: Steinheim Borosjenő testvérfaluja, oda telepítették ki innen a borosjenőiek zömét. Igazándiból ez a kapcsolat már teljesen meghalt, mert már a sokadik generáció után a fiatalok ellaposították. Néha-néha jönnek csak, általában búcsúkor, június 15-én, ami Szent Vid napja. Ez egy nagyon fontos nap a borosjenői svábok életében, mert ez volt a legnagyobb ünnep, ilyenkor az egész családot összehívták.

B.B.: Szokott lenni dalostalálkozó is. Ez a környékbeli német dalköröket fogja össze?
Sz.F.: Általában a közvetlen környezetünkből szoktunk meghívni kórusokat, de igyekszünk tovább menni. Tavaly meglátogattuk Hajóst, most pedig pestszentlőrincieket akarunk hívni.

Aczél Katalin: Emlékszem, hogy az elmúlt években volt még itt szüret is.
Sz.F.: Igen, a szüreti felvonulás után itt volt műsor. Tavaly ez a felvonulás elmaradt, idén azt beszéltük Perlinger Györgyivel és Kiss Bélával (a nemzetiségi önkormányzat képviselői, szerk.), hogy mi meg fogjuk rendezni. Ezek olyan élmények, amiket a gyerekeink is át fognak érezni. Februárban van még a farsangi bál, amit a művházban szoktunk tartani, mert itt nem férünk el.

B.B.: A tájház felújításáról tudnál mesélni? Régebben elkészült a tető, most pedig a homlokzaton dolgoznak.
Sz.F.: Először is, ezt a házat tizenkét éve vettük meg, három tulajdonostól. Pénzünk onnan volt, hogy a papi földeknél egy sváb asszony ránk hagyott két telket. Azokat az önkormányzat vette meg, mert az óvodának terveztek ott helyet. A maradék pénzből fejlesztgettünk, és azóta minden pénzt erre fordítunk.

B.B.: A tájház homlokzata most fehér. Ezt visszafestik majd sárgára?
Sz.F.: Igen. Meg is tudom mutatni, hogy végül milyen lesz. Emlékszem, hogy egy hónapig állt az egész, mert nem tudtunk dűlőre jutni, hogy milyen sárga legyen. Például Galambos Feri bácsi, aki gyerekkorában még itt játszott, felszólított, hogy a lábazat nem lehet vörös, mert akkor ide nem is jön többet. Mert az sötétkék volt emlékei szerint. A sárga-kék, az a németségnek a színe, és olyannak kell lennie. A mi elképzelésünk az volt, hogy a lábazat a tetőhöz hasonlítson, de abba a kompromisszumba belementem, hogy szürke legyen, mert az a járdához tökéletes.

B.B.: Akkor az ablakok nem is voltak kékek soha. Hiába a sárga-kék szín, a hagyományos sváb építészetben a sárga-zöld a jellemző.
Sz.F.: Meg a barna. Utánanéztünk, hogy például Vörösváron és Solymáron hasonló házak épülnek. A lábazat mindig szürke volt, mert a legolcsóbb dolgot használták, a cementet.

B.B.: Az ablakok is nagyon szépek. Azokat ki készítette?
Sz.F.: Gábeli Gyuri. Arra törekszünk, hogy ha felújítás van, akkor helyieket keressünk meg, akik kötődnek valamelyest a sváb kultúrához. A múzeum ablakait is a Gyuri apukája csinálta még. És itt van ez a címer, ezt Radnóti Géza restaurátor készítette. Az 1696-os betelepülésre emlékezik, ugye akkor jöttek a tutajokkal, kisebb csoportokkal ide is. Azóta ez a szimbólum. A kétfarkú oroszlán tőlük származik, mert szőlőművesek jöttek ide. Ilyen oroszlánt szeretnék majd a tájház homlokzatára is.

Múzeum: A gyűjtemény a sváb paraszti élet használati tárgyait és a korabeli népviseletet mutatja be. Látogatható előre egyeztetett időpont alapján.

Kapcsolat: Perlinger Györgyi +36 30 388 0261
Német Nemzetiségi Tájház, 2097 Pilisborosjenő, Fő u. 49.

(Az interjú készítésében közreműködött Aczél Katalin)

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/2 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/