„Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy törődjenek egymással”

Portré Tárnai Gabriella pilisborosjenői fodrászról

Tárnai Gabinál háromszor jártam életemben. Először vágatni, kb. 5 évvel ezelőtt, aztán tavaly, amikor ovis kislányom fülét lyukasztotta, végül szeptember elején, amikor interjút kértem tőle. Mindháromszor harmonikus állapotban jöttem ki az üzletből, de ez még nem lenne olyan nagy csoda, az viszont igen, hogy feleségem, aki évekig járt be Pestre egy olyan mesterfodrászhoz, akihez hónapokkal korábban kellett időpontot foglalni, már vagy egy éve szintén Gabihoz jár, és minden esetben elégedett mosollyal érkezik haza. Ez utóbbi tényből következtettem arra, hogy egy egyszerű férfifazonírozáson és egy valamivel több pedagógiát kívánó, mesterien levezényelt ovis füllyukasztáson túl tudhat valami exrát is. Ezért voltam kíváncsi rá, mi lehet a titka, és mitől szeretnek hozzá járni az emberek azonkívül, hogy remek frizurákat készít nekik.

Gabihoz belépve szinte tele az üzlet, egy hölgy frizuráját készíti, miközben egy ismerős, nyugdíjas óvónővel beszélgetnek. Összetegeződésünket követően egyből közelebb kerülök a titokhoz, amikor felfedezek egy gravírozott táblát „Katinál vagyok” felirattal.
Később majd erre is rákérdezek, de bevezetésül inkább megkérem, meséljen a kezdetekről.

Gabi idén 15 éve kezdett Borosjenőn fodrászkodni. Férjével ‘91-ben költöztek Pestről Ürömre, de a gyerekeik ide jártak suliba. Gabi családi házban nőtt fel, férjével először panellakásban laktak, de mindketten vágytak a zöldövezetbe. Azt volt a céljuk, hogy a gyerekek jó levegőn, nyugodt környezetben nőjenek fel – vagyunk így ezzel néhányan. Három gyermekük van, a két nagyobb fiú még ovis sem volt, mikor ideérkeztek, lányuk már ide született.

Anyaság és fogtechnika

Gabi összesen 14 évet volt otthon a gyerekekkel. Nehéz és hosszú időszak lehetett, jegyzem meg empatikusan, de ő egyáltalán nem így élte meg. „Nekem nem volt GYES-betegségem, élveztem a gyerekekkel az otthonlétet. Lubickoltam ebben a szerepben, megmondom őszintén. Kézműveskedtünk, festettünk, jól elvoltunk. Hálás vagyok a férjemnek, hogy ezt megteremtette. A férjemmel az érettségi évében ismerkedtünk meg. Utána fogtechnikus-tanuló voltam, ebben dolgoztam is kicsit, de hamarosan összeházasodtunk, és nem sokkal később már jöttek a gyerekek, főállású anya lettem. Amikor már mindhárman iskolába jártak, ide Borosjenőre, akkor valaki mondta, hogy egy itteni fodrász, Temesi Judit a Mária utcában segítséget keres. Nála kezdtem el mint fejmosó dolgozni. Rám bízott néha egy-egy festést, és egy idő után mondta, hogy lát bennem fantáziát.”

Miközben Gabi mesél, nem telik el úgy 5 perc, hogy ne nézne be hozzá valaki csak egy köszönésre, egy rövid kérdésre, gyors időpont-egyeztetésre. Mindenkit mosolyogva fogad, egy pillanatra sem érezteti velük, hogy most picit – de csakis az interjú miatt – zavarnak. Látszik a betérők arcán, hogy itt mindig jut nekik néhány jó szó, így hát van, aki csak erre járt és beköszön, de ha már itt van, megmutatja gyorsan az unokák fotóját a telefonon. Aztán, ahogy kilép egy-egy hirtelen látogató, Gabi ott folytatja, ahol abbahagyta.

„Hogy őszinte legyek, már gyerekkoromban is fodrász szerettem volna lenni, csak a szüleim mindig mondták, hogy előbb érettségizzek le, majd utána meglátom. Aztán valahogy mégis másképpen alakult. Anyukámnak elég rossz fogai voltak, sok pénz ment el pótlásra, ezért úgy gondoltam, na majd én akkor megoldom ezt a problémát; és elmentem fogtechnikusnak. Ezért történt hát ez a kanyar, de világéletemben fodrász szerettem volna lenni. A nagymamám is fodrász volt.”

Felnőttképzés

Judit tehát bátorította, majd találtak egy újságcikket arról, hogy felnőttképzés indul. A Wesselényi utcában hirdetett egy – azóta már megszűnt – nagyon jó tanoda. Férjével megbeszélték, hogy belevág. A nagyfiú már ekkor ment általánosból gimnáziumba. Vele együtt Gabi is iskolapadba ült, és „egy húzós év” alatt elvégezte a fodrásziskolát.

„Akkor ez tehát egy nagyon jó suli volt? Emiatt vagy ennyire jó fodrász?”– firtatom a szakmai fejlődés titkát. – „Ezt jó hallani. Bár én nem tartom magam olyan extrán jó fodrásznak. Az biztos, hogy a dolognak az a nyitja, ha valaki szereti a szakmáját. Nekem a szakmám a hobbim is. Szerintem ez a kulcsa. Szeretem az embereket, szeretem a gyerekeket. Szerintem ennyi az egész.”

Az emberek szeretetén túl azért több kellett ahhoz, hogy az iskola után egyből magánpraxisba fogjon. Bátorságra, kiállásra, kellő magabiztosságra gondolok.
„Megmondom őszintén, mai fejjel is elég bátornak tartom magam, amiért alig egyéves tudással, éppencsak kilépve az iskolából egyedül belevágtam. Persze sokat kérdeztem, hívtam a mestereimet, és az is hozzátartozik, hogy nagyon óvatos vagyok a mai napig.”

Hajas, Zsidró, Gabi Jenőről

Ehhez kapcsolódva elmesél egy történetet még kezdő fodrász korából. Mindez nem sokkal azután történt, hogy beköltözött a jelenlegi üzletbe, az akkori kozmetikus mellé.

Egy helybéli kishölgy kérte fel Gabit az esküvői frizurájának elkészítésére. A hölgy azzal jött vissza élete nagy napjáról, amelyre több vendég is országosan ismert mesterfodrászokkal készíttette a frizuráját, hogy: “Képzeld, mindenki csak azt kérdezte, ki csinálta a hajamat. Hol készült; Hajasnál, Zsidrónál? Mire mondtam, hogy Pilisborosjenőn van egy fodrász és ott. Hát nem kicsit kerekedett el a szemük, hogy nálunk a faluban ilyen fodrász van.”

Ez a rendkívül pozitív visszajelzés megadta Gabinak – ott, akkor, az elején – a kellő energiát és lendületet, hogy csak így tovább.

Vállalkozása így viszonylag hamar beindult, amiben a már említett óvatossága is szerepet játszott. De ez nem a bonyolult frizurák előli kibújásra vonatkozik, sokkal inkább a kemikáliák óvatos használatára, valamint a hirtelen felindulásból kiszőkíteni, fehéríteni és egyéb vegyszeres kezelésre vágyók jó szándékú visszafogására. Ennek is szerepe lehetett ugyanis abban, hogy Gabitól elenyésző számú vendég távozik csalódottan. Így ügyfélköre bőségesen ellátja munkával, bár hozzáteszi, volt nehéz időszak is, a válság idején. „Most nagyon sokat tudnék dolgozni, szinte reggeltől estig.”

Pszichológus taxisofőr

A fodrász is egy olyan szakma, melynek során az embernek egy kicsit pszichológusnak is kell lennie, vetem fel Gabinak. „Igen, egy faluban az ember általában több mint fodrász. Ismerjük egymást mélyebben, én nagyon-nagyon sok mindent tudok emberekről, de nem szoktam ezzel visszaélni. Nem szeretek pletykálni. Amikor fogtechnikus voltam, pont ez hiányzott; a visszajelzés, a kontaktusok. Manapság van, amikor belenézek a noteszembe, látom, hogy ki jön, és már attól felvillanyozódom, mert tudom, hogy milyen jót fogunk beszélgetni az illetővel. Sokan, sokféle emberek jönnek, nagyon érdekes történeteket ismerek meg.” – „De nyilván van olyan vendég is, aki mindezt nem igényli, úgy kell ezt csinálni, mint ahogy a tapintatos taxisofőr szokta?” – kérdezem. – „Van egy úr, aki már évek óta járt hozzám, de soha egyetlen szót sem szólt. Egyszer fogtam magam, és a végén poénból kiböktem, hogy na, ismét jót beszélgettünk. Erre az úr elnevette magát, és azt mondta, hogy ő azért nem beszélget, mert sajnálja a fodrászokat, akiknek egész nap azt a sok csacskaságot kell hallgatniuk. Azóta már vele is sokszor beszélgettünk sportról, úszásról, autókról, amelyeket ő újít fel.“

„Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy törődjenek egymással, ez régen természetes volt. A város az annyira kocka és annyira üres számomra, ahogy az a sok ismeretlen ember csak megy el egymás mellett. Jó lenne, ha ezt nem vennénk át! Üröm ezt sajnos már átvette, mára túl nagyra duzzadt, ‘91-ben még egy élhető kis falu volt” – mondja csalódottan saját településére, de egyből hozzá is teszi, hogy „bár Ürömön lakom, inkább borosjenőinek érzem magam, mert sokkal több időt töltök itt, és sokkal több embert is ismerek.”

Végezetül visszatérek a „Katinál vagyok” táblához. Az nem kérdés, hogy Virágos Katira kell gondolni, a szomszédban. De ha erre külön tábla készült, akkor a vele való napi érintkezés – gondolom – a napi üzem része. Mint kiderült, így is van. „Régebben többször volt olyan lazább időszak, amikor át tudtam hozzá menni. De azért mostanában is tudunk néha kicsit kvaterkázni.”

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/8 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/