A kübekházai jó példa (2. rész)

Van egy picike, sváb gyökerű falu a magyar–szerb–román hármas határon, amely rendszeresen bekerül az országos média híradásaiba sikeres közösségi kezdeményezései, fejlesztései, rendezvényei kapcsán. A májusi Zsákfalviban mi is beszámoltunk ezekről egy cikk erejéig. Úgy gondoljuk, a Szeged agglomerációjában fekvő településtől bizonyára sokat tudnánk tanulni, így kérdésekkel kerestük meg a község polgármesterét, Dr. Molnár Róbertet. A közel egy órás beszélgetést több részletben, cikksorozat formájában osztjuk meg lapunk hasábjain.

A cikk első része itt olvasható

ZSR: Kübekháza Szeged agglomerációjában található, és az ilyen településeknél jellemző trend, hogy a jó levegőért és szép környezetért kiköltözők inkább éjszakai, hétvégi szállásként használják a falut, semmint élettérként. Az alvófalu jelleg mennyire jellemző a településre, sikerül-e megszólítaniuk a betelepülőket, és a közösség részévé tudnak-e ők is válni, vagy erre nincs különösebb igényük?

MR: A városközponttól 16 km-re vagyunk, 20 perc alatt bent lehet lenni a városban. Az alvófalu jelleg ennek ellenére nem jellemző, mert igyekszünk személyesen felkeresni azokat, akik ide költöznek, s megpróbáljuk bevonni őket a helyi közösségi életbe. Persze nem lehet mindenkit. Azt mondják sokan, hogy egy különleges kisugárzása, lelke van a falunak, ami nagyon vonzó. A csend, a nyugalom. A Jóisten ajándéka ez, amire igyekszünk nagyon vigyázni, és tudatos környezetpolitikával továbbépíteni.

Van egy gyönyörű Fő terünk, ahová díszkandelábereket telepítettünk, föld alá vittük a kábeleket, amire egy 50 milliós pályázat teremtett lehetőséget jó pár évvel ezelőtt. A mai napig több ezer fát ültettünk a településen, ami nagyon sokat számít a település arculatánál.
Úgy igyekeztünk megcsinálni minden intézményünket, hogy a közösségi kapcsolatápolásra alkalmas legyen. Tavaly ősszel átadtunk például egy kispiacot, ahová „pletykapadokat” telepítettünk, hogy le tudjanak az emberek ülni egymással beszélgetni. Korunk nyűgje és baja az, hogy az embereknek nincsenek személyes kapcsolataik egymással. Virtuálisan kapcsolatban vannak, de nem ülnek le egymással beszélgetni. Számos civil kezdeményezésünk, szerveződésünk arról is szól, hogy az ott megjelenő emberek között személyesen kapcsolat teremtődjön. Nyugdíjasklub, sütisuli, baba-mama torna, baba-mama klub, zumba, polgárőrség, bibliakör és még biztosan van vagy 15 másik.

Kis sejtek ezek, de egymással beszélgetnek, kommunikálnak, és ha egy településen van néhány élő sejt, van egy közösség, akkor az a település él, bármilyen szegény is. Ezzel szemben bármennyire gazdag egy település, ha nincs helyi közösség, a település nem fog élni, mert nem lehet pénzzel pótolni a személyes kapcsolatokat.

És ezt megteremteni csak nagyon kitartó, hosszú munkával lehet, ami nem is mindig sikeres. De nem lehet feladni. Amikor önkormányzati vezetők lettünk, volt egy nagyon nagy felívelés. Mindenki hálát adott, hogy megszabadultunk a kommunista tanácselnöktől, polgármesternőtől, és végre elindulhatott valami. És emögé odaálltak az emberek, szívvel-lélekkel. Sorban jöttek, és kérdezték, hogy mit segíthetnek – néha már szinte terhes volt. De nem küldtünk el senkit, mindenkinek kerestünk valamilyen feladatot. Most, hogy már megszépültünk, ez már nincs így, de még mindig tudok mozgatni embereket, akár kétszáz főt is, ha közösségi munkáról van szó.

ZSR: Említette, hogy rengetegen szeretnének Kübekházára költözni. Nehezedik-e nyomás az önkormányzatra, hogy vonjon belterületbe szántóföldeket és alakítson ki építési telkeket? Mi a stratégiájuk ezzel kapcsolatban?

MR: Jó pár éve terveztünk egy ilyet, és van is egy erre alkalmas 5 hektáros terület, sőt nekünk is van egy 6 hektáros területünk, ami szóba jöhet – csakhogy időközben egy kicsit tapasztaltabb polgármester lettem. Láttam, mit csinált a szomszéd faluban a polgármester társam, és rájöttem félúton, hogy nem biztos, hogy ez jó. Deszken a polgármester kialakított egy új lakóterületet, ahol lényegében felépítettek egy új Deszket. És ez az új rész teljesen szembekerült a régi Deszkkel, illetve ezen az új részen élők abszolút nem foglalkoznak a közösséggel sem. Tipikus alvótelepülés jött létre, ahonnan reggel elviszik Szegedre a gyerekeket iskolába, este hazafelé összeszedik őket, begördülnek az udvarra az autóval és kész. Legfeljebb még grilleznek néha és persze lenyírják a füvet. Amikor láttam, hogy ez az út hová vezet, letettem arról, hogy ezt az 5 hektárt belterületbe vonjuk. Vannak foghíjtelkeink, örülünk, ha azokat beépítik, de a legjobban annak örülünk, ha a régi sváb házainkat felújítják, van jó pár ilyen. És így megmenekülünk attól, hogy az újak és a régiek között kialakuljon egy olyan „feszkó”, mint amilyen Deszken van.

Egy falu azért falu, hogy ismerjék az emberek egymást. Egy kisvárosban már nincsen ilyen kritérium. De ha egy kis faluban az van, ami egy kisvárosban – „nem ismerjük”, „nem tudjuk ki”, „mi közünk hozzá” –, ha az emberek nem részei a falu közösségének, életének, akkor ott nagy baj van. Ezért szoktuk a helyi médiában is rendszeresen bemutatni a falu egy-egy lakóját.

Örülünk egyébként az újaknak, nyitott és befogadó a falu, ami önmagában egy csoda. Soha nem mondják, hogy „gyüttment”, és hogy „miért jött ez ide”. Ha valaki tisztességes, akkor könnyen befogadják a közösségbe. Látom a másik falut, ahol anyázzák egymást. Két falusi, akik ugyanabban a faluban élnek. Mi értelme van ennek, nem értem…

ZSR: Mi a helyzet az országos politikával? Ön rendszeresen kormánykritikus hangot üt meg a Facebook-oldalán. A településen bizonyára vannak fideszesek is. Nincsen ebből feszültség?

MR: Á, semmi, ilyen problémánk nincs. Én jóban vagyok velük. Hülyéskedünk, időnként „elküldjük egymást”, de azt sem bántólag. Sőt, az alpolgármesterem kőkemény fideszes, de 17 éve egyetlen veszekedés nem volt közöttünk. És a testületünk teljesen „vegyes vágott”. Van a képviselők között szoci, van LMP-hez közel álló, van kereszténydemokrata, van „jobbikosba hajló”, ennek ellenére – meg lehet kérdezni bárkit – az elmúlt 17 évben ebből semmilyen feszültség nem keletkezett a testületben.

Amikor vezetői lettünk ennek a falunak, megfogalmaztuk, hogy van egy közös, felettes célunk, ami mindent felülír, s ez pedig nem más, mint a falu építése. Ha vannak egy közösségnek közös céljai, akkor lesz közös út is. Ha a képviselőink fideszes oldalról, jobbikos oldalról vagy szoci oldalról néznék a dolgokat, akkor soha nem tudnánk zöldágra vergődni. Ha azonban van egy felettes, központi cél, és van egy ehhez tartozó felettes nézőpont, akkor lehetséges. Szerintem a siker titka ez. Nem a pénz, nem az agyontámogatás, nem a korrupció, nem az uram-bátyám-komám viszony, hanem az, hogy van egy közös célja egy közösségnek.

A vezetőknek kell rendelkezniük egy látásmóddal ahhoz, hogy kijelöljék ezeket a célokat, és azután meg kell nyerni hozzá az emberek támogatását. Ezt mi 4-5 éve mindig megtettük, megtesszük, és ezidáig mindig sikerült. Ez a recept.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/6 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/