Mielőtt még lányaik elrablásával ijesztegetnének…

Első alkalommal élem meg az önkormányzati választást Pilisborosjenőn. Még nincs hivatalos kampányidőszak, alig két hónap van hátra, de már szépen gyűlnek a tapasztalatok.

A 2097 Csoport Egyesületnek polgármesterjelöltje és 6 képviselőjelöltje, valamint választási programtervezete van. Ebből készül a konzultációkon, fórumokon érlelt programja szeptemberre. Más indulóknak nincs ilyen, összehasonlítási alap még nincs, úgyhogy ezekről majd máskor, bővebben.

Most azért ragadtam billentyűzetet, hogy világossá tegyem még a legelején: fel sem merült a magánadományból a Német Nemzetiségi Önkormányzat által megvett  Tájház “kommunizálása”, elvétele. Sőt, a hamvas sváb lányok elrablását sem tervezzük! (Szinte már csak ezt nem írták rólunk, úgyhogy biztos-ami-biztos, megelőzöm, leírom.)

Küller János polgármester csapatát eddig főleg kampányutak (értsd: választás előtt gyors tempóban elkészülő útburkolat) építése és az azokhoz kapcsolódó sikerpropaganda foglalkoztatta. Nyár közepéig kellett várni, hogy több figyelem jusson lehetséges politikai ellenfelekre. Azóta a polgármester kampánycsapata láthatóan sörétessel tüzel az olvasóira: hol azt sugallják, hogy a Fideszes Fiák naív bábjai vagyunk, hol a DK-val, a Momentummal hoznak hírbe, hol pedig sorosista balliberális skatulyába próbálják belepasszírozni egyesületünk jelöltjeit.
Tisztázzuk újra: egyik párthoz sem tartozunk, az egyesület tagsága politikai hovatartozását tekintve is érezhetően nagyon sokszínű. De ez egy független civil szervezetben mindenkinek a magánügye, nem is ez a téma az egyesületben, hanem az, hogy miként lehetünk még hasznosabbak a falu számára, milyen klassz dologot szervezhetnénk, hogy még jobb legyen Pilisborosjenőn élni!
Küller János csapatának valószínűleg ezt a legnehezebb megértenie: a 2097 Csoport és jelöltjei a falu jövője érdekében félretették egyéb ügyeiket, előítéleteiket és preferenciájukat, és a (korábbi konfliktusokban kialakult) különböző szekértáborokból érkezőkkel, régiekkel és újakkal, közösen cselekszenek egy élhetőbb és élő faluért. Úgy, hogy közben ezeket az árkokat igyekeznek csökkenteni, megszüntetni. Ezt biztos nehéz lehet kívülről megélni, mert ez jelentősen bonyolíthatja csapatunk sikeres beskatulyázását, démonizálását.
Nemcsak hétköznapi akciókkal, eseményekkel rukkolunk ki, hanem igényekkel is: szeretnénk információkhoz jutni, tudni, sőt befolyásolni, hogy merre menjen a falu. Igényünk van arra, hogy ‘beszéljük meg együtt’! Alkossunk közösen stratégiát, tervet, amikből következő fejlesztésekre, eseményekre pályázhatunk és amikre újabb akciókat fűzhetünk fel. Hogy összeadódjanak az erőfeszítések és energiák. Hogy legyen megvitatott elképzelésünk arról, hogy milyen Fő utcát, faluközpontot, köztereket, falupiacot, épületeket, zöldterületeket, falu környéki területeket szeretnénk és ne a megjelent pályázati kiírást olvasva kapkodjunk.
Mindezt együtt kellene csinálni, mindannyiunknak, akik itt élünk Pilisborosjenőn. Ekkor lehet sikeres és tartós.

És erre meggyőződésem, hogy egyre többen ráeszmélnek: ha azt nézzük, ami a közös és nem azt, ami elválaszt, akkor hamarabb előrébb jut a falu! Legalább próbáljuk meg!

Még akkor is, ha jelenleg éppen napi szinten változó típusú, színű démonoknak próbál beállítani minket a székébe kapaszkodó polgármester kampánycsapata és eközben rohamtempóban költik el a falu minden mozgósítható pénzét – sokszor laikusok által is láthatóan kétes műszaki színvonalú – útépítésekre. (Nehogy a következő képviselőtestületnek maradjon bármi mozgástere. Még a végén elpazarolnák valami óvodai, iskolai fejlesztés vagy a szociális ellátás fejlesztésének támogatására vagy új 10-es út menti buszmegállóra, járdára.)

Az új utcanévtáblák viszont jók lettek!
A házszámok rendezésére ugyan még várni kell, de hátha a következő választásra összejön. Türelem, idő van, hiszen útépítésre is helyenként több évtizedet kellett várni

Jobb később, mint soha!

De sokan úgy gondoljuk, hogy még jobb lenne sokkal hamarabb – ezért kínál fiatalabb, energikusabb, közösséggel párbeszédre törekvő, empatikusabb, zöldebb alternatívát a 2097 Csoport Egyesület az őszi önkormányzati választásokon!

Tömöri Balázs