A negyedik műhelymunka nap alapvetése az volt, hogy egy fenntartható rendszerben három erőnek (tényezőnek) kell tudnia egymással „kiegyeznie”: ez a három tényező a környezet, a társadalom és a gazdaság. Mindháromnak megvannak a saját elvárásai, saját elképzelései arról, hogyan tudna jól működni, de köztük a kiegyezés természetszerűleg nem jön könnyen létre.
A kérdés az, hogyan lehetne mégis megkeresni azt a közös, kompromisszumos metszetet (azaz jövőképet), amelyben mindhárom tényező elvárásai figyelembe vannak véve. Ez ugyanis a fenntartható, reális  jövőképünk.

A Gauder Péter által javasolt módszer az volt, hogy munkacsoportokat létrehozva próbáljunk előbb 2-2 kiválasztott tényező által meghatározott metszeteket felvázolni, tehát alkossunk olyan fiktív jövőképeket, amelyeknél szándékosan nem veszünk figyelembe egy-egy triviális tényezőt:

1. A környezet és a társadalom érdekei és vágyai által meghatározott jövőkép ebben rendszerben a „vágyott jövő”, amely jó eséllyel utópisztikus elképzelés a gazdaság szempontjainak figyelmen kívül hagyása miatt.

2. Ha a jövőképet helyi társadalom és a helyi gazdaság érdekeinek az összehangolásával próbáljuk megfogalmazni, akkor egy másik jövőképhez jutunk, amit Péter a „kívánatos” jelzővel illetett, Ez a megközelítés különösen fiktívnek érződik egy Budapest közvetlen közelében, alvófaluként létező település esetében, hiszen legtöbbünk az anyagi értelemben vett boldogulását nem a faluban rejlő lehetőségekre alapozza. Magát a feladatot sokkal könnyebb értelmezni, ha egy pillanatra egy kis vidéki település helyébe képzeljük magunkat, amelynek van egy kis ipara (a helyi, bővülésre képes gyógyszergyár(ak), van egy kis piaca (igényes, helyben termelt élelmiszerre vevő fizetőképes kereslet) és viszonylag komoly szellemi potenciállal rendelkezik.

3. A harmadik fikció a gazdaság és a környezet szempontjainak összehangolásával kibontakozó jövőképet lett volna hivatott meghatározni, amely az esetünkben szintén nehezen értelmezhetőnek bizonyult. Az a megközelítés, hogy a környezeti (természeti) értékeket tabunak tekintve (Völgy, környező nemzeti parki területek) megnézzük, hogy hol nem zavar minket a gazdaság (a 10-es út mentén) ugyanis önmagában kevés, itt az egymással kölcsönható környezet és gazdaság metszetét kellett volna megtalálni, pl. a „Mit kezdünk a völgyi turizmussal?” kérdést megválaszolva, amire egyelőre még annyi a válaszunk, hogy „Elviseljük, megpróbáljuk kezelni, de gazdasági potenciálnak nem tekintjük, és nem is kívánjuk annak tekinteni”. Ez egyébként nem feltétlenül rossz válasz, de csak akkor tekinthetjük végleges válasznak, ha az alternatívákat felvázoltuk és elvetettük, ami jelenleg még nem történt meg.

Míg az első két feladatot a munkacsoportok aránylag jól teljesítették, és részletes elképzelések megfogalmazásáig jutottak, a harmadik munkacsoportnak – ebben voltam jómagam is – beletört a bicskája a feladatba (legalábbis szerintem, de Péter sem volt velünk maradéktalanul elégedett). Ezen a fikción tehát még dolgoznunk kell, ugyanis a három fikció metszete képezné azt a jövőképet, ami a reális, kompromisszumos, és jó esetben konszenzusos jövőképet jelentené a falu számára.

Mivel egyértelmű volt, hogy a feladatainkkal még nem végeztünk, így 2 hét múlvára kitűztünk még egy alkalmat, amelyre minden munkacsoport vállalta, hogy írásos formába önti a saját eredményeit. Szintén két hét múlva hallgatjuk meg a helyi fiatalság által végzett felmérés ismertetését, amelyre idő hiányában már nem került sor.