Óvoda civil összefogásból

A Pilisborosjenői Gyöngyharmat Waldorf Óvoda története

A Pilisborosjenői Gyöngyharmat Waldorf Óvoda negyedik tanévét immáron saját épületében kezdte meg tavaly szeptemberben. Példaértékű a szülői összefogás – mellyel ingatlant vásároltak és annak kibővítésével lakóházból óvodát faragtak.

Interjú Verba Judittal, az óvodát fenntartó egyesület elnökével.

ZSR: Meséld el, kérlek, hogyan jött létre a Gyöngyharmat Waldorf Óvoda Pilisborosjenőn!

VJ: Négy évvel ezelőtt, 2015 tavaszán tizenketten, szülők és óvónők összefogtunk azért, hogy megvalósítsuk az álmunkat, és létrehozzunk a faluban, a gyerekeknek ideális környezetben egy Waldorf-óvodát. Nem volt pénzünk, nem volt épületünk, de volt hitünk, akaratunk, kitartásunk. Egymásban erősítettük azokat az erőket, amikkel akkor négy hónap alatt létre tudtuk hozni az óvodát. Érkeztek sorra a családok és a kisgyermekek…

Szeretettel, segítőkészséggel fogadtak minket a falu óvodájában, ahol bérelni tudtunk egy épületrészt. Három évig élveztük a helyi óvoda vendégszeretetét, és folyamatosan a végleges helyet kerestük az óvoda számára.

ZSR: Hogyan találtatok saját otthonra?

VJ: Mivel nem találtunk alkalmas bérelhetői ingatlant, vettünk egy nagy levegőt, és az egyesületünk eldöntötte, hogy saját ingatlant vásárol. Rövidesen megtaláltuk a Budai úti házat. A kedves tulajdonosok, Kondacs bácsi lányai segítőinkké váltak abban, hogy a régi szülői ház óvodává válhasson, élet tölthesse be a teret, a szép, nagy kertet.

ZSR: Egy ekkora projekt biztosan nem működik külső források nélkül. Hová tudtatok fordulni?

VJ: A szülők által összeadott önrészhez jókora, 30 millió forintos bankhitelt vettünk fel 10 éves futamidőre. Emellett megkezdtük az adománygyűjtést, a pályázatírást. Jótékonysági koncertet adtunk, garázsvásárt rendeztünk. Terveztünk, álmodtunk. Segítettek a szülők, a barátok, segített az Önkormányzat. Pályázatokat nyertünk két német alapítványnál, így már összeállni látszott a felújításhoz és bővítéshez szükséges összeg.

ZSR: Milyen erőkre volt szükség a szülői közösség részéről?

VJ: Két szülőtársunk magára vállalta a projektvezetést, és az egész nyarat az építkezésen töltötték önkéntes munkában. Jöttek hétről hétre az apukák, segédmunkát végzett a szülői közösség, szintén önkéntes munkában: sok száz óra árokásás, talicskázás, rakodás; mindent megcsináltak, amit rájuk osztott a két projektvezető. És a végén az anyukák és óvónők megtöltötték lélekkel a házat. Bekerültek a bútorok, függönyök, szőnyegek, tányérkák, poharak, rend és tisztaság lett. Jöhettek a hatóságok, sorra megkaptuk a szükséges engedélyeket is. Kemény, munkás hónapok voltak a határidők, az építőipar nehézségei és az anyagi terhek nyomása alatt. Emellett azonban rengeteg szép, felemelő pillanattal, együttműködéssel, segítségekkel, összefogással teli időszak volt, aminek végén, 2018 szeptemberében megnyithattuk a kapunkat a kisgyermekek előtt az újjávarázsolt épületben. A közös munka, a közös cél még inkább összekovácsolt minket.

ZSR: Milyen az élet az új óvodaépületben?

Szülőként fantasztikus érzés úgy belépni, hogy ez itt a mi kezünk munkája. Otthonos melegség árad a házból. Az óvónők puha fészekké alakították a tereket, ahol mindennek megvan a helye. A csoportba 25 kisgyermek jár, ők meg is töltik a házat. Jó, amikor kifuthatnak az óriási kertbe, ahol napi több órát töltenek.

ZSR: Milyen a falubeliek/más településekről érkezők aránya?

Jelenleg a csoport több mint fele, 14 kisgyermek helybéli. A többiek a környékről érkeznek.

ZSR: A Waldorffal szembeni talán legnépszerűbb sztereotípia, hogy burokban nevelik a gyerekeket, így nekik később nehéz lesz a „rideg valósághoz” alkalmazkodniuk. Ti hogyan látjátok ezt belülről?

Jó lenne, ha az életünk nem volna rideg valóság! Mitől az? Ki teszi azzá? Az a gyerek, akinek boldog és kiegyensúlyozott a gyermekkora, aki megélheti a szabad játékot, az elmélyült tevékenységet, aki a természettel van élő kapcsolatban, aki biztonságban és elfogadva érzi magát, aki sokat gyakorolja a másokkal való együttműködést, a konfliktuskezelést, az várhatóan stabil, egészséges felnőtt lesz, aki jó eséllyel megbirkózik a nehézségekkel felnőtt korában is.

ZSR: Egy másik közkeletű vélekedés, hogy a Waldorf magániskola, és csak a tehetősek kiváltsága.

VJ: A Waldorf-intézményeket világszerte a szülők igénye hívja életre és nonprofit civil szervezetek tartják fönn. Így tehát a Waldorf-óvoda, -iskola hangsúlyozottan nem magánvállalkozás. Mivel a pedagógia államilag elismert, így mi is kapunk állami normatív támogatást. Ez azonban nem elég az intézmények fenntartására. A szülők adományaikkal támogatják a fenntartó egyesületeket, alapítványokat, így járulnak hozzá a működtetés költségeihez. A cél az, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden gyermek járhasson Waldorf-iskolába. Száz évvel ezelőtt született ez az alapeszme, azóta is tartják magukat ehhez az óvodák és iskolák. A szülői közösség úgy teszi meg pénzügyi vállalásait, hogy akik megtehetik, többet vállalnak, akik nehezebb anyagi helyzetben vannak, azok kevesebbet. Mindez önbe vallásos alapon, a mi egyesületünkben egymás felé nyíltan történik, tudva, hogy közös a felelősségünk a gyermekeink nevelési ellátásáért.

ZSR: Mik a hosszabb távú terveitek?

VJ: A világ gyorsul, az életünk egyre zaklatottabb. Mi, felnőttek hozzuk ezt létre. Elveszítjük a kapcsolatot a természettel. De vajon mire van szüksége egy kisgyermeknek ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog felnőtt lehessen? Hitünk szerint a gyermek fejlődése nem felgyorsítható. Mindennek ideje van. Elképzeltünk egy falusi Waldorf-iskolát, amely kicsi, barátságos, emberléptékű. Ahol a gyerekek megélhetik az egyszerű falusi létet, harmóniában a környezettel, növényekkel, állatokkal, felnőttekkel, egymással. Ahol a helyi mesterek bevonásával kézműveskedhetnek, ahol kertet és földet művelhetnek, ahol az erdő világa karnyújtásra van.

A faluban körülbelül 200, Waldorf-intézményekben tanuló, tanító, dolgozó gyermek és felnőtt él. Mind az óbudai, mind a solymári, pesthidegkúti és pilisszentlászlói Waldorf-iskolákban nagy a túljelentkezés. Jelenleg a falunk is növekszik még, információink szerint 600 építési telek van kialakítva vagy eladva, és zajlanak az építkezések. Ürömön talán még intenzívebb ez a helyzet. Ez a két szempont arra ösztönzött minket, hogy komolyan elgondolkodjuk egy Waldorf-iskola alapításán, amelynek a falunk adhatna otthont. Ennek a folyamatnak az elején tartunk. A következő lépés, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk erről a környező iskolákkal, így a helyi iskolával is, és szülői igényfelmérést is tervezünk. A többi a jövő zenéje…

Milyen a Waldorf-óvodai élet? 

Az óvodában a gyermekek nevelésének  egyik alappillérét a ritmusok adják. A napok  ritmusa, a heti ritmus, az évszakok, az ünnepek  azok, amelyeknek ismétlődő szokásrendszere  mélyen beépül a kisgyermekbe,  és oly szilárd biztonságérzethez vezet, ami  felnőtt koráig elkíséri.

Amikor a kisgyermek reggel belép az  óvodába, az illatokról, a kikészített tevékenységhez  szükséges eszközökről tudja, hogy  milyen nap van, és biztonságban érzi magát.  „Anya, ma cipónap van! Ma festésnap van!”

Az év ritmusának megéléséhez sokat adnak  az ünnepkörök, az év időszakai. A keresztény  ünnepkörben zajlik az élet. Mindez az  érzékszerveken, az átélésen és a cselekvéseken  keresztül. Drámajátékban játsszák el a  gyerekek Szent Márton, Jézus születésének,  a háromkirályoknak történetét, ahol minden  szereplő bőrébe bebújnak heteken keresztül  váltva egymást, így élve meg életre szóló lelki  és morális mintákat.

Az utánzás szintén lényeges pedagógiai  eszköz. Az óvodáskorú gyermek utánzással  tanul. Nem tud nem utánozni, mindent így  sajátít el. Ezért óriási felelősség, hogy az őt  körülvevő felnőttek milyen mintával szolgálnak  a számára. Az óvónők csendes, szelíd,  szeretetteli jelenléte, a folyamatos értelmes  tevékenység, amibe a gyermekeket bevonják  – nem kényszerrel, hanem utánozható mintát  adva – a későbbi tevékeny élet megalapozása.  Együtt pakolnak, terítenek, pucolják az almát  a tízóraihoz. Szándékosan kevés a beszéd,  mert az óvodáskor még nem elsősorban az intellektust  célozza meg, hanem az érzékszer vi  tapasztalást, a testélményeket, a cselekvésen  keresztüli tapasztalatszerzést. Ezek  lesznek stabil, jó alapjai a későbbi morális és  intellektuális nevelésnek, és az egyensúlyban  fejlődő képességeknek.

Mindezekhez társul a természettel  való harmonikus együttélés megtanulása.  Sok szabadban töltött idő, a természetes  anyagokkal körülvett világ. Kő, fa, gyapjú,  textilek veszik körül a gyerekeket kint  és bent. Minden egyszerű, ezáltal tág teret  kap a fantázia és a kreativitás fejlődése.  Kevés a tárgy, kevés a játék, így a gyerekek  egymáshoz kapcsolódnak, együtt játszanak,  és így tanulják a szociális együttlétet, a társas  kapcsolatokat is.

Miért jött létre a Waldorf? 

Rudolf Steiner az első világháború kitörése  előtt megpróbálta meggyőzni Európa akkori  vezetőit arról, hogy társadalmi változásokra  van szükség, különben háború lesz. Nem hallgattak  rá (sem). 1919ben  egy gyárossal, Emil  Molttal összefogva azért alapították meg az  első Waldorfiskolát  (Molt gyára volt a Waldorf  Astoria, és az ottani munkások gyerekeinek  hozták létre az iskolát), mert Steiner arra jutott,  hogy a politikusokkal és a felnőttekkel  nincs mit kezdeni, nem fognak valódi társadalmi  reformokat véghezvinni. Viszont, ha  sikerül felnevelni egy olyan új generációt, akik  már másképp gondolkodnak, és ők elérnek  egy kritikus tömeget, akkor van reménye az  emberiségnek arra, hogy emelkedni kezdjen,  és ne süllyedjen végképp a materializmusba,  az anyag rabságába, a hatalom és pénz függésébe,  és ezzel ne irtsa ki önmagát és a Földet.  Képes legyen újra emelkedni, összekapcsolódni  a saját isteniszellemi  eredetével.

Az az eszme, aminek felvételére,  megértésére és az ebben való életre megérett  az emberiség, a híres Szabadság, Egyenlőség,  Testvériség eszméje. Ennek helyes értése  egy olyan társadalomhoz vezethet, ahol a  szabadság a szellemi életben kap vezető  szerepet – szabad vallásgyakorlás, szabad  sajtó, szabad oktatás – vagyis nem államilag  vezérelt, szabad kulturális élet. Az egyenlőség  a jogrendet vezeti, vagyis a kapcsolatokban, a  törvény előtt, szavazatokban minden ember  egyenlő annál a jogánál fogva, hogy ember.  Mindenkit megillet az emberi méltóságának  tisztelete. Az állam ebben a társadalomban  csakis a jogot irányítja, egyáltalán nem vesz  részt sem a szellemi, sem a gazdasági életben.  A gazdaság területén, ami az összes emberi  szükségletek kielégítéséért felel, a testvériség  a vezető rendező elv.

Egy ilyen társadalomban az emberek a saját  küldetésükben élve egymás szükségleteinek  kielégítéséért dolgoznak, vagyis egymást  etetjük. Nincs kizsákmányolás, senki sem  tulajdonosa a természeti erőforrásoknak,  csak tisztelettel használja azokat. Áru nem  lehet természeti erőforrás vagy a másik ember  munkaideje. Csak az értékteremtő tevékenység  maga lehet az áru. Akinek több  van, az ad annak, akinek éppen kevesebb. Az  emberek magasabb énjükhöz tudnak kapcsolódni,  ki tudnak emelkedni az önzésből  és az anyagba ragadtságból, és össze tudnak  egymással kapcsolódni. Növekszik az empátia,  az elfogadás, a szeretet. A cégeket, és  minden más közösséget a közösség maga  önigazgatóan képes vezetni, nem hierarchikus  berendezkedésből.

Bár utópisztikusnak hangzik, de ezek azok  az eszmék, amelyeknek érdekében létrejött  a Waldorfiskola.  Azért, hogy az ott tanító  és remélhetőleg már így működő felnőttek  ezt a mintát adják a gyerekeknek, akiknek  ez válik természetessé. Mi, szülők pedig, ha  egyáltalán foglalkozunk ezzel, hogy valójában  ez a lényeg, akkor szintén fejlődésre vagyunk  ösztökélve. Én magam át tudome  lépni a  saját árnyékomat? Tudoke  így kapcsolódni  a közösséghez, az embertársaimhoz? Képes  vagyoke  adni a sajátomból egy magasabb  célért vagy a másik ember gyerekéért azért,  hogy ő is kaphassa mindezt?

A Waldorf a családnak is iskola, önismereti  út, és bármennyit föl lehet venni az impulzusból.  Lehet érintetlenül távozni 13 év után is,  és lehet teljesen megváltozni. Természetesen  lehet otthagyni is, vagy oda sem menni. Ez  szabad akarat kérdése, és mind rendben van.

Verba Judit

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/3 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/