Hol vagytok, fiatalok?

Magányosan egy pezsgő közösség szélén

Flóra pár nappal cikkének megírása után Nevelős Emmával ismerkedik

Öt éve lakom Pilisborosjenőn. Budapest bennszülöttje vagyok, egy kis kanyarral kerültem ebbe a különálló faluba. Nem Pilisborosjenő az első falum; tizenegy éves koromig Nógrád megyében nevelkedtem, oda jártam óvodába, ott kezdtem az első iskolámat is.

Amint óvodába kerültem, minden délután a helyi, vagy szintén betelepült gyerekekkel lógtam, bicikliztünk az utcákon, a faluban töltöttük a délutánokat. Ezenfelül rengeteg program volt, ami összehozta a felnőttek közösségét is.

Ennek a nosztalgikus, felszabadult élménynek újjáélesztése volt a legnagyobb reményem, amikor tizennégy évesen Pilisborosjenőre költöztünk a családommal. Azt gondoltam, hamar barátokat szerzek, együtt járunk majd kocsmázni, vagy csak a gyógyszertár melletti kis patakhoz, üldögélni. Biztos lesz valami program, aminek keretében lehet ismerkedni. Az iskola és óvoda falain túl, ahol jön magától; de aki nem oda jár, annak kell hogy legyen alternatíva.
Hegedűórákat is vettem a régi iskolában, de az ezzel járó szociális közeg csak nem akart összejönni. Vagy ha igen, a velem egyidős kortársak már jóval előrébb jártak a hegedülésben, így esélytelennek hittem a közeledést.

Elszomorított, hogy csak annak előny Pilisborosjenő, aki ide született, itt járta ki az általánost. Esetleg sikerült ide bölcsődébe kerülnie. A hároméves öcsém a falu vele egyidős gyermekeit már ismeri, az ő édesanyja is így került be Pilisborosjenő áramlatába.

Nagyon leegyszerűsítve: senki nem fog megismerni minket, ha az öcsémet máshova íratják be? Főleg az én esetemben folyamatos a kérdés. Alig vagyok Pilisborosjenőn. Iskolába Óbudán járok, Budapesten élek. Pilisborosjenő a lakhelyem. Egyedül az alvás előnyeit emelném ki a ténylegesen alvó faluban.
Emiatt a hozzám hasonló fiatalok az érettségi után elköltöznek, mert Budapesten tudtunk kialakítani magunknak egy izgalmas életet, spóroltunk a közlekedéssel, gyarapítottuk élményeinket a főváros különböző értékes helyein. Azokkal ellentétben, akiknek feltöltő visszajárni és itt tovább élni, mert vannak barátaik, ismerőseik, nekem kifejezetten a hegyekkel körülvett elzártságot juttatja eszembe. Kimennék kávézni egyet; nincs egy olyan kávéház, mint Budapesten, nem adja vissza a hangulatot, azt a hangulatot, amit ott megkapok. Ehhez be kell járnom, mert itt nincs kávéház, de a nagyobb érdekesség, hogy nincsenek ismerősök. Holott itt élek öt éve. A szomszédok azt se tudják, hogy létezem.

Szeretném, ha nem csak az ide születettek, vagy azok, akik beilleszkedtek kapnának esélyt a falubeli teljes életre. Nagyon fontosnak tartom, főleg egy kis falunál, hogy a közösség nyitott legyen az új emberekre, bátran beszélgessenek velük, és vegyék észre az elveszettségüket. A másik oldalról nekünk, új fiataloknak is nyitottnak kell lenni az itteni eseményekre, ideje magunkat mozgósítani. A jazzfesztivál és a majális ezt is hivatott erősíteni, azonban további lépésként azt jelölném meg mind a két félnek, hogy egyrészt ne csak az ismerősökkel beszélgessünk a rendezvényeken, másrészt járjunk ki, még ha félelmetes is. Tevékenységek egy programon belül, ami segíti a régiek és az újak összeismerkedését, sokat segítenének a perifériára szorult fiatalok helyzetén, és oldaná a régiek feszültségét.

Ennek következményeképp kevesebb fiatal hagyná itt a falut, majd felnőttként hozzá tudna járulni a fejlesztéséhez. Már most azt látom, mennyi ember dolgozik azon civilben, hogy ne kelljen innen elmenniük, élhetőbb legyen itt lakni. Szeretném, ha az erőfeszítéseik és az én erőfeszítésem se lenne hiábavaló.

Lénárt Flóra

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/5 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/