Szalon gumicsizmában

Helyi hírességek testközelből

Március 26-án tartottuk az első Jenői Szalont, ahol máris nagyon sokan gyűltünk össze. Vendégeink a csaknem ötven éve Pilisborojenőn élő művészházaspár, Németh Ilona bábtervező és Fodor Tamás színművész, rendező, a Stúdió K alapító-igazgatója volt.

Megtudtuk róluk, hogy az Egyetemi Színpadról indultak, s a ’70-es évek elején fiatal művészekkel együtt falunkban alkották meg – a későbbi munkáik bázisát jelentő – művészházakat a Patak utcában. A két épületet saját kezűleg építették az akkori Orfeo Bábegyüttes és Stúdió (1974-től Stúdió K Színház) tagjai,
lakhelyet és közösségi, színházi alkotó munkahelyet biztosítva maguknak. A művészet akkoriban sem nyújtott biztos megélhetést, a tagok polgári vagy akár fizikai munkát vállaltak, de az alkotómunkához szükségük volt térben és időben egyszerre létezni, lélegezni, így alakították ki az együttélés lehetőségét és rendszerét.
3 nagyobb generáció élt és dolgozott a művészházakban, mindegyik nagyjából 10 éven át. Művészetük mellett erősen foglalkoztatták őket társadalmi, politikai kérdések, melyek feldolgozására, megvitatására találkozókat, hajnalig tartó beszélgetéseket tartottak. Szerveztek teadélutánokat, meghívtak neves gondolkodókat.
Az élő közösség mindennapjai, a véget nem érő építkezés, a fizikai munka is megjelentek darabjaikban (létrák, állványok, talicska) átalakulva, mélyebb vagy párhuzamos értelmeket kapva. A szerény anyagi helyzet adta minimális lehetőségek csodálatos színpadi megoldásokra ösztönözték az alkotókat, értéket kovácsoltak belőlük.
„Az építkezés metamorfózisát, az emberek átalakulását is megjelenítettük. Hogy hogyan lett ebből színház? Az volt az érzésünk, hogy nekünk a saját életünket kell akkor is megmutatnunk, amikor nem közvetlenül magunkról, hanem például egy történelmi témáról beszélünk. (…) Ezért láthatóak olyan térformáló eszközök a színházi térben (A szüret c. – a szerk.), olyan munkaeszközök, amelyekkel együtt éltünk, amikkel építkeztünk.”

A leglényegesebb az volt számunkra ezekben a színházi folyamatokban, ahogy átalakulnak a kellékek, az emberek, hogy ne titkoljuk a köznapi emberek, tárgyak szereplővé válását, ne tegyük az előadásainkat múzeumi tárgyakká, hanem megmutassuk, hogyan válik valami vagy valaki önmagán túlmutató művészeti ténnyé. Így a játszó ember a saját indulatait, saját gondolatait vihette bele a figurába, mely egyben önmaga felfedezése és a történelem, a történet megismerése is.”
„Nem valaki bőrébe bújtak, hanem olyan helyzetbe hoztuk, hogy megszülje a karaktert. Darvas Iván mondta egyszer: »Nem belebújok egy figurába, hanem megszülöm azt. Bennem növekszik, s mikor megérett, akkor világra jön. Az én vagyok, vagy a gyermekem.« (részlet Fodor Tamás előadásából a Jenői Szalonban)
A tárgyak metamorfózisára is kaptunk egy példát. Az „Étoile c. darabban a legegyszerűbb tárgyak, a székek voltak a díszlet, a kellék és minden más. A szék egy rendkívül emberszabású dolog, hiszen háta van, lába van, akár egy embernek. Mozdulatában, dinamikájában egy kicsit megfagyott dolog, amely újra energiát
kap a színész által, de mozgatja a színészt is.”

Ilona és Tamás a mai napig az egyik ház felső szintjén él és dolgozik, bár munkájuk nagy része már a városhoz kötődik. Felsorolhatatlan számú közös produkciót hoztak létre, melyekben Ilona a teljes látvány (jelmez, báb, díszlet) megálmodója, Tamás pedig rendezője, dramaturgja, szereplője a daraboknak.
Láthattuk fotókon és egy speciális, Ilona által kigondolt babán élőben is, hogy hogyan lehelnek a színészek életet egy tárgyba, hogyan lesz egy bábuból élő gyermek vagy akár felnőtt.

Kettejük szimbiózisa sugárzik munkáikról, ezt a beszélgetés alatt is érezhettük. Egymás gondolatait fejezték be, s ez jellemzi produkcióikat is, melyekben az alkotói feladatok átfedésben vannak, s ebből rengeteg közös, mindkettejükre jellemző előadás született. Nagyon hálásak vagyunk, hogy elfogadták meghívásunkat, hogy naív, laikus érdeklődésünkre ajtajuk tágra nyitásával válaszoltak. Így valamelyest megismerhettük őket és hosszú távú útravalót is kaptunk
„együtt”működésről, együtt létezésről, falunk szeretetéről, a közös / a közösségi munka erejéről!

Tervezzük a folytatást, következő vendégünk Dér András filmrendező, operatőr lesz április 24-én 18:00 órától a Mandelbrot pékségben.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/2 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/