Pöttöm boltocska hatalmas szívvel

„A vevő minden körülmények között megérdemli a törődést!”

Hét éve járunk a Pöttömbe, ezalatt mindvégig csodáltuk, hogy bármikor ugrunk is be a csöpp boltba, mindig jókedv, kedvesség, odafigyelés fogad. Sosem értettem, hogy tudnak már korán reggel ilyen vidáman kiszolgálni, és estefelé is ugyanazzal a derűvel találkozunk. Egy család tagjai, ami akár feszültséget is okozhatna, de úgy tűnik, itt minden rendben. Ennek szerettem volna utánajárni, amikor felkértem egy beszélgetésre Szécsi Bélát, a feleségét Erzsit, és lányaikat, Enikőt és Editet. Elárulhatom: a kulisszák mögött ugyanaz a nevetgélős, szeretetteli környezet fogadott.

Régen volt több kisbolt meg egy nagybolt, de bolt a faluban mindig volt. Elképedek, amikor összeszámolják, hogy a kilencvenes években nyolc boltja volt a falunak. Annál is régebben, a háború előtti sváb közösségben pedig élet volt a faluban, az ünnepek és a természet szabta időszakok által kialakított rendszer, a Budai úton kis üzletek egymásutánja, csupa többgenerációs családi vállalkozás, kapujában büszkén állt a pék, a hentes, a szatócs, a kovácsmester, a vendéglős vagy a kocsmáros. Ezt a büszkeséget érzem a Pöttöm bolt tulajdonosainál is, akik családi vállalkozásként üzemeltetik az üzletet 1992 óta. Ők ugyan nem „őslakosok”, Erzsébet szüleit és nagycsaládját éppen egy kitelepített sváb család házába telepítették Szigetmonostorról. Ebben a házban lakik immár több generáció békességben, szorgalmas munkával megteremtett környezetben.

A konyhában beszélgetünk, az asztalon előkészítve egy képekkel teli könyv, de nem a családról, hanem a házról. Lelkesen mutatják a bolt fotókkal pontosan dokumentált alakulását 1992 óta. Ekkor nyílt meg a pici üzlet, amely alig 40 nm-en várta vásárlóit. Egy nyári lakot építettek újjá, a mostani könyvelőiroda helyén zöldséges állt. Mesélik, a mai épület 11 éve épült fel. Rengeteg mindent megéltek, jót-rosszat egyaránt, de igyekeztek mindig jókedvűek, kedvesek, szolgálatkészek lenni. Erzsi pedig hozzáteszi: „Sajnos ma már ez nem természetes, én még annak idején azt tanultam az iskolában, hogy azért kapom a pénzt, hogy valamit adjak érte, de nekem ilyen az alaptermészetem is, úgy gondolom, a vevő minden körülmények között megérdemli a törődést.” A lányok pedig, mivel így nőttek fel, hasonlóan gondolkodnak. Enikő hozzáteszi, hogy nagyon rosszul esett neki, és az egész családnak, amikor bezárt a Coop, és a közösségi oldalon azt írta valaki, hogy „nincs egy normális bolt a faluban”. „Olyanokat hallottunk, hogy a kisbolt megfizethetetlen, pedig mi tényleg igyekszünk mindent a legjobb áron adni a beszerzés függvényében. Ez egy kis bolt, a nagy áruházakkal természetesen nem tudunk versenyezni! Amikor zárva volt a Coop, akkor is minden igényt próbáltunk kielégíteni.”

„Az első tíz évben többet sírtunk, mint nevettünk”

Nézem a képeket, és rákérdezek újra a kezdetekre. Egymás szavába vágva mesélik, hogy annak idején nem sok szabadidejük volt, a konyhában áraztak éjfélig, reggel pedig menni kellett korán a tejtermékekért, pékáruért, mert akkoriban még nem volt kiszállítás. „Minden árut én szereztem be” – mondja Béla, majd hozzáteszi: „Az első tíz évben többet sírtunk, mint nevettünk, éjszakába nyúlóan dolgoztunk.” De voltak utólag idézve vidám pillanatok is, Erzsi szinte kacagva emlékszik, amikor férje szofit hozott szotyi helyett, mert félreértette a kérést. „Akkor még nagyon szerettek ide járni az emberek, valahogy jobban éreztük, hogy fontosak vagyunk” – veti közbe Enikő. A lányokat kérdezem, mikor kezdtek a boltban dolgozni, volt-e más választásuk? „A választás lehetősége megvolt mindenkinek, de mi döntöttünk úgy, hogy itt kezdjük a pályafutásunkat” – mondják szinte egyszerre cinkosan, összetartóan egymásra nézve (nagyon tetszik, hogy végig nevetgélnek, az emberre rá is ragad ez a természetes jókedv, pedig kemény munka ez). Edit nagyon szerette ezt a világot, már kicsi gyerekként is mindig bent volt a boltban. Árazott, pakolt, jól érezte magát. Ő kereskedelmi iskolát is végzett Budapesten, Enikő külkereskedelmet tanult Pilisvörösváron. A lányok emellett gyerekkoruk óta kézilabdáztak, s ezt munka mellett is kitartóan folytatták, NB2-ig jutottak. A sport szeretete a gyerekekre is hatott. Zsolt, Réka és Blanka, Enikő gyermekei együtt nőnek fel Edit 4 éves Dani fiával, mintha mind a négyen testvérek lennének, és mindannyian sportolnak. Megkísérlem megérteni a családi logisztikát, amit Enikő vázol fel. Igazi kihívás, az biztos, hogy minden gyerek időben eljusson edzésre és egyéb különórára úgy, hogy közben a boltban is legyen mindig két ember. Persze egyszerűbb lenne, ha találnának hosszabb távon ott maradó munkaerőt. Nem tudom elhinni, hogy ez nem sikerül, kérdezem Enikőt, mi lehet az oka.

„Nagyon sok ember megfordult nálunk” – majd sorolják a neveket, nem is tudom követni. – „Volt sok jó munkaerő is, de összességében az az érzésem, hogy többen nem igazán veszik komolyan, hogy egy családi vállalkozásban ugyanúgy meg kell felelni, mint egy nagyobb munkahelyen. Közben mi mindenkit családtagnak is tekintünk, de persze már többször kiderült, hogy ez sem jó.”

Jó, ha helyben be lehet szerezni

Úgy érzem, egyre több falubelinek van igénye arra, hogy minőségi környezetben minőséget vegyen, és itt helyben meg tudja oldani a bevásárlást. Kérdezem Erzsit, mit gondol erről. „Tőlem szokták kérdezni, miért nincs a faluban húsbolt. Hát azért, mert nem tud üzemelni, ha nem élteti a falu a boltot azzal, hogy rendszeresen ott vásárolja a húst. Nagyon jó, ha van több kis bolt, zöldséges, pékség, falupiac. Éppen ez a szép benne, hogy mindenki eldöntheti, mit hol szerez be. Mivel mi kis családi vállalkozás vagyunk, megtehetjük, hogy testre szabottan alakítjuk ki a kínálatot, és tudunk hozni árut rendelésre is, ha az megfelel a vevőnek. De ez nem mindig csak rajtunk múlik.”

Közben megérkezik Viktor a fotózáshoz. Büszkén beállnak a bolt elé, ott is izgatott diskurzus folyik, hol volt régen a bejárat, hogy volt az a pajta, amelynek a helyére épült a Pöttöm. Az is kiderül, hogy az üzlet tervezője, Gereben Gábor adta a Pöttöm nevet.

Felsétálunk a kertbe, igazi gyerekparadicsom, mesélik, milyen volt régen, kis domboldal, pajta, most sok nyírni való fű. Kérdezem, ki nyírja a füvet, látszik, hogy nincs benne vita, valaki mindig lenyírja, már a nagyfiú is sokat segít. Apa büszkén mondja, hogy a tetőteret asztalosként ő építette meg a lányoknak. Kérdezem, hogy működik a többgenerációs együttlakás, de elhiszem, hogy jól, Erzsi szerint tiszteletben tartják egymás határait. A lányok is helyeselnek. Látszik a testvérek közötti szeretet is, hiszen sok mindent csinálnak együtt. Vajon mit csinálnak, ha nem a Pöttöm körül forog a világ, gondolkodom hangosan, de közben tudom, hogy ez az életük. „Hát utolérés van, bepótoljuk az elmaradást, de szívesen bográcsozunk, nyársalunk, szalonnát sütünk. Vagy éppen programot szervezünk a gyerekeknek, kirándulunk, medencézünk a kertben, moziba megyünk.” Az „El tudtok menni hosszabb időre szabadságra?” kérdésre adott válaszra nagyon kíváncsi vagyok, hiszen ahogy a logisztikát elnézem, nem lehet könnyű. Ezúttal Edit nyugtat meg. „A régi szép időkben, amikor még volt hosszabb távon alkalmazottunk, a nyaralást meg tudtuk oldani úgy, hogy nem kellett bezárnunk a boltot. De ez ma már nem működik. Egy hétre szoktunk bezárni, és ilyenkor tölti mindenki a saját családi pihenését, nyaralását. Szabadidőre, kikapcsolódásra mindenkinek szüksége van, hogy újult erővel folytathassa az évet!”

Elgondolkodom kicsit azon, hogy a 20. század milyen sok kárt tett a kereskedelemben. Először az államosítások, aztán a multik ész nélküli beözönlése. Nincs azzal semmi baj, ha az emberek eldönthetik, hogy hova mennek vásárolni, mit enged meg a pénztárcájuk, milyen minőségi elvárásaik vannak. Akkor van baj, ha ez a családi vállalkozások kárára megy, azokéra, akik szívvel-lélekkel látják el mindennapi feladataikat, akiknél a pult mögött arcok vannak és nem fülhallgatós gépek.

Nekem a Pöttöm ilyen. Emberi és barátságos, egy kis bolt a faluban, ahová szívesen betérek.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/6 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/