„Higgadtnak maradni, amikor a szemedbe köpnek”

Interjú Antonovits Bencével, a 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltjével

Bencét sokan csodabogárnak tartják, és nem csak azért, mert az ipari rovartenyésztés úttörő hazai szakértője. Kisgyerek kora óta minden tevékenysége és döntése a környezet iránti felelősségen alapul. A Greenpeace-nél eltöltött, vakmerő és veszélyes akciókkal teli hosszú évek alatt megtanulta, hogyan maradjon higgadt akkor is, amikor megalázzák, és hogyan intézhet el valamit a legnagyobb nyitottsággal, megértéssel, erőszakmentesen. Szerinte ez egy olyan szemlélet, ami nagyon sokat segítene a faluban lévő konfliktusok rendezésében is.

ZSR: Születésed óta itt élsz?
AB: 1992-ben a kórházból ide hoztak haza, itt nőttem fel, itt játszottam a borosjenői erdőkben, itt rohangáltam lepkék után a réteken. Nagyon sokat voltam a természetben, ma is leginkább ez köt a faluhoz.

ZSR: Mondják, hogy még az iskolából is lógtál emiatt.
AB: Édesapám a Természettudományi Múzeumban dolgozott, kisgyermekkorom óta jártam vele az erdőket. Az egyik első emlékem, hogy denevéreket gyűrűzünk egy barlangnál. Csapdáztunk, jelöltünk, mértünk, és valóban, már alsóban azért hiányoztam időnként, mert a pilisi patakokban vízmintákat vettünk és rákokat gyűjtöttünk.

ZSR: Ma is sokat vagy kint?
AB: Sajnos nem annyit, mint szeretnék. Megyek, amikor tudok, a Cserhátot például minden évben lejárjuk a srácokkal. A hegy- és sziklamászásra, terepi biciklizésre és hasonlókra a munka miatt már nem nagyon van időm, ahogyan néptáncra és népzenére sem annyi, amennyit szeretnék.

ZSR: A természetszeretet határozta meg pályaválasztásodat is?
AB: Erdész akartam lenni, de aztán az állattenyésztés felé fordultam, amiben nagy szerepe volt apai nagyapám, Antonovits Dániel szellemi örökségének. Ő lovakkal foglalkozott, több nagy ménessel is dolgozott.
Itthon azonban ez nagyon nehéz; igaz a vicc, amelyben azt kérdezik, hogyan tudsz milliomos lenni lóból – úgy, ha milliárdosként kezded el.
Így a Gödöllői Egyetemen az alapszakon juhokkal kezdtem foglalkozni, mert a juhtenyésztésben van meg még leginkább az a bio-őshonos-rideg-extenzív vonal, amelyet a természetszeretetem miatt mindig is vittem. Persze csapódott hozzá némi parasztromantika, a juhásznak jól van dolga meg ilyesmi.

ZSR: Hogyan jutottál el innen a tücskökhöz?
AB: Először egy dokumentumfilmben láttam, hogy a rovartenyésztés egy fenntartható fehérjeágazat. A mesterszakra már azért jelentkeztem, hogy ipari rovartenyésztést tanulhassak, ám azzal szembesültem, hogy az egyetemen ezt nem akarják engedélyezni. Azt mondták, válasszak olyan témát, amelyben valós problémákra keresem a választ.

ZSR: Miért, a globális fehérjehiány az egyetem szerint nem valós probléma?
AB: Hosszas, egészen a rektorig ívelő levelezés és vita után végül megkaptam az engedélyt, de akkor már tudtam, hogy itthon az emberi fogyasztásra szánt rovarok tenyésztésének egyszerűen még nincs szakértője. Külföldre kellett mennem: Hollandiában, majd Belgiumban tanultam ki ezt a mesterséget.

ZSR: Muszáj megvilágítanod, mi ennek a lényege.
AB: Rendben. Mindenki tudja, hallott már róla, hogy a világ húsfogyasztása rohamosan nő, ami nem fenntartható: egyszerűen nem lehet ennyi állatot tenyészteni. Egy legeltetett szarvasmarhának 10-15 kilogramm füvet kell megennie ahhoz, hogy egy kilogrammnyi élő tömeget létrehozzon. Sertéseknél ez az arány 3:1, a genetikailag csúcsra járatott csirkéknél 2:1 körüli. Rovaroknál – én tücskökkel foglalkozom – el lehet érni az 1,5:1-es arányt, de Belgiumban én mértem jobbat is. Ráadásul a legtöbb rovarnak minden része felhasználható, míg a többi állatnál az élő tömegnek nagyjából fele nem. A rovarok fehérjetartalma akár 50–80% is lehet, jelenleg talán ez a leginkább fenntartható állati fehérjeforrás. A tenyésztés során sokkal kevesebb vízre és helyre van szükség, ez is csökkenti az ökológiai lábnyomot.

ZSR: Ez rendben van, de én nem szeretnék rovarokat enni, undorodom a gondolattól is.
AB: Ez természetes. Sokan nem képesek leküzdeni azt a pszichológiai gátat, amelynek a letális undor az alapja. De megennél-e például olyan hamburgert, amelyben a húspogácsa porrá őrölt rovarokból készült? Ez egy nagyon semleges, jól ízesíthető alapanyag.

ZSR: Vennék egy nagy levegőt, és a fenntarthatóság jegyében biztosan kipróbálnám. Itthon hol lehet kapni ilyet?
AB: Egyelőre sehol, mert nálunk ez még a tiltott kategóriába tartozik. De ez még Nyugaton sem elterjedt, és egyelőre drága is, a prémium minőségű húsokhoz hasonló a rovarok ára. Az élelmiszerrovar-tenyésztés mellett a másik fontos irány a takarmányozás. Az állatok etetésében használt halliszt ugyanis egyre silányabb és drágább, a tengerekben egyre kevesebb a hal. A szójaliszttel meg az a probléma, hogy nem etethető korlátlanul, és nagy az importfüggőség. Ezért felértékelődőben vannak a rovarokból készült takarmányok. Külföldön megtanultam, hogyan kell takarmányt készíteni rovarokból. Hollandiában az elméleti alapokat sajátítottam el, Belgiumban pedig egy tücsökfarmra mentem, egy 3 tonna/hó kapacitású gyárba, ahol a kutatás mellett tenyésztésvezetőként is dolgoztam. Ezt a tudást használom most projektvezetőként egy hazai cégnél, és megkezdtem a témában a PhD-tanulmányaimat is.

ZSR: Bár nagyon érdekes a téma, sajnos most ugranunk kell a tücsköktől, mert a Zsákfalvinak nem ez a fő profilja. Térjünk vissza a természetszeretetedre: nyilvánvalóan ebből ered a természet- és környezetvédelmi elhivatottságod is.
AB: Emlékszem, gyerekként mennyire elkeserített és feldühített, amikor az erdőt járva láttam a rengeteg szemetet. Már kiskoromban csatlakoztam a szemétszedő akciókhoz, aztán gimnazistaként én szerveztem újjá a faluban ezt a tevékenységet. Ehhez Paksi Imrétől és Küller Jánostól is minden segítséget megkaptam, az önkormányzat mindig partner volt, Trunk Zsolt pedig ingyen adta a konténereket.

ZSR: Később ennél keményebb dolgokat is tettél a környezetvédelem jegyében; sokan vakmerő Greenpeace-aktivistaként ismernek.
AB: 2010-ben, 17 évesen csatlakoztam a Greenpeace-hez. Igen, ha nagyon keresel a neten, találsz olyan videót, ahol pórázon vezetnek be egy idegen ország bíróságára. Sokat mozogtam nemzetközi akciókban, főleg klímavédelemben: több erőműkéményt, olajfinomítót megmásztam. Volt, amikor blokkoltunk, tehát a működést akartuk megzavarni, volt, amikor a figyelmet akartuk felhívni valamire, és festettünk, molinót feszítettünk ki, üzenetet vetítettünk. A számunkra szinte mindig kedvező bírósági ítéletek után azt éreztem: vannak olyan célok, amelyekért sok határt kell átlépni, de végül győz az igazság.

ZSR: A legtöbben csak ezeket a látványos és veszélyes akciókat látják a Greenpeaceből.
AB: Most a lényegre tapintottál: a Greenpeace soha nem így kezdi a projektjeit, ez csak a jéghegy csúcsa. Az első lépés mindig egy sok munkával, kutatással létrehozott, szakmai alapokon álló javaslat, amit eljutattunk az adott céghez vagy szervezethez, és megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy változtassanak. Ha ez sokadszorra sem sikerül, akkor jönnek az ilyen akciók.

ZSR: Mondj egy egyszerűbb példát a klímavédelemnél.
AB: Egy túrafelszereléseket gyártó külföldi céget kerestünk meg, arra kérve őket, hogy cseréljék le az impregnálószerüket, mert az bizonyíthatóan nagyon szennyezi a környezetet, sőt az emberi egészségre is veszélyes. Ezt több más cég már megtette. Nagyon sokáig válaszra sem méltattak bennünket, de aztán egy akció után egy csapásra megváltozott a helyzet. Sajnos ilyenkor ezt kell csinálni. Ám ez még mindig felszínes kép a Greenpeace-ről. Kevesen tudják például, hogy rengeteg oktatási programunk, kiadványunk van. Én is részt vettem az agrárkampányban, a gazdákat kerestük fel az ország minden szegletében, és azt próbáltuk nekik elmagyarázni, hogyan tehetik fenntarthatóbbá, környezetkímélőbbé a termelésüket. Itt dolgoztam először Tömöri Balázs közvetlen munkatársaként.

ZSR: Ez mikor történt, mióta ismered Balázst?
AB: 2015-től voltam az asszisztense. Tudni kell, hogy Balázs a magyar környezetvédelem ikonikus alakja. Amikor a Zengőt védték, az újságok címlapjára került, de kevesen tudják például, hogy az első önkéntesek között érkezett Kolontárra a vörösiszap-katasztrófa idején. Az egyik legkeményebben dolgozó ember, akit valaha ismertem. Ő az az ember, aki igazán hisz a dolgokban.

ZSR: Hogyan tudnád a környezetvédelemben szerzett tapasztalataidat a falu természeti értékeinek megőrzésében kamatoztatni?
AB: A környezetvédelemért, a fenntarthatóságért itt helyben is nagyon sokat akarunk tenni. Én Pilisborosjenő miatt jöttem haza. Meg kell találni, ki kell dolgozni a falu fenntartható profilját, meg kell őrizni a falu körüli természeti értékeket. Csak egy példa, a hulladéktémánál maradva: ez a falu eltartana egy zöldhulladék-feldolgozót, amely komposztot gyártana. Ezzel helyben zárnánk egy hulladékláncot, és a településen maradna a rendkívül értékes biomassza, amivel a talajt lehetne javítani. A szelektív gyűjtést is hatékonyabbá, szervezetté kellene tenni. Nagyon fontos például, hogy évente legalább egyszer helyben le lehessen adni a veszélyes hulladékot: üres festékesdobozokat, lejárt vegyszereket.

ZSR: Mivel tudnád megnyugtatni azokat, akik a fentiek ellenére is tartanak még a greenpeace-es filozófiától?
AB: A legfontosabb, amit ott megtanultam, a hatékony párbeszéd. Hogyan maradjunk higgadtak akkor is, amikor megaláznak, amikor a szemedbe köpnek, amikor azt mondják, hogy kölykök vagytok, nem értetek hozzá. Hogyan intézhetünk el valamit a legnagyobb nyitottsággal, megértéssel, erőszakmentesen. Szerintem ez egy olyan szemlélet, ami nagyon sokat segítene például abban is, hogy a faluban lévő konfliktusokat rendezzük.

ZSR: Lehet, hogy a fiatalságod a képviselői jelölésednél is előjön majd kritikaként. Nem tartasz ettől?
AB: Nem félek, mert én mindig megfogtam a munkát. Ha kellett, takarítottam, ha kellett, szórólapoztam, ha kellett, a gyárban dolgoztam. Ha valamit szerettem volna, akkor azért kitartóan kellett dolgoznom.

ZSR: Igen, sokakban az a kép él rólad, hogy nagyon kitartó, határozott, célratörő vagy. Kritikaként felmerül, hogy néha túlságosan is.
AB: Igen, én is tudom, és dolgozom rajta. Ez valószínűleg abból fakad, hogy önmagammal szemben nagyon magas igényeket támasztok, mindent beleteszek egy-egy munkába, és ezt hajlamos vagyok másoktól is elvárni. El kell fogadnom, hogy másnak máshol van a limit. Az viszont a mai napig nagyon felbosszant, ha azt látom, hogy valaki igénytelen munkát végez.
ZSR: Te vezeted a 2097 Csoport Egyesület kampányát, és ti nem szálltatok be a sárdobálásba. Pedig már rendesen támadnak benneteket, ami azt jelzi, hogy számolnak ezzel az erővel.
AB: Létrehoztunk egy etikai kódexet, amelynek legfontosabb eleme, hogy nem folytatunk negatív kampányt. Pedig lehetne mit mutogatni ebben a faluban, nagyon könnyen találnánk súlyos hibákat. A mi hozzáállásunk azonban az, hogy emelkedjünk felül a konfliktusokon, és a feladatokat nézzük, illetve a lakossággal való egyeztetések alapján a megoldásokat keressük. Augusztus 26-a után, az ajánlásgyűjtés megkezdésekor mindenkit személyesen is felkeresünk. Addig is azt kérem, hogy ajánlják a szomszédoknak, ismerősöknek a Zsákfalvi Riportert és a 2097.hu/valasztas oldalt!

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/6 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/