„Az emberekkel szeretnék foglalkozni”

Interjú Bozsódi Borbálával, a 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltjével

A 2097-esek fiatal jelöltje az oktatással és a kultúrával foglalkozna, ha az egyesület által támogatott csoport megnyerné az önkormányzati választásokat. Számára a legfontosabb, hogy Pilisborosjenő maradjon falu, hogy egy teljesen más szemléletű, nyitott, ügyfélbarát önkormányzat álljon fel, és hogy a falu kínáljon olyan lehetőségeket, amelyek miatt a fiatal korosztály itt marad, és aktívan részt vesz a jövő építésében.

ZSR: Mi a legkorábbi emléked a faluról?

BB: Ahogyan az utca végén játszottunk a pataknál: bunkert, gátat építettünk a környékbeli utcákból való gyerekekkel.

ZSR: Bő húsz éve is más volt még a falukép? Nyugodtan lehetett az utcán játszani?

BB: Kiskorunktól kezdve egész nap kint játszhattunk. Nyáron bicikliztünk, télen szánkóztunk.

ZSR: Itt nőttél fel. Kikre emlékszel a legszívesebben?

BB: Magyari Nikolett nénire az óvodából a mai napig meleg szívvel gondolok. A másik meghatározó pedagógus a gyerekkoromból Antonovits Márta néni, az alsós osztályfőnököm. Állandóan kirándulni, szánkózni vitt bennünket, nagyon figyelt a csoportra, sok programot szervezett; szuper évek voltak.

ZSR: Sokak szerint az iskola a mai napig megőrizte közvetlenebb, jó értelemben vett falusias jellegét. Dolgoztál ott mint pedagógiai asszisztens, most pedig néptáncot tanítasz. Te is így látod?

BB: Bár nem sok városi iskolát ismerek, a sokféle program, sok kreatív feladat, verseny, szakkör biztosan nem általános mindenhol. Legalább ennyire fontos az itteni tanárok közvetlenebb viszonyulása a gyerekekhez, szülőkhöz és fordítva, mivel szinte mindenki ismer mindenkit. Az iskolából indult a falu egyik legjobb közössége is, a Kerekes Néptáncegyüttes, amelyet Jávor Csaba és Ilyés Bogi alapított 2000-ben. Ebből az évek során olyan csapat kovácsolódott össze, olyan hagyományok születtek újjá – májusfaállítás, regölés, locsolóbál, táncházak –, amelyek a mai napig élnek, és nagyon fontosak a tagok életében, pedig sokan már abbahagyták az aktív táncot. A néptánccsoportok – az óvodásoktól a felnőttekig – a mai napig meghatározóak a falu közösségi életében.

ZSR: Biztos, hogy ez nem egy szűkebb csoport önámítása? A felnőtt tánccsoportban például most 20–30-an vannak, miközben a faluban több mint százszor ennyien. Miért nem bővül ez a kör?

BB: Mindig jönnek új tagok, de az biztos, hogy fontos lenne láthatóbbá tenni a faluban létező közösségeket, fontos lenne összekapcsolni őket. Ehhez nagy szükség lenne például egy valóban jól működő faluközpontra, közösségi terekre, ahol új tevékenységek is indulhatnának, vagy egyszerűen csak le tudnának ülni beszélgetni az emberek.

ZSR: Valahogy úgy, mint a majálison, amelynek a megszervezését idén te irányítottad Aczél Katával.

BB: Igen. Az volt a célunk, hogy egy közös rendezvényen a faluban működő közösségek megismerjék egymást, a közösségeket megismerjék az emberek, és találkozzanak egymással generációk. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és ezúton is mindenkinek köszönöm Kata nevében is a rengeteg segítséget.

ZSR: A Tájház jó helyszín volt erre a célra, de nem lehetne a jövőben jobban kihasználni? Egy kedves, fiatal barátom megmondta, mit kellene ott csinálni: minden reggel kávézó, minden pénteken koncert, minden szombaton táncház. Egyetértesz ezzel?

BB: A Tájház a Német Nemzetiségi Önkormányzaté, így erre én nem tudok válaszolni. Bízom benne, hogy sok olyan program lesz még ott, amely erősíti a falu közösségi életét. Minél több ilyen helyszín van, annál jobb. Ebbe az irányba fejlődik például a Mandelbrot Pékség. A régi iskola udvara, a patak partja a posta felé is kínálja magát egy olyan faluközpont megálmodásához, ahol egy kisgyerekes anyuka végig tudja tolni a babakocsiját. Megjegyzem, az eredeti tervek szerint az Egészségház előtt is park volt, nem parkoló.

ZSR: Milyennek látod most a falut?

BB: A beépítések üteme szerintem rémisztő. A falu csak nő és nő, egyrészt az új telepeken, másrészt a legkisebb telkek is sorra beépülnek. Ez engem nagyon nyomaszt: Pilisborosjenő egyre kevésbé olyan, mint amilyennek én megszerettem, vagy amilyennek szeretném látni a jövőben.

ZSR: Milyennek szeretnéd látni?

BB: Falunak. Nem Budapesttel, Ürömmel összenőtt kertvárosnak: egy ilyen helyen már nem szívesen élnék.

ZSR: Tudnál tenni ezért? Emiatt vállaltad a képviselőjelöltséget is?

BB: Antonovits Bence keresett meg azzal, hogy vállaljak ilyen szerepet a 2097 Csoport Egyesület támogatásával. Persze először nagyon meglepődtem, sőt, kicsit ijesztőnek tűnt a feladat, de az egyesületet már ismertem. Nagyon tetszettek az ügyeik és a mentalitásuk.

ZSR: Mi tetszett bennük?

BB: Hogy aktívak és pozitívak. Szerencsésnek tartom magam, hogy már több helyen is megfordulhattam hosszabb-rövidebb ideig külföldön, például fél évig ösztöndíjasként éltem Szicíliában. Ott láttam ahhoz hasonló türelmet, életvidámságot, a dolgokhoz való konstruktív hozzáállást, ahogyan a 2097 a projektjeit vitte. Ez a fajta hozzáállás volt az alapélményem a középiskolámban, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban is, amely elsősorban gondolkodásra, problémamegoldásra nevelt. Ott tanultam meg, hogy a többféle nézőpont, a sokféleség milyen óriási érték, hogy nem feltétlenül egy igaz megoldása van valaminek. Végül egy idő után beléptem a csoportba, és én is bekapcsolódtam projektekbe.

ZSR: Milyenekbe?

BB: Részt vettem a patak-projektben – a csoport tevékenységében a környezeti, természeti értékek megóvása nagyon fontos terület. A Zsákfalvi Riporter szerkesztőségének is tagja lettem. Sok program szervezésében is segítettem, de ezeket nem akarom felsorolni, mert nem én voltam, illetve nem a csoport volt a főszervező.

ZSR: Vannak olyan vélemények, hogy a 2097 Csoport rátelepszik programokra, és mindent a sajátjaként próbál bemutatni. Ezt hogy látod?

BB: Hallottam ilyeneket, de ez nem igaz. Egyszerűen arról van szó, hogy a csoportban tényleg aktív, tenni akaró emberek vannak, akik ezért ott vannak a rendezvények környékén, és segítenek. Például a már említett majálison is cipekedtek, pakoltak, kölcsönadtak mindenféle eszközöket, hirdették a programot, de ez ettől még nem vált 2097-es rendezvénnyé. Viszont ez jó példa arra, miért lehet ilyen érzése néhány embernek.

ZSR: Ezek szerint a 2097 inkább szemlélet, hozzáállás, és nem a szervezet a lényeg?

BB: Így van. Az, hogy mi a csoport támogatásával indulunk a választásokon, nem jelenti azt, hogy a csoport alaptevékenysége, alapszemlélete, civilsége megszűnne. Akármi is lesz a választásokon, a csoport megmarad. Ha pedig nyerünk, megpróbáljuk bevinni a szemléletünket a közéletbe, hogy egy kicsit jobban hasonlítsunk egy szicíliai faluhoz, persze annak árnyoldalai, például a maffia nélkül.

ZSR: A Zsákfalvi Riporter 2. számában az e-demokráciáról írtál. Szerinted lenne esély ebből bármit bevezetni Pilisborosjenőn? Nem lehet, hogy ehhez nem elég aktív az itt lakók többsége?

BB: Lehet, hogy elsőre sokan passzívnak tűnnek, de ha valaki megszólítja őket, ha tényleg úgy érzik, hogy valaki odafigyel rájuk, akkor sokkal aktívabbá válnak. A faluban nagyon sokféle ember él, és ha valaki képviselő, nem csak a saját, szűk környezetét kell képviselnie. A kampány során egy-egy közösséget vagy annak vezetőit szeretnénk sorban megszólítani. A kampányhoz egyébként egy etikai kódex is készül, amelyet nyilvánosságra hozunk, és a többi induló figyelmébe ajánlunk.

ZSR: Senki nem akart lebeszélni arról, hogy elvállald a képviselőjelöltséget? Nem féltettek?

BB: Nem, mindenki nagyon támogató volt. Annak is örültek, hogy fiatal, női jelölt vagyok. Ezzel együtt sokat vívódtam, míg meghoztam a döntést, mert féltem az ismeretlen tereptől. Akkor nyugodtam meg, amikor világossá vált számomra, hogy nekem nem kell mindenhez értenem, mert ha arra kerül a sor, az én munkámat is sokan fogják segíteni. Ez lenne az a magisztrátusnak nevezett külső szakértői kör, amelyre képviselőként támaszkodhatnánk.

ZSR: Mi lenne a te területed az önkormányzati munkában, ha nyernétek?

BB: A fiatalok ügyei, az oktatás, a szociális ügyek és a kultúra. Az emberekkel szeretnék foglalkozni.

ZSR: Ha lehetne most három kívánságod mindezekkel kapcsolatban, mik lennének azok?

BB: Az első, hogy maradjon falu Pilisborosjenő, és lehetőleg zsákfalu. A második az, hogy egy teljesen más szemléletű, nyitott, ügyfélbarát önkormányzat működjön a faluban. A harmadik pedig az, hogy a falu kínáljon olyan lehetőségeket, amelyek miatt a fiatal korosztály itt marad, és aktívan részt vesz a jövő építésében.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/5 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/