Virágos Kati

Ékszerdoboz a falu közepén

Egy hétköznap délelőttöt töltöttem Sági Katinál a virágboltban, ahol kávézás mellett hosszan elbeszélgettünk ősökről, jelenről és legfőképpen arról, hogyan látja ő a világot.

Emlékszem, amikor először jártam ”a virágosnál”, már akkor elvarázsolt az üzlet bájos eklektikussága, s a mai napig minden alkalommal felfedezek valami új dolgot, mindig van egy kis változás. Imádom a kis krokodilokat, ahogy kikandikálnak a virágok közül, na meg a Peruból érkezett tukánt, a csodálatos csipkéket, amelyeket még Kati anyukája horgolt. Itt mindennek története van.

Kati boltjában már kora hajnalban megindul az élet; akkor érkeznek a virágok. Bizalmi alapon működik: jön a szállító, az árut beteszi a megbeszélt helyre, Kati csak hetente fizet. Így megy ez már több mint 10 éve.

Kati születése óta a faluban él, itt laktak a szülei és nagyszülei is, akiket 6 gyerekkel Szigetmonostorról telepítettek be. Nagymamája gyűjtögette a gombákat, gyógynövényeket, és azzal segített, ahol tudott. Kati ezt a hagyományt a családja körében folytatja, már nagyobbik unokája is örömmel tart vele az erdei sétákon.
Hamar kiderült, hogy Kati ügyes kezű lány, akit a szomszéd Teri néni beajánlott az aranyhímzőkhöz, ahol az esztergomi püspöki ruhák restaurálásában is részt vett. Imádta ezt a munkát. Még 6 éve is megkeresték, hogy segítene-e nekik.

Egyedüli gyerekként nehéz sors jutott neki, 9 évesen elvesztette édesapját. Amikor megkérdeztem tőle, hogyan élte meg életének ezt az időszakát, azt mondta, hogy hálás a gyermekkorért, szép élete volt. Szegénységben, de szeretetben éltek. Ezt a szeretetet próbálja továbbadni egész életében fiának, ő pedig az ő gyermekeinek.

A ‘80-as években az óvodában volt dadus, a mai napig bejárnak hozzá a „gyerekek” egy- egy jó szóra. Itt nem kötelező vásárolni. Most is jönnek-mennek az emberek. Kati mindenkit ismer, már ‘89 óta működteti vállalkozását. Egy továbbtanulási affér miatt változtatott a tervein. „Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik!” – mondja. Közben kertészkedtek, gombát termesztettek, állatokat tartottak, és hosszasan – 7 évig – építkeztek. Amikor a fia, Zsolt megszületett, sok időt tudtak együtt tölteni. Ahogy ezt manapság hívjuk: minőségi időt. Ma is együtt él náluk 3 generáció, amiért Kati hálás. Boldog, hogy együtt vannak, egymásnak segítenek. „Egészség, szeretet legyen!” – mondja. Nekik itt otthonuk van, nem házuk.

Közben mutat fényképeket az unokáiról (az 1 éves kislány a madárfürdetőben pancsol, a 4 éves kisfiú hóna alatt egy csirke, mert éppen sétáltatja), a gyönyörű kertjükről (a fia és a menye is imád kertészkedni, rengeteg hatalmas kaktuszuk van, amelyekről a 4 éves fiúunoka egy hosszú csipesszel szedegeti az odahullott faleveleket). Kati ragyog, amikor róluk mesél.

10 éven át nyaranta kézműves tábort csinált a gyerekeknek, aztán a férje beteg lett, és az ő ápolására kellett az energia. Anyukáját is nagyon megviselte veje halála, Kati őt is hosszan, alázattal ápolta. Férjének kívánsága szerint, a hegyen szórták szét a hamvait. „Olyan volt, mint egy zarándokút, a végén a Nap éppen lement, feljött a Hold és a szél is fújni kezdett.” Ahogy Kati meséli és ezáltal újraéli, még most is libabőrös lesz. Bánatát versekben írja ki magából. Sokáig dühös volt, ma már úgy gondolja, semmi sem véletlen. Több emberi tartást, sok tanítást kaptak így. Volt, amikor a fiát is válaszút elé állította, mert úgy látta, rossz irányba megy. Akkor egy ideig nem beszéltek egymással, de később a fia hálás szívvel mondott köszönetet neki. Kati szerint nagyon fontos, mit élünk meg együtt, hogy milyen a család. Olyanná válunk, amilyen utat mutattak nekünk. „Az adok-kapok áramlásának az egyensúlya nagyon fontos az életünkben.”

Örömmel mesél munkáiról. Karácsony előtt néhány nappal megkeresték, hogy szükség lenne 1000 db mikulásvirágra. Vagy amikor embernagyságú nyuszijelmezt kellett készíteni néhány nap alatt. Kati szerint nincs lehetetlen! 20 éves kapcsolatot ápol ezekkel a megbízókkal.

Beszélünk még a faluról. Meséli, hogy ‘76 óta tartanak itt mindenféle filmforgatásokat. Úgy emlékszik, akkoriban sokaknak megélhetést jelentett, hogy kiszolgálták ezt az igényt. Sokat változott a világ, nincs összetartó mag, széthúzás van. Régen mindenkinek voltak állatai, ma már utálják a lakók, ha valakinek ugat a kutyája, nem toleránsak az emberek. Szerinte most a pénz az úr. Nagy szükség lenne az elfogadásra!

Beszélünk tervekről. Hogy szeretne nyelvet tanulni. Eljutni Peruba és Portugáliába. Hogy a görög útján mit tanult? Lassítani. Következő útja pedig Olaszországba szólítja.

Kati szereti az ékszereket, most is visel egy különleges gyűrűt – szülinapi ajándék –, amelyre a „Minden elmúlik” van vésve.
Szerintem érdemes ezt egy kicsit ízlelgetni…

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/5 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/