Küller János polgármester véleménye a népszavazásról

Dr Molnár Piroska lakótársunk egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy a népszavazásnak ebben a formában nincs létjogosultsága, ezért levélben kereste meg Polgármester urat, amelyben a népszavazással kapcsolatos döntés újragondolását kérte. Az alábbiakban Piroska észrevételeit és Küller János válaszlevelét olvashatják.

Tisztelt Polgármester Úr!

A 2018 július 29-re kiírt pilisborosjenői népszavazással kapcsolatban szeretném megosztani Önnel néhány észrevételemet.

Véleményem szerint:

  • a kiírt időpont nem igazán alkalmas egy mérvadó népszavazás lebonyolítására; miért lenne jó olyankor népszavazást kezdeményezni, amikor az itt lakók jelentős része nyári szabadságát tölti, és nem várható érdemi részvétel?
  • a népszavazás kiírásában megfogalmazott kérdés sokak számára homályos és érthetetlen. Internet hozzáférés és az előzmények pontos ismerete hiányában sokan csak találgatják hogy mi is az „előző állapot”, pontosan mely területet jelöli a „Várvölgy” meghatározás, kik is a „tulajdonosok” stb. Hogy is lehetne ilyen körülmények között felelős döntést hozni?

Egyben szeretném jelezni, hogy bármelyik „forgatókönyv” megvalósulása esetén is méltánytalannak, jogsértőnek és elfogadhatatlannak tartom azon verzió megjelenítését a jövőbeni időszakra vonatkozólag, hogy néhány ember valamely korábban elhibázott döntése miatt az egész falu lakóközössége viselje az anyagi felelősséget. Ez hasonló lenne valamiféle rég megbukott „kollektív bűnösség” elvéhez, amely különösen rossz emlékeket idéz éppen itt, Pilisborosjenőn. Az itt lakók további adóterheinek emelése elfogadhatatlan – ahelyett, hogy a valódi felelősök viselnék tetteik következményeit.

Ezért tisztelettel arra kérem Önt, hogy teremtsen lehetőséget arra, hogy a képviselőtestület – még a kiírt népszavazási időpont előtt – ismételten tárgyalja meg a kérdést, és vonja vissza a népszavazásra vonatkozó határozatot!

Tisztelettel:

Dr. Molnár Piroska
Pilisborosjenő Temető utca 48.

És a válasz:

Tisztelt Asszonyom!

A helyi népszavazással kapcsolatos észrevételei alapján az alábbiakról tájékoztatom Önt:

A nyári időpont a kezdeményezést időpontjához időpontjához igazodóan, a törvény által előírt határidők figyelembe vételével került meghatározásra, mozgásere a HVB-nek csak minimálisan volt, azonban az minden esetben a nyári időszakra, júliusra esett volna. Bármilyen választás, népszavazás vonatkozásban egyetlen időpont sem minősül olyannak, mely mindenki számára egyaránt megfelelő, és elfogadható. Előbbiek alapján aggálya, észrevétele alapján az időpont nem változtatható meg, tekintettel arra, hogy az a helyi népszavazás intézményét szabályozó törvényi előírások szerint került/kerülhetett meghatározásra.

Ön szerint a népszavazás kiírásában megfogalmazott kérdés sokak számára homályos és érthetetlen. Internet hozzáférés és az előzmények pontos ismerete hiányában sokan csak találgatják, hogy mi is az „előző állapot”, pontosan mely területet jelöli a „Várvölgy” meghatározás, kik is a „tulajdonosok”, stb. Hogy is lehetne ilyen körülmények között felelős döntést hozni?

A helyi népszavazás annak eldöntésére hivatott leegyszerűsítve, hogy visszaállítsa-e az Önkormányzat a korábbi (jelenleg hatályos szöveg előtti) állapotot, vagy fizessen jelenleg bizonytalan összegű kártérítést. A kérdés nem összegszerűségről, hanem a megoldás módjáról hivatott dönteni. A tulajdonosok személye a kérdés vonatkozásból álláspontom szerint irreleváns, az előző állapot a pedig mint említettem jelenleg hatályos szabályozás előtti állapotot jelenti. Előbbiekről mind a honlapon, mind pedig a helyi lapban (minden háztartásba eljut) közzétettünk külön tájékoztatót, melyben a „Várvölgyként” hivatkozott terület is külön ábrázolva volt.

„Egyben szeretném jelezni, hogy bármelyik „forgatókönyv” megvalósulása esetén is méltánytalannak, jogsértőnek és elfogadhatatlannak tartom azon verzió megjelenítését a jövőbeni időszakra vonatkozólag, hogy néhány ember valamely korábban elhibázott döntése miatt az egész falu lakóközössége viselje az anyagi felelősséget. Ez hasonló lenne valamiféle rég megbukott „kollektív bűnösség” elvéhez, amely különösen rossz emlékeket idéz éppen itt, Pilisborosjenőn. Az itt lakók további adóterheinek emelése elfogadhatatlan – ahelyett, hogy a valódi felelősök viselnék tetteik következményeit.”

Véleményét tiszteletben tartom, azonban megállapításaival és következtetéseivel nem tudok egyet érteni.

Én a helyi népszavazás lefolytatását a közösség minden tagjának, a kérdéssel kapcsolatos álláspontja kifejtésének lehetőségeként látom. Előbbiek a költségek ellenére is komoly és egyértelmű felhatalmazást tudnak adni, szemben a vélelmezett állásponttal, ebben a komoly kérdésben.

Összességében felvetéseik alapján a helyi népszavazás létjogosultságát nem látom megkérdőjelezhetőnek, ezért a képviselő-testület általi újra tárgyalására, népszavazás visszavonására vonatkozó kérelmét nem áll módomban teljesíteni.

Pilisborosjenő, 2018. július 24.

Tisztelettel: Küller János polgármester