Apró-cseprő ügy?

Ahogy sétálok a pékségbe a patakparton, sokszor találkozom Ede bácsival. Neki még nem mondtam, de igazából nagyon hasonlít az anyai Nagyapámra, aki a Ráckevei-Duna egyik szigetén élt. Hétvégenként mindig örömmel látogattuk kalandos lakhelyén, de a hétköznapokat egyedül töltötte, elég magányosan. Nem akart ugyanis elszakadni a szigettől, a megszokott lakhelyétől, a városi élet szóba sem jöhetett számára. Talán tudat alatt, a hasonlóság miatt is mindig örömmel meghallgatom, amiket Ede bácsi mesél. Érdekeseket szokott mondani a régi időkről és a közelmúltról is. De problémákra és még megelőzhető gondokra is gyakran felhívja a figyelmemet. És hát a megelőzés a legolcsóbb. Így van ez az egészségvédelemben, és az én szakterületemen, a környezetvédelemben is.

Andó János, Balázs nagypapája Ráckevén az Angyali-szigeten

Gondjait Ede bácsi nemcsak nekem mondja el persze, gondolom, másnak is, aki arra sétál és nyitott rá – közterület-felügyelőnknek és a polgármesternek már biztosan.

Legutóbb – a közelmúlt heves nyári viharai utána újra aggódva – beszélt a Budai út 39/b előtti villanyvezetékre közterületi fákról ránövő lombkoronáról. Meggyőződése, hogy a „hamarosan leszakadó, egyre lejjebb nyúló és egyre nehezebb ág le fogja tépni a Papi-földekre menő vezetékeket, és leolvadnak a mélyhűtők, nagy pusztítást fog okozni, mert a sok kábel nehéz, s így hosszabb idő lesz visszakötni”.

Helyi lakosként és (ha már megtisztelő bizalmába avatott a kéréssel) Ede bácsi önkéntes ügyintézőjeként gondoltam, hogy megpróbálom elérni, hogy a július közepi falubeli feszültségmentesítés alkalmával vágja le az ELMŰ Hálózati Kft. a vezetékeket veszélyeztető ágakat. Aki naponta arra jár, tudja: a helyzet magától nem javul, és nekem még nem sikerült eredményt elérnem. Ezért is tudósítok alkalmanként leveleimről a falu nyilvánosságának, hátha a megoldatlan ügyekben közelebb jutunk a megoldáshoz, míg a sikeres ügyintézések másokat is belelkesíthetnek.

Azt írták a cégtől ugyanis, hogy „nem áll módjukban a tulajdonosi terhek és költségek átvállalása”, mivel a hazai jogszabályok értelmében „közterületen álló fák gondozása a helyi önkormányzat feladata, kötelessége, mivel ők a fák tulajdonosai”. Még akkor is, ha tényleg veszélyeztetheti a vezetékeket.
Nem lakom ugyan a Papi-földeken, de hálás vagyok Ede bácsinak és mindazoknak, akik odafigyelnek nemcsak legszűkebb saját, hanem tágabb környezetükre, az ott élőkre. Azért, hogy figyeli, hogy mi történik az utcában, és hasonlókra felhívja a fiatalabbak figyelmét, rájuk bízva, hogy tesznek-e a problémák megelőzéséért, megoldásáért. Régen ásót, lapátot vagy más eszközt ragadott, és megcsinálta saját maga, ma pedig szóban még mindig fel szokta hívni a figyelmet a lehetséges gondokra. Bizonyos tekintetben majdnem olyan, mint egy utcabizalmi. (Az utcabizalmi rendszerről bővebben Köles Gabriella, Jó önkormányzati működés belülről – Pázmándon jártunk című cikkében)

Érdemes odafigyelni, hogy mit mondanak a sokat megélt idősek, hiszen egy olyan korban éltek itt a faluban, amikor a dolgos helyiek nagyobb részvételével, konkrét ügyek mentén, saját érdekükben megvalósult összefogással épült, szépült Pilisborosjenő. Nem kellene elveszíteni tapasztalataikat, tudásukat a falut körülvevő természeti környezetről, a hétköznapi életet megkönnyítő praktikákról vagy éppen a felszíni vízelvezetés bevált módszereiről és más területekről sem. A tudásukat tovább kell vinni, és esetenként akár ötvözni a 21. századi megoldásokkal, ismeretekkel, tapasztalatokkal.

És hogy sikerül-e rendezni a megelőzhető problémát, az persze már elsősorban nem Ede bácsin múlik. Fontos, hogy a faluvezetésnek legyen energiája és figyelme a lakosok által felvetett problémákra, és reagáljon rájuk. Legjobb volna mindig, de sokan már annak is örülnének, ha legalább az önkormányzati választás évében megtörténne. A többek által hőn áhított friss utcanévtáblákból gondolom – nem teljesen reménytelen!

Az ELMŰ-vel folytatott levelezést ebben a cikkben olvashatják.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/7 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/