Egy Balaton-parti település, amely szembeszállt a beépítési lázzal

Szigligeten a helyi képviselőtestület nem volt hajlandó a hosszú távú jövőképét feláldozni szép bevételekkel, különböző haszonnal kecsegtető építkezések engedélyezésével, a hiányzó bevételt máshogy teremti elő. A Balaton-törvénynél is komolyabb feltételeket szabva a térség talán legszigorúbb rendezési tervét alkotta meg már évekkel ezelőtt, gátat szabva újabb zöldterületek beépítésének, és korlátozva a külterületi építkezéseket is.

Kevés olyan település van a Balatonnál, ahol a strand és a kikötő az egyetlen beépített vízparti rész. Sem nyaralók, sem kempingek, üdülők nem épülhettek a vízparton. A világörökség várományos helyszínnek számító település 8 kilométeres partszakaszából ma is csak 180 méternyi fürdőző terület, a többi nádas. Komolyan vették a nádas-védelmet is: itt található az északi part talán legnagyobb összefüggő nádasa.

„Az idő bennünket igazolt”

– Mint minden Balaton parti településen, így Szigligeten is nagy a nyomás a befektetők, illetve ingatlantulajdonosok részéről, hogy az építési tilalom alatt álló területeken is kaphassanak építési lehetőséget. Az elmúlt 15 évben a testület mindig elzárkózott a település beépítendő részének bővítése elől. Az idő bennünket igazolt. Szigliget neve ma jól cseng az országban – fogalmazott Balassa Balázs polgármester a hirbalaton.hu-nak.

Hangsúlyozta, az önkormányzat elsődleges célja, hogy megőrizze épített és természeti értékeit, amire a rendezési terv, illetve a helyi építési szabályzat ad garanciát.

Akad, akinek sok a szigor. Egy szigligeti lakos azért indított pert, mert szerinte sérti a tulajdonhoz és vállalkozáshoz fűződő alkotmányos jogát, hogy a telkén nem építhet állattartást szolgáló épületet. Az ügyben az Alkotmánybíróság elutasító határozatot hozott a közelmúltban, amiről a hvg.hu számolt be.

Elérték a lélektani határt

Manapság igen sokan szeretnének ingatlant vásárolni vagy építeni Szigligeten, aminek elsődleges oka, hogy itt megmaradt a szellős beépítés, az egyedi, családias jelleg, és az élhető életterek. A polgármester és a képviselőtestület azonban úgy döntött, és tartja magát ehhez az elvhez évek óta, hogy Szigliget elérte azt a lélektani határt, melyet nem lépnek át, szaporítva a beépített ingatlanok számát.

„Véleményünk szerint jelenleg egészséges egyensúly alakult ki a zöldfelület és a lakóövezet között, amit nem könnyű megőrizni a befektetési és balatoni ingatlanépítési lázzal szemben – utalt arra polgármester, hogy folyamatos kihívást jelent ellenállni a hol roppant kecsegtető, hol agresszív törekvéseknek. Az építkezési korlátozásnak pozitív hozadéka lett, hogy mivel építési telek már alig akad, az idevágyók megveszik és felújítják a régi házakat, egyre rendezettebbé téve a településképet.”

Akad még körülbelül 40 olyan telek, ahol az ott lévő, régi düledező házat fel lehet újítani, ha valaki nagyon építkezni akar. Kemény szabályok korlátozzák a külterületi építkezéseket is. A hasznosított terület 80 százalékán szőlőt kell művelni, akkor lehet maximum 80 négyzetméternyi föld feletti épületet létesíteni. Helyi rendelkezés szabályozza az új építésű házak magasságát, vagy a telepíthető növények fajtáját is.

A strand és a kikötő az egyetlen beépített vízparti rész (Fotó: szigligeti önkormányzat)

A strand és a kikötő az egyetlen beépített vízparti rész (Fotó: szigligeti önkormányzat)

Lokálpatrióták lesznek a betelepülőkből is

Úgy tűnik a helyi lakosság, sőt a betelepülők is átérzik, hogy itt értékmegőrzés folyik. Például nemcsak büszkék a település Ófalu részének nádtetős házaira, hanem komoly összegeket költenek arra, hogy ők is növeljék azokat az értékeket, amelyek Szigligetet egyedivé teszik. A polgármester beszámolója szerint évről évre nő a nádtetős házak száma, annak ellenére, hogy ez komoly terhet jelent a tulajdonosoknak.

Nincs illegális hulladéklerakás sehol. A helyi környezettudatos nevelés hatását is mutatja, hogy a gyerekek számára évente meghirdetett szemétgyűjtés az utóbbi időkben már nem hoz különösebb sikerélményt, hiszen alig találni hulladékot a közterületeken.

„Sokan kérdezik, miért nem alakítunk ki telkeket, hogy nőjön Szigliget lakossága, és a település adóbevétele. Bevételekre nekünk is égető szükségünk van, de mi vállalkozó szellemű önkormányzatként más forrásokból, leginkább folyamatosan fejlesztett, bővített turisztikai attrakciókból biztosítjuk a működési költségeket” – mondta Balassa Balázs.

Szerinte az új beépítésekkel egyébként sem jellemzően fiatalok telepednének le, hanem nyaralóingatlanok jönnének létre, vagy befektetési célú beruházások valósulnának meg.

Értékeket megőrizve fejleszteni

– Komoly kihívás a településvezetők számára eldönteni, mik azok a fejlesztések, amitől a turizmus fejlődik, a színvonalas szolgáltatások száma nő, de az idelátogató turisták és az itt pihenni vágyó ingatlantulajdonosok is elégedettek – mondta a polgármester.

Szigligeten meghatározták, melyek a turisztikailag frekventált településrészek, ahol komolyabb a forgalom, miközben a település jelentős része továbbra is csendes, pihenésre alkalmas élettér maradt.

A rendezvények okozta zajhatást is korlátozták, szigorú keretet szabva az éjszakai programoknak. Arra is figyelmet fordítottak, hogy igazodjanak a nyári, környékbeli rendezvénydömpinghez, és elkerüljék a nyári turistaáradatot. Inkább a többi évszakban szerveznek programokat. Ősszel a Süllőfesztivál, télen az Újévi csobbanás, tavasszal pedig a Várfesztivál tartja a települést a figyelem középpontjában. Szigliget az első tóparti kistelepülés (ezer alatti lakosságszámmal), amely jégpályát és szaunát működtet telente a strandján.

Szigligeti újévi csobbanás (Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=YxT9n9S2U_0)

„Minden önkormányzatnak komoly a felelőssége!”

Mit üzen Szigliget első embere a többi balatoni településnek? – kérdeztük Balassa Balázst, aki a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke is egyben.

„Minden önkormányzatnak komoly a felelőssége! Fontos, hogy mit hagyunk a gyermekeinkre, unokáinkra; egy olyan települést, ahol a szüleink, nagyszüleink által ránk hagyott értékeket, környezetet megőrizve fejlesztünk, vagy ezeket eltaposva csak a jelennek és a gyors haszonnak élünk, befektetőknek, beruházóknak teremtve lehetőségeket” – szólt a válasz.

Forrás: hirbalaton.hu