Újlakó bemutatása

Bár a hétvégére tervezett interjúm alanya átmenetileg más elfoglaltság után nézett, és az olvasók sem bombáznak még írásokkal, mégsem maradunk új bejegyzés nélkül. Eszembe jutott ugyanis egy blog, amivel netes bóklászásaim során futottam össze pár éve: pilisborosjeno.blog.hu, melyet újlakó1 ír. Így mutatkozik be:

“Születésemtől fogva Budapesten éltem. 24 évig Csepelen, majd közel 10 évig Zuglóban. Csaknem 6 éven át 1 perc sétára volt tőlem a Récsei Center, 15 percre az Arena Plaza, 2 percre a 7-es busz és 10 percre a 2-es metró. 2014. május 1-jén vidéki lettem. Pilisborosjenői. Egy teljesen más életformával ismerkedem. Erről szól ez a blog, és nem titkoltan célja, hogy némi segítséget nyújtson a hozzám hasonló “újlakóknak””.

A régilakóknak is fog tanulságul szolgálni. Felvettem vele a kapcsolatot, hogy hadd használjam fel írásait itt is! Beleegyezett, úgyhogy ma se keltem fel hiába. Két összegző írásának megosztásával kezdem újlakó1 bemutatását.

Fogadjátok szeretettel!

Frivaldszky Bernadett

Az első félév

  1. szeptember 04.

Volt nekem egy francia főnököm. Minden értékelő megbeszélést így kezdett: “Mondjád, neked mi volt á pozitív és mi volt á negátív!” Vagy: “Mi áz ámi tetszett, mi áz ámi nem tetszett?” Akkor utáltam. Azóta rájöttem, hogy tényleg jól működik ez az egyszerű módszer. Hihetetlen, hogy már fél éve lakunk Pilisborosjenőn. Kis csúszással tudtuk elfoglalni az új házunkat idén május elején, mert (Murphy…) kicsi M a költözés kellős közepén megbetegedett, úgyhogy a doboz pakolást megszakítottuk egy kis kiruccanással a Heim Pálba, ahol egy röpke fél napot eltöltve kiderült, hogy a gyerek összeszedett valami vírust és ennek köszönhető a cirka 40 fokos láz. Na, de értékeljünk!

Hogy mi áz ámi nem tetszik?

Elsősorban a közlekedés. Távolról jól festett, hogy csúcsidőben a Volánbusz 20 percenként jár és fél óra alatt az Árpád hídnál van. A valóság persze nem ez. Mármint a busz valóban 20 percenként jár csúcsidőben, de én leginkább nem akkor használom, hanem amikor 40 percenként megy… És persze őszi szünetben, téli szünetben, síszünetben, húsvéti szünetben, nyári szünetben és a “kitudjamégmilyen” szünetben csúcsidőben is csak óránként két busz jár. A menetidő pedig csak a legideálisabb esetben fél óra, általában ennél több és a csúszás már ott kezdődik, hogy a budapesti dugón nem tudja átverekedni magát a busz, így eleve késve indul el a faluból. Az ember nagy örömmel felfedezi, hogy jár egy kisbusz Csillaghegyre. Igen ám, de 10.30 és 13.30 között szünetel, amikor nekem leginkább szükségem lenne arra, hogy lejussak a HÉV-hez. A budakalászi kisbuszt pedig nagy lendülettel hívni akartam hétvégén, de a telefon emelése közben rájöttem, hogy szombat-vasárnap nem közlekedik.
Kutyák… Laktam társasházban, ahol nem telt el úgy nap, hogy valaki ne fúrt volna. Most családi házban lakom és szinte nem telik el úgy nap, hogy a kutyák ne ébresszenek fel engem vagy rosszabb esetben a gyereket. Bevallom, hogy nem vagyok nagy kutyabarát, és amikor hajnali 4-kor már fél órája ugat egy négylábú, én pedig az ablakból kémlelem, hogy mi a francot ugat ennyire, az cseppet sem segíti elő a kutyákkal való nem létező barátságom elmélyítését.
És a kakijuk… Nem tudom kicsi M hogyan csinálja, de szinte minden séta során sikerül összegyűjtenie egy adagot a cipőjére, ami persze jó mélyen barázdált talppal rendelkezik anya legnagyobb örömére. Persze nem mindig kutyagumit hoz haza, néha egy kis csirkeszar is befigyel, mert azok előszeretettel csipegetik a füvet az utcában és hát ami felül bemegy, annak bizony valahol távoznia is kell. Néha macskakaki is akad a kapu előtt vagy a kertben, amiről egy-egy cuki kis gödör árulkodik, persze a frissen ültetett árvácska és krizantém tövében, csak hogy érezzem a törődést. Élvezem én a természet lágy ölét, de ennyire nem kéne közel férkőznie hozzám!
De a legnagyobb érvágás a shoppingolási lehetőségek hiánya. Nem vagyok nagy plázázós. De tényleg nem! Viszont olyan jó volt – főleg az ilyen korán sötétedős és hideg őszi-téli estéken -, hogy csak leugrok a Récseibe és elintézem a postát, veszek pelenkát a DM-ben, kaját a CBA-ban, post-itet az Office Depot-ban, függönyt a Jyskben, megsarkaltatom a csizmámat, rendelek virágot szülinapra, kiváltom a recepteket a patikában és ha bombát találnak a közeli építkezésen, akkor meghúzhatjuk magunkat a játszóházban. Most a kisebbik gond, hogy nincs hova kimozdulni délutánonként, a nagyobbik az, hogy komoly logisztikát igényel részünkről, hogy el tudjuk intézni a szükséges vásárlásokat. Még komolyabb egyeztetés kell, ha mondjuk tényleg plázázni szeretnék. És fél éve élek-halok egy jó kis piacozásért!

És mi áz, ámi tetszik?

Hogy egy köpésre van a természet. Amit ugyan most kevésbé tudunk élvezni a hideg és a korai sötétedés miatt, de tavasztól őszig szuper volt, hogy bármerre indultam, zöldben jártam. Meg egyáltalán, hogy ha nem a főút felé indulok, akkor bátran elengedhetem kicsi M kezét (nem mintha nagyon fogni akarná az enyémet) és nem kell azon aggódnom, hogy elütik. Tiszta, jó a levegő. Ne tudjátok meg, hogy mióta itt lakunk, mennyire érzem a szmogot, ha bemegyek Budapestre! És minden ablakból látom a hegyeket! Kicsit olyan, mintha elmentem volna Ausztriába nyaralni és ott ragadtam volna. Érdekes látni, hogy minden nap más a kilátás. Napsütésben párásan, szeles időben élesen, esőben szinte alig, ködben egyáltalán nem látni a szemközti hegyeket.
Hogy az emberek köszönnek egymásnak az utcán. Meg általában véve sokkal normálisabbak is. Mondjuk a múltkor egy anyuka nagyon felhúzott a boltban, de fél év alatt ez volt az első, hogy itt valaki kihozott a sodromból.
Hogy csend van. Mármint ha nem ugatnak a kutyák… Az a fajta csend, amikor hallod a saját vérkeringésedet a füledben. Néha rémisztő. De alapvetően jó.

Rövidebbnek tűnik a tetszik-lista, mint a nem-tetszik-lista, de ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Még én sem döntöttem el, hogy a fővárosban jobb-e lakni vagy Pilisborosjenőn. Szeretek bemenni a fővárosba, élvezem a nyüzsgést, a pörgést, szeretem nézni a fiatalokat, ahogy üldögélnek a budai rakpart korlátján, szeretek suhanni a metróval, beugrani egy fagyizóba az Astoriánál és utána végigmenni a Rákóczi úton. De jó utána hazajönni, kitikkadni a buszállomástól a házig vezető meredek úton, érezni a fafüst illatát, nézni, hogy mennyit nőttek a virágok a kertben, hallgatni a csendet, majd kinézni az ablakon és bámulni a csillagokat, amit a főváros fényeitől odabenn sosem látnék és a hegyoldalban elszórt házak fényeit. Tudnék még vagy egy tucatnyi ilyen párhuzamot, de inkább élek még itt egy kicsit, hogy végleg eldöntsem a kérdést. Hiszen ez egy próba. Legalábbis számomra. Tudok-e ízig-vérig pesti lányból vidéki lány lenni?

Forrás: http://pilisborosjeno.blog.hu/2014/11/04/az_elso_felev_985

Egy év Pilisborosjenőn

2015. május 06.

Pontosan egy évvel ezelőtt töltöttük el első éjszakánkat Pilisborosjenőn. Egy nappal később a tervezettnél, mert (Murphy…) kicsi M a költözködés kellős közepén 40 fokos lázas beteg lett. Úgyhogy miután eltöltöttünk egy fél napot a Heim Pál Kórházban, hogy kiderítsék vírusa van, úgy döntöttünk, hogy még egy éjszakát a szüleimnél maradunk, akik a költözés során elszállásoltak minket és vigyáztak a csemeténkre, míg mi be- vagy éppen kipakoltunk.

A fél éves összegzés nem mondanám, hogy túl pozitív kicsengésű volt. Egy újabb fél év elteltével már sokkal rózsásabban látom a borosjenői létet. Azt szoktam mondani, hogy mióta megvan az autóm, több fokkal jobban szeretek itt lakni. A beköltözés előtt úgy gondoltam, hogy simán megoldjuk BKV-val… bocs, Volánbusszal az életet. De rá kellett jönnöm, hogy nem megy. Na jó, ha nagyon megerőszakolnánk magunkat, akkor menne, de sokkal jobb így. Azóta megszűntek a 2-3 hétre előre történő egyeztetések, hogy mikor tudunk elmenni vásárolni, mikor van idő a gyereknek cipőt venni, hogy jutok el a kertészetbe és hasonlók. Azóta M talán egyszer volt velünk a boltban. De egyszer sem panaszkodott, hogy hiányozna neki a vásárlás.

Az elmúlt egy évben felfedeztük a falut. Gyakori vendégek voltunk az Egészségházban, jártunk párszor az önkormányzatnál, voltunk a kicsi régi boltban és a nagy újban, vettünk virágot a virágosnál, varrattunk függönyt Őkelménél, vettünk eltennivaló uborkát a zöldségesnél, feladtunk sok levelet és még több csekket a postán. Már tudjuk, hogy a kukások csütörtökön jönnek, a Family Frost szombaton, a tejesautó pedig hétfőn és csütörtökön, hogy jól felébressze a délutáni alvásából kicsi M-et. Megismerkedtünk a szomszédokkal és még egyikkel sem vesztünk össze. Nem is szeretnénk. Kicsi M-nek lettek bejáratott útvonalai, elsősorban a buszmegálló irányába. És sok-sok monyókás helye: a Budai úti kocsma melletti csatornafedél amire mindig rá kell menni, az orvosi rendelő melletti csatornafedél, amire mindig rá kell ugrani, az Egészségház melletti domb, amiről minimum tízszer le kell szaladni, vagy a másik domb hazafelé, amire mindig fel kell mászni. Voltunk már baba-mama klubban, Kecskefesztiválon, Várjátékokon és teljesítménytúrán a faluban. Rátaláltunk Leára, akihez azóta is minden héten járok jógázni, hol egyedül, hol kicsi M-mel. Belaktuk a házat és jó ideje otthon érzem magam, mikor hazaérkezem. A legnagyobb átalakuláson talán az udvar ment át: kiforgattunk a földből legalább negyed konténernyi sittet és kiszedtünk több kilónyi gazt, a helyükre pedig virágok, fűszerek, konyhakert, fenyőkéreg és sziklák kerültek. A fű is nő már, nemsokára először randizik a fűnyíróval. Szeretem ebben a helyben a csendet. Az utak messze vannak, csak néha egy-egy repülő száll el a fejünk felett, egyébként csak a fülünk zúgását hallani. Szeretem, hogy ha reggel felébredek és kinézek az ablakon, a hegyeket látom. Szeretem, hogy 2 percre van az erdő és bármikor felszaladhatok a fák közé, ha úgy tartja a kedvem. Feltéve, hogy M vigyáz addig a gyerekre… Szeretem, hogy mikor máshol már a tulipán virágzik, nálam még csak a krókusz bontja a szirmait. És végre van egy slagom, amivel locsolhatok!

Persze azért bőven van még mit felfedezni. A falu Kevély alatti részében még alig jártunk. És egy év alatt még nem mentünk fel a Kevélyre! Szeretnék nyársalni az erdőben lévő tűzrakó helyen. Szeretném látni, hogy elkészül a parkoló a zöldséges mellett és megnyit az új óvoda. Szeretném (mihamarabb) felavatni az ürömi körforgalmat. Nem jártunk még Szentendrén, pedig itt van egy köpésre. Illetve a héten futólag igen, de az semmi. Pomáz, Pilisvörösvár még mind szürke foltok a térképemen. Csak a Bécsi úti New Garden kertészetben voltam eddig, a budakalásziban még nem. Nem próbáltuk ki a cukrászdákat, amit a pilisi anyukák javasoltak facebookon. És persze a fűnek még nőnie és sűrűsödnie kell!

Biztosan van egy csomó dolog, amit a fenti felsorolásból kihagytam. De legalább van miért folytatnom ezt a blogot. Még ha nem is lesz belőle bestseller, mint a provence-i változatából. Vagy hát ki tudja?… Tíz éve még az is elképzelhetetlen volt, hogy én vidékre költözzek. Aztán tessék! Egy év Pilisborosjenőn. Folyt. köv.