Nem ilyen patakot szeretnénk!
Tiltakozás a Cigány patak tervezett csatornázása ellen
Richter Flóra kezdeményezésével hónapokkal ezelőtt megkerestük az önkormányzatot ill. személy szerint Polgármester urat azzal a céllal, hogy kezdeményezzük a településünket átszelő patak parkosítását. Erről részletesebben ide kattintva lehet olvasni. Ehhez képest megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Budai út mentén, a postától a Híd utcáig olyan dróthálózott/kövezett medret terveztek, ami a fenti képen látható, és ami a patakmeder összes növényzetének kiirtásával jár.
Az alábbi képen látható mederkeresztmetszeten jól látszik, hogy a patakpart rozsdamentes hálóba (reno matrac) ágyazott kövekkel lesz kirakva, pont úgy, mint a fenti képen látható.
A hálóba ágyazott kövezést három szakaszon fenékküszöbök „teszik változatossá”, ahogy az alábbi keresztmetszeti képen is látszik. Ezeken a szakaszokon 50 cm vastag, gabion hálóba ágyazott kőréteg lesz, amely további 20-50 cm vastag háttöltést is kap zúzott kőből.
Az alábbi képen kattintva a teljes, postától a Híd utcáig tartó szakasz terve látható.
Hogy egészen biztosan el tudjuk képzelni, milyen lesz az új patakmeder, kerestünk a neten egy ugyanilyen technológiával készült patakmedret. (Forrás: nyirkozmu.hu). Ez itt lejjebb egy ún. előtte-utána ábra. A függőleges csúszka mozgatásával lehet az előtte-utána állapotot összehasonlítani.
Ha te is úgy gondolod, hogy egy ilyen meder ronda, természetellenes, és rontja a faluképet, akkor tiltakozz velünk együtt a beruházás leállítása érdekében!
Az alábbi követeléshez kérjük támogatásodat:
Az önkormányzat állítson le minden olyan beruházást, ami a patakmedret érinti és nem közvetlen veszély elhárítás érdekében történik! Ezek után tartson egy tematikus lakossági fórumot a patakról, ahol meghallgatja az itt élők patakkal kapcsolatos javaslatait, igényeit, és az ott megbeszéltek alapján készüljön átfogó, a lakosság támogatását is élvező koncepció a patakmeder kezeléséről!
Egyelőre még így néz ki a patakpartunk. Tegyünk róla, hogy ez az árnyas, énekes madaraknak otthont adó üde liget ne legyen elpusztítva!
Szerintem a kisebb probléma, hogy ki lesz-e kövezve vagy természetes formájában marad meg a meder persze erröl is lehetne vitatkozni…
A nagyobb az az, hogy a tisztelt lakosság egy bizonyos része szemétesgödörnek használja a medret.
Amíg ez nem változik minden egyéb vita a meder kialakításáról szinte felesleges.
Ebben az országban olyan alacsony szinten áll a hulladékkezelés, a környezet tisztántartásának igénye, hogy emellett minden egyéb probléma eltörpül.