„Minden fát ismerek a hegyen”

Pongrácz Lajosné Éva néni a régi turistaházról mesél

Éva néni mindig is a természet közelében érezte jól magát. A pilisborosjenői idős asszony még pár évvel ezelőtt is rendszeresen felment a Nagy-Kevélyre a kutyájával, megvoltak a gombalelőhelyei, tudta, hol érik a som, melyik növénnyel mit lehet gyógyítani. Tavaly decemberben múlt 93 éves, már ritkábban jár a kapun kívül, pedig évekig barangolt a hegyen, sokszor toronyiránt a sziklákon mászta meg. Otthonosan érzi magát a hegy közelében, hiszen valamikor ténylegesen a Kevély-nyergen élte az életét, az egykori turistaházban.

„Kedd-szerda-csütörtök ide a kutya sem jön” – mesélte az elődje Éva néninek, amikor átvette a Kevély-nyergen található turistaház vezetését 1975-ben. „Na, nekem pont ez kell, hétvégén dolgozom, hétköznap kirándulok” – gondolta az akkor 50 éves asszony, és belevágott az új életbe. Hét évig vezette a turistaházat, de nemcsak ott dolgozott, hanem ott is lakott, olykor akár egyedül az erdő közepén. „Ismerek is minden fát a hegyen” – mondja.

Kárpátalján született nagycsaládban, onnan hozta a természetszeretetet, majd Kiskunfélegyházán dolgozott az Alföldi Cipőgyárban raktárvezetőként. „Mint hal a szatyorban, úgy éreztem ott magam. Mindig is a hegyekbe vágytam” – meséli. Három gyermeket nevelt fel, közülük kettő Amerikában él. Férje egy amerikai rokonlátogatás után nem jött vissza a ‘60-as években, Éva néni viszont nem ment utána. Kiskunfélegyházát Visegrád követte, ahol egy új fejezet kezdődött az életében, immár egyedül, végre a hegyekben. Postásnak állt, sok híres emberrel ismerkedett meg, Szent-Györgyi Albert leveleit is kézbesítette, aki a Dunakanyarban nyaralt. A posta után a visegrádi vár közelében található büfét vezette, megtanulta a vendéglátás fortélyait, így kihívás is volt számára, hogy a kissé lepusztult pilisborosjenői turistaházat felvirágoztassa. Ez sikerült is neki. Tódultak az IBUSZ által közvetített csoportok az ország minden tájáról, és a környező négy falu lakói is szívesen feljártak. Ma is sokan úgy emlékeznek rá, hogy vendégszerető, kedves ember volt, aki odafigyelt az emberekre.

Három fős volt a személyzet: rajta kívül volt egy helyettese, Feri és egy takarító. Hárman vitték a konyhát. Gyakran Ferire maradt a panírozás, akinek 140 hús sem jelentett gondot. Hétköznap mindig volt tojásrántotta és zsíros kenyér hagymával, hétvégén babgulyás. Éhen nem maradt az odatévedt turista, a szerencsések rántott húst és palacsintát is kifoghattak. Hetente egyszer jártak le a hegyről beszerző körútra, ilyenkor a Vörösvári úton, a Sörgyárban megvették a sört, a falusi depóban felvették a szárazárut, a virágbolt helyén működő hentesnél a húst, a főzéshez való vizet pedig kannákban vitték fel. Tóth József szállította a rakományt terepjáróval. A Vár felé vezető útról a keresztnél tértek le, és indult a hegymenet az autóval. Gyalogosan a Kevélyhegyi út helyén lévő, szekérútnyi szélességű árokban lehetett felfelé kutyagolni.

Fent ciszternából nyerték a vizet, az első kannával bekészítette a személyzet a szobába, és lavórban mosakodhatott a turista. „Más volt akkor a hozzáállás – meséli Éva néni. – Szemetet sem hagytak maguk után a kirándulók.” Sok barlangász járt oda, sziklamászók, és a katonák is a Bázisról. Szerették a falubeliek is a házat, családok jártak fel palacsintázni, százfős szilveszteri bulikat rendeztek. Éppen ezért nagy veszteség volt, amikor 1992-ben leégett a tetőszerkezet, majd széthordták a köveit. Ma már kevesen tudnak arról, hogy az 1920-as években hátizsákban hordták fel hozzá az építőanyagot az önkéntes munkások, és így készült el a ház a Természetbarátok Turista Egyesületének jóvoltából. 3000 turista volt jelen az átadásánál. Később, az ‘50-es években Stromfeld Aurélról nevezték el.

Éva néni még mindig aktív, igaz, a hegyet már nem mássza meg, de zöld, burjánzó kertjét gondozza, nyírja a füvet, és ha a hidroforja elromlik, megjavítja. Amerikában élő rokonaival Skype-on tartja a kapcsolatot, és miközben beszélgetésünk alatt élesztő és cukor keverékéből szúnyogcsapdát készít, a tabletje ott figyel az asztalon, és a Facebookon is fent van. Világlátott asszony, aki az Egyesült Államokban is járt párszor, de itt, a Kevély lábánál érzi magát a legjobban, és kis faházát semmi pénzért nem hagyná el.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/5 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/