Komatál

Közösségünk családvédő akcióterve

Hogyan éledt újjá egy kedves hagyomány, mellyel a pilisborosjenői asszonyok mindannyiunk számára példát mutatnak szolidaritásból, önzetlenségből és közösségépítésből.

A komatál intézményében első pillanattól kezdve a köz(ös)ségi lét esszenciáját látom, s mint ilyen, teljességgel lenyűgöz. Nejem, Pálma többször is beszállt már, így voltak személyes benyomásaim, de a teljes kép csak három tartalmas beszélgetés után állt össze, melyeket falubeli nagycsaládos édesanyákkal folytattam.

Riportalanyaim felkeresése előtt azonban még rákerestem, mégis milyen gyökerekkel bír e hagyomány. A Magyar Katolikus Lexikon a következőket írja a témában: Az 1930-as években a komatál még elmaradhatatlan jele volt a közösségi összetartásnak, egymásra figyelésnek. A szoptató anyáról való gondoskodással biztosították, hogy az anya minél gyorsabban erősödjön a szülés után, s minél tovább tudjon szoptatni. A komatál bőséges és erős táplálék kellett legyen, mert „a gyermek helyét hamar ki kell tölteni”. Fogásainak száma mindig páratlan volt. Az első és az utolsó komatál a főkomaasszony küldeménye volt, a
többi komaasszony naponta váltotta egymást. Illendőség szerint a komatálat az kóstolta meg először, aki hozta, s az anya és családja az ajándékozó társaságában fogyasztották el. A komatálat vivő erőt, egészséget, bő tejet és jó fejlődést kívánt, aztán „elkérdezgette” az anyától, hogy van a gyermek, miként ment végbe a szülés, majd ellátta őt jótanácsaival.

Egy hagyomány újraindul

Erre az egykori szép szokásra tízenhét évvel ezelőtt az óbudai szalézi közösség tagjai hívták fel Csányi Márta figyelmét. Ekkor született meg legkisebb fia, Andris, és hívőtársai, hogy kisegítsék az éppen négygyerekes anyukává lett Mártit – és legalább az első napokban levegyék válláról a főzés terhét – Dér Denisa vezetésével naponta ételt hordtak az Aczél családnak. A társaitól kapott nem mindennapi önzetlen segítség, a közösségi jótevés felemelő ereje olyannyira megérintette falunk köztiszteletben álló doktornőjének szívét, hogy elhatározta, Pilisborosjenőn is meghonosítja a hagyomány újkori változatát.

„Bizony kijöttek a városból és minden nap hoztak nekünk enni. Akkor az annyira jól esett, hogy azt gondoltam, ez működhetne itt, falun belül is. Addigra már volt itt egy nagyobb baráti kör, akikkel összejártunk és ők is egyből lelkesek voltak. Onnantól szépen beindult a dolog. Ha egyikünk meghallotta, hogy valahová baba érkezik, már ment is a körtelefon.” – meséli Márti, rögtön hozzátéve, hogy 2002-ben még nem volt levlista és így nem ment olyan olajozottan a komatál szervezés, mint manapság. Közös táblázat nélkül például nem látták a többiek, hogy mivel készül a másik. „Az biztos, hogy annyi gulyáslevest életemben nem ettem” – repít vissza a múltba Márti nevetve és hozzáteszi, hogy a gulyáson kívül a rakottkrumplit és egyéb standard ételeket is meg tudták versenyeztetni, majd folytatja a történetet. „Úgy gondoltam, hogy ezt a szép hagyományt is fel lehetne éleszteni. Mert ugye egy népi hagyománynak van ritmusa. Hol feléled, hol elszunnyad” – és Márti úgy látta, ideje ébresztőt fújni. Amikor az első komatál akciókhoz csatlakozó családok kilétét firtatom, elsőként Dezsőfi Zsóka, Dér Deni, Kiss Györgyi, a Csíkszentmihályi asszonyok, valamint a Gyimesi és Demeczky család nevét említi. ,,Rengeteg mindenki főzött, akik a mi korosztályunkhoz tartoztak. És aztán ahogy kialakult a levlista és kialakult a helyi NOE szervezet, az már hozta magával a többieket és utána ezek megszervezése már nem csak az én dolgom lett.”

Nem csak nagycsaládosoknak

Noha a kezdeményezés alapvetően a nagycsaládosok körében kapott szárnyra, a komatál áldásos szellemisége gyorsan túllépett a gyerekszámbeli kötöttségen. „Azt gondolom, hogy egy gyerek is éppen olyan komoly megterhelés – különösen az első – mintha már a harmadik jönne.” – állítja Márti és ugyanígy látja ezt Richter Flóra is, aki szintén falubeli anyuka, de már egy újabb generációt képvisel.

„Engem kineveztek tiszteletbeli nagycsaládosnak. Megelőlegezték nekem ezt a címet, mivel egy borosjenői nagycsalád legidősebb gyermeke vagyok. De nem volt ez kisebb segítség akkor az első szülésnél, mint mondjuk a harmadik gyereknél. Mert hát akkor költöztünk vissza frissen a faluba, nem volt pénzünk, sem tapasztalatunk, szóval minden szempontból nagyon jól jött ez nekünk. Több, mint egy hónapig egyáltalán nem is kellett semmilyen ételt vennünk. Fiatalos tempóban későn ébredtünk, korán meghozták a komatálat, megebédeltünk, utána vacsorára megettük a maradékot és ennyi.” Flóra és Gergő azóta már bőven rászolgáltak a nagycsaládos címre. Mindketten a faluban születtek és immáron négy lurkójuk van. Legidősebb fiúk, Kende 2011-ben, a legkisebbik, Zsombor pedig tavaly született. Felvetésemre, hogy valószínüleg ők kaptak a legtöbbször komatálat Pilisborosjenőn az elmúlt években, Flóra sokatmondóan mosolyog és bólogat: „Mi nagyon sokszor kaptunk, igen.” Ezzel együtt ő sosem érezte kellemetlennek, amikor valakitől komatálat kapott, mivel azt tapasztalta, hogy mindenki igazán jó szívvel hozta és bízott benne, hogy lesz kinek visszaadja. „Akit meg ennek révén ismertem meg, ahhoz egy életre hozzátapad ez az emlék. Meglátom és ez mindig eszembe jut róla, sőt, még az is be szokott ugrani, hogy milyen menüt kaptunk tőle. Általában mindenkinek van valamilyen bevált receptje, amit rutinosan meg tud főzni és így azt szokta hozni komatálkor, és mi azon szoktunk nevetni Gergővel, hogy ehhez a gyermekágyas hangulathoz már hozzátartozik egy-egy íz is, a miliőhöz társulnak a komatál menük.” – meséli nevetve Flóra és hozzáteszi, hogy vannak olyan kedvenccé vált, azóta már gyakran főzött receptek, melyek valaki olyantól származnak, aki szintén egy komatállal kapta a jól bevált fogást. „Például Nevelős-Forgács Ildima hozott egyszer valamit úgy, hogy na ezt az ételt még én is egy komatálastól tanultam. De voltak olyan menük is, amelyek valamiért egy-egy emberhez kötődnek, például Denisához a hagyományos szlovák ételek, vagy egy Brüsszelből hazaköltözött családhoz a belga konyha remekei.”

Receptcsere

A komatál tehát kiváló terep a receptcserére is. Zsákfalvi szerkesztőtársam, Bozsódi Bori édesanyjának, Csíkszentmihályi Rékának pörköltes palacsintája szintén legendás komatál fogássá lett, ahogy Csányiéknál a Kupa Kingától kapott sütőtökkrémleves, mellyet azóta is rendszeresen csinál otthon Márti. „Gyömbéres, kecskesajtos, tökmagolajjal a tetején, irtó finom.”

Szerinte a komatál sokminden egyébről is szól, mint ételhordásról. „Egy kétségbeesett anyuka, aki éppen nem tudja, hogy mindent jól csinál-e a csecsemőjével, íly módon megerősítést kaphat olyan asszonytársaktól, akik mindezen már túl vannak. Mindez oldani tudja az ilyenkor óhatatlanul bekövetkező bezártságot, szorongást.”

Sütőtökkrémleves – ahogyan Csányi Márti tanulta Kupa Kingától

A sütőtököt feldaraboljuk, belsejét kiszedjük, majd sütőben közepesen megsütjük.Ha megsült, meghámozzuk (így sokkal könnyebb, mint nyersen) és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük forrni. Belemorzsolunk egy leveskockát – sajnos ebbe kell – és reszelt gyömbért, lehetőleg frisset, jó sokat. Ha felforrt, összeturmixoljuk, majd főzőtejszínnel selymessé sűrítjük.
Lágy kecskesajt kockákkal vagy feta sajttal, pörkölt tökmaggal megszórjuk, tökmagolajat csepegtetünk rá.

Beavatás anyaságba

Flóra is megerősítette, hogy kezdő anyukaként a tapasztatalatcsere is fontos aspektusa a komatálnak. „Én ezt egyfajta beavatási szertartásként éltem meg, mintha az anyák ezáltal maguk közé fogadtak volna. Úgy éreztem, hogy mostantól nem gyerek vagyok már, átkerültem a másik oldalra. Tényleg nagyon jól jön ezekben az időkben, ha van mire támaszkodni lelkileg. Ha valaki elmondja, hogy igen, nekem is ilyen volt, emlékszem négy hónapig alig aludtam és órákig kellett ringatni éjszaka. Ettől azért megnyugszol, hogy na, hát ő is túlélte. Ami abban a pillanatban egyébként egyáltalán nem egyértelmű – már hogy azt túl lehet élni. (nevet) Persze a többedik gyereknél már tudod, hogy ez is elmúlik és sokkal jobban tudod értékelni minden szép pillanatát.Aztán a második, harmadik gyereknél már azt éreztem, hogy a komatál abban segített, hogy a nagy gyerekekkel sokkal többet tudtam foglalkozni, mert így, amikor a baba aludt, velük tudtam lenni, elmenni sétálni, nem kellett otthon álldogálni a tűzhely mellett, meg bevásárolni, és az egészet lebonyolítani. A negyediknél meg egyszerűen életmentő volt, egy SOS-akció. Mert hát azt megszokni, hogy négy felé kell figyelni, hát az önmagában is elég, szóval ha akkor nem kaptunk volna, akkor tuti, hogy zsíroskenyeret eszünk”

Márti ezen kívül kiemeli a komatál közösségbe bevonó, integráló funkcióját is, mely egy plusz lehetőséget teremt megismerni egymást, hogy ne csak az utcán, a közértben találkozzunk a hétköznapokon. Ezen a ponton közbevetem, hogy vajon aki nemrég érkezett a faluba és hirtelen megkapja ezt a hihetetlen méretű kedvességet, önzetlenséget, nem jön-e tőle zavarba. „Lehet, hogy zavarba ejtő, de biztos, hogy irtó jól esik, mivel egy ősanya is nagyon el tud fáradni.”

Harmadik interjúalanyom, a háromgyerekes Medvecki Réka is megerősíti felvetésem, hogy a komatálat nem feltétlenül könnyű elfogadni. „Máté születése után több mint három hétig minden áldott nap, hétvégén is kaptuk és figyeltek az allergiákra. Nagyon örültem neki, de zavarba ejtő is volt, még nekem is, aki egyébként teljesen nyitott embernek tartom magam. Jó érzés, amikor látod a táblázatot, látod, hogy másnap ki és mit fog hozni. Csak hát az ember viszonylag ritkán van ilyen helyzetben, hogy ilyen óriási segítséget kapjon.”

Flórának egyszer volt negatív tapasztalata is, amikor úgy érezte, hogy semmilyen szempontból nem értékelték az ebédet és nem igényelték a kapcsolatot sem. „Az általános élmény mégis sokkal inkább az, hogy a gyerekkel együtt készülünk ilyenkor a főzésre, ami nekik mindig nagy élmény. Kis ajándékokat is szoktak rajzolni mellé és teljesen átérzik már, hogy adni is milyen jó. De persze nagyon várták azt is, amikor hozzánk érkezett az ebéd. Álltak az ablakban és kérdezgették, hogy mikor jön a komatál. De játék közben is sokszor előjön, most én hozom, most te hozod a komatálat.”

Réka hangsúlyozza, hogy több olyan íratlan szabály is ide kapcsolódik, mellyel nem árt tisztában lennünk, ha a jövőben mi is beszállnánk az ebéd adok-kapokba. A legfőbb tanulságnak azt tartja, hogy nem kell mindent túlgondolni.

„Ha egy sima zöldbabfőzeléket viszel virslivel és azt nem neki kell megcsinálnia, az már pont elég. Nem kell túllőni a célon, nem kell nagyobb adag, mint ami pont elég a családnak, és nem feltétlen kell három fogás sem. Egyfelől mert senki sem várja el egy szimpla hétköznapon a terülj-terülj fogásokat, másrészről nem is tudsz vele mit kezdeni, ha valaki túlzásba esik, mert az sem segít, ha megtartod holnapra, mert akkor már kapod a következőt.

„Kómatál”

Márti, visszatérve a kialakulás történetéhez azt is elmeséli, hogy a komatálat valamivel később a kismamák segítése mellett egyéb, nehéz helyzetben lévők megsegítésére is kiterjesztették. „Betegség, komoly anyagi krízis, kórház esetén is főztünk. Most is van éppen egy ilyen szituáció a faluban, egy háromgyermekes anyuka fekvőgipszben. Ilyenkor azért ki szokott derülni, hogy valamit a nők is csinálnak a családban” (nevet). Ezt a vonalat Kupa Kornélia indította és nevezte el némileg morbid módon „kóma-tálnak”. Mit gondolsz, miben segíthetnének még egymásnak hasonló módon a falubeli emberek? – kérdezem Mártit.

„Ó, rengeteg ilyen dolog van. Például szerintem működhetne ez hirtelen jelentkező nagyobb munkák esetén, melyeket kalákában könnyebb megcsinálni, akár kertben, vagy építkezésen, ahogy a Flóráék házánál is volt ilyen segítés.” Ezen a ponton is van személyes élményem, tavaly nyáron magam is részt vettem a Csongár-Richter házaspár házépítésének egy hétvégi kalákáján. A szalmabálaház külső vakolatául szolgáló sártapasztás művelete már csak a nem mindennapi technológia miatt is izgalmas élmény volt és ezt még csak fokozta az ismerős és éppen ismerőssé váló családokból áradó jókedv, pozitív energia. Arra már nem pontosan emlékeztem, hogy honnan értesültünk a „munkalehetőségről”, ezért megkértem Flórát, hogy idézze fel a történetet. „Talán Tömöri Balázs volt az, akivel éppen beszéltünk, ha jól emlékszem patak-ügyben, és ő ajánlotta fel, hogy mivel neki van kapcsolata a Sárkollektívánál, meghirdetné ott is és egyéb helyeken a faluban, így végül ő rakta ki a levlistára. Én ezt magamtól nem tettem volna meg.„ A közös sártapasztás tényleg jó élmény volt, ez meg is magyarázza, miért jöttünk össze olyan szép számban azon a hétvégén, Flóra szerint valaha ez mindennapi dolog volt.

„Régen annyira rászorultak egymás segítségére a családok, hogy ha házat akartál építeni, nyilvánvaló volt, hogy nem egyedül kezdted el csinálni, hanem eljöttek segíteni abból a másik ötven családból, akiknek aztán pár éven belül szintén szükségük volt segítségre. Egymásra voltak utalva az emberek, de ma már ez nincs, helyette elmagányosodnak az emberek nagy kényelmükben.” – foglalja össze Flóra, hogy miért is szunnyadt el a kaláka hagyománya, melyet most az építőipar túltengése idején tapasztalható munkaerőhiány esetén talán szintén érdemes lenne nagyobb körben feléleszteni.

Rékával egy olyan gondolattal zártuk a beszélgetést, amely azt hiszem komatáltól-kalákáig ível és egyben rámutat, hogy a hétköznapokban sokszor szervezés nélkül is találhatunk magunknak jócselekedetet. „A komatál szellemiség nekem leginkább arról szól, hogy tanuljuk meg észrevenni, ha szükség van a segítségre, leginkább ebben kell ügyesnek lenni, hogy kellően figyeljünk egymásra.”

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/2 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/