A Bécsi úton jártunk

Beszámoló a 2097 Csoport Egyesület július 2-i lakossági fórumáról

Lakossági fórumot tartott Pilisborosjenő Bécsi úti településrészén a 2097 Csoport Egyesület önkormányzati választásokra készülő csapata, ahol meghallgatta a helyi lakosokat foglalkoztató problémákat, javaslataikat, észrevételeiket.

Az előzmények miatt halmozottan hátrányos helyzetből indultunk. A fórum résztvevőinek elmondása szerint sokan feladták már a reményt arra nézve, hogy valaha is hihetnek még egy képviselőnek vagy polgármesternek. Ők el sem jöttek.

Évtizedek óta szeretnének ugyanis a 10-es út mellett biztonságos járdát és más fejlesztéseket a településrészükön, de újra és újra azt élik meg, hogy csak a választások rövid időszakában fontosak a faluvezetésnek. Utána azonban elmaradoznak az ígéretek, a fejlesztések helyett pedig leginkább csak az adófizetésre felszólító leveleket kapják.

A fórum végén megígértük nekik, hogy lapunkon keresztül az egész faluval megosztjuk a tapasztalatainkat, hogy olyanok is megismerjék helyzetüket, akiknek kisebb rálátásuk van a külső településrészen élők életére, problémáira. A mintegy 30 helyi résztvevő által felvetett ügyek jelentős része két problémakörbe sorolható.

A faluval való érdemi kapcsolat hiánya

Az adózási kötelezettségen kívül csak a választási évben tapasztalható a településrész lakói iránt némi érdeklődés. Negatívan élték meg a választási szavazókör ófaluba való áthelyezését, hiszen ez nyilvánvalóan csökkenti a választásokon való részvételük arányát.

Nagyon kevés információ jut el hozzájuk: nem tudnak rendezvényekről, ünnepekről, nincs hirdetőtábla. Sőt, nincsen semmilyen közösségi tér, közösségi helyiség, játszótér, ahol szerveződhetnének. Gyakran nem tapasztalnak különösebb empátiát, mikor a faluközpontba jönnek hivatali ügyeket intézni, orvoshoz, óvodába/iskolába vagy az ajánlott postai küldeményeket átvenni, pedig nekik több buszjegy, több átszállás, több költség, idő és energia a bejutás. Örülnének, ha rendszeresen rendelne orvos a külső településrészen is, még ha rövid idősávokban is, mint ahogy korábban már volt erre példa. Az augusztusban nyitó Tökmag Családi Bölcsődén kívül sem hivatali, sem szolgáltatói vagy intézményi funkció nem található itt.

Az egyre zsúfoltabb 10-es úthoz kapcsolódó problémák

A legsarkalatosabb probléma mindenkinek a 10-es út pilisborosjenői szakaszán a közlekedésbiztonság; leginkább az út menti járda évtizedek óta fájó hiánya. A vízelvezetés problémái itt is nagyon jelentősek: az út alatti korábban működő, ráccsal védett átereszek az eltömődésük után be lettek betonozva. Ahol árok van, az nem elvezeti a vizet, hanem összegyűjti. Utcáik esőben gyalog járhatatlanok, nemcsak a lenti Bécsi úti részen, hanem feljebb is: gyakorlatilag egybefüggő pocsolyák. Zárt rendszerű vízelvezetést szeretnének, az eső által elmosott Tücsök utcai szakasz újraaszfaltozását.

A szakasz egyetlen zebrája egyáltalán nem elég: a buszmegállóba való átjutás csúcsidőben igen hosszadalmas, ezt (eleinte akár rendőrrel megtámogatott) polgárőrök segíthetnék a reggeli csúcs egy-egy órájában, amíg az autósok meg nem szokják.

Egy fedett buszmegálló is hiányzik, illetve térkamerák, hogy megakadályozzák az illegális hulladéklerakást, valamint a lehajtósáv kamionos pihenőként történő hasznosítását, ami a kikanyarodást teszi életveszélyessé. Csúcsidőben a 10-es útra kikanyarodni, saját garázsból kiparkolni is nehéz, sokszor balesetveszélyes. Az út mellett botladozó gyalogosok miatt is lassítókra, traffipax-mérésre és a buszmegállókhoz új zebrára volna szükségük.

A 10-es útra levezető Kövesbérci út alsó szakaszát lassan inkább akác- és bálványfadzsungelnek is nevezhetnénk; nagyon rossz állapotban van. Az időseknek és a téli gyalogosforgalomnak a segítésére a lejárathoz tereprendezésre és egy erős korlátra volna sürgősen szükség. A közterületen lévő növényzet a Panoráma utcánál helyenként kiszáradt, vagy már belóg az útra, akadályozza a forgalmat.

Felvetődött, hogy azt várják az önkormányzattól, hogy az ürömi körforgalomba is becsatlakozó, a patak túlpartján haladó tehermentesítő út megépítését szorgalmazza. Ha ez megépülne, akkor végre kisebb lenne a 10-es út pilisborosjenői szakaszán a forgalom, aminek nagyon örülnének, mert jelenleg egyre erősödik.

Ezeken a témákon kívül a Tücsök utcai fejlesztéssel kapcsolatos véleményünkről is kérdeztek a jelen lévő ingatlanfejlesztők.

MO: nem egységes a megítélése

Egyetértettek abban, hogy az MO-s Pilisborosjenőt érintő szakasza megépítésének megakadályozása túlmutat a falu erején, befolyásán. Ám sokkal határozottabb, erélyesebb érdekképviseletet várnának az önkormányzattól a beruházás megvalósulásakor az ingatlanok értékvesztését elszenvedő érintett lakosok.

A 10-es úthoz közelebb lakók egy része szeretné, ha megépülne a körgyűrű minket érintő szakasza, mert azt remélik, hogy csökken a házuk előtt haladó 10-es út nehezen elviselhető forgalma. Az úttól távolabb, az erdőhöz/mezőhöz közelebb, a körgyűrű alagút kijáratánál élők viszont nem szeretnék, mert tartanak a megnövekedett légszennyezettségtől és zajterheléstől.

Fentiek miatt ingatlanjaik értékesítése is lényegesen nehezebb. Gyakorlatilag gyermekes családok, szülők nem nagyon keresnek ezen a területen ingatlant, mert nemhogy egy babakocsival nem lehet sehol közlekedni, de még gyalog is veszélyes. Erre rátesz még az M0-ügy is egy lapáttal, úgyhogy nagyobb szükségük van egy felkészült, empatikus és érdekeiket képviselő, cselekvő önkormányzatra, mint valaha.

Lapzárta után érkezett:

Egyes források szerint a házigazdákat súlyosan kérdőre vonták a Polgármesteri Hivatal részéről, amiért helyet adtak a lakossági fórumnak. A jelenlegi faluvezetés nagyobb lojalitást várt volna a vállalkozástól, mert a házban augusztustól nyíló magánbölcsőde szolgáltatásait olyan falusi gyermekek családjai is igénybe veszik majd, akik erre önkormányzati résztámogatást kapnak. Az értesülés megerősítésére vagy cáfolására lapzártáig dr. Szabó József jegyzőtől nem érkezett válasz.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/5 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/