„Közép-európai mixtúra”

Bor, Márai, szeretem…

A harmadik Jenői Szalon látogatói Hirtling István színművész előadásának lehettek szem- és fültanúi. Elsőként élvezetes, fotókkal illusztrált történetmesélés vette kezdetét, melyben a Hirtling család múltjába pillanthattunk bele. Az est második részében pedig Márai Sándor gondolatvilágában merülhettünk el.

A 20 éve Pilisborosjenőn élő színművész egy hasonló sorsú sváb településről származik, mint Pilisborosjenő. Az akkor még nem Budapesthez tartozó Soroksáron állt ugyanis nagyszülei vendéglője, amely az anyai nagyszülők után a Stark nevet kapta. Látszik a családtörténet iránti feltétlen lelkesedés és kutatás, István a fényképek segítségével idevarázsolja az akkori világ hangulatát, a kis, árnyas kerthelyiség, a középpolgári életforma érzését. Éppen olyan vendéglő volt ez, mint amibe Márai is betért volna egy „uzsonnaborra”. 1948-ban aztán a vendéglőt a „keblére ölelte a népi hatalom”, kitelepítés helyett, amelyet valahogy megakadályozott a kardos nagymama, egy egyszobás, komfort nélküli helyiségbe került az akkor még háromgyerekes család. Egy 1960-ban készült fotón megnézhetjük az éppen Csepelen lakáshoz jutó családot, amelyen három nővére és bátyja mellett István kisbabaként látható. Ekkor meg is jegyzi Csehovot idézve: „Három nővér és Andrej, aki hegedül.” Csepelre kerültek, városi környezetben nőttek fel, épp szemben a Csepeli Vas- és Fémművek gyárépületével és a Lenin-szoborral.

Családja szép példája a népek keveredésének, „közép-európai mixtúra”, ahogy ő fogalmaz. Apai ágról sváb vér csörgedezik az ereiben, anyai ágon pedig a Böröndy család felmenői közt olasz bevándorlók az ősök.

A színészmesterség iránti vonzalmára már gyerekkorában voltak jelek, buzgón meséli, hogy csinált/játszott bábszínházat egy thonett szék és a családi nippek segítségével. Édesanyja gyerekkorában sokat vitte színházba, zenélni tanult, és 17-18 éves kora körül kialakult benne az elképzelés, hogy színész lesz. A Gyermekszínház színészképző stúdiójába került, ahol két év után már szerződést kapott mint teljes jogú tagja a társulatnak. Elsőre nem vették fel a Színművészetire, amit aztán egy évvel később egy barátja unszolására újra megpróbált. Ezúttal sikerrel járt, bár a katonaság egy évvel elhalasztotta a kezdést.

A főiskolás évek alatt aztán eljátszhatta János király szerepét Dürrenmatt darabjában, ami neki, Mácsai Pálnak és Funtek Frigyesnek Nemzeti Színházi szerződést és hét éven keresztül a darab ottani előadását hozta. „Ez a színdarab határozta meg a színészi pályámat, János király repített el idáig.” De nem maradt a drámai szerepek bűvkörében. Az első évben hívta Garas Dezső a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra a Csárdáskirálynő Kaucsiánó Bonifácának szerepére Kállay Bori, Berkes János, Törőcsik Mari, Kálmán György, és az akkor már pilisborosjenői lakos Bessenyei Ferenc mellé. Ez a műfaji sokszínűség aztán egész pályáján végigkísérte.

Mivel, saját szófordulatával élve, „hat színházban tolja a biciklit”, képtelenség lenne felsorolni a szerepeit, az utóbbi hat évben a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt, szeptembertől a Vígszínházba szerződik. A Macskákat 28 évig játszotta, megnyerve vele Seregi László barátságát, a Fösvényt Fehérváron nagy  bánatára csak 34-szer. Volt Higgins professzor és Salieri, és jelenleg is nagy sikerrel játssza Philippe Pozzo di Borgót az Életrevalók című igaz történetben, a Játékszínben. Fontos epizód Jon Fosse Halál Thébában című darabjában Kreón szerepe, talán ennek is köszönheti Vígszínházi szerződését.

Elmeséli még, hogy Riba Ferenc, egykori osztálytársa javaslatára jött húsz évvel ezelőtt a faluba és találta meg a tornácos parasztházat a Rózsa utcában családjával, amelyet megcsodálhatunk egy sportszerekkel teli fényképen. A humorral teli előadás és rövid szünet után ízelítőt kaphattunk a Budavári Jókai Anna Szalonban bemutatott Márai-emléksorozatból, és részesei lehettünk gondolatvilágának, humorának. A felolvasás és az illusztrációként kivetített képek visszarepítettek bennünket a „boldog békeidőkbe”, valami olyasmi értékrendbe, ami aztán a negyvenöt utáni Magyarországon odaveszni látszott. Ezt Márai őrizte rendületlenül az önmaga által választott emigrációban, aki azért ment el, mert nemcsak attól félt, hogy nem hagyják szabadon írni, hanem hogy nem fogják hagyni szabadon hallgatni. Márai utánozhatatlanul tudott írni a legegyszerűbb és a legfennköltebb dolgokról, még a halálról is (tőle származik a közcím). Hirtling István szenvedélyes, hangulatos tolmácsolásában megtudtuk, mi lehetett a taxigavallér vagy az uzsonnabor. De invitált bennünket közös lábfürdőre
a családtagjainkkal, hallhattunk egy megszállott mészároslegényről, és megtudhattuk a Sorbonne Egyetem professzorától, hogy „a bor az öregek teje”, és „aki sokáig akar élni, igyon bort, de ne igyon vizet”. Meghallgathattuk eszmefuttatásait, hogy miért éppen egy borivó nemzet tud világbirodalmat alapítani, és miért nem jó a mértéktelen sörivás. És persze az is kiderült, hogy a foci már 1928-ban is „nemzeti érdek” volt.

Ezen az esten Pilisborosjenőn az egykor volt és a mai világ kapcsolódott össze a Jenői szalon névadója (maga Hirtling István), Márai és a rendezvénynek otthont adó Mandelbrot tulajdonosának köszönhetően. A felolvasás alatt több alkalommal burkolózott a közönség mély, lélegzet-visszafojtott csendbe, hogy aztán adott pillanatokban egyszerre nevessen fel Márai szarkasztikus elmélkedésein. Márait olvasni világnézet. A szalonban ülni is az. Világnézet: divatos szó akkor és ma. Jelentése? Valami olyasmi, hogy feeling – csak hogy az egészen fiatalok is értsék.

A Jenői szalon nyári szünetet tart, szeptemberben felfrissülve és töretlen lelkesedéssel várja régi és új látogatóit egy beszélgetésre Selmeczi György zeneszerzővel.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/4 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/