„Számomra a falu az újság által kelt életre”

Interjú Frivaldszky Bernadettel, a Zsákfalvi Riporter főszerkesztőjével

Nem szokványos gyakorlat, hogy egy újság a saját főszerkesztőjével készít interjút. Mentségére szóljon, nem is az ő ötlete volt. Mivel azonban a Zsákfalvi nem szokványos újság, az októberi önkormányzati választás pedig mindenképpen fontos fordulópontot jelent majd lapunk életében, ragaszkodtam hozzá, hogy tördelés közben beszélgetve, pár perc erejéig felakaszthassam a hóhért.

KV: Benned mi alapozta meg a Zsákfalvit?
FB: Egy helyi újság készítése nálam meglehetősen régi vágy – több régi helyi lapba is írtam az elmúlt 30 évben –, és idén tavasszal ez összetalálkozott azzal az igénnyel, hogy megpróbáljuk az Egyesület szellemiségét, gondolatvilágát, jövőképét azokhoz is eljuttatni, akik nem interneteznek.

KV: De mi szerepelt pontosan a Te álmodban?
FB: Dokumentumfilmesként engem mindig is érdekeltek az emberek, régi történetek, sorsok, a néprajz, és nem utolsósorban a helyi gazdaság. Volt egy elképzelésem korábban egy helyi vállalkozói adattárról is, ha úgy tetszik, egy saját kis szaknévsorról. El is kezdtem korábban – még külsősként – ilyen témájú cikkeket gyártani a 2097.hu-ra, például Tolnai Leáról, a levendulásokról. Szerettem volna körbejárni a falut, csupán a magam kedvéért is, de úgy gondoltam, hogy ez másokat is érdekelhet. Kezdettől egy színes magazint képzeltem el, receptekkel, programajánlóval.
Tavaly ősszel a településfejlesztő workshopok során kiderült számomra, hogy a 2097-esek pont olyan falut képzeltek el, amilyet én. Ahol az emberek érdeklődnek egymás iránt. Kommunikálnak egymással, segítik egymást. Ahol esetleg egymás termékeit, szolgáltatásait fogyasztják, ahol mindenféle közösségek jönnek létre.

KV: Ha jól emlékszem, egy februári értekezleten dobtad be az újság ötletét.
FB: Igen, és alig egy hónap alatt össze is hoztuk, szinte viharos gyorsasággal, márciusban már meg is jelent az első szám. A nevén is sokat agyaltunk, végül Tömöri Balázs ötlete lett a befutó.
Témával addigra tele volt a tarsolyom, de azt eleinte nem tudtuk, hogy ki fog írni ebbe a lapba, azt meg még kevésbé, hogy milyen pénzből jelentetjük majd meg. Megmondom őszintén, vakugrást hajottam végre. Később volt is abból némi feszültség az Egyesületen belül, hogy hogy képzelem, hogy nincs mögötte üzleti terv, de én az ilyesmiben meglehetősen halovány vagyok. Ezért is vagyok a mai napig állami alkalmazott.

KV: Ez nem is feladata egy főszerkesztőnek.
FB: Lehet, mindenesetre bejött a számításunk a tekintetben, hogy ha sikerül valami igazán jót összehoznunk, akkor lesz majd rá kellő támogató. Hogy csak összejön majd mindig a nyomdaköltség, ha már egyszer mi beletesszük havonta azt a néhány száz óra ingyenmunkát. Így lett. Tucatszámra kezdtek el az emberek utalni és a perselybe dobálni, miközben megjelentek a jó szándékú hirdetők is. Volt olyan magánszemély, aki egy teljes lapszám nyomdaköltségét vállalta fel egy személyben. Sokan utaltak át pont 2097 forintot. Ennek ellenére a Zsákfalvi finanszírozása a jövőre nézve több kérdést is felvet.

KV: Erre majd még visszatérünk, de ott tartottunk, hogy önkéntes cikkírókat kellett szerezned a laphoz. Ez miként ment végbe?
FB: Keresgéltem, agyaltam, beszélgettem, és szép lassan egyre több olyan embert sikerült találni, akinek vagy volt valamilyen ötlete és megírta, vagy az általam javasolt téma hallatán felcsillant a tekintete. Fontos megtalálni az ilyen téma–szerző kapcsolódásokat, mert hát egészen más úgy cikket írni, ha borzasztóan érdekel egy téma, és utána akarsz menni, akarsz az illetővel beszélgetni, kutatni akarsz a dolog után. Egy idő után már azon kaptam magam, hogy az – újságot tervező – Excel-tábla folyamatosan nyitva volt a mobilomon, és nem tudtam a faluban elmenni semmilyen programra úgy, hogy ne jöttek volna oda – akár addig idegen – emberek ötletekkel. Ha nem lenne elég saját ötletem, akkor is bőven lenne mindig kellő számú témajavaslat. Egy kincsesbánya ez a falu. A legtöbbünk soha nem csinált még újságot, legfeljebb valamilyen hasonlóval foglalkozott, ahogy én például a tv-műsorokkal, dokumentumfilmekkel, Te pedig weblapokkal.

KV: Aztán, ahogy egyre népszerűbb lett a lap, egyre többen jelentkeztek maguktól is cikket írni, miközben a szerkesztők meg egyre inkább el lettek havazva mással.
FB: Igen, rajtad és rajtam kívül három jelölt dolgozott az első pár szám során a szűk stábban: Antonovits Bence, Bozsódi Bori és Tömöri Balázs. De ahogy számukra egyre több feladat jelentkezett – előrehaladva a kampányban –, úgy egyre kevesebbet tudtak jelen lenni a szerkesztőségi munkafolyamatok során. Persze cikkötletek most is érkeznek tőlük és másoktól is, de így a vége felé sokkal többször maradtam magamra, és ténylegesen egy személyben kellett döntenem, pedig korábban demokratikusan működött ez – ahogy a 2097 általánosságban gondolkodik a hatalomgyakorlásról – munkaértekezleteken, telefonos konferenciabeszélgetéseken vagy Messenger-csoportban.

KV: Mi az, hogy a vége felé?
FB: Olyan szempontból mindenképp egy korszak vége van, hogy most újra el kell majd töprengenünk, hogy mi legyen. Egészen más helyzet áll elő akkor, ha nyerünk, és más akkor, hogyha nem. De akár nyerünk, akár nem, a Zsákfalvi marad. Hogy milyen módon és formában, azt már befolyásolja persze a választási eredmény is.

KV: Szerintem nem eretnek gondolat, hogy a Zsákfalvit az önkormányzat finanszírozza. Persze csak akkor, ha erre egyértelmű felhatalmazást adnak az adófizetők.
FB: Nyilván egy egyesületi lapban nem feladatunk a sajátunkéval kifejezetten ellentétes vélemények leközlése, önkormányzati lapként azonban ez kutyakötelességünk lenne. Jelenleg az önkormányzati lapban – a Hírmondóban – semmilyen párbeszéd nem zajlik, pedig elvárható lenne, hogy egyaránt szóljon minden falusi polgárhoz, akiknek az adóforintjaiból készül. Azokhoz is, akik szimpatizálnak az aktuális vezetéssel, és azokhoz is, akik nem.

KV: Tudtommal a 2097 kifejezetten kérte, hogy megjelenési lehetőséget kaphasson a Hírmondóban. Ezt teljesen jogos igényt a már megszokott módon válaszra sem méltatták. Miközben egy önmagát komolyan vevő önkormányzati sajtóorgánumnak olyan módon kellene megközelítenie a választásokat, ahogy azt az ifjú doktorandusz, Bihaly Áron tette a polgármesterjelölti vita levezénylésekor. Objektíven, kiegyensúlyozottan, kettős mérce nélkül.
FB: Pontosan. Viszont még a megjelenése is ritkás és rendszertelen. Helyette azonban a minap kijött a Hírmondó főszerkesztőjének gondozásában egy kis füzet, amelynek egyetlen célja Küller János érdemeinek méltatása. KV: Foglalkozzunk inkább magunkkal, ha már ez volt a cél. Ott tartottunk, hogy milyen szcenáriókat látsz a lapunk jövőjét illetően arra az esetre, ha nem nyerünk.
FB: Ha maradunk egyesületi lap, akkor akár nyerünk, akár nem, még több önkéntest kell bevonnunk, hogy ezáltal tegyük fenntarthatóvá emberi energiák szempontjából is, mert különben nem fogjuk bírni tovább, főleg nem havi kiadásban. Legyünk annyian, hogy mindenki csak kéthavonta írjon, és csak olyat, amihez úgy igazán kedve van.

KV: És legyen ez igaz nemcsak a cikkírókra, de a szerkesztői, tördelői és fotós posztokra is. Miért ne tanulhatnának meg a cikkírók tördelni, nem olyan nagy kunszt, ha én is bele tudtam jönni.
FB: Egyetértek. Senki ne haljon bele! Nekem sem könnyű napi 11 óra távollét mellett a szabadidőmben ezt csinálni.Ha többen írnánk, és lennének mellettem szerkesztők is újra, akkor nem lenne irracionális feladat. Most kicsit az. A bevonásos újságírás önkormányzati lappá válás esetén is meghatározó metódusa maradna az újságnak. Lehet majd ugyanúgy cikkeket küldeni magunkról, másokról, falusi témákról, verseket, meséket, recepteket, természetfotót, bármit. Bármelyik verzióban is megyünk tovább, én ezt a vonalat szeretném tovább erősíteni.
Természetesen, ha megmaradna a civil működésnél, ismét előkerülne a finanszírozás kérdése, mert hosszú távon nem várható el a támogatás. Így maradnak a hirdetések, abból kéne minél több, vagy ha nem sikerül, akkor önköltségi áron – pár száz forintért – adni a példányokat. De reméljük, hogy erre nem kerül sor.
A terjesztésen is el kell gondolkozni. Most nagy élmény látni, hogy önkéntesek bandukolnak a faluban és hordják ki. De vajon meddig lesz ehhez kedvük és energiájuk?

KV: Na tessék, csak kibújt a szög a zsákból; ezek ebből akarnak meggazdagodni.
FB: Bármennyire azt hiszik az emberek, hogy Te vagy én ezért fizetést kapunk, a fizetség itt a faluközösség fejlődése, az emberek elismerő mondatai egy-egy jól megírt cikk után, egy álom megvalósulásának hite.
Egészen zseniális érzés úgy hazajönni a városból, hogy azon túl, hogy látom a Kevélyeket, a természetet, az újságnak köszönhetően mély emberi kapcsolataim születtek falubeliekkel, és messze nem csak egyesületi tagokkal. Számomra a falu az újság által kelt életre.
A Zsákfalvi egyébként nem csak úgy épít közösséget, hogy összehozza azokat, akik írják. Hanem például, ahogy rákérdezel újra és újra arra, hogy „Te, figyelj, akkor beindul az adott program?” – mondjuk egy Zöld Műhely –, vagy hogy „mi lesz a következő Szalon témája?”. Ez a folyamatos együtt gondolkodás segít motiválni mindannyiunkat abban, hogy inkább megvalósítsuk álmainkat, ahelyett, hogy csak álmodjunk róla tovább. Ez most nagyon sziruposan hangzik, de több olyan kezdeményezés is van Borosjenőn, amely azért valósult meg „időre”, vagy valósult meg egyáltalán, hogy az újság végre hírt tudjon adni róla. Amikor pedig felkeresünk egy-egy riportalanyt, akkor a legkevésbé sem foglalkozunk azzal, hogy vajon szimpatizál-e az egyesülettel, ránk fog-e szavazni. Hiszem, hogy segítünk az árkok betemetésében. Az újságnak ezt a szerepét – ha végre túl leszünk a választásokon – mindenképpen szeretném tovább erősíteni.

KV: Küller úr a vita zárszavaként azt mondta, hogy a Zsákfalvi az árkot csak tovább mélyítette a Fiák-interjúval.
FB: Lehet, hogy a Fiák-interjú ebból a szemponból kilógott a sorból állításai és jelzői miatt, de összességében, arányaiban szerintem a Zsákfalvi messze békésebb, mint mondjuk azok az online médiumok, amelyek a jelenlegi vezetés pártján állnak. És igen, egy állandóan támadott tagunknak lehetőséget kell adni, hogy megszólalhasson, ez a minimum. István ráadásul a helyzethez képest visszafogott volt. Lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, de a deklarált szándékunk mindig is az árokbetemetés volt, a közösségépítés és a higgadt kritika. Cikkeink 99%-a ebbe az irányba mutatott. És az újság féléves „születésnapjára” rendezett piknik jelezte az újság értékét igazán: új közösség született az újság körül, ha tetszik, egy új műhely, amelyhez bárki csatlakozhat.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/8 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/