A változásokhoz idő kell, ideje elkezdenünk

Interjú Dömötörfy Zsolttal, a 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltjével

A kiadott építési jogok miatt Pilisborosjenő már most kétszer akkora, mint amekkorának látszik, és egyedül a közösségben van meg az az erő, ami megállíthatja a nagyváros nyomását – állítja a 2097 Csoport Egyesület alapító elnöke, aki részletesen elmondta, mi a probléma a jelenlegi ingatlanfejlesztésekkel, és hogyan lehetne kitörni ezek ördögi köréből. Arról is beszélt, hogy szerinte mi a faluközösség lényege, és miért szánta rá magát az aktív civil tevékenységre.

ZSR: Sokan hiányolják a veletek szimpatizálók közül, hogy nem vagytok keményebbek, nem elég kemény a kampányotok, és félnek attól, hogy ezzel a nagyon pozitív hozzáállással nincs esély a győzelemre. Mit gondolsz erről?
DZS: Azt gondolom, hogy tűzzel-vassal, intrikával nem lehet faluközösséget építeni, márpedig nekünk a faluközösség építése az elsődleges célunk. Egyedül a közösségben van meg ugyanis az az erő, ami a szomszédos nagyváros nyomásának ellen tud állni, és meg tudja védeni azt, ami számára értékes. Budapest újabb és újabb lakóterületeket akar, sokan menekülnének a belváros dzsungeléből, lehetőleg nem túl messzire. Ilyen szempontból Pilisborosjenő fekvése ideális. Pusztán a szerencsénknek és a gazdasági válságnak köszönhető, hogy egyáltalán még van miről beszélnünk. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy az itt élő közösség egyszer s mindenkorra egyértelműen kinyilvánítsa, ha nem akar újabb lakóparkokat. Már amennyiben ez a közakarat, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez. A választásokon majd kiderül. Ezért is fontos, hogy aki szeretné megőrizni Pilisborosjenő falusias méretét és természetbe ágyazottságát, az feltétlenül menjen el szavazni október 13-án.

ZSR: De pontosan mi a baj a lakóparkokkal? Sokan a fejlődés kulcsát látják benne.
DZS: Az ideológia, amellyel a lakóparképítők érvelni szoktak, az, hogy az önkormányzatnak bevétele származik a belterületbe vonásból. Ez abban a speciális esetben igaz is, amikor az önkormányzat a saját tulajdonában lévő földet vonja belterületbe, és közművesítés után jelentős haszonnal értékesíti. Ilyen volt nálunk a Papi-földek néven ismert lakóterület kialakítása. Nem véletlen, hogy a nálunk polgárosodottabb országok falvaiban, ha valamilyen jól meghatározott közös cél érdekében belterületbe vonásra van szükség, akkor az önkormányzat – ha a föld nem sajátja – előbb megvásárolja azt méltányos áron az érintett terület tulajdonosától. Ezután a saját költségére elvégzi a közművesítést, és élvezi annak hasznát. Nem kizárólag anyagi haszonra gondolok, mert szükség esetén így juthatnak kedvező áron építési telekhez helyben maradni szándékozó falubeli fiatalok. Ez működőképes modell, és mértékletesen lehetne is vele élni, ha ez vagy egy hiánypótló nagyberuházás, például iskola, egészségház, kultúrház megvalósítása lenne a cél.
Az előzőnél látványosan rosszabb az a modell, amikor az önkormányzat némi készpénzért cserébe engedélyezi lakóterület kialakítását magántulajdonban álló mezőgazdasági földeken, a kapott pénzből leaszfaltoz egy-két poros utat, pótol néhány égető elmaradást. Egy hasonlattal éve olyan ez, amikor azért ásunk egy lyukat, hogy az onnan kikerülő földdel egy másikat tömjünk be. Az embereket ellátó intézmények és a közműhálózat fejlesztésére jellemzően már nem marad elegendő forrás. Így jönnek létre az állandóan zsúfolt, konténertantermekkel kiegészített iskolák és óvodák. Ráadásul paradox módon minden újabb építési telekkel fogy az a zöldterület, amely miatt eredetileg az emberek kiköltöztek a „zöldbe”. Ezt a modellt követte egyébként Üröm. Anyagilag első ránézésre nem állnak rosszul, de komolyabb beruházásra már nincs pénzük, és az eredetileg 240 főre tervezett iskolába jelenleg több mint 500 gyerek jár. El lehet képzelni a zsúfoltságot és az ezzel együtt járó minőségromlást. Egy milliárdos költségű iskolafejlesztésre Ürömnek sincs pénze, így kénytelen arra várni, hogy az állam majd épít neki egyet. Egyszer majd nyilván épít is, de addig mi van? A gyerekek most járnak iskolába.
És van a harmadik, Pilisborosjenőn előszeretettel alkalmazott modell, gazdaságosságban messze lemaradva még az előzőtől is. A kis számú érdekelt földtulajdonostól az önkormányzat nem kap semmit az építési jogokért, csak tervpapíron létező építési telket, amit majd a tulajdonos saját költségén közművesíteni fog, amit majd az önkormányzat közművesítés után jól elad, és akkor majd lesz pénz fejlesztésre, amire persze most lenne szükség. A biztonság kedvéért még adómentességet is adunk ezekre a földekre, hogy jó sokáig büntetlenül el lehessen húzni a fejlesztést – ebben is különbözünk egyébként Ürömtől. Találóan nevezte egy falubeli ismerősöm ezt a modellt az „Ígéret földjének”. Mert ígéret az van, más nincs. Nincs kezdeti tőkeerő, a fejlesztés el sem indul vagy zsákutcába jut, pénz sehol, vita, per és feszültség annál több. Nem véletlen, hogy a mai napig nincsen tornatermünk, és az iskola zsúfoltsága is katasztrofális lenne, ha nem találtunk volna véletlenül egy üres iskolát a falu határában. Amelyet egyébként már ki is nőttünk a beköltözés után egy évvel.
A fentieken kívül persze vannak speciális esetek, például a Lazaret, ahol a nagyszámú kárpótolt kistulajdonos és az M0-s autópálya alagútba „kényszerítése” indokolta a belterületbe vonást, így a közérdek nem vitatható. Kellő előkészítettség hiányában azonban ez is vitákhoz, majd perekhez vezetett, és az intézményrendszer fejlesztésére fordítható pénzt az önkormányzat ebből sem látott.
Az a szomorú helyzet, hogy Pilisborosjenőn a magántulajdonú fejlesztési területekből az önkormányzatnak eddig konkrétan nulla forint bevétele származott, ezzel szemben milliókat fizetett ki perköltség és hasonlók címén. Ha ehhez hozzászámítjuk mindannak a hivatali munkaidőnek a költségét, amelyet az önkormányzati dolgozók, a polgármester és a képviselők évtizedek alatt ezekre a fejlesztési területekre fordítottak, akkor minden bizonnyal százmilliós mínuszban vagyunk.

ZSR: Melyek a további nagy problémák szerinted most a faluban?
DZS: A legnagyobb problémánk az állandó vita és veszekedés, pereskedés, minden más problémánk ennek következménye. Ez ugyanis rengeteg értékes időt és energiát emészt fel, pedig ezt az időt és energiát a falunk fejlesztésére is lehetne, sőt kellene fordítani.
Két nagy törésvonal van a faluban, de mindkettő ugyanarra vezethető vissza: az említett átgondolatlan belterületbe vonásokra. Az egyik törésvonal abból adódik, hogy az itt élők túlnyomó többsége elkötelezett egy falusias méretű és hangulatú Pilisborosjenő és a környező természeti értékek megóvása mellett. A felmérésünkből ez feketén-fehéren kiderült. Ez az itt élő lakóközösség többségi akarata, emellett tettük le mi is a voksunkat, ezért alakult meg a 2097 Csoport Egyesület. Ezzel szemben áll a jelenlegi vezetés által nyíltan támogatott magánérdek, a szántóból belterületté nyilvánítás során keletkező tíz- és százmilliókban mérhető privát haszon. Ez nagyon sok pénz, így a földtulajdonosok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a „szerencsés nyertesek” között legyenek.
Ebből adódik a másik feszültség, ami a különböző fejlesztési területek tulajdonosi csoportjai között feszül. Ezek a területek ugyanis egymás konkurensei, egymással versenyeznek, sőt nyugodtan mondhatjuk úgy is, hogy harcolnak. A részletekbe most nem mennék bele, mert ahhoz egy egész újság terjedelme sem lenne elegendő. A lényeg, hogy az önkormányzatnak a lehetetlen helyzet kialakulásában és a megoldás elmaradásában óriási felelőssége van. Ugyanis már az 1998-ban készült Településfejlesztési koncepció is világosan kimondta: a település fejlesztése során elkerülendő legfontosabb kockázatokat társadalmi-gazdasági szempontból a mértéktelen növekedés jelentené, amely szétzilálná a falu társadalmát.

ZSR: Mit lehet ebben a helyzetben tenni?
DZS: Az első törésvonal lényegében megszűnik, ha a többségi értékrendet képviselő vezetése lesz a falunak, ezáltal ugyanis a civil szféra és az önkormányzat képes lesz együttműködni a közös értékrend mentén. A másik feszültség felszámolásához egyszer s mindenkorra rendeznünk kell a fejlesztési területek ügyeit. Ehhez először is fel kell mérni az önkormányzat mozgásterét. Ehhez persze az érvényben lévő szerződések és a törvény biztosította lehetőségek alapos áttanulmányozása szükséges. A szerződések beszerzése rendkívül körülményes, az önkormányzat titkolja és zárt üléseken tárgyalja ezeket, és bizton számíthatunk arra is, hogy az utolsó hetekben újabb megállapodások kerülnek aláírásra. Nem először fordulna elő ez a falu történetében, és nem meglepő módon minden ilyen utolsó pillanatos szerződés Küller János nevéhez kötődik, akinek mindennél fontosabb az, hogy végigvigye saját akaratát, kerül, amibe kerül.
Ha egyszer a kezünkben lesznek ezek a szerződések – ehhez persze meg kell nyernünk a választást – akkor megfelelő szakemberek bevonásával felmérjük, hogy milyen döntési lehetőségeink vannak, melyiknek mi a következménye. Ennek a vizsgálatnak az eredményét mindenképpen a falu lakossága elé tárjuk, és ha lesznek előttünk alternatívák, akkor fontosnak tartom, hogy legyen ezzel kapcsolatban egy társadalmi konzultáció is. Ha törvénytelenséget találunk, a feljelentéstől sem riadunk vissza. Persze jó lenne, ha erre nem lenne szükség, így remélem, a jelenlegi képviselőtestület bölcs belátással elodázza a kritikus szerződések megtárgyalását. Hadd derüljön ki előbb, hogy melyik utat választja a falu a választásokon.

ZSR: 1991 óta itt laksz. Miért éppen az elmúlt években szántad rá magad az aktív civil tevékenységre?
DZS: Családot szerettem volna, otthont, stabil egzisztenciát, kreatív munkát, és nem utolsósorban azt, hogy a magam számára hiteles emberré váljak. Eligazodjak a mai világban. Ezek voltak fontosak régebben. Ismertem olyan embert, aki minden nap úgy kelt fel, hogy ma aztán megváltja a világot, de otthon a WC-tartályt nem javította meg hetekig. Ez nem az én utam.
Jó pár osztályt el kellett végeznem az élet iskolájában ahhoz, hogy azt gondoljam, van már mondanivalóm az emberek számára, és a közösség is jól jár azzal, ha megbízik bennem. Nem mellesleg a gyermekeim már kamaszkorba léptek, és nem úgy igénylik a gondoskodásomat, mint régebben.
Ennek ellenére nem valószínű, hogy most képviselőjelölt lennék, ha nem robbant volna ki a botrány a Várvölgy beépítésével kapcsolatban, és nem jött volna létre ennek hatására egy olyan közösség, amelyben jól érzem magam, és akikkel élvezet az együtt gondolkodás, a közös alkotás, mert nyitottak, kreatívak, elkötelezettek és az enyémhez hasonló értékrenddel bírnak. Velük megtapasztalhatom azt, hogy egy jó közösség sokkal-sokkal többre képes, mint az egyének puszta halmaza. Ezért is tartom fontosnak az itt élők bevonását falunk jövőjének alakításába, mert azzal ez a tetterő, amit az egyesületen belül megtapasztaltam, megsokszorozódhat. És ezért fontos az is, hogy támogatóink csapatban szavazzanak ránk. Mert így együtt képviseljük azt az erőt, amire ennek a falunak szüksége van a változáshoz.

ZSR: Gyakran használod a faluközösség kifejezést, de mit is jelent ez pontosan?
DZS: Mindenki számára nyilvánvaló, hogy mit jelent a jó családi, baráti, munkahelyi közösség. Ezek akkor jók, ha együttműködésre épülnek és jól működik a közösségen belüli kommunikáció. Ehhez hasonlóan, egy jó faluközösségben kijövünk a kerítésünk mögül, találkozunk egy közösségi térben, és megpróbáljuk megbeszélni, hogy mi legyen a kerítésen kívül, a környezetünkben. Merre fejlődjön a falu? Mit tartunk értékesnek, mit szeretnénk, és mi az, amit nagyon nem szeretnénk. És persze hogyan tudjuk mindezt megvalósítani? Ki mivel tudja segíteni a közös célok elérését? A közérdeket csak a közösség tudja meghatározni. Ennek elmaradása esetén szükségszerűen az egyéni érdekek fognak dominálni. Most, az aláírásgyűjtés során szerencsére sok olyan emberrel, családdal találkoztam, akik értik vagy kezdik megérteni, mit jelent egy faluközösség, és miért fontos.
Persze már az is nagy előrelépés, ha egyszerűen csak együtt vagyunk, és egymással beszélgetve, egymást megismerve töltjük el a kevés szabadidőnket, miközben a gyerekeink játszanak, fociznak. Van néhány jó példa, a Falótól a játszótéren át a Mandelbrot Pékségig, de fontos cél, hogy fejlesszük és bővítsük a közösségi tereinket. Virtuális közösségi terünk már van, ez a 2097 Falufórum, amit pont ezzel a céllal hoztunk létre, és már több mint 1700 tagot számlál, ami a falu méretéhez képest hatalmas szám.

ZSR: Úgy tűnik, nagyon fontos számodra a közösség…
DZS: Igen, azt hiszem, világéletemben közösségi ember voltam, örömmel tölt el, ha valahogy a közösség hasznára lehetek, szívesen megosztom, amim van. Persze nem vadidegenekkel, hanem a közösségem más tagjaival. Nemrég volt az 50 születésnapon, és az egyik legkedvesebb ajándék, amit kaptam, egy levélke volt, amelyben ezt köszönték meg a barátaim. Sokmindent felsoroltak, de egy mondatra különösen emlékszem, arról szólt, hogy bár vehetnék magamnak akár egy jó autót is, de én inkább egy kisbuszt veszek, hogy tudjam őket szállítani. Nem hinném, hogy említettem volna nekik, de valóban ez volt a másik fő szempont a gyermekeim és barátaik utaztatása mellett.
Az otthonomban gyakran vannak baráti, kisközösségi összejövetelek, és az egyesületnek is itt van a központja. Egy ideje azon gondolkozom, hogy csinálok egy kis színpadot a kertemben, mert fekvésének köszönhetően kiválóan alkalmas lenne kisebb színdarabok, koncertek helyszínéül. Egyúttal adóznék a hely szellemének is, hiszen a ház, ahol most lakom, a nyolcvanas években Bessenyei Ferenc színművészé volt és – úgy tudom – igencsak aktív közösségi élet zajlott itt akkoriban.

ZSR: Te vagy az egyesület alapító elnöke. Miért nem Te lettél a polgármesterjelölt?
DZS: Ez szóba sem került. Amikor az egyesület elnökségét elvállaltam, azt mondtam, rendben van, de az én igazi helyem – indián szóhasználattal élve – a „vének tanácsában” van. Most is ezt gondolom. És hogy miért Balázs? Mert ő képes minden figyelmét és energiáját a falu szolgálatába állítani, ezt már azelőtt bizonyította, hogy belépett volna az egyesületünkbe. Emellett Balázs képes meghallgatni az embereket, képes vitás helyzetekben kompromisszumos megoldásokat keresni, és nem képzeli magát mindenkinél okosabbnak. Igazi értékteremtő közösségszervező, akinek a keze alá lehet dolgozni. És ha ez a falu túl akar jutni az említett feszültségeken, pont egy ilyen emberre van szüksége. Nagy szerencsénk van, hogy lett egy Balázsunk!

ZSR: Milyen a viszonyotok a nagypolitikához, a pártokhoz?
DZS: Pragmatikus. Nem véletlen, hogy úgy döntöttünk, a nagypolitikát letesszük a helységnévtáblánál. A magyar politikai élet sajátossága, hogy képes határozott törésvonalakat képezni egyébként nagy múltú, harmonikusan működő közösségekben, baráti társaságokban, sőt akár családokban is. Ezt szerintem már mindenki megtapasztalta, vagy legalábbis látta saját ismeretségi körében. Nagy luxus lenne az említett két törésvonal mellé még egy harmadikat is behozni a faluba, és nem is életszerű. Helyi jellegűek és közösek a problémáink, közös a célunk, helyben ezekkel kell foglalkoznunk, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban meg tudjuk oldani őket. Az a jó, ha ebbe a közös munkába országos politikai hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki beleadja azt a tudást, amivel rendelkezik. Ezzel együtt ez a település a magyar állam része, és a magyar államnak van egy kormánya, vannak intézményei, akikkel együtt kell működnünk. Például hogy legyen végre tornaterme az iskolának.

ZSR: Mi a véleményed a konkurens csapatokról?
DZS: Az, hogy elmulasztottak közösséget építeni, és nem vonták be a helyben élő aktív, elismert szakembereket sem a közös munkába, legalábbis én nem látom ennek nyomát sem. Enélkül viszont jóval kisebb potenciállal rendelkeznek szerintem a falu gondjainak megoldásában.

ZSR: Milyen az egyesület, illetve a képviselőjelölti csoport viszonya az ingatlanfejlesztőkhöz? Hogyan tudjátok ezt összehangolni a programotokkal?
DZS: Először tisztázzuk, mit jelent az, hogy ingatlanfejlesztő. Az ingatlanfejlesztő az, aki megvásárol vagy más módon érdekkörébe von egy földterületet, azon értéknövelő beruházásokat hajt végre, közművesít, házat épít, amelyből végül haszonra tesz szert. Ez különbözteti meg az ingatlanspekulánstól, aki olcsón földet szerez, manipulációval, ígéretekkel építési jogot szerez rá, vagy bennfentes információk birtokában eleve tudja, hol fogják a földeket átminősíteni. Az ily módon felértékelődött területből aztán megpróbál pénzhez jutni, de az fontos, hogy nem, vagy csak minimális mértékben hajlandó pénzt invesztálni. Sok esetben nincs is neki. Klasszikus ingatlanspekuláció a Malom-dűlő és a Tücsök utcaként ismeretes 027-es terület általunk kritizált része. Ez nem jelenti azt, hogy itt minden érintett tulajdonos spekuláns, de az biztos, hogy spekulánsra bízták az ügyeik intézését.
A kérdésre visszatérve: Pilisborosjenő a kiadott építési jogok miatt valójában körülbelül kétszer akkora, mint amekkorának látszik. Ha minden olyan telken ház épül, ahol a jelenlegi szabályozás értelmében erre lehetőség van, akkor a lakásszám nagyjából meg fog duplázódni. A mozgásterünk felmérése után ezen megpróbálunk változtatni, ahol lehetséges. Lehetnek olyan területek, ahol erre már nincsen mód, ilyen például a Modern Dorf, ami meg fog épülni. Máshol, ahol nincsenek félkész házak, lehet még mozgásterünk, akár a besorolás, akár az építhető lakásszámok, akár a kialkudható kondíciók tekintetében. Az biztos, hogy az általunk vallott értékeket maximálisan fogjuk képviselni, és a közösség szempontjából legelőnyösebb megállapodásra törekszünk. A legrosszabb szcenárió persze az, hogy a jelenlegi testület minden szálat elvarr, minden jogorvoslati lehetőséget kizár, erre utaló jelek bőven vannak. Például a 027-es terület általam látott legutóbbi szerződés tervezetében az áll, hogy a polgármester közjegyző előtt nyilatkozattal biztosítja, hogy az általa vállalt kötelezettségek nem teljesítése esetén a spekuláns csapat azonnali inkasszóval leemelheti a kötbért az önkormányzat számlájáról. Igen, sajnos ilyen szerződéstervezetek születnek ebben a faluban. Az ember haja égnek áll. Nehéz eldönteni, hogy ez hozzá nem értés, korrupció vagy mindkettő egyszerre…

ZSR: Miért csinálod ezt az egészet, mi a jövőképed a faluról?
DZS: Mindig is szerettem volna tenni a magam lehetőségeihez mérten annak érdekében, hogy ember emberrel, ember természettel harmonikusabban tudjon együttélni, mint jelenleg. De soha nem volt egy kőbe vésett elképzelésem arról, hogy ezt milyen formában szeretném végezni. Figyelek, és ha elém sodor az élet egy lehetőséget, ami egyúttal kihívás is, igyekszem élni vele a legjobb tudásom szerint. A jövőképemről szólva: Pilisborosjenő lehet a 21. század falujának prototípusa is. Ahol nem veszik el mindaz, ami a falusi létezésben értékes, de emellett városi életminőséget kínál az itt élőknek kulturális programokkal és sportolási lehetőségekkel, és biztosítja a környezettudatos életmód lehetőségét. Ehhez persze az itt élők összefogása szükséges, de erre látok esélyt, mert nincs olyan hét, hogy ne ajánlaná fel valaki az együttműködését, segítségét, és jó ötletekből is rengeteg van, csak győzzünk belőlük válogatni. És ami elengedhetetlen, az a türelem. A változásokhoz idő kell, pont ezért épp ideje belekezdenünk.

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2019/7 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/