Édes semmittevés – süßes Nichtstun

„Nulladik” verzió

Szervusztok tisztelettel,

azok kedvéért, akik nem voltak jelen – és azért még ezek vannak többségben – a legutóbbi Település Arculati Kézikönyv kidolgozását előkészítő találkozón (most éppen késleltetem a vörksop szó begyűrűzését a magyar nyelvbe), elmondom, hogy beálltam Zsolt (Dömötörfy Zsolt) hozzászólása mögé, miszerint a feltárásnak igenis van már kézzelfogható eredménye, nevezetesen hogy a kérdésre, hogy inkább krumplit vagy epret termesszen-e a kertjében, már a kezdetektől fogva sejtette a választ, de immáron bizonyossággal tudja: „köszönettel egyiket sem, ha szabad ilyet kérni”, a kertje nem ezeket a célokat szolgálja, hanem hogy a világban zajló csatározásokból megtérve ott megpihenjen. (Most vagy felébredtél kedves Olvasó és figyelsz, vagy úgyis abbahagyod az olvasást.)

Hogy elkereszteljük valahogy ezt az attitűdöt, a „rejtőzködő luxus” kifejezést tettem lábaitok elé, amivel a továbbiakban erre hivatkozhatunk. De azért nem lépnék tovább anélkül, hogy meg ne jegyezném, létezik a rejtőzködő luxusnak egy bizonyos értelemben vett ellenpárja, a hivalkodó luxus – mikor is a kovácsoltvas kerítés dárdácskáit azért csak-csak bearanyozzuk, a timpanon alá pedig leültetünk néhány habkő oroszlánt az utcáról jól látható módon. Pilisborosjenő „arculata” ezer sebből vérzik, de ezek közül a hivalkodó luxus okozta eddig a legkisebb pusztítást.

Megvádoltam – részben persze igaztalanul – mestereinket, Ivánt (Bojár Ivánt) és Pétert (Gauder Pétert), hogy talán ők haladnak nehezen azzal a feladattal, hogy fentieket meghallják, visszavegyenek végre a „feltenni a térképre” és „brandet építeni” jelszavakon való rugózásból. Ezen megjegyzés méltó büntetéseként elnyertem a „nulladik verzió” megfogalmazásának megtisztelő feladatát.

Na, az meg micsoda? A távolmaratottak kedvéért tehát: a legutóbbi műhelymunkán (=vörksop) a természeti környezet – közösség – gazdaság hármasából kettőt-kettőt kiválasztva próbáltunk megoldásokat fölvázolni Pilisborosjenő jövőjével kapcsolatban. Vagyis olyan „könnyített világokban” gondolkodtunk, ahol a kimaradó harmadik tényezőt szabad volt figyelmen kívül hagyni. Ivánék feladatuknak azt tekintik, hogy ezekre támaszkodva készítsenek egy vagy több „negyedik verziót”, olyan közös részét a lehetőségeinknek, mely mindhárom tényezőt tekintetbe veszi. „Nulladik verzió” néven pedig az az elképzelés fut, hogy „ne csináljunk, pontosabban ne változtassunk semmit”. Erről a „semmiről” fogok a továbbiakban írni.

Ha kiléptem a kapun a „múlt század végén”, ez a látvány fogadott.

 

Ha ma kilépek, a sarkon álló ház – amelyik a rajzon már éppen nem látszik, de jellegében pontosan olyan volt, mint amelyik látszik – már átadta helyét utódának. Finom anyagokból épített, ízléstelenséggel semmiképpen sem vádolható épület. A ma igényei szerint. Az utcafronton műkövezett kocsifelhajtó, mögötte fehér műanyag dupla billenős garázsajtó.

Megmaradok a tények rögzítésénél, nem tartom ehelyütt szükségesnek, hogy bármilyen irányba érvelni kezdjek, ez az aktív szcenáriók feladata. Csak megállapítom, hogy a „nem csinálunk semmit” a régi házakat rejtő településmagra nézve azt fogja jelenteni, hogy egyes házak hosszabb ideig olyan-amilyen állapotban vegetálnak, bizonyos szerencsések eredeti formájukra hajazó módon megújulnak, megint mások elbontásra kerülnek, átadva helyüket új épületeknek.

A rajzzal kapcsolatban még egy megjegyzés. A rajzoló volt olyan tapintatos, hogy a képről lehagyta a villanyoszlopokat és légvezetékeket. Bár lehet, hogy önös érdek vezette: ha rárajzolta volna őket, esélye sem lett volna utána nekem a képet eladni. Vagyis a „nem csinálunk semmit” esetén ezeket a csúfságokat bizony az elkövetkező évtizedekben is nézegetni fogjuk.

Kifelé haladva a falumagból következnek az egykori nyaraló illetve az új településrészek. Az előbbire ugyanazok az újjászületési szabályok vonatkoznak, mint a központra, azzal a különbséggel, hogy az elbontott nyaralók után nem ejtünk könnyeket. Az új településrészeken megkérdőjelezhetetlenül győzedelmeskedik a „józan ész”, miszerint szabályos rácsozat szerint parcellázunk. Akár besétálunk a hirtelen egyenessé váló utcákba, akár a Kevélyről nézzük, érezzük, hogy ez nem a szervesen fejlődő település része, protézis csupán, melyet még csak nem is egy csonkolás nyomainak eltüntetése kényszerített ki, saját józan eszünkre hallgatva, önként vettük a nyakunkba.

Mielőtt elhagyjuk a beépített területeket, tegyük még fel a kérdést, vajon mi mozgatja ezt a mozdulatlanságot, más szavakkal: hogyan néz ki a falu működtetésének gazdasági háttere?

Nos, e sorok írója itt nem lesz nagy segítségedre kedves Olvasó. Nem tudom. Annak ellenére sem tudom, hogy igyekeztem tájékozódni. És ez bizonyára a leggyengébb pontja a nulladik verzió felvázolásának, nem tudom megmondani, hogy ez a „tulajdonképpen jó ez így nekünk” változat mibe is kerülne, ténylegesen és tartósan. Azt még ismerjük, hogyan néznek ki például a helyi adórendeletek. Azt tapasztaljuk, milyen flottul sikerül ezeket az adókat kiróni. Arról pedig még kevesebbet tudunk, milyen eredményességgel sikerül az adókat beszedni.

De a legnagyobb kérdőjelekbe akkor ütközünk, amikor a költségvetésben megjelennek olyan kölcsönfelvételi tervek, melyek fedezetéül az önkormányzat folyó bevételei szolgálnának. Ugyanis maguk ezek a tervek indokai lehetnek az adószint mesterségesen magasan tartásának. A polgármester úr közmeghallgatáson azzal „válaszolta meg” a kérdést, hogy a kérdéses kölcsönt az önkormányzat nem kívánja fölvenni.

És akkor következzenek a jövőjük alakulására vonatkozóan többé-kevésbé lebegő területek a dolce far niente jegyében. Előre bocsátom, hogy a változatlanság megőrzését nem azonosítom a tétlenségre kárhoztatottsággal. Magyarul arra a kérdésre keresem a választ, mit tegyünk, ha minél kevesebb változást szeretnénk.

Vár-völgy

Elsöprő véleményazonosság tapasztalható ennek a területnek a település arculatát illető emblematikus szerepében, a „következő generáció számára megőrzendő legfőbb érték” minősítésében. A megőrzés stratégiájára két alternatíva kínálkozik:

• próbáljuk a területet változatlan formában tartani

vagy

• vegyük birtokba a területet valamilyen elfogadható módon, ami megakadályoz egyéb, semmiképpen nem kívánatos használatbavételeket

Értelemszerűen a „nulladik verzió” keretébe az első változat tartozik. A változatlan formában megőrzést akkor lehet megnyugtatóan garantálni, ha a területek fölötti rendelkezés olyan kezekbe kerül, mely éppen ezt a célt hivatott szolgálni. A következő generáció kezét azonban nem gúzsba kötni szeretnénk, hanem az általunk értékesnek tartott állapotot megóvni és továbbadni. Ebből eredően logikusan egy adott középtávú időszakra – mondjuk tizenöt évre – kell a szabályozást megteremteni, aminek letelte után az akkori közösség újraértékelheti a helyzetet.

A képviselőtestület változtatási tilalmat rendelt el a területre a HÉSZ elfogadásáig. Mivel a HÉSZ elfogadása jelenleg párhuzamos eljárásban folyik az arculati kézikönyv kidolgozásával – ami egyébként hierarchiában felette áll a HÉSZ-nek, azaz a benne foglaltak iránymutatóak kell legyenek a HÉSZ számára – az egyetlen ésszerű viselkedés a változtatási tilalmat az arculati kézikönyv, illetve az abból eredő újabb HÉSZ módosítások elfogadásáig fenntartani.

A köztes időben

• ki kell dolgozni a szándéknak megfelelő jogi formát (pl. a terület alapítványi kezekbe helyezését)
• fel kell mérni a lakosság részvételi hajlandóságát
• meg kell egyezni a jelenlegi tulajdonosokkal, hogy ilyen feltételek mellett tartani kívánják-e tulajdonjogukat vagy inkább átruháznák azt az alapítványnak

A „Keleti Kapu”

Ezzel a névvel most az Üröm határa és a jelenlegi faluhatár (helységnévtábla) között elterülő részeket értem. Mit érthetünk itt vajon a „ne történjen semmi” paradigma alatt?

Semmit.

Ez a terület annyiban különbözik a nyugati fronttól, hogy itt jelentős számban érdekeltek helyi lakosok a terület fejlesztésében, tehát eleve nem jöhetett volna létre megközelítően sem olyan erős konszenzus a változatlanság mellett, mint a nyugati fronton. Éppen ellenkezőleg, a változatlanság erőltetése egyrészt konfliktusokra vezetett volna, másrészt valóban megfosztotta volna a falut a szelíd növekedés lehetőségétől.

A „ne történjen semmi” helyébe tehát a „történjen a legjobb, ami az előzmények folytatásaként még egyáltalán lehetséges” elvnek kell lépnie.

Ennek a főbb következtetései, a teljesség igénye nélkül:

• Próbáljuk meg megőrizni a látszatot, hogy két településről beszélünk. Tegyük optikailag világossá, hogy most elhagyjuk Ürömöt és megérkezünk Pilisborosjenőre. Kerüljük el, hogy Üröm a maga mindent bekebelező beépítésével ráfolyjon a falunkra. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor Pilisborosjenő néhány év múlva nem lesz más, mint Üröm nyugati széle. Minden védhető érv nélkül, önálló településként működni akarni.
• Ebben az elhatároló zónában próbáljuk meg felfogni az Ürömből nyakunkba zúduló áradatot. Egészen hétköznapi dolgokról beszélek. Az esti kutyasétáltatáskor a jámbor ürömi ne akarjon még 1500 m-t továbbautózni, az óvodánál parkolni és a Teve-sziklához bandukolni. Nem vagyok feltétlenül „idegengyűlölő”, de 1990-ben az akkor 3.500 ürömi még bőségesen talált vonzó helyeket a „kapuból kilépve”, mára a 7.500 üröminek messzebbre kell mennie, ha mást akar látni, mint a szomszéd kerítését.
• A területet több, kölcsönös elégedetlenségtől övezett, kátyúba csúszott vita jellemzi. Azon kell dolgozni, hogy uralkodóvá váljon az a nézet, miszerint a megrekedt helyzetek kimozdítása elsődleges feladat. Nincs pusztítóbb, mint a holtpontra jutott helyzetek látványa, akár résztvevőként, akár szemlélőként éljük át őket. A képviselőtestületet biztatni kell arra, hogy jogi utak helyett a megegyezés keresését részesítse előnyben. Ebben remélhetően nagy segítségére lehetnek a falu közösségében meglévő ilyen irányú képességek és tapasztalatok.
• Végezetül a terület jellege elvesztésében további fenyegetettséget a kereskedelmi szolgáltató területek jelentenek. Az ide igyekvők „célcsoportjának” behatárolásakor fontos szempont lehet, hogy a terület megközelíthető-e Üröm elkerülésével, azaz azon a nyomvonalon, amit a jelenleg a szántóföldre szórt zúzott kő és bontási hordalék jelöl ki. A „nulladik verzió” egyértelmű álláspontja, hogy ez ne legyen lehetséges. A két településrészt legfeljebb olyan módon kapcsoljuk össze, mely a polgári lakosság igényeire méretezett.

Bécsi úti településrész

Megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy a „ne történjen semmi” paradigma még kevésbé értelmezhető ezen a területen, mint a Keleti Kapu szakaszban. Itt azoknak a szcenárióknak kell vezető szerepet kapniuk, melyek kiemelt figyelmet fordítanak a gazdasági megfontolásokra, ezen belül is a hosszú távon működőképes megoldásokra.

Ennek a területnek az ésszerű hasznosítása azért nehezebb, mert furcsának tűnne figyelmen kívül hagyni az M0 megépüléséből illetve meg nem épüléséből fakadó különbségeket.

Az eddigiek alapján egy dolog állapítható meg biztonsággal: a faluközösség oldaláról hiányoznak azok az – ingatlanpiaci, ingatlanfejlesztői, befektetői (és mára már jogi) – ismeretek, melyek a közösség érdekeit képviselő döntések meghozatalához szükségesek lennének.

Ez önmagában nem a világ vége, ha valamivel, amire szükségünk van, nem rendelkezünk, beszerezhetjük azt külső forrásokból. A lényeges ennek során, hogy ne engedjünk összekuszálódni alapvető határvonalakat. A tapasztalatok szerint, ha azt vesszük észre, hogy egy tárgyalóasztal mindkét oldalán mi ülünk, változtatni kell a helyzeten, mert ez még sohasem vezetett megnyugtató eredményre. Még abban az esetben sem, ha maradéktalanul meg vagyunk győződve saját tisztességes szándékainkról, és a képviselt felek sem emeltek eleve kifogást.

Egy, a falu sorsában ekkora jelentőséggel bíró kérdést csak világos víziók mentén lehet eredményesen kezelni. Ezeknek a vízióknak garantált érvényességű válaszokat kell tartalmazniuk a jövőbeni működés alapvető kérdéseire, mint például egy kialakuló ikertelepülésen belüli gazdasági és jogi viszonyokra. Jelenleg nem állapítható meg, milyen arányban okoz feszültségeket a víziók kidolgozottságának, közismertségének illetve elfogadottságának hiánya.

Nem szeretnék dogmatikus válaszokat keresni olyan kérdésekre, hogy egy önkormányzat vezetésének legitimációja kiterjed-e illetve milyen mértékben gazdasági tevékenységek végzésére, ezzel kapcsolatos kockázatok vállalására a közösség nevében. Mindenesetre a pillanatnyi helyzetben fájóan nagy a szakadék a felkészültség és megoldandó problémák között. A negyedik verziónak van bőven kidolgozni valója.

Hajrá Pilisborosjenő, hajrá negyedik verzió!

Fotó: Rotter Lajos terepszemlét tart „Borosjenő észak-nyugati tanulóvölgyében” (Forrás: Gröschl György – Gröschl Györgyné: Szülőföldem Pilisborosjenő 2000)