Polgárok! Polgárok?

Gondolom voltak már úgy, hogy hazafelé tartva, ki gépkocsin, ki az autóbuszon elgondolkodtak helyzetükön, a gondokon, az elkövetkezendő feladatokon, a vágyaikon, amelyek nem biztos, hogy beteljesednek. De mielőtt alaposabban végiggondolhatták volna ezt az egész témakört, már haza is érkeztek.

Mert közel van a város, ennek ellenére itt Pilisborosjenőn mégis falun élünk, a falusi lét minden előnyével és hátrányával együtt. Van, aki szívesen cserélne velünk, van, aki sajnál minket és ezért furcsa felemás állapot ez. Igazán nem vagyunk sokan, ha arra gondolunk, hogy Óbudán egyetlen panelházban annyi ember él amennyi a falu összes lakója. Ők hideg-melegvizes fürdőszobás, központi fűtéses lakásban élnek, ahol nem kell kerítést festeni, gyomlálni, öntözni, nézhetik egész délután a kábeltelevíziót, nem járnak sárban, nem takarítanak havat.

Vajon ők irigyelnek minket, vagy mi irigyeljük őket?

Tudjuk-e valójában, mi az érték környezetünkben, mi az amit őriznünk, védenünk kell, hogy egyre boldogabbnak érezhessük magunkat? Érezzük-e azt, hogy lehetőségeink tágabbak, a környező világunk természetesebb, szebb mint a városiaké?

Valahol olvastam, hogy az embereket két dolog teszi polgárrá. Az egyik, hogy tulajdonuk van, a másik pedig az ezzel járó tulajdonosi öntudat. A tulajdon birtoklása a mai megkavarodott világban nemcsak előny, hanem bizony sok gond is. A saját tulajdon felelősség, de bizonytalan helyzetben ez igen nagy teher is lehet.

Önmagát csapja be az, aki azt hiszi gondjaira, kérdéseire kívülről választ kap, a központi intézkedések terheit enyhíteni fogják. Egyedül csak önmagára és jó barátaira, ismerőseire számíthat manapság mindenki. Kénytelen kelletlen tapasztalhatjuk, hogy a tulajdonosi öntudat most csak a kerítésekig terjed, hiszen a kerítésen belül is van gond elég. De tudnunk kell, hogy ezalatt a döntések rólunk szólnak, a rendeletek a mi életünket szabályozzák, különböző érdekcsoportok a mi környezetünket akarják megváltoztatni a saját céljaik és vágyaik szerint, olyan erőszakosan, hogy végső esetben ránk törik a kerítést.

Csak abban bízhatunk – és remélem ez nem puszta idealizmus – hogy a fent említett tulajdonosi öntudat lassan „kiszivárog” a kerítéseken kívülre és „elárasztja a falut. Mert ha poros az utca, nekünk poros. Ha zajos a falu, nekünk zajos. Ha szemetes a környék, mi „élvezzük” a látványt. Gondolom nagyon lassú, kis lépésekkel érhető el, hogy a tulajdon fogalmába az utca, az árokpart, az erdőszél is belekerüljön, hogy azt is óvjuk és rendben tartsuk.

Biztosan tudják, hiszen tapasztalniuk kellett azt a tényt, hogy a közműveket nem ajándékba kaptuk. A telkekre a vizet, a villanyt, a gázt saját erő felhasználásával sikerült csak bevezetni. A telefon sem pénztárcakímélő vállalkozás. Az előttünk álló csatornázási munkákat is nekünk kell megoldani, már csak azért is, mert ha elfertőzzük a falu saját kútjait, ivóvizünk sem lesz.

Mindet összevetve ez a falu akkor és csak akkor lesz kényelmesebben lakható, ha mi azzá tesszük. Jó polgárai pedig – úgy gondolom – csak akkor lehetünk ennek a szép falunak, ha minden pici részét „birtokba vesszük”. Igaz a gond is több lesz, de talán az öröm is.

Nem tudom mennyire elfogadható az, amit leírtam, de azt tudom, ha végiggondolják ezeket a dolgokat, ha gondolataikat megosztják egymással, ha segítenek, hogy tűnődésük eredményét ennek az újságnak a hasábjain más is megtudja, talán gyorsabban és eredményesebben sikerül pilisborosjenői polgárokká válnunk.

Véleményem szerint az elkövetkezendő időkben nagy szükség lesz erre.

Ehhez kívánok Önöknek jó egészséget és elegendő energiát.

Marton Ferenc

( Megjelent a Pilisborosjenői Hírmondó 1995 augusztusi számában)