A 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltje
Bubik Szabolcs
közgazdász, saját vállalkozás ügyvezetője, 4 gyermek édesapja
„Míg az első ciklusban a figyelmem nagyobb részét az öröklött ügyek megoldása vette el, a következő 5 évben szeretnék olyan területtel foglalkozni, amit személyesen fontosnak tartok: a falukép, az épített környezetünk rendezettsége, tisztasága, a falu hangulatához kapcsolódó nyugalom és lelassulás elősegítése.”
„Szeretem, hogy ez a település megmaradhatott emberinek”
– Bubik Szabolcs, a 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltje
2012-ben költöztünk Pilisborosjenőre a feleségemmel, négy gyermekünk van és legnagyobb örömünkre egy kertes házban élünk, azóta is élvezve a csendet és a nyugalmat, amit itt megtaláltunk. Közgazdász végzettségem van, és szervezetfejlesztéssel, illetve felnőttképzéssel foglalkozom. A cégemmel vállalatok számára tartunk képzéseket, tehát rengeteget foglalkozom emberekkel, csapatokkal, szervezetekkel, ez a fő munkám.
2019 óta vagyok önkormányzati képviselő.
ZSR: Mi a legfontosabb neked Pilisborosjenőben?
BSZ: Az, hogy ez egy akkora méretű és olyan jellegű település, amely megmaradhatott emberinek. Ez alatt azt értem, hogy még megismerjük egymást az utcán, mindenki köszön egymásnak, és számíthatunk arra, hogy ha valamit kezdeményezünk, akkor ott összegyűlik 20-30-50 ember. Szóval érdekes átmenet, mert végül is városias életmódban élünk itt Budapest mellett, mégis sikerült megtartanunk azt a varázst, hogy itt olyan emberek élnek, akik szóba állnak egymással, akik együtt csinálnak dolgokat, és ebben a közegben nekem is van kedvem tevékenyen részt venni.
ZSR: Hogyan tekintesz vissza az elmúlt 5 évben végzett képviselői munkádra?
BSZ: Az elmúlt öt évben a képviselőséget egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. Nagy elszántsággal indultunk neki, hogy megismerjük és helyre tegyük az ügyeket, nagyon sok területre vonatkozóan volt hosszas listánk az elképzeléseinkről, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Ehhez képest rengeteg örökölt üggyel szembesültünk, amelyeknek a felgöngyölítése jó másfél évig tartott, és amikor már éppen fellélegeztünk volna, és nekiláthattunk volna a kedvenc ügyeinknek, akkor jött két év Covid, majd a háború, tehát egy külső körülmények által nagyon megrángatott öt év van a hátunk mögött. Ám azt mondhatom, hogy mostanra abból a szempontból nyugalom van, hogy a nagyon kritikus ügyek vagy a helyükre kerültek, vagy már látszik a megoldásuk, így az elmúlt időszakban már tudtunk azokkal az ügyekkel is foglalkozni, amelyek képviselőként valóban a szívügyünk voltak és amelyeket igazán fontosnak érzünk a falu mindennapos üzemeltetése mellett.
ZSR: Mi a Te szívügyed?
BSZ: Amit a szívügyemnek érzek, és amivel igazán szeretnék a következő öt évben foglalkozni, az a falukép – így tudnám egy szóban összefoglalni. Azt érzem, hogy van még mit dolgoznunk azon, hogy ez a falu a kinézetében, az utcaképében, a rendezettségében, tisztaságában, minőségében, egységében egy kicsit előrébb lépjen. Gyönyörűnek találom a falu szerkezetét, az utcákat. Rengeteg olyan épített környezeti elemünk van, azaz régi házak, kerítések, amelyek megkívánnák, hogy ez a falu szép és rendezett legyen, de erre eddig nem volt elég időnk és energiánk, ezért én erre szeretnék a jövőben fókuszálni.
A falukép alakítása természetesen elsősorban pénzkérdés, másodsorban azonban figyelem kérdése. A pénzbeli erőforrásai elég szűkösek a falunak. A belső erőforrásainkból a belső fejlesztésekre egy évben néhány 10-20 millió forint jut. Összehasonlításképpen: egy rövidebb utca, mint például a Steinheim utca felújítása 20-50 millió forintba kerül, ami jól érzékelteti, hogy körülbelül mekkora mozgástere van az önkormányzatnak a falukép alakítására, amennyiben nem vagyonelemek feléléséből szeretne fejleszteni. Ugyanakkor az, hogy elindítsunk egy programot, például megépítsünk egy járdaszakaszt vagy lecseréljük a külterületi kukákat, az mind pénzbe kerül, sőt már a tervezés, a projektmenedzselés is anyagi erőforrást igényel, hiszen kell valaki, aki a projektet végigviszi. Így tehát ott tartunk, hogy a falukép alakítása körülbelül 80%-ban pénz kérdése, 20%-ban azonban szándék, fókuszban tartás és figyelem kell hozzá. Én ezt a 20%-ot fogom tudni beletenni a következő öt évben, de nyilván a 80% is kelleni fog hozzá.
ZSR: Milyen kihívásokat látsz a KT-előtt a következő ciklusban?
BSZ: Több kihívást is látok a képviselő-testület előtt a következő öt évben. Azt gondolom, hogy ismét várható egy-két külső tényező, amiből egyelőre csupán néhányat sejtünk, néhány pedig majd váratlanul fog bekövetkezni. Ilyen lehet maga az önkormányzatiság, vagyis annak a kérdése, hogy az államigazgatás milyen irányba mozdul el – még több jogkört von el az önkormányzattól vagy esetleg megtarthatjuk és megerősíthetjük a meglévő jogköreinket. Ez alapvetően befolyásolja egy képviselő-testület munkáját. A másik kihívásnak azt látom, hogy sikerül-e a Covid által az emberi kapcsolatokban, közösségekben okozott rombolást egy kicsit helyreállítani. Itt arra gondolok, hogy a pandémia óta mindenki nehezebben mozdul ki otthonról, nehezebben dönti el, hogy elmegy-e egy rendezvényre, kapcsolódik-e egy közösséghez. Visszahúzódtunk a saját lakásunkba, a saját családunk körébe, ami elidegenedéshez vezet. Az a szándékunk, hogy a következő öt évben gyógyítsuk ezt a Covid okozta sérülést, és ráébresszük a lakosokat arra, hogy igenis jó másokkal együtt lenni és közösen alkotni.
Szabolcs írásai
Faluközpont-stratégiát Borosjenőnek!
Faluközpont-stratégiát Borosjenőnek! A 2097 Csoport Egyesület megalakulása óta hangsúlyozza, hogy élő közösségeket egy faluban csak úgy lehet létrehozni, ha ezt az épített környezet is támogatja. Ehhez valódi szükségletekre felépített stratégia kell, nem ad-hoc [...]
Zöldítési ötletek 1. – Kálvária út megújítása
Egy újabb fasort tudnánk kialakítani, megújítani a Levendulamezőtől indulva a meglévő bebokrosodott területen a pilisborosjenői Kálvária irányába.
Szakértői vélemények a patakrendezésről
A 2097 Egyesület két vízügyi szakértőt kért fel, hogy szakvéleményével segítse a lakosokat átlátni a patak rehabilitáció összetett kérdését. Szakvéleményük laikusoknak is jól érthető és kiváló lehetőség megérteni az előttünk álló lehetőségeket a Borosjenői-patakkal kapcsolatban.
Fasor ültetés Pilisborosjenőn
Sikeresen zárult a közösségi faültetés falunkban! Helyi lakosok, civil szervezetek és földtulajdonosok példamutató összefogása nyomán mostantól hosszú évtizedekig kőris és hárs fasor díszíti a Teve sziklához vezető utat. Képes riport következik a kezdeményezésről.