A csodálatos aranyvessző

Magas aranyvessző, aranyos istápfű – Solidago Gigantea

Az évek során többen kerestek meg avval, hogy meséljek nekik, nektek gyógynövényekről, ehető növényekről vagy éppen mérgező növényekről. Akkor kezdjünk bele!

A tudás utáni vágyódást igazán megértem, hiszen engem is ugyanez a furkáló kíváncsiság vezetett arra, hogy előbb csak lexikonokkal, növényhatározókkal a hátizsákomban induljak neki a túráimnak, majd elszegődjek mások mellé ilyenféle természetjárásokra, később pedig tanfolyamokon képesítsem magam.

Aztán jöttek a kérések az én irányomba is – és én tudtam, hogy tartozásom van, amit előbb-utóbb törlesztenem kell, hiszen a tudásnak áramolnia kell, nem rekedhet meg nálam. Csak hát az idő, a nagy úr mindig közbeszólt. Gyűjteni leginkább akkor jó, amikor a délelőtti órákban még finoman süt a nap, de már előcsalogatja az aromás alkotókat, és persze, lehetőség szerint a holdfázisokra is jó lenne tekintettel lenni. Az utóbbit még csakcsak ki lehet nézni a naptárból, de az előbbivel már sokkal nehezebb tervezni (tekintsünk akár csak az idei évre). És ti jöttetek és kértetek, és én csak ritkán tudtam igent mondani. Most, legutóbb, amikor a szerkesztők ismét megkerestek, már nem akartam kifogást találni, még akkor sem, ha a július majdnem az egyik legszegényebb hónapja a gyógynövénygyűjtésnek. Semmiképpen sem tud versenybe szállni a májussal, de csendben, szerényen mégis nagy csodákat rejt.

Azért is vállaltam el, hogy hónapról hónapra egy-egy növény bemutatásával jelentkezem, mert van egy másik tartozásom is. Anyai dédnagymamámat füvesasszonynak nevezték. Sosem találkoztam vele, de mindig figyelmeztet. Az ő idejében az emberek igen ritkán jutottak csak el orvoshoz, mert messze volt, és mert drága volt, és mert az ő nagyanyáik is csak ritkán mentek. Ezt szokták meg, és ennélfogva meg is tanulták.

És végül azért is vállaltam, hogy ebbe a sorozatba belevágok, mert három lányom van. Gyógyteákon nőttek fel, a legtermészetesebb nekik, hogy reggeli italként is ezt fogyasztják. Sohasem mulasztom el elmondani, hogy most éppen miért ezt tettem az asztalra, de olyan is van, hogy őket kérdezem meg, mit innának. Szépen lassan, a teákkal isszák magukba a tudást. Mostanában – ahogy nőnek – mégis egyre gyakrabban kérnek: ugye, minket is mindenre meg fogsz tanítani, tudod, ha gyerekeink lesznek… Kezdődjék az első lecke:

Aranyvessző

Hamarosan látni fogják, hogy a mezők arany kalászban kezdenek pompázni. Megszokhatták, hogy évről évre szinte ellepik a tájat. Nálunk ritkán találkozunk ilyen tágas rétekkel, de például az Egri vártól nem messze van egy tisztás, ami biztosan idén is nevel nekünk egy kis gyógyteát. Érjük is be ennyivel, hiszen az aranyvessző egyébként ún. özönnövény, azaz tájidegen, és tömeges terjedésével kiszorítja az eredeti, őshonos növénytakaró alkotóit!

Az aranyvessző áldásos hatását elsőként a hólyag- és veseproblémákkal kapcsolatban tapasztaltam. Hatékonyan tisztítja a vesét, segít kiszűrni a szervezetben képződő mérgeket, savakat. Ilyen módon a reuma és a köszvény tüneteit is csökkenti. Akár az eldugulások miatt kialakult ciszták felszívódását is támogatja. Általában a vesére ható növények, így az aranyvessző is, jó hatással vannak a pangó vizek, ödémák felszámolására is.

Szeretem Gyuri bácsi, a bükki füvesember történeteit. Ő így ír róla: „Előfordult több esetben, hogy akinek elhajtotta az epekövét, abbahagyta a fogyasztását és egy éven belül újra jelentkeztek az epegörcsök, megindult a kőképződés. Először az epe elégtelen működésének a megelőzésére javaslok egy háromhetes kúrát. Első héten minden reggel éhgyomorra igyanak meg egy csésze aranyvesszőből készült, langyos teát, a második héten minden másnap reggel egy csészével, a harmadik héten háromnaponként egy csészével. Ezzel a kúra be van fejezve.” (Szabó György: Javasas – szony unokája)

Tisztító hatása miatt erősen támogatja az immunrendszer működését. Ezért az őszi, tavaszi hónapokban jó támogatást biztosít a vírusos támadások ellen is! Mi a családban sokat ittuk a covidos időszakban is.

A teljes növényt gyűjtjük, de kezdőként inkább csak a virágos felső harmadot javaslom (ez úgy 30 cm). Mielőtt teát készítünk belőle, legalább két hétig szárítsuk. Meglátják, hogy nem tudják majd úgy összedarabolni, mint a boltban kaphatót, így inkább azt javaslom, hogy 2-3 virágos szárat tegyenek a kancsóba (felaprítva, amennyire sikerül). Forrázattal kell készíteni, de figyeljenek oda, mert aromái keserűek, ne áztassák tovább, mint 10-15 perc! A keserű íztől pedig ne riadjanak vissza, a legtöbb esetben az ilyen ízű teák jótékonyan hatnak az epekiválasztásra.

És ne feledjék! Ősszel, télen, majd amikor isszák, minden csészéhez jár az emlék is: a nap, amikor, akivel, ahol gyűjtötték!

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/6. számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/