A 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltje

Dr. Nagy Ernő

közgazdász, egy hitelintézet vezető állású munkatársa, pszichológus feleségével 4 gyereket neveltek fel

Antonovits Bence Dániel

„Szakterületem a stratégiai pénzügyi tervezés, így tudásommal egyebek mellett hozzájárulhatok a költségvetés hosszútávú finanszírozhatóságának biztosításához is. Pénzügyi, irányítási, működtetési ismereteimet szeretném a település még élhetőbbé tétele érdekében hasznosítani.“

„Szeretnék valamit visszaadni a falunak, amitől olyan sokat kaptam”

– Nagy Ernő, a 2097 Csoport Egyesület képviselőjelöltje

Közgazdász végzettséggel rendelkezem, Debrecenben érettségiztem és Budapesten jártam egyetemre. Tíz éve költöztünk Pilisborosjenőre, ahol négy gyermeket neveltünk föl, a legkisebbik most érettségizik. Miután ideköltöztünk, nagyon megkapott a település sokszínűsége. Bekerültünk az Árpi Csárda közösségébe, majd barátok unszolására néptáncolni kezdtünk a feleségemmel az Őskerekes tánccsoportban, és rendszeresen jártunk a Gyalog galopp-körbe. Mindegyik egy másik társaság, ahol részben van átfedés, de alapvetően teljesen különböző érdeklődésű emberek alkotják. Ez lehetőséget adott arra, hogy megismerjük egymást, beszélgessünk egymással, megtudjuk, hogy éppen kit mi érdekel, kit mi bánt, kinek milyen problémája van, tudunk-e egymásnak segíteni vagy sem, akár csak egy jó szóval vagy csupán azzal, hogy meghallgatjuk a másikat. Ez az, ami annyira jó ebben a faluban, hogy ez a sok egymásba kapcsolódó kis közösség egyfajta élő szövetet alkot.

Miért vállalkoztál a képviselő-jelöltségre?

Felnőttek a gyerekeim és szeretnék valamit visszaadni a falunak, amitől olyan sokat kaptam a közösségek és a megismert emberek által. Az egyetemet követően, ahol az egyetemi tanács tagja voltam, a közéleti érdeklődésemet nagyjából az országgyűlési választások jelentették harminc éven keresztül. Amikor azonban Pilisborosjenőre költöztünk, azt láttam, hogy ebben anagyon pezsgő környezetben sokan nagyon szimpatikus módon kezdtek el a helyi közélettel foglalkozni. Ennek hatására alapítottuk meg a 2097 Csoport Egyesületet. Ezután már adta magát, hogy jó emberekkel és jó kérdésfeltevésekkel kezdjünk el a faluért tenni.

Mire támaszkodhatsz majd a képviselő munka során?

A képviselői munkám során egyrészt azokra a képviselőkre szeretnék építeni, akik a most záruló ciklusban is képviselők voltak. Továbbá azt gondolom, hogy erősen kell támaszkodni az önkormányzat alkalmazottaira, az itteni vezetőkre, akik nagyon tisztességes és lelkiismeretes munkát végeznek, és természetesen azokra a szakértőkre, külső tanácsadókra, támogatókra, akik az Egyesületben is megfordulnak. A harmincéves szakmai múltamból is nagyon sok mindenhez vissza tudok nyúlni. Azt gondolom, hogy ha nem mindent egyedül kell megoldanom, hanem tudunk csapatként működni, ha meg tudjuk beszélni a dolgokat, az nagyon sokat fog segíteni abban, hogy jó megoldások szülessenek egy-egy témában.
Az a véleményem, hogy Pilisborosjenőn nagyon sok jól képzett és jó szándékú ember él, akikkel közös érdekünk az, hogy ez egy jobb és élhetőbb falu legyen. Azt kell tehát elérnünk, hogy ezeket a helyi lakosokat be tudjuk vonni a munkába, meg lehessen őket kérdezni, legyen egy fórum, ahol elmondhatják a véleményüket. Természetesen a döntés felelőssége utána mindig a képviselő-testületé és a polgármesteré, de ez lehetne a bevonásnak az a formája, amivel megmutatjuk, hogy az önkormányzat és a képviselőtestület nem szigetként működik, hanem kikéri bizonyos helyzetekben, akár szakmai kérdésekben is a helyiek véleményét.

Hogyan készülsz a képviselői munkára?

Igyekszem összeszedni azokat az ügyeket, amelyekről tudom, hogy folyamatban vannak, de még szükség van előrelépésre, illetve természetesen gondolkodom azokon a témákon, amikkel én szívesen foglalkozom, vagy foglalkoznék majd a jövőben. Kedvenc témáim természetesen részben a szakmai múltamból fakadnak. Nagyon sokat foglalkoztam nagyvállalati hitelintézeti működéssel, tehát a pénzügyek, a belső folyamatok, a projektszerű működés, a folyamatok áttekintése, a belső működési hatékonyság mind olyan témák, amelyeket valamilyen módon tudok majd támogatni és vinni. A legutolsó nagy szerelem pedig a fenntarthatóság témaköre, ami arról szól, hogy véget érnek a korlátlan növekedési lehetőségeink, és ez a település pénzügyeire is igaz lesz. Tehát ahogy a település nem tud fizikailag tovább terjeszkedni – merthogy van egy fizikai korlátunk, amit nem szeretnénk túllépni –, úgy a település anyagi hátterét is olyan módon kell formálnunk, hogy az hosszútávon fenntartható legyen. Szeretném, hogy ha ez a falu alapvetően megmaradna falunak, megmaradna ilyen áttekinthető, nagyon emberi településnek, de közben stabil anyagi alapokon tudna működni a következő 5-10 évben. Ennek az alapjait szeretném letenni a következő képviselő-testülettel közösen.

Miként látod, melyek a legnagyobb kihívások, amelyek a következő képviselő testület előtt állnak?

A legnagyobb kihívásokat azok a befejezetlen ügyek jelentik majd, amelyek a 2019 előtti ciklusból fakadnak. Továbbra is megoldatlan a külső településrészekkel történő harmonikus együttélés, ezzel biztos, hogy valamit tennünk kell. Az ország költségvetése is nagyon komoly kihívások előtt áll, tehát nem tudunk majd pályázati pénzek elnyerésére építeni. Meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy ha van pályázat, akkor mindig készen álljunk és ezeken tudjunk indulni, de nem könyvelhetjük el ezeket stabil bevételi forrásként és nem várhatunk rájuk. Közös gondolkodással, a helyiek bevonásával meg kell találnunk a megoldást arra, hogyan lehet a pénzügyi forrásainkat stabilizálni a következő évekre.

Milyen új tudást, képességet hozol a testületbe megválasztásod esetén?

Megválasztásom esetén hozom azt a tudást, amit körülbelül harminc év alatt a pénzügyi szektorban összeszedtem. Ez részben pénzügyi tapasztalat, tehát a tervezés, a költségvetés-készítés, a beszámolási renddel kapcsolatos tudás, másrészt foglalkoztam projektmenedzsmenttel, tehát tudom, hogyan kell elkezdeni folyamatokat optimalizálni, hogyan történik a külső kapcsolattartás. A másik téma, amivel mostanában foglalkoztam a munkahelyemen, az a fenntarthatóság kérdése. Természetesen egy vállalat működése sok szempontból eltér egy településétől, de abban tudunk párhuzamokat vonni, hogy miként lehet a belső működést hatékonyabbá és átláthatóbbá tenni, hogy csak azokat a tevékenységeket kelljen elvégezni, amelyekre valóban szükség van.

Hozzászólások