Miből áll? – Dózsa Gábor írása

A november végi kerti fuvallatban fergeteges keringőt járnak a kerti murváról felkapott, már korábban enyészetnek indult szőlőlevelek, a szinte pőrére csupaszodott fákról elszabaduló, utolsó erejüktől is elhagyatott meggy- és cseresznyefa-levelekkel. Beleszédülsz szinte a látványba, ahogy a teraszon állva tekinteteddel követni próbálod a követhetetlen spirálokat és bukfenceket. Szeretnéd, ha zsupsz, egy lendületes szellő a te gondjaidat is felkapná, körbetáncolná és kitöltené velük a kertet, a teret, aztán vissza se nézve világgá repítené őket maszkostul, covidostul, bezártságostul. De nem kapja fel, és nem táncol el, megint csak rád vár, hogy a mozgásigényedet hívd segítségül. Igen, ismét.

A koronavírus-járvány második hulláma pár hete újra hazazavarta gyerekeidet az iskolából, a munkád megcsappant, ráérsz, menekülnél: hát menekülsz, ahogy tudsz. Sétálsz, futsz, kerékpározol, túrázol, csak mész. Úszni már nem jársz az első hullám óta, most meg már nem is mehetnél, bezártak az uszodák, be a konditermek és fallabdapályák, de szerencsére ott van neked az otthon, és nem zárt be még a természet. A lábad éppen meggyógyult az utolsó focimeccs óta, a tizenöt év után feltámasztott öregfiú focicsapat éppen kétszer játszhatott a műfüvesen a csapatsportok tiltólistára helyezéséig, úgyhogy…

… úgyhogy tegnap felszaladtál az emeletre, aztán le, harmincnégy lépcsőfok oda-vissza, és utána ezt megismételted még kilencvenkilencszer, mit csinálj, szereted a kerek számokat, a kerekded formákat a hasadon kevésbé… 

Hétfő van, jegeces, metsző szél kényszeríti testmozgásra a fákat is, fiatalabb ágaik le-letöredeznek, és letört vagy te is hetek óta, kell az adrenalin és az endorfin, futni indulsz. Ahogy elszaladsz az óvoda fájóan kihalt kertje mellett, eszedbe jut, hogy néhány hete azon gondolkodtál az apróságok önfeledt játékát figyelve, vajon mekkora kedvvel várnád az iskolát végzős óvodásként, hogy végre maszkot viselhess az iskolában… Most alig pár emberrel futsz össze, a szemből érkező párok, családok a szociális távolságtartás szabályait maximálisan betartva, a széles, murvával szórt erdei út menetirány szerinti jobb oldalára húzódnak és kedvesen visszabiccentenek. Zenével futsz, nem kívántad a fülemülét és a rigófüttyöt, a tovasurranó kétarasznyi zöld gyík hasítását az avarban úgyis látod, és ezúttal fittyet hánysz a körülötted ólálkodó őzekre és vaddisznókra, maximálisra állítod a hangerőt, gyere-gyere, adrenalin! 

Leereszkedsz a völgybe, lábad egyre gyorsul, és mire leérsz néhai hatalmas pásztorkutyád örök pihenőlugasához, a Hair Aquarius-ából megtudod, lesz kor, amikor béke vezérli majd bolygónkat és szeretet pörgeti a csillagokat, harmónia és megértés béleli pihe-puhára életünket, de zaklatott lelked nem nyer enyhülést, igaz, a lejtőnek köszönhetően legalább a pulzusod nem szökik a csillagokig és tovább. A zene ritmizálja lépéseidet, élvezed a száguldást. Ráfordulva a fenyveshez vezető emelkedőre elaprózod a lépést, ezt még evezős tinó korodban megtanultad a téli alapozásokon. A notórius hétvégi gyaloglók Rabbit Stone-jától megint lejt az ösvény, egészen az aprómurvás, tüdőgyilkos emelkedőig, ami felvisz – bárcsak vinne, sóhajtasz – a bányáig, de azért az emelkedőt korrekt pulzussal abszolválod. 

Hátulról támadod a kisdombot, a széles, lankás, vaddisznó-látogatta ösvény felől, felkepeszkedsz, miközben – jó minőségű sport-fülhallgatódnak hála – megtudod, hogy amit a Csókkirályban egész életedben „bekapcsolja magnóját”-nak üvöltöttél, az Mambó… A csiki-csukis, bokatörő, keskeny csapás felől érkezel a kereszthez, és lezúzol a kálvária hepe-hupás, fűvel benőtt lankáján, ahol tavaly ilyenkor már szánkáztak a lurkók, miközben a shuffle-ra állított lejátszón megszólal a Crucified az Army of Lovers-től, azért az már túlzás lett volna, röhögöd el magad, ha ez a kálvárián felfelé szólal meg… A lejtő aljához érve éles balost veszel, és újabb kört teszel meg a kálvárián, most azonban a kereszthez érve betérsz egy közönséges som és egy alpesi páfrány között balra, és a be- és lehajló szúrós-simogató ágak-levelek dzsumbujában szlalomozva visszaérsz a gerincen haladó kétnyomosra. Futsz, lihegsz tovább a bánya felé ismét. One Way Ticket, na neee… nem lehetne kérni egyet a visszaútra is? Megtudod még, ó, hogy a szerelem méreg, elmehet a Roxy Music Bryan Ferry-stől a búsba, panaszkodsz a bokroknak, de azért futsz tovább. Már befejezted a két kört, amikor megszólal a mai utolsó szám, az All Together Now a The Farmtól. Jó, próbálkozzunk meg akkor együtt, győzzük le a vírust közösen. Úgy érzed, feladatod van.

A Vegyél jenőit! kezdeményezést már magadévá tetted, beszállsz szépen a Karantén Kihívásra átkeresztelt Kevély-körüli körözésbe, Advent alatt autósként, gyalogosként, bringásként, futóként, kutyatartóként és lószeretőként is megpróbálsz kimaradni a virtuális torzsalkodásból, és alig várod az újévnapi koccintást a Kevély tetején, az év első fénypontját.   

Nem áll semmiből, ugyebár.

Az illusztráció Rósa Márta munkája.

Zsákfalvi letöltés és támogatás: https://2097.hu/zsakfalvi/