A sváb kitelepítések hátteréhez

2. transport 1946 májusában

1896. május 10-én tartották Borosjenőn a Millennium évének díszgyűlését, ahol az akkori községi jegyző, dr. Navarra József a következőket mondta magyarul a sváb falu nevében:

„… megszerettük e hont, mely befogadott és büszkeséggel mondhatjuk, hogy legyünk is bármilyen szegények, ragaszkodni fogunk ezen helyhez, melyen ősapánk letelepedtek és a hol megszületve, hazát találtunk, éltetőt, védelmet nyújtót; – és nincsen közöttünk csak egyetlen egy sem [sic!], a ki akár elégedetlenségből, akár hálátlanságból elkívánkoznék és bizonytalanra elmenne az új-világba, abba a hírhedt, kincses Amerikába!?! Ezer esztendős országunk kétszáz éves községünk ünnepén fogadjuk, hogy magyarok vagyunk, magyarok maradunk!” Pontosan 50 év múlva azonban mégis arra kényszerültek, hogy elhagyják azt a hazát, amelyik befogadta őket.

Már a második világháború alatt megkezdett önkéntes, vagy kényszerű besorozásokat, munkaszolgálatot követően, a szovjet hadsereg 1944. december 22-én kelt 0060. számú titkos katonai parancsa rendelkezett először az összes német származású, munkaképes személy mozgósításáról, amikor is „front mögötti közmunka” okán Magyarországról kb. 60-65 ezer német származású férfit és nőt vittek ki a Szovjetunió GUPVI lágereibe munkaszolgálatra.

A magyar kormány már 1945 tavaszától több jogfosztó, jogkorlátozó intézkedés meghozataláról rendelkezett: a nagybirtokrendszer megszüntetéséről szóló 1945. évi földreform, az internálások, igazolási eljárások nem csak a német nemzetiséget sújtották, hanem a magyar társadalom nagy részét is. A kitelepítések kérdésében az Ideiglenes Nemzeti Kormány első „hivatalos” állásfoglalása az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény volt, amelyben – a kedvezőbb béketárgyalási pozíció reményében – Magyarország kormánya kötelezte magát arra, hogy internálja a német állampolgárokat. Az 1945. május 4-én felállított Népgondozó Hivatal feladata lett a „fasiszta németek kitelepítése”, a németek múltbeli politikai magatartásának vizsgálata.

A németek elleni európai szintű kollektív büntetési eljárás a nagyhatalmak 1945 nyarán megrendezett potsdami konferenciáján dőlt el, amely kitelepítésre ítélte mindazon németeket, akik az új Németország határain kívül ragadtak. Ez már a nemzetközi nagypolitika jóváhagyásával tette lehetővé a kitelepítés előkészületeinek megkezdését Magyarországon. Az 1945. december 22-i kormányülés sorsdöntő jelentőségű volt: leszögezték a németek kollektív felelősségét, s olyan további rendeletek (ti. 12.330/1945. M. E. sz. rendelet, valamint a 70.010/1946 B. M. sz. végrehajtási utasítás) meghozatalát eredményezte, amely kimondta, hogy „Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallott magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt”. A megfogalmazása egyértelműen a kollektív felelősségre vonás, kollektív bűnösség elvét érvényesítette a magyarországi német kisebbséggel kapcsolatban, így valamennyi hazai német kitelepíthetővé vált. A névjegyzék összeállítása az 1941. évi népszámlálási adatok szerint történt.
A magyarországi németek kitelepítése a Budapest környéki falvakban indult meg, az első szerelvények Budaörsről gördültek ki 1946. január 19-én Németország amerikai megszállási övezete felé. Ezt követően a Dunántúlról, a Duna–Tisza közéről és a Tiszántúlról is több transzportot indítottak. A kitelepítettek gyakorlatilag minden vagyonukat hátrahagyva, nincstelenül hagyták el az országot, marhavagonokba zsúfolva.

1946. április 27-én, az ürömi búcsú szombatján csatolták a pilisborosjenői svábok első csoportját a második ürömi transzporthoz. A solymári vasútállomásról indították útnak este a vonatot. A másodikra május 2-án került sor, amikor is a Nagykovácsiból kitelepített svábok első transzportját pótolták ki borosjenőiekkel, hogy megteljenek a vagonok.

1946 júniusában az amerikaiak leállítatták a kitelepítést, a felszámolt Népgondozó Hivatal munkáját a Belügyminisztérium vette át, s az akkori belügyminiszter Rajk László javaslatára megalkotott 7970/1946. M. E. sz. rendelet kimondta, hogy a kitelepítettek állampolgársága megszűnik, vagyonuk az államra száll. A kitelepítés 1947-ben azonban tovább folytatódott. Kezdetben csak Németország amerikai zónájába vittek németeket, de 1947 közepén már a szovjet zóna is fogadott kitelepítetteket, egészen 1948 szeptemberéig. A Népgondozó Hivatal adatai szerint 1946 folyamán 133. 655 németet telepítettek ki Németország amerikai zónájába, de 1947 tavaszától a szovjet megszállási övezetébe kitelepítettek száma is meghaladta az 50 ezret. Ebből – egyes kimutatások szerint – Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 30 településéről 39 642 német kényszerült lakhelyének az elhagyására, Pilisborosjenőről 469 főt telepítettek ki.

A szerencsésebbek azok voltak, akiknek barakklakás jutott Steinheimben

A Budapest környéki „svábgyűrű” szétverésének az egyre erősödő kommunista befolyás szempontjából is nagy jelentősége volt, hiszen megbomlott egy, alapvetően jobboldali pártokat támogató, egységes nemzetiségi tömb, amely vallását aktívan gyakorló katolikus hívőkből állt. De a kényszerű migráció megfosztotta az országot egy képzett gazda- és iparos rétegtől, s a kitelepítettek személyes vagyonának, földjeinek, gazdasági eszközeinek, lakásainak szétosztása számos, máig is érezhető tartós konfliktust eredményezett.

A német nemzetiségekkel szembeni jogfosztás felszámolása az 1949. évi Alkotmánnyal vette kezdetét, amely az ország valamennyi nemzetisége számára biztosította az egyenjogúságot, de az itt maradt németek továbbra is ki voltak téve meghurcolásoknak. Később enyhült a kormányzat magatartása a hazai németekkel szemben, megszűntek a munkavállalási és a lakóhelyi korlátozások, az 1950. márciusi 84/1950. M. T. sz. rendelet pedig lehetővé tette, hogy visszanyerjék magyar állampolgárságukat.

A magyar állam a második világháborút követően a területén élő német nemzeti kisebbséget kollektívan tette felelőssé a náci Németország, illetve a németséghez tartozó személyek által elkövetett tettekért. Kollektív büntetés szándékával sújtottak egy teljes népcsoportot személyi és tulajdonjogi korlátozásokkal, vagyonelkobzással, illetve a szülőföldről történő elűzetéssel.

Képek forrása: Bauer-Welsch: Pilisborosjenő 1695-1988 Weindorf , 1988

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/3 számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/