„Hátamra kaptam az ajtót és hazafutottam vele!”

Jenői Szalon: hazajött vendégségbe Szegedi Katalin, illusztrátor

Aki járt már a Mandelbrot Pékségben, megérezhette a levegőben Szegedi Kata és a Buzás család különleges kapcsolatát. Ezen felbuzdulva kértem fel Buzás Ildit, hogy kérdezzen ő a Jenői Szalon következő beszélgetésén. Ki másnak mesélt volna ilyen szívesen vendégünk?!

Fotó: Kádár Viktor

„A Mandelbrot Pékség megrendelésének hála, csupa régi tárgyból és tárgyra kellett képeket alkotnom. Ehhez rengeteg ütött-kopott dolgot kellett gyűjtögetnem, ami persze kedvemre való feladat volt. Nagyon megörültem hát, amikor lomtalanítás volt a gödi utcánkban, és valaki egy gyönyörű, régi ajtót rakott ki! A tulaj megkérdezése után rögtön felkaptam a hátamra, és hazafutottam vele! Egy kedves hölgy – ezt látva – vadonatúj műanyag nyílászárókat ajánlott, mondván, hogy ezek mennyivel szebbek. Szépen megköszöntem, és amikor nem nézett oda, visszacsempésztem a csillogó fehér ajtókat a lomkupac tetejére.”

Kata tősgyökeres pilisborosjenői családból származik. Anyai ágon a Sturcz és Bösinger, apai ágon a Koller és Miltz családból. Gyermekkorában a fővárosból gyakran kijárva, egész napokat itt töltve, meghatározó volt a Nagyszülőkkel való kapcsolata. Olyannyira, hogy ifjú felnőtt korában a Nagymama ápolására költözött ki a nagyszülői házba, ahol az ő halála után is élt. Mikor eladta a házat, egy másik művész, Takáts Árpád költözött ide, aki – Kata nagy örömére – megőrizte a parasztház hangulatát. Kata édesanyja, Magdi néni és testvérei, Magdi és Robi ma is Borosjenőn élnek.

Gyűjtögető, öreg tárgyakhoz vonzódó ember lévén régi papírokat, leveleket, szakácskönyveket is őriz a családból. A Szalon alkalmából is „hazahozott” néhányat – hiszen „nála a dolgok körbejárnak” – és hozzájuk történetek is jártak. Ahogyan a Mandelbrot padlásán talált különleges kaptafához is, amelyet Buzás Ilditől kapott ajándékba. A kaptafa Gimesi Dóra A tündér csizmája című könyvének címlapjára is felkerült.

Fotó: Medvecki Réka

Művészi kapcsolódások

E fenti történet és még számtalan másik anekdota is arról tanúskodik, hogy a magát lustának nevező művész műhelyében egyik illusztráció után születik a másik, amelyekhez személyes kapcsolódásokon keresztül kapja az ihletet. Nem szokták írók vezetni a kezét; azokat a munkákat szereti, ahol belelát az író fejébe, leírt szavak nélkül is vezeti őt az író képi világa. Alázatos illusztrátorként alkotás közben az író személyiségére fókuszál.

Katit kedvenc íróihoz, mint Boldizsár Ildikóhoz is, különös, boszorkányságnak is tűnő intuíció köti. Az írót és könyvét sem ismerve megálmodta a kiadvány képi világát, de még azt is megérezte, hogy e könyv illusztrálásának megbízásával hívták fel.

Nem vagyok én író!

Első saját írású könyvének hosszú a története. „Mappás rémként” járta a kiadókat a bolognai gyermekkönyvvásár utcáin (úgy képzelte, a kiadók ekként látják a munkát kapni vágyó illusztrátorokat), mikor végre felfigyelt rá egy német és egy görög kiadó. Megtudta, hogy Nyugat-Európában képeskönyvet kiadni kevés szöveggel szokás, így az illusztrátorral íratják meg a szöveget is. Hazafelé úton meg is született az Álomcirkusz gondolata, amely itthon először nem kellett a kiadóknak. Ezért előbb külföldön, később itthon is kiadták. S egy szomorú csalás révén még japán nyelvű változata is született.

„Mégis, mindent ennek a könyvnek köszönhetek, ezután egymásnak adták a kilincset a kiadók.”

Egyetlen önéletrajzi ihletésű könyvének, a Kocsonyakirályfinak középpontjában az ételek állnak. 12 mesét fűz az író az étkek köré. „A királylány is csak ahhoz megy hozzá, aki tudja, hogy Ő hogyan szereti a lecsót.” Az életben ez fordítva történt: Kata vette meg párját a lecsójával. Azóta is együtt főznek csodásabbnál csodásabb ételeket minden náluk járó barát, workshoprésztvevő, vagy vendég örömére.

Nemcsak a borosjenői vásárok állandó résztvevői, de kapkodják képeit, könyveit és ékszereit az ország bármely pontján. Workshopjaikon a „kacatművészet” áll a középpontban, és mindenki saját készítésű remekművel távozik.

„Az Álomcirkusz után nem gondoltam további írásra. Aztán meghívtak egy velencei kurzusra, ahova egy könyvtervvel kellett érkezni, így született meg Lenka története, amely végül a Csimota kiadó Tolerancia-sorozatában jelent meg. Amikor Lenka elkészült, hiányérzetem volt, hogy nem kapott elég szerepet Palkó. Pedig kulcsfigura, aki megérdemli, hogy megismerjük őt és az ő szemszögéből a történetet. Palkót jobban szerettem írni, Lenkát pedig rajzolni.”

A Lenka és Palkó könyvpárnak már két színházi feldolgozása is volt. Lengyel bábos változatát szöveg nélkül adják elő. Humorral teli, mégis átmegy a történetek – nem mindig vidám – üzenete. Kata nagy büszkesége, hogy az ELTE bevette a gyerekek történetét a kötelező tananyagába. Egyszer Kata is láthatta, hogy a pedagógushallgatók egy drámaórán, a tanáruk által adott feladatokon keresztül ismerték meg a történetet és mondanivalóját. Miltz Nagypapa katonaládájából színházat készítve Lenka és Palkó történetét Kata maga is eljátssza. Már szervezzük, hogy a pilisborosjenői gyerekekhez is eljuthasson az előadás! A grafikusművész mostanában két klasszikus mesén dolgozik: a Varró Dani által újraírt Diótörő, és a Hófehérke papírszínházas feldolgozásának vázlataival van tele a műhelye.

Hálásak lehetünk, hogy balatonfőkajári otthonukban is beleshettünk Kata és Ali életébe (ezért érdemes Jenői Szalont szervezni!), és hogy hosszában vágott bordát ehettünk házi kenyérrel. De úgy gondolom, a Szalon résztvevői is szerencsésnek mondhatják magukat, hogy egy cseppet belepillanthattak a könyvek képi világának hátterébe. Alig várom, hogy folytassuk egy workshopon vagy egy előadáson! Akár Borosjenőn. Ki csatlakozik?

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/5. számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/