Budai úti tao

Bukó Henriett permakultúrás kertje a kápolnával szemben

Heni bejegyzéseit pár éve követem a Facebookon, mert sok mindent megvalósít, ami számomra egyelőre még csak álom. Újságunk apropóján egyre több helyre sikerül eljutnom, bár bátran megtehettem volna ezt korábban is. Henihez harmadmagammal érkeztem kertlátogatásra, ahol rózsadesszerttel fogadott minket.

Egy bátor és szabad nő. Az olvasók közül jó páran néztünk már végig olyan filmeket, amelyekben a főszereplő hátrahagyta korábbi életét, hogy jobban rátaláljon önmagára. Az ilyen moziknak sok verziója van: amerikai nő Toszkánában telepedik le, egy férfi Provance-ban, menedzserként elkezd földet művelni. Jaj, hányan érezzük azt, hogy nem azt csináljuk, amit szeretnénk! Ám nem is tudjuk, hogy mit akarunk, de ha mégis, nem merünk belevágni. Indok és kifogás akad bőven, bár Élet csak egy van. Heni sem él burokban, nem kőgazdag, egyedül küzd munka mellett, Budapestről kijárva. És bár messze a cél, az úton levést is élvezi. Ami nagy bölcsesség. A tao maga.

De a cél mi is lenne? Permakultúrás kertet létrehozni édesapja földjén, ami fenntartja magát. Képzéseken vett részt ehhez. Az ott elhangzó tanácsok nem mindig válnak be az elemeknek kitett, szeles és száraz földön, de mi szurkoljunk neki! Önzetlenül, vagy önző módon, hiszen amit megtapasztalt, azt nekünk már nem kell újra felfedezni. Ő a mi permakultúrás kísérleti laborunk. „A permakultúra az élővilág együttműködését használó ökológiai kertgazdálkodás, mely egy természetszerű életmód, ami kímél embert, környezetet, Földet egyaránt. Erdőkertnek is mondják, bár ahol csekély men – nyiségű fa van, az azért nehezen nevezhető erdőkertnek.” – mondja Heni és körbevezet minket a hatalmas területen, amit saját kezével ültetett tele rengeteg fával. Amíg nem nőnek meg, addig a kisebb növények védtelenek, mert tűzi őket a nap. És bizony, sok kiszárad.

„Nálam nem a telek nagysága volt a fontos, sem az, hogy egyedül csináljam. Hanem az, hogy amit csinálok/csinálni szeretnék, abban örömömet lel(j)em. Szeressem, amit csinálok. Egyszerűen élvezem, ha alkothatok, ha teremthetek valami újat. Nekem ez a telek olyan, mint egy élő vászon, amelyre festhetek. Hívott ez az egész dolog, megszólított. Egyre inkább vágytam a természetközelibb életre, a vegyszermentes, jó ízű zöldségekre, zöldekre, gyümölcsökre, a jobb levegőre, a több zöldre, a tágasabb térre… Az élet végül ide sodort, Pilisborosjenőre, a meglévő földünkre a Budai út mellett… Itt elkezdhettem megvalósítani mindazt, amire az utóbbi időben lelkem lelkesedéssel válaszolt. Amit én meg tudok csinálni és időm engedi, szeretem magam elvégezni, a saját elképzelésem szerint. Jóleső érzés benne lenni ebben a teremtő folyamatban, még akkor is, ha vannak akadályok, még akkor is, ha érnek bos – szúságok.” Márpedig azok vannak. Heni mutatja, hogy hol járnak be a nagyobb állatok, és nem sokkal később az egyik csapáson – élő illusztrációként – egy róka csodálkozott ránk.

„A lényege ennek a kultúrának az, hogy az ember a lehető legkevésbé bolygatja a földet, az élővilágot, és nem használ vegyszert. Az ásást, földlazítást inkább és főleg a giliszták, a vakondok, a patájukkal kaparó (vad)állatok, kapirgáló szárnyasok stb. végzik el. De ha rólunk van szó, akkor a vasvilla a fő eszköz! Vízmegtartásra pedig előszeretettel alkalmazzuk a mulcsozásos talajtakarást, ami történhet fűnyesedékkel, szalmával, falevéllel stb. Egyébként meg várjuk az áldásos, heti 2-3-szori kiadós esőt, a sok napsütést, kellemes hőmérsékletet, valamint a bőséges, egészséges, csuda finom termést. Ja, és hát a vetés! Majdnem elfelejtettem. Na az, a magszórás! Csak úgy lazán, mint ahogy a természet teszi. Kiszórjuk a zacskónkból, illetve markunkból a veteményesbe, földre a magokat. Majd, ahogy a Földecskénk betakargatja őket a fűvel, avarral, hasonlóképpen mi is befedjük őket némi kis földdel vagy vizes szalmával. Szóval, amit csak tudunk, azt a természet mintájára tesszük.”

Visszakanyarodva a célokhoz: Heni szeretne majd egyszer ebből is megélni. Saját terményekből és élelmiszerekből. A permakultúra alázatot kíván a kerttulajdonostól. Nem tudjuk uralni a folyamatokat, csak segíthetünk a feltételek alakításában. Megfigyelő, tiszteletteljes magatartás ez. Találkozásubk óta, jobban megnézem, hogy milyen növények között ballagok az erdőszélen, vagy mit nevezek gyomnak a kertben. Mert ha ismerném őket jobban, tudnám, hogy a bodzaszörpön és csalánfőzeléken túl is vannak ehető növények, és a körömvirágkenőcsön kívül még nem sok gyógyhatású terméket állítottam elő. Heni ezekhez is ért. Kövessétek hát a Facebookon – vegyünk egy nagy levegőt, és tanuljunk tőle!

Júniusi zölddió-esszencia

A megmosott zöld diót felaprítod (általában négyfelé vágják), megtöltöd vele az üveget, ízlés szerint fűszerezed – merthogy nem szükséges, de lehet –, aztán feltöltöd jó minőségű gabonapálinkával vagy vodkával (én a Royal vodkát használom) úgy, hogy 2-3 ujjnyira lepje el a diót. Az üveget jól le kell zárni, majd meleg, napos helyre kell tenni 2–4 hétre, és időnként fel kell rázni… Végül leszűrni, és palackokba tölteni. Bevált fűszerkombinációm: fahéj, szegfűszeg.

Felhasználás: tisztítja a gyomrot, a májat és a vért. Megszünteti a gyomorgyengeséget és a bélpangást. Kiváló szer vérsűrűség esetén. Szükség esetén egy-egy teáskanállal fogyasszunk belőle.

Fotók: Bukó Henriett Facebook-oldala

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/5. számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/