Egy győzelem margójára 

Madaras Zoltán Mindenki jól van? című írására reagálva, az abban leírtak egy szegletét mélyebben kibontva, jellemzően a 2097 Egyesületre fókuszálva születtek az alábbi gondolatok, amelyek kizárólag a szerző magánvéleményét tükrözik.

Akárhonnan nézzük, egészen érdekes társadalmi és szociálpszichológiai kísérletnek lehettünk részesei kis falunkban körülbelül 2017 nyarától 2019 őszéig. Számos nézőpontból vizsgáltuk már nagyon sokan a 2097 Csoport Egyesület tavaly őszi helyi önkormányzati választásokon elért eredményét. Közeleg az évforduló. Nem tudom van-e értelme egy év távlatából a köldöknézegetésnek, de a rengeteg személyes beszélgetésen túl eleddig még senkitől sem láttam részletesen számba véve (feldolgozva?) annak a földcsuszamlásszerű helyi választási győzelemnek a lehetséges okait, amelyek elvezettek az ismert eredményig. Pedig tanulságos. Megkísérlek néhányat körbejárni.

Normális demokráciában normális körülmények között a helyi önkormányzati választásokkor a kistelepüléseken más viszonyoknak kellene érvényesülniük választási preferenciák tekintetében, mint a nagyobb településeken, ill. a városokban. Itt kézzelfoghatóbb és azonnal tapasztalhatóbb egy jó vagy rossz döntés eredménye, amely így közvetlenebbül számon is kérhető a döntéshozókon. Egy kistelepülésen emiatt a gyakorlatiasságra nagyobb igény jelentkezik választói oldalról, a képviselőtestület kicsi, nincs mód maszatolásra, minden lényeges képviselőtestületi lépés azonnal húsba vág. Úgy gondolom, hogy e tekintetben Pilisborosjenő esetében jelenleg normális körülményekről beszélhetünk. 

Civil a pályán

A vizsgálatot akár az Egyesület megalakulásától, majd gyors belső őrségváltásától is kezdhetnénk.

A HÉSZ-tervezet okozta turbulenciában kezdeményezett civil összefogás létrejötte szerintem az egyik legmarkánsabb dolog volt, ami ebben a faluban történt hosszú évek óta. Aztán a belső viszonyok alakulása, szakítás (amelynek annyi narratívája van, hogy megérne egy külön cikket, írják meg az érintettek, ha akad rá igény). Ki tudja merre futott volna ki a történet, ha az elején nem így alakul.

A Csoport mára emblematikussá vált arcai hitelességükkel, önazonosságukkal hamar maguk köré vonzották az általam csak „első körnek” nevezett közvetlen követőket, támogatókat, amikor az egyesület hivatalosan még nem dédelgetett helyi politikai ambíciókat. A lakók többsége ekkor még hol távolról, hol közelről méregette ezt a valamit, ami itt nőni kezdett a falu közepén, néha beleszippantva az atmoszférájába ennek a valóban nyitott civil dolognak.

2017 végén még – tévesen – a zöldbe vágyó egykori fővárosi értelmiség attitűdjét és naivitását véltem felfedezni ebben a társaságban egészen addig, amíg a profi kommunikációs eszközeik még profibb használatával éterbe lőtt nagyon komoly üzeneteik rá nem világítottak arra, hogy itt bizony sokkal átgondoltabb és komolyabb gépezet indult be a falu megvédése érdekében, mint azt a romantikus máz eleinte láttatni engedte volna.

Aztán a kampánymotor berúgását követően a „második kör” is fokozatosan csatlakozott és tevékenyen részt vett az Egyesület hol még civil, hol már politikai jellegű kezdeményezéseiben (megmagyarázni lehet, de meghúzni nehéz ilyenkor a mezsgyét a kettő között), amelyekben valljuk be, jócskán volt zavaró túlmozgás – de ezt tudjuk be a kampány szükséges velejárójának.

A fajsúlyosabb mozgósító és a könnyedebb „cuki” rendezvények már-már szisztematikus váltakozása széles tömegeket (már amennyire tömegekről lehet beszélni egy kistelepülés esetén) mozgatott meg, ezzel jelentős tömegbázist építve fel.

Szivárványkoalíció

Amikor politikáról beszélünk az Egyesület vonatkozásában, azalatt szigorúan helyi politikát értünk. A tények és a gyakorlat azt mutatják, hogy egy kvázi szivárványkoalíció formálódott ki Pilisborosjenőn, amelyben olyan jónéhány, különböző politikai és világnézettel rendelkező ember foglal helyet, akiknek a lakóhelyükkel kapcsolatos gondolataik, reményeik, vízióik nagyjából azonosak. Jellemző, hogy a szimpátián túl szakértelem szakértelmet vonzott, a tagok a legjobbak közül valók a saját szakterületükön, nem csoda, hogy egymást erősítve, a faluval kapcsolatos valamennyi szegmensben van termékeny gondolat. A széles spektrum egyben szélesebb kört is tudott így megszólítani.

Persze a szakértelem mindig gyanús és néha veszélyes is, így hamar el is hangzottak a helyi közbeszédbe beépült hívójelek innen-onnan, pl. Soros-bérenc vagy Fidesz-nyalonc a csapat. Biztos vagyok benne, hogy vagy egyik sem igaz, vagy egyszerre mindkettő. 

Egyetértek abban, hogy megfelelően hatékony kommunikáció és kellően erős támogatók nélkül mit sem ér egy jó kezdeményezés és egy kiváló csapat, így ezek híján nem valószínű, hogy a 2097 Csoport Egyesület céljai, üzenetei és energiája tökéletes kölcsönhatásba léptek volna a választók igényeivel.

Sajnos egy politikai kampány, legyen az helyi vagy országos, pont olyan, mint a profi sport. Ha kiváló eredményt akarsz elérni, kellő támogató nélkül bele se kezdj. Az Egyesület abban az érdekes helyzetben találhatta magát, hogy tömegesen akadtak valóban önkéntes és – megkockáztatom -önzetlen támogatói, akik változást akarva segítették a jelöltjeit. Teljesen érthető, hogy ezt tényleg csak az hiszi el, aki benne volt vagy közelről látta, hogyan működött és működik ez a gyakorlatban.

Protest-szavazatok, csodavárás

Meggyőződésem, hogy a pilisborosjenői lakóhellyel rendelkező választásra jogosult személyek többsége nem 2097-szimpatizáns. Mégis a legtöbben az Egyesület jelöltjeire szavaztak. Hogyan lehetséges ez? 

Egy ideje már érezhető és borítékolható volt a lakosok folyamatos kiábrándulása az elmúlt 20 évből, saját bőrükön tapasztalták nap mint nap a szegényes kommunikációt, az átláthatatlan döntéseket, az infrastrukturális (hiány)állapotokat. Borsodi zsákfalvakban lehet látni olyan elképesztő jeleneteket, amelyek az elmúlt években fogadtak a településünkön (na nem mintha mostanában nem találhatnánk ugyanolyan állapotokat ugyanazokon az elhanyagolt településrészeinken, de ezt egyelőre húzzuk be az előző ciklusok örökségének), a falu erőszakos bővítése az addigi működő infrastruktúra teljes elhanyagolásával járt együtt.

Bizonyos, hogy a többségnek elege lett abból, hogy az elmúlt évtizedekben a fejük felett, a megkérdezésük nélkül döntöttek olyan nagy horderejű helyi ügyekről, amelyek megvalósulása generációkra kihat, mégis csupán néhány személy érdekeit szolgálta. Elegük lett abból, hogy a magas adók ellenére nem kapnak semmit cserébe. Elegük lett a rossz utakból, a járdák hiányából, az állandósult sárból. Elegük lett a húsz éve tartó kisstílűségből.

A Papi-földek, Lazareth, a Napsugár lakópark, legutóbb a Moderndorf okozta övön aluli ütések régóta benne maradtak és nagyon hosszú időre benne is maradnak a lakosságban. És ne feledkezzünk meg a külső településrészen élőkről sem, akiknek évtizedes traumái is megérnének egy misét.

A 2097 Csoport Egyesület jött, látott, és itt korábban még nem tapasztalt olyan erőt mutatott fel, amelyről sokan gondolhatták azt, hogy ezúttal érdemes megtolni ezt a szekeret, talán tényleg lehet itt pozitív változás. Érvényesült a tömegvonzás törvénye. Segíthetett a döntésben, hogy az Egyesület céljai jók, épeszű borosjenői ember nem utasítja el, könnyen azonosul vele. 

A „régiek” közül sokaknak (talán magamat is ide sorolhatom) településsel kapcsolatos víziói nagyjából megegyeznek a megszépült itteni emlékeikkel, ezzel gúzsba is köti őket (minket) a nosztalgia, így a fejlődést kívánva, de az eszközöket és az irányt nem látva jól. Való igaz, ez a falu már nem az a falu, ez a lakosság már nem az a lakosság, ami akkor volt. 

Nagyon sokan végignéztük itt, ahogy egy még valóban idilli falu az erőfeszítéseink ellenére fokozatosan lezüllik a mostani állapotára, végignéztük az egykori szántók beépítését, az utak, utcák széthullását. A szívem szakad meg. Ide születtek a gyermekeink is, abszolút nem mindegy számunkra milyen környezetben nőnek fel, mit hagyunk itt nekik, marad-e számukra mindabból a jóból valami, ami minket itt körülvett annak idején. 

Az Egyesület profi módon kimért és tálalt programja pont mindig szembe jött és reményt adott ezeknek a lakosoknak, akik elhitték a 2097 Csoport Egyesület jelöltjeinek mindazt, amit ezidőtájt ígértek nekik. Mondanom sem kell, ezek közül bármelyik ígéret sérül, az Egyesület a hitelét veszti és támogatottsága erodálódni fog. Ha a kampányban elhangzott tervek nem valósulnak meg és nem jönnek az eredmények, pont ez a kör lesz az első, amelyik a következő választáson ismét csak lemondóan legyint, vagy horribile dictu átszavaz amazokra, mondván emezek sem voltak jobbak. (És az új focipályával vagy a zebrával kampányolni kevés lesz, ha közben a súlyos kérdések nem rendeződnek.)

Az újonnan beköltöző polgártársaink pedig, akik legfeljebb csak az elmúlt 2-3 év helyi tapasztalataival bírtak, belebotlottak egy pezsgő, értelmiségi, ökofalusias elképzeléseket dédelgető társaságba, amelynek a céljai pont egybeestek legtöbbjüknek azon igényeivel, amelyek egyébként jellemzően ide vonzották őket. (A teljes kép kedvéért érdemes megjegyezni, hogy közülük néhányuknak még tanulniuk kell a beilleszkedést, drága ingatlanuk értékével egyenesen arányosan várnak nagyvárosias körülményeket és életmódot, így az ő támogatásuk szintén csak addig tart, amíg az áhított lájfsztájlt megígéri nekik valaki más, vagy éppenséggel nem találják meg máshol.)

Ha emlékszünk még a facebook-os Falufórumon tapasztalt felfokozott várakozásra, feldobódottságra, szélsőséges érzelmekre a választásokat megelőző pár hónapból, akkor világosan látszik, hogy régi és új lakosok, azok is akik addig talán távol tartották magukat a helyi közösség ügyeitől, elkezdtek együttműködni, közös irányban gondolkodni. Az Egyesület ezt a hatalmas flow-t csatornázta be a maga javára az októberi célegyenesre.

Lássuk be, ilyen együttállás esetén a tavalyi választást meg kellett nyernie a 2097 Csoport jelöltjeinek. Nem tudjuk, hogy megismétlődik-e valaha még egyszer ugyanilyen szituáció.

Az idén nyakunkba szakadt koronavírus-helyzet nem könnyíti meg az életünket, azonban ez nem csak negatívumokkal jár, hanem azzal a pozitívummal is, hogy „csak” 2020-ban ért ide. Mi lett volna a választás kimenetele, ha pl. egy évvel előbb ér minket? Bár ennek most már nincs sok jelentősége, de lenne mit elemeznünk. Mit tenne az Egyesület egy ilyen helyzet kellős közepén, ha az kampányidőszakra esik? Talán ízléstelennek tűnik a gondolatmenet, pedig érdemes foglalkozni vele, mert nemcsak ilyen, hanem sajnos még ilyenebb helyzet is simán előfordulhat.

És most?

A 2097 Csoport Egyesület nagy előnye az, ami a hátránya is. Ha ebben a pillanatban lennének a választások, nem lenne rajta kívül olyan erő, akire most könnyű szívvel, észérvek mentén szavazni lehet. Hátrány ez, mert az elvárások és a felelősség tovább nő ezzel, miközben az a veszély fenyegethet, hogy idővel belekényelmesedik vagy akár belefárad pozíciójába. 

Nehogy az a tankönyvi példa megtörténjen, hogy a bővülő támogatói kör ellenére, vagy azzal együtt a Csoport egyre inkább bezárul, egy tágabb, de összetartó baráti körnek marad, amely elveszti a valós kapcsolatot a faluval, és minden egymás közötti véleményt, történést a falu véleményének, eseményének gondol. Legyünk őszinték, láttunk már ilyet.

Kifejezetten fontosnak tartom jelzésértékű gesztusok gyakorlását a többi (releváns) oldal felé. (Az már másik kérdés, hogy jelenleg mely’ csoportok lehetnek azok, akiket meghatározónak tekinthetünk.)

Szintén rendkívül fontosnak találom a sajnos mára már csak nyomokban maradt sváb minták, hagyományok további megőrzését és életben tartását. Ez elengedhetetlen az identitásunkhoz.

Az sem biztos, hogy újra ki kell találnunk magunkat. Ez a falu a rendszerváltás után egyszer már ki volt találva. Amit most látunk belőle, az az elmúlt húsz év majdnem végzetesnek bizonyuló iszapbirkózásának elszomorító eredménye. Akár vissza lehetne állni az eredeti pályára XXI. századi upgrade-del.

Számolni kell azzal is, hogy minden egyes újonnan, és a zajló bővítés miatt nagy számban betelepülő lakossági csoport új igényeket és új érdekérvényesítő erőt fog felmutatni, amelyekre a 2097-nek valamilyen válaszokat kell majd adnia. Az sem biztos, hogy jó válaszok lesznek ezek. Osztom azok véleményét, akik a régi tradíciók elfogadtatásában látják az első illeszkedési pontot, mert ez eleve egy keretet és identitást ad. Nem mindig sülhet el jól, ha minden egyes frissen betelepülő csoport újra akarja bootolni a közösséget.

Van kihívás bőven.

Egyetértek azokkal a hangokkal, akik azt mondják, szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy a jelenlegi és jövőbeni testület mindig az előző ciklusokhoz, az előző képviselőtestületek tetteihez mérje magát. Ezt a szintet már meghaladtuk. A lécet ennél azért már jóval magasabbra illene emelni ahhoz, hogy a honi középszerűség és a kisstílűség örök körforgásából végre kinőjünk. Ez a közösség többet érdemel annál, hogy folyamatosan ahhoz és aszerint mérjék a jólétüket, hogy mi volt mondjuk Küller vagy Paksi idején. Ez a léc így meglehetősen alacsonyan lenne. Kit érdekel ma már Küller? Csakis az érdekel, hogy milyen messze vagyunk még a burgenlandi falvaktól. 

A transzparencia, a bevonás, az érezhető komoly hozzáállás és az empátia mélyíti a választópolgár bizalmát. Ez a nullpont, az alap, amelyről minden intézménynek és testületnek startolnia kellene.

Bonyolult és fárasztó dolog ez a demokrácia – a nagyvállalati versenyszférában hosszú évek óta felsővezetőként edződő magamfajta embernek néha túl lassú és körülményes -, ezért mindig csodálattal nézek mindazokra, akik képesek működtetni azt javunkra, valódi, őszinte odafigyeléssel és türelemmel szólítva meg minket polgárokat. Közösséget vezetni, települést irányítani végtelenül megtisztelő, de nehéz szolgálat.

Nem tűnik bonyolult kérdésnek a hogyan tovább. Az Egyesület szellemiségéhez hűen meg kell maradjon annak, aminek eredetileg alakult. És ebbe bele kell, hogy férjen a közérdek önzetlen képviselete, így akár egy falu vezetése is. A mag el van vetve. Az empatikus, mellérendeltségen alapuló, ügyfélközpontú szemlélet válik azzá az iránnyá, amellyel valamennyien azonosulni tudunk.

Sajnos nincs itt semmi varázslat. Túl racionális az egész. 

Keresztúri Gábor