Elvetettük a magot

Veteményeskertek önkormányzati földön

Április elején Pilisborosjenő önkormányzata saját földjeire írt ki pályázatot azoknak a falubelieknek, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztették bevételi forrásaikat, munkahelyüket. A pályázat célja az volt, hogy a munka nélkül maradt helyiek saját maguknak alakíthassanak ki veteményeskertet.

„Az almafa alá ülök és a konyhakertet nézem. […] Az almafa alatt önkéntelenül a fakanál és a konyhakerti vetemény hasonlósága fölött gondolkoztam. A növény, amelyet csak a hasznos oldaláról néznek, elbájoló szépséggel van tele. […] Aztán lassan munkába fogok. Kibontom a sárgarépa ágyat, gondosan megkeresem a fejlett, vastag gyökereket. Két-három karottát is szedek, petrezselymet, gyökeret és zöldjét, paszternákot, amit nem engednék el semmi pénzért. Ezután jön a póré, a kelkáposzta, a zeller gyökere, zöldje, karalábé, egy kis karfiol. […] Két szép zöldpaprika, egy piros paradicsom, s hogy az ünnep teljes legyen, egy marék frissen fejtett bab. A kútnál megmosom és megtisztítom. A csillogó ezüst vízben ragyog a sok levél és gyökér. Most már megrakhatom a tüzet”… /Hamvas Béla: A babérligetkönyv – Konyhakert/

Ezekkel a gondolatokkal indulok el egy vasárnap délután saját kiskertünkbe, az egykori Szedmák ház feletti területre, hogy ellenőrizzem újonnan ültetett palántáink növekedését. Az önellátó kiskerti gazdálkodás több szempontból is fantasztikus ötlet: egyrészt munkát, elfoglaltságot biztosít, másrészt saját zöldségekkel lát el minket. Lételemem a természet, ezért amikor ezt a remek lehetőséget meghallottam, egyből kaptam az alkalmon, és barátnőmmel, Szőllősi Pálmával beadtuk a pályázatot a közös kiskertre.

Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy vajon mi értelme van falun egy külön veteményesnek, amikor a saját kertünkben is lenne lehetőség erre? Jó pár okot fel tudnék sorolni, de most csak a saját példámat említem. A mi kertünk eleve kicsi területű, tájolása miatt sem alkalmas a veteményezésre, ráadásul a benne terebélyesedő hatalmas fenyőfák olyannyira felfogják a napsütést, hogy emiatt végképp halálra lenne ítélve bármilyen palánta.

     

Amikor belekezdtünk Pálmával ebbe a projektbe, bevallom, én teljesen ismeretlen területre tévedtem. Bár munkámat tekintve nagyon sokat foglalkozom vágott virágokkal, és a növények szeretete nem újkeletű dolog nálam, de a zöldségekről eddig nem sokat tudtam. Nem kellett azonban sok időnek eltelnie, és teljesen a bűvkörébe kerültem a növénytermesztésnek. Ha van egy esősebb nap, amikor nem tudunk kimenni a veteményesbe, akkor mindig lelkiismeret-furdalásom van. Hiányozni kezdenek a kis palánták, a friss levegőn eltöltött hasznos idő.

Mostanában sok cikket olvastam arról, hogy a karanténidőszak alatt megnőtt az emberek kedve a kerti munkák iránt, és hogy a veteményezés új virágkorát éli. Ennek valószínűleg az is lehet az oka, hogy a kertészkedés egyfajta lelki feltöltődés. Amikor a veteményesben vagyunk, megfeledkezünk az időről, átadjuk magunkat a természetnek. Ültetünk valamit, és várjuk a csodát. Végigkövetjük a növény fejlődését, majd átalakulását, végül pedig örülünk az eredménynek. Engem ez a folyamat nyűgöz le a legjobban. Elvetjük a magot, és néhány nap elteltével kikel egy kis élet, és növekedni kezd.

Mivel ebben a programban feltétel volt a vegyszermentes kertészkedés, Pálmával arra törekedtünk, hogy a különböző növénytársításokkal alakítsuk ki a növények védelmét. Ezenkívül pedig nagyon sokféle virágot és fűszernövényt ültettünk el a zöldségek közé, hogy illatukkal, feltűnő szépségükkel magukhoz csalogassák a kártevőket. Igyekeztünk olyan virágokat ültetni, amelyek nagymamáink régi kertjeiben is fellelhetők voltak, így kerültek a zöldségek közé a bájos tátikák, rézvirágok, dáliák, borzaskaták, celóziák és pillangóvirágok.

   

A pszichológiában azt mondják: a kert a belső világunk szimbóluma. Az olasz pszichiáter, Dr. Roberto Assagioli szerint: „A fejlődés a terhektől való megszabadulást jelenti és arra az átmenetre utal, amellyel a lehetőség valósággá válik. Két fejlődési szimbólum a mag és a virág: a mag, amely magában hordozza a fa lehetőségét…” (Dr. Roberto Assagioli: Bevezetés a transzperszonális pszichológiába)

A kert nagyon sok lehetőséget biztosít nekünk. Megajándékoz minket a terményeivel, alkalmat teremt az egyedüllétre, a természettel való egyesülésre. Elmélyedhetünk önmagunkban, ezáltal módot ad a minket körülvevő emberek és egyéb dolgok mélyebb megértésére is.

Hazánkban több szociális alapú, önkormányzat által kezdeményezett földhasználatra van példa. Az egyik ilyen Hajdúnánás, ahol 30 családdal indult a kezdeményezés, 2014-re már 78 család, 2018-ra pedig már 107 család vett részt ebben a fajta támogatásban. Egy másik kiemelkedő kezdeményezés az országban a „Pro Lecsó” program, amely szintén vidéki, hátrányos helyzetű településeknek próbál segíteni hasonló módon a helyi önkormányzatok bevonásával. Ennek tagjai: Hejőszalonta, Hejőkeresztúr, Bükkaranyos, Sajókeresztúr.

Fotók: Kádár Viktor

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/6. számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/