„Tibi bácsi már nem dudál”

Úgy tűnik, hogy a Komlós Tibor név kötelez; lesz belőlük valaki a faluban. Alpolgármesterünkkel beszélgetek nemrég elhunyt nagyapjáról, a falu egykori tűzoltóparancsnokáról, díszpolgáráról. Egy későbbi lapszámban szeretnénk bemutatni magát a tűzoltóközösséget is.

fotó: Kádár Viktor

Zsákfalvi Riporter: Van-e valamilyen kora gyerekkori emléked a nagypapádról?
Komlós Tibor (felcsillan a szeme és felnevet): Ez jó! De sablon, le se írd: beültem a buszkörnél a busz kormánya mögé, mintha én vezettem volna, és úgy mentünk.

ZSR: Merthogy ő sofőr volt a Volánnál?
KT: Igen, igen!

ZSR: Még hogy sablon! A legtöbb gyerek csak vágyik erre, meg egy ilyen kapcsolatra a nagypapával.
KT: Talán van egy még korábbi emlékem. Vitt minket az óvodába, nem akartunk bemenni és sírtunk. Ő meg velünk sírt. Hogy csak tettette-e? Nem tudom. De őt nagyon szerették a gyerekek! Bárhová ment, körbevették azonnal. Vagy ő ment hozzájuk gügyögni, vagy ők futottak hozzá.  Gyerekmágnes volt. A faluban kőfaragóként is ismerték, másodállásként űzte. Sok ház, kerítés őrzi a keze nyomát.

ZSR: A tűzoltás hogyan került nála képbe?
KT: Mesélt róla sokat, de nem biztos, hogy jól emlékszem rá. Bennem az maradt meg, hogy tizenegynéhány éves gyerek volt, amikor maguk közé hívták, mert kevesen voltak. Hozzájuk csapódott, figyelgette őket, aztán ez lett az ő útja is. Hamar lett árva, a háborús években, 15 éves korában. Itt maradt a nagymamájával és két óvodáskorú húgával. A szülőket az akkor aktuális járvány, a tbc vitte el. Rögtön családfenntartóvá kellett válnia.

ZSR: Akkor még nem volt Volán; mit tudott dolgozni?
KT: Mindent, amit csak talált. Trágyát szállított, kapált. Nagyon imádta a mezőgazdaságot. 75–80 éves koráig 200 tő paradicsomot nevelt. A kertjét hihetetlen nagy rendben tartotta.

ZSR: A ti családotok mióta lakik Pilisborosjenőn?
KT: A Mária Terézia-féle betelepítés óta. Ő még nem Komlósnak, hanem Geiernek született. A nagymamája csak németül beszélt. A névváltoztatásra a kitelepítések miatt volt szükség. Nem volt hajlandó elhagyni a falut. A legenda szerint azt mondta, hogy inkább agyonüti a családját. Mert a  nagymama és a két kislány úgyse élte volna túl a procedúrát. Erre itt maradhattak, de a nevüket meg kellett változtatniuk.

ZSR: Akkor még mindig nem volt 20 éves. Mégis ilyen komoly döntést kellett hoznia és ilyen keményen ki is állnia érte.
KT: Bizony. Majd felcsapott teherautó-sofőrnek, és amikor elment két évre katonának, ott is ezt oktatta. Leszerelés után került a Volánhoz, onnan ment nyugdíjba. A rendszerváltás után ő volt az egyik kapocs a németországi kitelepítettek és a borosjenőiek között. Volt olyan év, hogy ötször kint volt. Ha kellett, kórusokat is fuvarozott.

ZSR: Visszakanyarodva ahhoz, ami miatt díszpolgár is lett, a tűzoltósághoz: mióta van a faluban tűzoltó-egyesület?
KT: 1886 óta. Nagyon nagy múltú egyesületünk van.

ZSR: Ez országos viszonylatban is réginek számít?
KT: Igen, az ilyen egyesületek jellemzően a 20. század elején jöttek létre. Nagypapám szépen ment előre a ranglétrán, mert szerette, amit csinált. Amikor Üröm és Pilisborosjenő még egyben volt, akkor ő már parancsnokhelyettes volt, a két település szétválásakor, a rendszerváltás után pedig ő lett a helybéli parancsnok. 2007-ig az is maradt, idős kora miatt hagyta abba. Akkor adta át Kucsera László is az elnökséget Heves Lászlónak.

ZSR: Milyen parancsnok volt?
KT: Jól tudta motiválni a gyerekeket, gondoskodott az utánpótlásról. Akkor még könnyebb volt toborozni, mert még léteztek a hagyományos tűzoltóversenyek. Bement az iskolába, és megkérdezte a gyerekeket, hogy kinek van kedve jönni. És mentek sokan. Az új barátok és a móka miatt. Aztán a maradók kitanulták rendesen a tűzoltást, ami mellé hivatástudat társult. A segítés a bajban. A mai versenyek inkább csak a győzelemről szólnak. Atléták profi futóruhában. Akkoriban viszont jöhetett a pocakos is, a kopasz is, az egész a közösségről szólt. A verseny előtt 2-3 héttel nagy szakmai rákészülés volt, a verseny után viszont jött a buli.

ZSR: Utána te követted a parancsnoki székben.
KT: 5 évig bírtam csak. Én az 1986-os tűzoltóversenynél csatlakoztam, pont, amikor 100 éves volt az egyesület. Mindig is foglalkoztatott a tűz. Nem tudom, hogy a nagyapai örökség miatt volt-e így, de ha bunkert építettem gyerekként, biztos volt benne tűzrakóhely is. Tűzvédelmi mérnöknek
tanultam tovább, bár ez egy családi haláleset miatt félbemaradt. A tűz oltása is, a tűz mechanikája is érdekelt. De az önkéntes tűzoltás félprofivá vált, más a státusza már jogilag. Van már kötelező óraszám és állami támogatás is, sokkal körülményesebbek lettek az elvárások, feladatok.

ZSR: 90 éves korában halt meg, ami szép kor. Beteg volt?
KT: Volt neki súlyos betegsége, velejáró műtétje is, amikor rengetegen mentek vért adni a faluból. Tűzoltók, családtagok. Amikor megjelentünk a véradáson, azt mondták, hogy ennyi embert még nem láttak. De azóta teljesen jól volt. Én a halálát annak tudom be, hogy nem bírta a járvány okozta
tétlenséget és azt, hogy állandóan kritikát kapott, ha kitette a lábát vagy nem volt rajta maszk. Ez alaposan megviselte őt.

ZSR: Hogyan fogadta a falu a halálhírét?
KT: Nagyon sokan nyilvánítottak részvétet, amit ezúton is még egyszer köszönök. Volt egy jelszó a faluban, hogy „Tibi bácsi dudáljon!”. Gyerekek kiabálták ezt az óvoda kerítésén túlról, amikor ő arra ment a busszal. Én csak anynyit írtam a tűzoltóknak: Tibi bácsi többé már nem dudál.

Gyászolunk!

Nem egyikünk, nem másikunk, az egész Egyesület, kicsik és nagyok egyaránt!

Olyan ritkán fordul elő hogy kitűzzük a fekete zászlót, most mégis kint van, mert elment egy oszlopos tag. Egy ember, aki több mint 50 éven át volt a
Pilisborosjenői lánglovagok parancsnoka, és aki saját gyermekeként tekintett az egyesületre, és mindenkire aki valaha is hitt egy 1886-óta helyben működő önkéntes tűzoltóságban.

Legidősebb Komlós Tibor, a mindenkori parancsnokunk itt hagyott minket, Ő volt az az ember, aki miatt a jelenlegi tagok nagy része, a mi  korosztályunk, a „kemény mag” itt van az egyesületben, és Ő az, aki miatt még van egyesület, mert hosszú parancsnoksága alatt többször is bajba kerültünk, de a tűzoltó sosem menekül, csak kicsit hátrébb vonul és újra támad amíg befejezi a munkát. Már nem tudunk kérdezni téged Papa, eljött
ez az idő, most már nekünk kell válaszolni!

Rengeteg díj és kitüntetés ami a szertárunkban van, mind neked köszönhetjük, a legbecsesebb közülük a Gróf Széchenyi Ödön díj, ez a legmagasabb kitüntetés amit egy tűzoltó valaha is kaphat, ezt is te hoztad el nekünk, Papa!

Mindent köszönünk neked! Nem fogsz csalódni bennünk!

Pilisborosjenő Ö.T.E.

Úgy gondolom nem pusztán az életkor, sokkal inkább a tettek tesznek igazán nagy emberré valakit. Nem kell hozzá titkos összetevő, a helyesen járt út és a tenni akarás elég. Amikor majd jönnek az ifjú titánok, hogyan adjuk ezt tovább? Majd elmondjuk nekik, amit te mondtál nekünk Papa:
„Amit önként vállaltatok, azt sokkal komolyabban vegyétek, mint az egyéb, nem vállalt, osztott feladatokat! Ez becsületbeli kérdés!” –
legidősebb Komlós Tibor

Király Dávid, a Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka

A fenti cikk a Zsákfalvi Riporter 2020/5. számában jelent meg.

A teljes kiadvány letölthető innen: https://2097.hu/zsakfalvi/