Események betöltése
2019-ben is lesz Jenői Advent a Mandelbrot Pékség udvarán,  helyi kézművesekkel, termelőkkel és a falusiak által szervezett gyermek, felnőtt és családi programokkal, előadásokkal.
A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel a hátsó udvarban fűtött sátrat állítunk, hogy még több előadó kedvet kapjon együtt tölteni a várakozás idejét.
Gondolunk a családokra, gyermekekre is, lesz játszó kuckó, mese, kézműveskedés és fotósarok, finomságok is. A felnőttek idén sem maradnak szellemi táplálék nélkül: a melegedőben beszélgetéseket szervezünk helyi művészekkel, és megismerhetjük a falunkban élő külföldiek, nemzetiségek adventi szokásait.
Várjuk az árusítani vágyó helyi termelők, kézművesek jelentkezését: jenoiadvent@gmail.com címen!
Ugyanitt szívesen fogadjuk fellépők és önkéntesek jelentkezését is, de akár program javaslatokat és ötleteket a jótékonysági vásár bevételének növelésére.

 

  • Az első szombaton, november 30-án például a kiváló énekegyüttes, az OCTOVOICE ad koncertet pontban 17:00 órától.Nemcsak komoly és könnyűzenei művek, swingek és rhytm’n’bluesok, kortárs zenei alkotások, hanem meglepetés-karácsonyi dalok is felcsendülnek az immár 20 éves együttes műsorán. Akár énekelhetünk is velük.

 

A JENŐI ADVENT ELSŐ SZOMBATJÁN, november 30-án 

a következő  programokkal várunk szeretettel mindenkit!

Adventi színpad

  • 16:30 A Mesevölgy ovisok produkciója
  • 17:00 OCTOVOICE Énekegyüttes adventi koncertje
  • 19:00 Népi Dalműhely közös éneklése

Hátsó kert

  • 16:00 órától Takáts Zoltán mutatja be a kovácsmesterséget mindannyiunk örömére

Pékség kávézó

  • 18:00 NÉPEK ADVENTJE – beszélgetés a PBJ-n élő nemzetiségekkel, külföldiekkel
  • Vendégünk ezen a napon: Csányi Dóri és Juan-Carlos Gomez, Nóra és Tim Morris

Adventi kuckó (rózsaszín ház)

  • 16:00 – 19:00 adventi koszorú készítés a Waldorf közösséggel
  • 16:00 – 17:00 ItaKatival kerámia gyertyatartó készítés
  • 17:00 – 18:00 újrahasznosított ceruzatartó készítés Budahelyi Dalmával
  • 18:00 – 19:00 mesekuckó, gyermeki zenével átitatva

Előkert

  • Fotósarok, a hangulat megörökítésére
  • Pilisborosjenői és ürömi kézművesek, termelők és a Mesevölgy ovisok portékái, jótékony asztal
  • Kolbász, kenyérlángos, puncs, forralt bor, babgulyás, mézeskalács, kézműves forralt sör, kecsketej termékek, gőzgombóc

 

A nap jótékony bevételét a Mesevölgy Óvoda alapítványának javára ajánljuk fel.

Már nagyon készülünk, várunk szeretettel minden érdeklődőt!