Helyek a hegyen – második túra

Ezüsthegyi út és a Tölgyfa utca sarkán lévő kis tér Pilisborosjenő

November 30-án, szombaton tartjuk következő kirándulásunkat, ezúttal a Nagy-Kevély túlsó oldalára. A piros négyzet jelzésen kaptatunk fel a gerincre, majd a zöld kereszt jelzésen át érjük el a zöld jelzést. Állomásaink: a kőfejtő a Kristály-barlanggal, a Zöld-barlang és a Kevély-nyergi zsomboly. A Kevély-nyeregből a sárga jelzésen térünk vissza Pilisborosjenőre. Előreláthatóan két-két és fél óra alatt [...]

Jenői Advent

2019-ben is lesz Jenői Advent a Mandelbrot Pékség udvarán,  helyi kézművesekkel, termelőkkel és a falusiak által szervezett gyermek, felnőtt és családi programokkal, előadásokkal. A tavalyi nagy érdeklődésre tekintettel a hátsó udvarban fűtött sátrat állítunk, hogy még több előadó kedvet kapjon együtt tölteni a várakozás idejét. Gondolunk a családokra, gyermekekre is, lesz játszó kuckó, mese, kézműveskedés [...]