„Félidő” – és annak visszhangja

Küller János nemrégiben ismét nyílt levélben szólította meg falunk lakosságát, hogy végre rendet teremtsen az elmúlt hónapok dúlása után, amelyet egy, „az ófalú egyetlen behatárolt és szervezett érdekcsoportja” hajtott végre „egyéni háttérérdekei kierőszakolása” végett. Hogy ez valóban így van-e, ki-ki eldöntheti maga, hiszen valamennyi videó és dokumentum, írás és levél nyilvánosan hozzáférhető. Azok részére, akinek – érthető módon – nincs több napnyi szabad ideje ezek átböngészésére, az alábbiakban közöljük Küller János levelét teljes szövegében, továbbá a polgármester leveléhez fűzött hozzászólásokat, szintén kurtítások nélkül. Rengeteg értékes gondolatot tartalmaznak, bátran ajánlom átolvasásra minden falubelinek!

Félidő

Tisztelt Lakosok! Tisztelt Ingatlantulajdonosok!

A most regnáló önkormányzat mandátumának félidejénél járunk. Munkánk kezdetén, a 2014 októberi választásokat követően működésünket nehezítő terhes örökséget vettünk át, amely rendkívül komoly anyagi nehézséget és kötelezettségeket hagyott ránk. Az azóta eltelt munkás napok és hónapok fejleményeként mára stabilan működő Önkormányzat, és rengeteg megkérdőjelezhetetlen eredmény igazol bennünket. Tekintettel arra, hogy mostanában egy háttérérdekek által mozgatott hangos kisebbség folyamatosan megalapozatlan kritikákat fogalmaz meg az önkormányzat működésével szemben, szokásomtól eltérően szükségét érzem annak, hogy a vagdalkozásokkal szemben a falu a tényeket is megismerhesse.

Helyzetkép

  • Pályázati forráshoz ebben a kétéves időszakban jelentősen nagyobb mértékben jutottunk hozzá, mint a rendszerváltást követő időszakban összesen.
  • Kettőszázhatvanmilliót a szennyvízkezelés hosszú távú megoldására.
  • Százharmincegymilliót az Aura épületének energetikai korszerűsítésére.
  • Négyszázmilliót bölcsőde létrehozására, melynek telkét és önrészét az önkormányzat biztosította.
  • kettőszázhuszonnégy milliót adósságkonszolidációs alapból melyből kettőszázmilliót útépítésre a többit meglévő intézmény felújítására valamint tervek készítésére fordítjuk.
  • Tizenötmillió Vár utca rekonstrukciójára.
  • kettőmillióhétszázezret. Több kisseb pályázaton mely szociális, gyermekétkeztetéssel közművelődéssel kapcsolatos feladatok ellátására fordítottunk.
  • Ma még a pontos összeg nem ismert, de egy “A” kategóriás tornaterem építésére vállalt kötelezettséget felénk a Magyar Állam. (nagyságrendileg többszázmillió Ft. )
  • Folyamatos tárgyalásokat folytatunk az AURA épületének rekonstrukciójával kapcsolatos feladatok pénzügyi finanszírozásának érdekében. (Ez is százmilliókban mérhető)
  • A nemrégiben történt rendkívüli esőzés okozta útkárok elhárítása kapcsán a szükségesen megteendő intézkedéseken túl a helyreállítás költségeinek szakemberek által elkészített költségterv alapján közel-nyolcvanmilliós kárbejelentést tettünk.
  • Folyamatban van az óvoda konyhájának felújítására beadott pályázatunk.(huszonhatmillió)
  • Valamint további út járda, vízelvezetés rekonstrukciójára egy (tizenötmilliós pályázat).
  • A Járdaépítési program keretében a település belső részén az optikai hálózat földkábeles alépítményeinek kiépítését követően több mint 700 fm hosszan a járda teljes felújításra került melynek költségét többszöri egyeztetést követően a beruházást végző cég magára vállalta. (megközelítőleg Ötmillió Ft)

Összeadva tehát közel másfélmilliárd Ft körüli a külső források bevonásának összege, és további több száz millió Ft a folyamatban lévő pályázatok, egyeztetések eredményeként várható plusz forrásteremtés.

Határozott érdekérvényesítésünknek köszönhetően az M0 tervezésénél figyelembe vették igényeinket: A téglagyári csomópontban körforgalmat fognak kialakítani.

Az ófalu és a Bécsi út között ennek révén végre létrejöhet a közvetlen közúti kapcsolat, újabb további több száz millió Ft értékben járda út, vízelvezetés és egyéb műtárgyak épülnek a téglagyári út és kövesbérci út környezetében, a majdani M0 és a lakóövezet közé kialkudott telepítendő védőerdővel együtt emelve a környékbeli ingatlanok értékét, javítva az ott élők életminőségét.

Előrehaladott tárgyalások folynak a Budai út teljes felújításával kapcsolatban, és az ezt érintő KG terület közművesítésének finanszírozása érdekében. (Több száz millió Ft)

A Bécsi úton lakók legnagyobb problémája a járda hiánya mely száraz időben is de esőzések után szinte ellehetetleníti a hazajutás esélyét. A probléma megoldása végett felvettem a kapcsolatot Hadházy Sándor Országgyűlési képviselő Úrral. Közösen keressük a megoldást.

Minden olyan pályázati forrást melyre településünk jó eséllyel pályázhat azt eddig is figyelemmel kísértük és a jövőben is ki szeretnénk használni. Azonban csak a pályázati lehetőségekre támaszkodva nem lehet ütemesen és tervezetten a falu elmaradt infrastruktúráját megépíteni. Szükség van saját forrás megteremtésére, az Önkormányzat gazdasági potenciáljának megerősítésére. Ezt nem szeretnénk adóemeléssel biztosítani.

Más egyéb forrás bevonására is szükség van. A fejlesztési területeink tulajdonosaival folytatott, a korábbinál előnyösebb feltételeket megteremtő tárgyalásaink eredményeként még ebben a ciklusban további ötszáz-hétszázmilló forint bevételre számítunk, ez ugyan egyszeri bevétel, de ezáltal bővül az adózók köre és növekszik az állandó bevétel, melyet leromlott állapotú útjaink felújítására fordítanánk.

Pilisborosjenő 2050 Jövőkép

A múlt megismerése nélkül nem lehet jövőt építeni! – szokta mondogatni falubelink, Marton Ferenc. Maximálisan egyetértek vele csak annyival szeretném kiegészíteni: a múlt megismerése nélkül, a realitások figyelmen kívül hagyásával és a lehetőségek kihasználása nélkül, nem lehet jövőt építeni.

Ennek érdekében kezdeményeztem a Pilisborosjenő 2050 Közösségi Jövőképalkotó műhely életre hívást, valamint ezért invitáltam a falu fiatalságát is, hogy vegyen részt ebben a munkában.

Az azóta eltelt időben a falu lakosságának résztvevői hat alkalommal ültek össze. E munka párhuzamosan zajlik két másik rendeleti kötelezettségünkkel. A most aktuális Település Arculati Kézikönyv létrehozását megszabó kormányrendelettel, ezen kívül egy időközben született jogszabály az új, immáron hosszútávú HÉSZ megalkotásának határideje 2018 december 31. Az alapos jövőképalkotásra van tehát időnk.

Az önkormányzat által előkészített anyag figyelembe veszi mindazon kötelezettségeket mely változtatás esetén súlyos anyagi terhet róna a településre, ugyanakkor szabadon hagyta azon területek feletti elmélkedés lehetőségét mely meghatározó lehet a település számára. Ezeken az eseményeken 35-45 fő vett részt.

Noha a falu egésze lett a közös munkára meghívva, a megjelentek és résztvevők túlnyomó hányada az ófalú egyetlen behatárolt és szervezett érdekcsoportját képviselte.

Az érdekcsoport a közösségi jövőképalkotó munkát elsősorban nem az alkalomban rejlő lehetőség kiaknázására, hanem korábbról ismert kisközösségi vagy egyéni háttérérdekei kierőszakolására igyekezett fordítani. Céljaikat minden kompromisszumkészség nélkül sajnos nem a valósághoz illesztették, a faluközösség életét meghatározó jogszabályi, rendeleti és szerződési kötelmeit rendre figyelmen kívül hagyták.

Felelőtlen módon huzamos ideje megkötött szerződések figyelmen kívül hagyásával gondoltak “tiszta helyzetet” teremteni, amivel természetesen csak rontanák az Önkormányzat helyzetét, további perek sokaságába hajszolva a falut! Ezen az úton a falu már egyszer elindult 2002-2006 között, máig kiható negatív következményei vannak. Kárainak elhárítása több év munkáját kötötte le.

Mindezek ellenére sem tekintem a munkafolyamatot hiábavalónak.

A közös munka pozitív hozadékai

Legalább én ne mutassak kompromisszumképtelenséget és magam se csak a különbségeket, a széttartó szempontokat vázoljam ezért azon elemeket és ötleteket felsorolnám, amelyek a Pilisborosjenő 2050 Közösségi jövőképalkotó műhely munkája során születtek, s amelyek megvalósulására – a lakossági igényt szem előtt tartva – haladéktalanul lépéseket teszek.

1.) Mindannyiunk számára fontos a Várvölgy értéke melynek nagyszabású beépíthetőségéről az előző ciklusban született döntés. Volt egy köztes javaslatom mely a beépíthetőséget teljesen megszüntette volna és a Hész-ben szereplő ÜÜ terület jelenlegi szabályozásához képest egy kevésbé intenzív beépítési lehetőséget biztosított volna a tulajdonosok számára. Mindezt azért, hogy a tulajdonosok által jelzett kártérítési igénynek elejét vegyük. Végül szintén az én javaslatomra, a teljes területre vonatkozólag változtatási tilalmat rendelt el a testület egészen a koncepció kidolgozásának végéig. A Várvölgy hosszú távú sorsáról a lakossági igényeket, és az ottani területek tulajdonosainak elképzeléseit összhangba kell hozni. Erre külön fórumot fogok biztosítani.

2.) A várvölgyet érintő turisztikai fejlesztések során hangsúlyozott “szelíd turizmus” koncepció, alapfeltételeként az ófalu bejáratánál nagy kapacitású parkoló kialakítása, és majd fokozatosan az ehhez kapcsolódó szolgáltatások kiépítése. Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy az Önkormányzatnak nincs erre alkalmas területe, fontos a parkoló helyének, terület nagyságának meghatározása, és a magántulajdonosokkal való megegyezés.

3.) Üdvözlöm és maximálisan támogatom, hogy a fiatalságban rejlő szakmai és világnézeti szemléletmódokat felhasználva Pilisborosjenő számára szülessen egy 2050-ig szóló átfogó, zöldenergián alapuló energetikai koncepció. Ezzel a témával kapcsolatban, ebben a ciklusban már én is tettem előkészítéseket.

4.) Jónak, helyesnek és iránymutatónak tartom a jövőképalkotó munka során egyelőre homályosan körvonalazódó elképzelést, mely a falu számára a zöldenergia és a szelíd turizmus alapelveihez kapcsolódóan a természetgyógyászat és egészségipar fejlesztését határozza meg. A faluban máris jelenlévő Meditop, Celladam, ….., a falunak új nevezetességet jelentő Levendárium és más gyógynövény termesztési programok, az ezek köré épülhető gyógyászat, szanatóriumi, idősotthoni, turisztikai szolgáltatásokkal olyan jövőkép lehet, amely megőrizheti a falu exkluzivitását, nyugalmát, ugyanakkor egy prosperáló gazdasági ágazat jelenlétét erősítheti. Figyelembe kell venni azonban az említett cégek fejlesztési irányait és a továbblépés lehetőséget biztosítani kell számukra. Ezzel kapcsolatban is intenzív tárgyalásokat folytatok.

5.) Szintén a jövőképalkotó műhely során vetődött fel annak ötlete, hogy a döntéseket hozó képviselőtestület mellett a falu intellektuális személyi adottságait integráló tanácsadó testület, úgynevezett Magisztrátus jöjjön létre. Ennek érdekében kérem, hogy aki érez tudást és képességet magában valamely szakmai területen és hozzá kíván járulni a közösségi munkához, névvel, szakmai terület feltűntetésével, lakcímmel jelentkezzék nálam személyesen vagy a polgarmester@pilisborosjeno.hu e-mail címen.

6.) Komoly kritika érte az önkormányzat kommunikációját. A korábbi évek szerződésállományának hozzáférhetősége érdekében azokat nagy tételben már korábban kihelyeztük az Önkormányzati portálra. A munkát folytatjuk. Ígérem, lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a község belső kommunikációja javuljon, naprakészebb és korszerűbb legyen. Ez ügyben azonban – figyelemmel a realitásokra – némi türelmet kérek.

HÉsz módosítás

2015-ben annak a hatályos HÉSZ-nek a korrekcióját kezdtük el, amin a 2010-ben megválasztott faluvezetés olyan módosításokat hajtott végre, mely a hatályos törvényeken túli beépíthetőséget tett lehetővé és ütközött a budapesti agglomerációs törvény terület felhasználására vonatkozó rendelkezéseivel. Ezáltal olyan építési jogokat keletkeztetett magánszemélyek részére melyekből semmiféle kimutatható közösségi előny nem származott. Ugyanakkor nem vette figyelembe azokat az élő szerződéseket melyek a településrendezéssel kapcsolatosan kötelezettségeket rónak az Önkormányzatra. A szerződésben vállaltak nem teljesítése, jogok elvonása komoly összegű kártérítési kötelezettséget vonna maga után. Ennek összege nem határozható meg jelenleg pontosan, azonban minimálisan is több százmilliós tételt jelentene, melynek megfizetési kötelezettsége gyakorlatilag a falut csődbe juttatná.

Felelősségteljes polgármesterként ezt nem hagyhatom, a tények figyelmen kívül hagyása, az ábrándokban megfogalmazott követelések következményeivel nem számolva nem lehet biztonságos alapokon nyugvó jövőt építeni.

A HÉSZ módosításának kérdése indokolatlanul hiszterizált. Különösen annak tükrében hogy az elmúlt 15 évben a HÉSZ 17 alkalommal változott.

Önkormányzatunk az elmúlt bő két évben összességében több mint ötszáz határozatot és közel ötven rendeletet alkotott melyek a település és közösségünk rendezett működését biztosítják.

Számtalan esetben hátráltatta munkánkat, hogy többen (akár személyes okokból) bejelentést, feljelentést tettek az Önkormányzat ellen melyek érdemi elmarasztalással nem jártak azonban jelentős időt és kapacitást vontak el az érdemi munkától.

Továbbra is elkötelezetten a település fejlődése és fejlesztése irányában kívánunk hasznosan dolgozni.

Küller János polgármester

Küller János kivételesen szerencsés helyzetben van, mivel saját teljesítményét (csak) saját maga értékelheti. Miközben a mindenkori miniszterelnök legalább évente egyszer tart évértékelőt, falunk polgármestere ráér két-három évente nekifutni ennek a feladatnak. Saját bizonyítványába csupa kitűnő és kiváló jegyek kerültek bele, a fekete pontokat már jóval korábban kiradírozta vagy átfestette pirosra.

Bárcsak nekem ilyen munkahelyem lenne, melyik kisdiák nem tapsikolna örömében, ha év végén maga tölthetné ki a bizonyítványát miközben a tanárok megkötözve figyelnék és némán tűrnék amikor a nebuló beírja nekik az egyest, azonban a halandó emberekre más szabályok és feltételrendszerek vonatkoznak.

Szóval rendkívüli helyzet van mert hangosan vagdalkoznak a kisebbségek, tornasorba felsorakoztak a háttérérdekek és ezt mégsem lehet csak úgy szó nélkül hagyni. Kell egy erős férfi aki odacsap és végre rendet tesz ebben a hitetlenekkel teli kuplerájban, gondolhatta a polgármester és önjelölt igazságügyi szakértőként írt egy öt oldalas (legalább is a Word szerint) pszichológiai szakvéleményt a falu lelkiállapotáról, majd fél oldalban kitért a lakosokat valóban érintő ügyekre.

Talán fordítva kellett volna, de ezek szerint a mi pénzünkből kitartott Hírmondó pont erre való, és másra nem is fogják már soha használni.

A képlet egyszerű mint Chuck Norrisnak a pörgőrúgás:

  • Küller János + Hírmondó = Tények
  • Küller János + Tények = {realitás; felelősség; biztonság; valóság; stabil és megkérdőjelezhetetlen önkormányzat; megoldás}
  • A Falu – Küller János – Tények = {Károk;csőd; felelőtlen; ábrándok; megalapozatlan kritikák; gonosz érdekek kizsarolása}

Most hogy feltörtük a polgi zárt forráskódú kommunikációs rendszerét, lépjünk a következő szintre:

A pályázati eredményekért minden elismerésem, épp itt volt az ideje hogy röpke tizenöt év alibizés után a Főni végre megtalálja a góllövő cipőjét. Minden iróniát mellőzve én valóban ezt egy komoly eredménynek tartom, amennyiben egyúttal képesek vagyunk elismerni mások által elnyert pályázatoknak a jelentőségét is. Egy pályázat nem attól lesz jó vagy rossz hogy éppen a Küller vagy valamelyik ellenfele nyeri el, hanem attól hogy a befektetett összeg mennyire térül meg és válik a falu hasznára. Sajnos azonban az állami pályázatok önkényének való kiszolgáltatottság nem mindig jár örömmel, elég csak visszagondolni arra a sok-sok évi keserű magyarázkodásra, mikor nem nyertünk semmit. Továbbá azt se felejtsük el hogy az állam még az előző ciklusban kb. évi kétszáz millióval megnyirbálta a falu költségvetését, ezt most részben és célzottan ellentételezi ugyan, mert közelegnek a választások, de rendkívül fontos lenne ha nem kizárólag ettől a bevételtől függne a falu anyagi helyzete. Két év alatt beüthet az eurojackpot, de ha évtizedekre átlagoljuk ezt a pénzt, akkor már ennyi erővel a poker automatába is dobálhatnánk, hátha ott is beadná néha.

Bármennyire nem vagyok rajongója a helyi hatalomnak, el kell ismerni hogy ezek komoly pénzek, cserébe akkor legyenek kedvesek bebizonyítani a jövőben hogy ez nem csak a vakszerencsének és az állami sorsolásnak köszönhető, hanem másfél évtizedes nekifutás után végre komoly szakmai munka áll mögötte, mely a következő félidőkben is megtérül majd. A szennyvíz, az utak, oktatási intézmények ügye rég óta húzódó gennyes gócpontok, melyeket ideje lenne végre helyrehozni, ha már minden ciklusban felesküdnek rá, és soha nem történt eddig semmi. Lenne itt bőven mire szerényebbnek lenni!

Normális esetben itt véget is érhetett volna a beszámoló, mindenki menne a dolgára, azonban a polgármester annyira begerjedt a saját képességei láttán, hogy már nem bírt leállni. Elkezdett csak úgy pörögni a bullshitbingo, mint a választási plakátokon: röpködnek a százmilliós ígéretek, mindenről titkos tárgyalások folynak, de konkrétumok semmi, közben húsz éve nem találják azt a saját forrást, tizenakárhány éve keresik a zebrát, már megint össze vissza területfejlesztési szerződéséket kötnek, valamint megtudtuk Küller János egymaga megoldotta a Várvölgy, az energetikai koncepció, a szerződések, a perek és a kötelezettségek problémáját egészen 2050-ig. EGYEDÜL!!!! Különösen vicces a Magisztrátus ötletének beemelése a saját kis világába, miközben Antonovits Bencét pár hete még lehordta ezért az ostoba és naiv ötletért.

Nincs olyan pozitív hozadéka a közös munkának, amire ne Küller János gondolt volna először, amit nem ő vezetett volna be vagy amiről ő már nem tárgyalna már legalább tíz éve a háttérben. Nem lennék meglepődve ha neki már a kilencvenes években lett volna titokban iPhoneja is.

A tények, a tudás, a cáfolhatatlan megoldás szentháromsága az ő elméjében mágneses erőtérként egyesülve 4K-ban sugárzik le ránk a Hírmondó által kiterjesztett valóságában. Egyszerűen köpni nyelni nem bírtam a röhögéstől de komolyan.

Én megértem hogy néha bejön valami jó, és akkor annak illik közösen örülni még akkor is ha amúgy másra szavazna az ember. Erre a gesztusra én képes vagyok a magam részéről. Azonban ennyire képmutató és pökhendi módon lenézni több száz becsületes adófizetőt (akik nem megélhetési politikusok, nem az önkormányzattól egzisztenciálisan függő „civilek”) pusztán azért, mert valaki a falu egy negyedével (sic! 413 szavazatot kapott 2887 szavazásra jogosulttól) a háta mögött tudott újra egy választást nyerni, ennyire semmibe venni és degradálni a falu háromnegyedének az ellentétes véleményét kimondottan rosszindulatú, áskálódó és szánalmas viselkedés. Ez visszaköszön a számtalan videókban is, mindenki láthatta hogyan zajlik egy ilyen „egyeztetés”. Mellesleg a falu szintén szokott értékelőket tartani melynek forgatókönyvét nem a regnáló polgármester fantáziája szabja meg, ezt önkormányzati választásnak hívják. Ebben a 2006-os csúcs óta egyre siralmasabban szerepel a jelenleg regnáló elit. Ennek számtalan oka van, csak ezek az érvek és tények soha nem kerülnek bele egyetlen beszámolóba sem, ugyanis ellentétesek a politikai hűbéresek által felvázolt falu álomképével. Érdemes kicsit újra visszaszállni a földre mert különben lehet már nem lesz több félidő. Ezt nem én mondom, hanem a választók stabil és megkérdőjelezhetetlen többsége!

Tóth Dániel alias Bacsó László

Vásárolt szerelem? Köszönöm, nem!

Tisztelt Polgármester úr, kedves János!

Nem kerülgetem sokáig a forró kását, rossz kedvre hangolt az írásod. Ez a legenyhébb kifejezés, ahogy a leírtak hatását ki tudom fejezni.
Pedig örömmel olvastam az egyre eredményesebbé váló pályázati munka gyümölcseit és gratulálok is ehhez a fejlődéshez. Hol van akkor a probléma?
Furcsa módon a fejlődéseddel van a gond, amit az elmúlt évtizedekben bejártál. Ahogyan az ösztönösen mozgó, a faluja érdekeiért csetlő-botlóan bár, de odaadóan és kitartással küzdő amatőrből „profi politikussá” kezdtél válni. Rossz iskolába jártál. Ahogy egyébként az egész ország.

Sok keserű tanulságot lehet levonni a hatalom megszerzésének és gyakorlásának módjára vonatkozó „korszerű” ismeretekből. Legyen szó helyi vagy nagypolitikáról.

Hogyan vegyük körül magunkat olyan emberekkel, akik csak annyit tudnak, hogy „van itt valahol egy gomb”, amit időnként meg kell nyomni. Ennél pontosabban nincs igényük megérteni a konkrét helyzeteket, a saját felelősségük pedig ismeretlen kifejezés számukra.

Hogyan képezzünk titokzatos és fenyegető ellenségképet, mint „… mostanában egy háttérérdekek által mozgatott hangos kisebbség folyamatosan megalapozatlan kritikákat fogalmaz meg”, és hogyan lépjünk föl a sok ártó szándékkal szemben az „igazi közösség” egyetlen védelmezőjeként.

Hogyan beszéljünk, amíg le nem megy a nap, és a hallgatóság kimerülten föl nem oszlik.

Hogyan tulajdonítsunk minden elvitathatatlanul pozitív kezdeményezést magunknak. Hogyan soroljunk még csírájukban is alig létező ötleteket mint a megvalósulás küszöbén álló eredményeket.

Hogyan hivatkozzunk elődeink vétkes mulasztásaira és az ezáltal ránk kényszerített heroikus küzdelemre (a te esetedben különösen meghökkentő).

Hogyan démonizáljuk a velünk egyet nem értőket és vitassuk el a jószándék legkisebb morzsáját is tőlük. És hogyan ismételgessük mindezt, míg meg nem ragad. „… a megjelentek és résztvevők túlnyomó hányada az ófalú egyetlen behatárolt és szervezett érdekcsoportját képviselte” „Az érdekcsoport a közösségi jövőképalkotó munkát … korábbról ismert kisközösségi vagy egyéni háttérérdekei kierőszakolására igyekezett fordítani.”

Végül a profizmus magasiskolája, hogyan tettessük magunkat hülyének, ha olyan ötlet merül föl, amelyik nem illik autokrata elképzeléseinkbe. Mint teszed ezt, amikor a magisztrátus szervezése kapcsán megadod a saját e-mail címed, mondván ott kéretik jelentkezni.

János, mégis hogyan készülsz együttműködni olyan emberekkel akiket a fent idézett démonizálás mellett még kompromisszumképtelenséggel és felelőtlenséggel is vádolsz?

– Miért idegeskedsz, a világ márcsak ilyen, nyugodj bele szépen. – válaszolhatnád esetleg, ha ez egy magánbeszélgetés lenne.

Nem akarok belenyugodni szépen. Ugyanannyira nem akarok belenyugodni szépen, mintha arról akarnál meggyőzni, hogy a vásárolt szerelem ugyanolyan jó mint az önkéntes, hiszen végső soron… Nekem az önkormányzatom ne egy prostituált legyen, aki bár a pénzemért/szavazatomért időnként pucsít, de alapvetően megvet és lenéz.

Arra biztatlak, gondold ezeket a viszonyokat újra légy szíves, talán még nem késő.

Tisztelettel:

Wittmann Imre

A szavak a banánhéj, melyen mindig elcsúszunk. Nem tudok olyan szofisztikált lenni, mint Gauder Péter. Az eredmények felsorolása, mint egy fenyegető hadsereg sorakozik szavaid mögött, T. Polgármester Úr. Örülnék az eredményeknek, persze, de jó, hogy ennyi pénzt sikerült eredményesen pályázni, de korbácsként csattan rajtam, az álságos alázattal magadnak tulajdonított eredményesség, mert megbélyegzel és kirekesztesz a falu közösségéből.Ha másként gondolkodik és szólal meg a polgár, az Állampolgár, a Falu Lakója, akkor az máris önös érdekből egy meghatározatlan, de sejtetően utalásos megfogalmazásban, egy érdekcsoport tagjaként nyilvánul meg. A hatalom milyen sértődékeny. Neked, mint polgármesternek nincs jogod megsértődni, ha egy polgár nem egyező véleményt formál meg, vagy másként látja a dolgokat, mint Te. A kritika nem sértés, hanem egy nézőpontból megfogalmazott vélemény.

Természetesen a saját érdekeimet képviselem, mert itt élek. Ide költöztem, mert az a világ vonzott, amit itt 24 éve találtam. Ezt szeretném megőrizni, és féltem, igen, féltem, mert a HÉSZ és a mögötte megbúvó szándékok ezt az életteret veszélyeztetik. A képviselő testületben pedig nem érzem az erőt, a nyitottságot. Az elmúlt néhány évben, mióta ez a testület működik, a szándékát sem éreztem, hogy érdekelné a falu véleménye (tisztelet a kivételnek). De, mint testület, ezt sugározta kifelé.

A polgármester most egyszerre demokratikus szerepbe lépett és némi tudatzavarral küzdve, önmagával szemben létrehívott egy Jövőkép kialakító konferenciát vagy tematizált konzultációt, melyen azonban nem igazán jelent meg, mert korábbi énje nem is tudott róla, hogy majd egyszer lére fogja hívni. Sőt, a fiatalokat is nyájasan bátorította, hogy csak mondják el, milyen jövőt képzelnek, hiszen 2050-ben ők lesznek a jelen (mi már csak a múlt)!

Pont fordítva, T. Polgármester Úr! A fiatalok erőteljes hangja, határozott fellépése kényszerítette ki a meghallgatást, ahol az is elhangzott ám demokratikus polgármester szájából, hogy tök mindegy mit dumálnak, úgy is az lesz, amit a demokratikus polgármester akar. Ez bizony a kompromisszumkészség!

Ó, a levelében nem ez a hang szól… én nem vagyok kompromisszumkész, hanem cselszövő bitang. Milyen egyszerű is démonizálni embereket, megbélyegezni, majd egyben együttműködésre hívni. Melyik Polgármesternek higgyek? Talán még nem késő, hogy … hogy g o n d o l d végig. Még meggyőzhető vagyok én is, hogy valóban szeretnéd, hogy együtt gondolkodjunk. Mert naiv módjára hiszek a békés konzultációban, a józan észben. Én nem akarok gyűlölködni.

Dér András, a falulakó

Tisztelt Polgármester Úr! Kedves PBJ!

Tán még a találkozókról emlékeztek, hogy minden esetleg felmerült félreértelmezés, vagy téves interpretáláskor be(le)szóltam, nehogy véletlenül rögzüljön a hiba. Most is ezért kénytelen vagyok nagyon konkrét észrevételt tenni, és következőkben pár szemléletbeli „akadémikus” pontosítást is megosztani, jobbító és megértést elősegítő szándékkal.

A fő téma, ami miatt azonnal reagálok, az a Magisztrátus kérdése, illetve az azzal kapcsolatos félreértés. A Magisztrátus maga is egy MITTEL ZUM ZWECK, amire több szempontból lenne szükség. De lévén ez egy demokratikus struktúra intézménye, a haza alig-demokratikus környezetben hiányzó ESZKÖZ, így a létrehozásakor értenünk szükséges, hogy ez nem egy kívánságverseny!

Itt nem azok lesznek a tagjai, akik szeretnének, önként jelentkeznek. Maga egy ilyen intézmény alapítása is egy komoly avagy jelentős lépés, ennek megfelelően komolyan meg kell alapozni, mind a szervezeti megalapozását, mint annak beillesztését a meglévő struktúrába.

Tehát először is látni kell, szó volt róla, így csak ismétlem, hogy párhuzamosan két csoport addicionális intézményesítéséről beszélünk a már meglévő VÁLASZTOTTAK mellett, akik a műhelyen általam interpretáltak szerint az „illetékes elvtársak”. A döntéseket ők hozzák, kvázi ők alkotnak törvényt. Ez a joguk van, illetve az a kötelességük, hogy JÓ DÖNTÉSEKET hozzanak. Ehhez segíti őket hozzá régi demokráciákban kialakult módon a TANÁCSADÓ TESTÜLET vagy BEIRAT, illetve nálunk korábban a nevezett MAGISZTRÁTUS. A név mindegy, a funkció a lényeges és a legitim rendszerbe és a működésbe illesztés a fontos.

Egy ilyen Testület elvben két összetevőből áll.

1.

Mint Polgármester úr a pladoyer-jében (Schussvortrag) említette, hogy vannak a testület (választottak, illetékesek) tagjainak tanácsadói, azaz tulajdonképpen a szakmaiság, a hozzáértés biztosított. Ez pszeudo megoldás, mert sem nem transzparens, sem nem együttműködő, közös gondolkodáshoz vezet, hanem az egyes elemi tagok szellemi, intellektuális „kihelyezett” winchestere. Más a működési logikája, mint egy szakmai testületnek, ahol a szakértők, hozzáértők elképzelései világossá válnak, esetleges eltérő megközelítések, szemléletek ütköztetése megtörténik, egyfajta tanulás jön létre, és a testületi tagok is részt vehetnek ennek a folyamatnak az érése során a különbségek, szcenáriumok jobb, teljesebb megértésében. Nem személyre szabott a tanács, hanem a közös többszörös PBJ, azaz a település „fülének” szól. Tehát, ha erre van költségfedezet, akkor már csak más struktúrában kell (esetleg más tanácsadókat?!) beilleszteni majd az u.n. Task Force-ba. Mert egy ilyen tanácsadói csoport egy várakozólistán lévő „tudásmedencéből” (pool) vagy -„tartályból” állítható össze a mindenkori TASK azaz feladat, téma igényei szerint. Ettől lesz a gondolkodás nem megcsontosodott, vitalapú, hanem megoldás centrikus és rugalmasan alkalmazkodó, alkalmazható.

Ugyanannyi ember, ugyanakkora költség csak sokkal nyitottabb és eredményesebb-hatékonyabb és mi több JOBB megoldást tud létrehozni.

Erre javasoltam, hogy különböző feladatterületeken kellene összegyűjteni, listázni azt a sokszínű, rendelkezésre állítható, bevetésre váró, szakmai csoportokat (gazdaság, kultúra, idegenforgalom, oktatás, ingatlanfejlesztés, identitás-marketing, kommunikáció, stb) akiknek feladatul adható egy –egy téma megoldásának előkészítése, alternatív döntési változatok kidolgozása, stb.

Ebbe a csoportba lehet jelentkezni, de PBJ, és ezáltal a kormányzás (Választottak és Hivatal) elemi érdeke, hogy sorba vegye, ismerje, hogy milyen intellektuális kapacitások felett rendelkezik, milyen energiákon „ül”, mit használhat in situ, vagy lokálisan. És persze ez azt is megmutatja majd, hogy mi hiányzik, mit kell(ene) bevonnia. Hogy ez annyi reformálást igényel, hogy ezentúl a személyes tanácsadókat a választottak számára nem biztosítja közpénzből, azt a Task Force-k működésére fordítja, na bumm!

Persze jó lenne egy szerethető nevet is a csoportnak a tudásmedencének illetve a feladatra szervezett csoportoknak találni. Ma és hazánkban még nem honosodtak meg szerethető nevek, mert alig alig működtetnek ilyeneket egy autoriter, „top down” utasítás rendszerű még alig-demokratikus struktúrában. Mindez a kormányzás és a kormányozhatóság tudományának terrénuma, ami azért az örökölt VB jellegű működtetések továbbélése, nem egy igazi reformon átesett modernizált kormányzási logika teremtménye. Persze ezért is van annyi baj, azért válik el a közszféra és annak akciói a privát szféra tevékenységétől, törekvésitől. És éppen ez az a terrénum, amiben a Beirat-nak a Magisztrátusnak szerepe van (lenne, lehetne)

2.

A Magisztrátus vagy Beirat célja, hogy azon intellektusok akik ezer oknál fogva nem tartoznak a választottak kategóriába, ne maradjanak ki a település életének célkitűzéséből, azaz a Zweck der Übung meghatározásából. Ők egyben közvetítők is a társadalom szélesebb rétegei véleményének, ugyanakkor véleményformálók is. Véleményhordozók mindkét irányban, ugyanakkor alaktói is annak. Ezek megbecsült, jeles emberek, hitelesek (régen úgy mondtuk még „hites” emberek. Tisztességük elismert, az elkötelezettségük a település iránt szintén, a közösség kisebb körei vagy éppen általában figyelnek rájuk, hallgatnak rájuk. Véleményük van, amivel segíthetik a szereplők belső kommunikációját. Egyeseknek külső kapcsolataik is erősek, hasznosíthatóak a közösség érdekében. Vagyis egyfajta szellemi elitjét reprezentálják a városnak. Nem annyira maga a spec szakértelmük a legjellemzőbb , hanem a személyiségük, a hitességük, hogy véleményhordozók, akiket követnek.

Őket „ki kell nevezni” meg kell hívni, megbecsülést (presztízst) kínálva nekik a részvételért! Ez is előkészítő munkát igényel, fel kell tárni, hogy kik azok akikre a település polgárai hallgatnak, akiket elfogadnak, akikre figyelnek, akiket követnek, megbecsülnek. Ezeket esetleg területileg de ilyen kis helyen inkább tematikus csoportokba gyűjtve (gazdaság szereplői, kultúra szereplői, intézmények vezetői, civil csoportok-egyházak, stb) érdemes listázni és vagy két lépcsőben felkérve őket, hogy delegáljanak maguk közül akár esetleg évente képviselőt, vagy egy lépésben veretse levélben felkérni a lehető legkoopertívabb szereplőt kezdetben, hogy létrejöjjön a belső kommunikáció a település véleményét kifejező BEIRAT tagok és a választottak közt.

És persze ki kell dolgozni azt az SZMSZ-t ami biztosítja ennek a struktúrának, intézménynek a hatékony és sikeres eredményes, hasznos működését. Azaz, hogy ne legyen csupán forma, hanem valós tartalma is legyen.

Ez volt a legfontosabb amit észrevételként fontosnak tartottam hozzáfűzni, amivel gondoltam kiegészíteni a levelet. Tudom, hogy ez nem az a konkrét és megfogható eredmény, mint egy utca aszfaltozása, vagy valami csillogó tárgy, de ez a szellemi , vagy immateriális elem nélkülözhetetlen lesz, ha PBJ sikeres kívánna lenni.

Számos egyéb immár tárgyszerű, megragadható – téma is terítéken van a levélben, melyek jobbára a MITTEL zum ZWECK keretei közé tartoznak, nagyon gyakorlati, nagyon közeli akciókat ölelnek fel, listáznak. Valószínűleg még számos félreértés, félreinterpretálás is jelen van, ami az adminisztratív feladatokkal kapcsolatos, és egészen biztos, hogy a Műhelymunka ZWECK meghatározó szerepével kapcsolatban is jelen vannak homályok. Amint az is világos, hogy annak eredménye, egy lehetséges többlövetű, összetett, egymásra épülő jövőre vonatkozóan a megértés még nem jött létre, inkább csak egyes „divatos” mikro-innovációt jelentő MITTEL-ek váltak láthatóvá. Ez alig változtat azon, hogy a továbbiakban is a mindennapok gyötrődései fogják inkább meghatározni a jövő alakulását, semmint egy erős, konszenzusos, minden részről támogatott jövőstratégia.

A jövőt nem lehet megjósolni, a jövőt meg kell teremteni!

További jó munkát kívánva

Gauder Péter