Játszótér újratöltve

Kedves Falubeliek!

Pilisborosjenőn szinte már hagyomány, hogy a falu játszótere civil összefogással újul meg időről időre. Ez korábban a civilek közbenjárása mellett részben helyi vállalkozások, részben településünkhöz kevéssé kötődő, de a cél tekintetében érzékeny gazdasági szereplők társadalmi felelősségvállalása keretében nyújtott jelentős támogatásával történt.

Egyrészt szívet melengető, hogy mindig lehet találni önzetlen segítő szándékot.

Másrészt azonban sajnálattal vagyunk kénytelenek tudomásul venni, hogy az Önkormányzat, akinek feladata lenne a játszótér, vagy ami nekünk van: pihenőpark karbantartása, rendbetétele, erre nem tud (azt nem feltételezzük, hogy nem akar) forrást elkülöníteni. Azt, hogy ebben a kérdésben kevés a hangos szó, azt, hogy ezt a mostanában egyre gyakoribb lakossági fórumokon nem vetette fel senki, inkább a beletörődés számlájára írom. Lehet ugyanis, hogy ez is egy olyan ügy, amely egyszerűbben és gyorsabban megoldódik, ha mi magunk vesszük kezünkbe a kezdeményezést. Persze ne feledjük, hogy a terület gazdája az Önkormányzat, akivel sűrűn beszélgetni kell, hogy érzékeltessük igényünket, kéréseinket, a leghatékonyabb pedig, ha még megoldási javaslatunk is van hozzá.

A játszótér néhány hónapja csak saját felelősségre látogatható, mivel névtelen lakossági feljelentés alapján a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálatot rendelt el a játszóeszközök biztonságosságának ellenőrzése, az üzemeltetés megfelelősége céljából.

A játékok használata tilos

A játszótéren található eszközök 2010-ben lettek telepítve EU-s szabványnak megfelelő minősítő tanúsítvánnyal (TÜV), a minősítést azonban 5 évente szükséges megújítani, kis csúszással ez a minősítési folyamat zajlott-zajlik még napjainkban is. Az Önkormányzat műszaki osztályának munkatársa, akivel hetek óta telefonon egyeztetünk, legutóbb arról tájékoztatott, hogy a május 15-i héten a minősítések ismeretében leszerelésre kerül 1-2 játék, amely nem biztonságos. Bár nem árulták el, hogy melyek lesznek ezek, nagy valószínűséggel a rugós játékok esnek áldozatul.

A rugós játékok kritikán aluli állapotban vannak.

Emellett várhatóak kisebb felújítások (festés, ütéscsillapító homok elhelyezése) és – ezt már csak én remélem: alapos fű- és bokornyírás után várhatóan a hét végére újra „megnyílik” a játszótér.

Nyilván a fentiek csak tűzoltást jelentenek, jó lenne, ha majd egyszer értő kezek a bejárati kaput is megerősítenék, vagy a víz újra folyna a kútból. Meg persze vannak további álmok is.

Aki szívesen olvas a játszótér sorsának alakulásáról, esetleg örömmel csatlakozna egy e célból összetartó, támogató közösséghez, annak szeretettel ajánlom a Facebook-on a minap létrehozott „Pilisborosjenői Játszótér Barátai” nevű csoportot, amelynek kezdeményezője Tömöri Balázs.

Balázsnak ezúton is szeretném megköszönni, hogy a nemrég tőből eltört emléktáblát talpra állította, és bízom benne, hogy most már meg is marad, szép emlékek fűződnek hozzá.

Mivel rengeteg családot érint közvetlenül a játszóterezés, biztos vagyok benne, hogy már önmagában ez a tény is remek kis közösséggé kovácsolja a szülőket, gyerekeket.

Jó játékot továbbra is Mindenkinek!

Simon Judit