Tilalomvölgy

A településrendezési terv alapjait még igazi szakemberek rakosgatták le. Ongjerth Richárd várostervező még értett a szakmájához, de már vele is vérremenő vitákat folytattunk amiatt, hogy legalább a Nyugatot védjük meg. Nyugat alatt a papi földektől az Egri-várig érő területeket értem. De Küller úr és képviselői akkor is és azóta is rendre valamit odaterveznek, üdülőterületet, sportföldet, majorságot: egyszerűen nem lehet őket megállítani!? Nagy a bűnük, ha fennmarad a nevük, akkor megvetve fogják kiejteni.

Pedig a dolog egyszerű. TILOS és VESZÉLYES mindennemű építmény, beruházás, fejlesztés Nyugaton! Tabu! Le kell zárni, el kell felejteni, egyszer és mindenkorra. Örökre meg kell tiltani, hogy az új óvoda vonalán túl bármi is épüljön. Akiknek ott van területük, azokat nevezzük ki Őrzőknek. Ha jólesik nekik, legyenek büszkék birtokukra, de leginkább arra, hogy az ő dolguk lesz megvédelmezni Pilisborosjenőt a telekspekulánsoktól és a meghibbant polgármesterektől és néhány képviselőtől, akik lanovkával, meg fesztiválközponttal csapják be a falut. Az Őrzőket nem fenyegeti éhhalál, nyilván van tisztes házuk és keresetük máshol.

A Nyugattal azonban nem kalkulálhatnak, annak nincs piaci értéke, annak eszmei értéke van, felbecsülhetetlen, és az nem az övék, hanem a falué.

Nincs kompromisszum, nem kellenek majorok, tanyák, kerítések, istállók, fesztiválok, kötélpálya, űrlift. Támadjon a gaz, ne a gazember! Nem kell több turista sem, aki kitalál ide, az örüljön az erdőnek meg a kilátványnak, aztán menjen haza.

Nem kell több lakos sem. Épülnek házak Üröm felé, vegyenek ott, vagy dobják Sáhófalva fekete lyukába a pénzüket, ha netán megépül. De inkább ne épüljön meg, főleg úgy, ahogy a mostani tervek állnak: egyre mélyebb mocsár bűzlik a Malomdűlő környékén, egyre magasodnak a sáhótelepi fiktív tömbházak.

Egyelőre nem az építkezés a dolgunk, hanem a nem-építkezés és a nem-fejlesztés. Egyelőre meg kell úszni, hogy gazemberek hatáskörébe kerüljön az Egri vár és környéke, a Teve-szikla, a Kálvária, az erdők és mezők. Zötyögünk, botorkálunk inkább a faluban, hogy szabadon ki tudjunk menni az erdőbe, ha évente csak egyszer, akkor is. Ettől értékesebb itt egy ingatlan, nem a lanovkától!

Szóval vissza az agarakkal Küller és támogatói! Nem tervezünk majorokat, meg lanovkát, nem kamuzunk, nem sumákoljuk el a falu értékeit, nem magánérdekeket szolgálgatunk, hanem megvédjük a megvédendőt! Értem!?

A polgármester meg legyen a polgármester, egy földbirtokos magánembernek semmi keresnivalója a hivatali székekben. A jegyző nekünk jegyezzen, ne neki, a főépítész ránk hallgasson ne rá.

A képviselők pedig most klasszikus képviselői tevékenységbe kezdhetnek: a falut képviselhetik.

Körtvélyesi Tibor

Pilisborosjenő térképe 250 évvel ezelőttről

Pilisborosjenő területe 250 ezelőtt készült térképen

Pilisborosjenő térképe 150 évvel ezelőttről

Pilisborosjenő területe 150 ezelőtt készült térképen