Robog az úthenger – illegális útépítés Pilisborosjenőn

Még karácsony előtt megjelent egy markológép az úgynevezett MODERN DORF területén. Aki esetleg nem tudja: ez a Budai út kivezető részén nagyjából a tűzoltó szertár és Trunk Zsolt tüzép telepe közötti terület. Akkor ennek nagy jelentőséget még senki se tulajdonított.

Aztán a Boldog Újév kezdetén az események felgyorsultak. Néhány napja már határozottan látható volt, hogy ennek a Modern Dorfnak az úthálózatát építik ki. Nem kis munkáról van itt szó, ezt a mellékelt fotó is mutatja.

Illegális útépítés a Modern Dorf területén

A következő fejezetben egyszer csak megjelent két hatalmas Kamaz teherautó, és elkezdett ide szállítani valamit. Valamit, amit termőföldnek semmiképpen sem lehet nevezni.

Utánajártunk: az Ürömi Hütte mellől egy magánház építkezéséről származó köves-sziklás törmeléket  rakják le a Budai út mellé.

Erről a fejlesztési területről az Önkormányzat ugyan már elfogadott egy úgynevezett telepítési tanulmánytervet, de az adminisztratív folyamat itt rögtön véget is ért. Ezt követően lehetne/kellene a területre Település Rendezési Szerződést (TRSZ) kötni, ez még nem történt meg.

A következő lépésben mindez bekerülne a falu Szabályozási Tervébe, és a Helyi Építési Szabályzatba, ezután lehetne engedélyekért folyamodni a különböző hatóságokhoz.

Mivel ezek a lépések sem történtek még meg, jogosan vetődött fel, hátha valami engedély nélküli építkezés (népszerű nevén MUTYI) folyik itt már megint.

Igen, már megint, ugyanis ugyanezek a szereplők ezt a trükköt már eljátszották a Bécsi utat a Budai úttal összekötő úgynevezett átkötő úttal is. Aztán az Önkormányzat elfogadta az illegálisan épült utat ajándékként, aztán addig mosakodtak a különböző hatóságoknál, hogy szerencsére megúsztuk büntetés nélkül. Később ezt az „ajándékot” 24 millió forint értékben beszámították a tulajdonosnak fejlesztési hozzájárulás címen.

Nagyjából akkor, mikor már pontosan tudták, hogy a falu ezt az útépítést amúgy is megkapja kompenzációként az M0-ás építésével kapcsolatban.  Arra azért jó volt, hogy az útalapba rengeteg sittet, betontörmeléket bele lehetett helyezni, aminek a hivatalos lerakása horribilis összegbe került volna. A falu meg már kezdheti megszokni, hogy jól semmiből nem jövünk ki. No meg azt is, hogy nincs az a sitt vagy más építési/bontási hulladék a környéken, amelynek a falu fejlesztését kézben tartó erők ne találnának ideális felhasználási lehetőséget a falu területén.

Vissza a jelenlegi építkezéshez, látván, hogy már Ürömből is ide hordják a szemetet, jogosan gyanítjuk, hogy itt is csak a hulladék eltemetése a legfőbb cél. Miután a helyi rendeletek nem is teszik lehetővé, hogy ezt a munkát elkezdjék, megpróbáltunk utánajárni, vajon ki is engedélyezhette.

Megkerestük a Pilisvörösvári, majd a Szentendrei építéshatóságokat, természetesen nem is hallottak róla. Következett a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi osztály, kérdésünkre a válasz itt is ugyanaz, nem. Ugyanennek a hivatalnak az útügyi osztályán a válasz szintén nem, annyit hozzátettek, ebben a térségben „nem divat” az engedélyeztetés.

Maradt a Pest Megyei Közút. Náluk is engedélyeztetni kell, ha másért nem, hát azért, mert az építési területet megnyitották a Budai út felé, ami ugye közút. Természetesen ők sem tudnak semmiről, illetve most már tudnak, mert jeleztük és dokumentáltuk feléjük.

Kísérleti jelleggel próbálkozunk az Önkormányzatnál is, kérdések feltevésével, ők feltehetőleg a „helyben szokásos módon” még a határidő lejárta után sem fognak válaszolni, vagy ha mégis, akkor jóeséllyel valamilyen ködösítés lesz az eredmény.

Tegnap egy falubeli megkérdezte Küller János polgármestert, mit tud erről az egészről? Teljesen meg volt lepve: mikor, hol, én nem tudok róla… Ez többek között azért is meglepő, mert a munkát végző markoló, aminek a kezelője azt állítja, nem tudja ki a megrendelő, mert a munkalapja még nincs kiállítva (?), tehát az a munkagép, aminek a létezéséről sem akar tudni a Polgármester Úr, az az Önkormányzat amúgy lezárt telepén „éjszakázik”, a tűzoltóság melletti szemétkupacon.

Vajon hova ez a nagy sietség? Miért vállalják be a nyilván sokmilliós bírságokat? Hogy merik meglépni, mikor pontosan tudják, hogy minden törvénytelenségüket árgus szemekkel figyeljük?

A válasz egyszerű. Tisztában vannak vele, hogy Pilisborosjenő 2019-től már nem lesz PANAMA tartománya. Az idő sürgeti őket, amint azt a vállalkozó elmondta, még az idén alaposan elő kell készíteniük mindent, hogy jövőre az önkormányzati választásig meg is tudják valósítani a terveiket.

Nagyon bízunk benne, hogy a következő Önkormányzat nem lesz partner a falu jövőjét gúzsba kötő fejlesztésekben és törvénytelenségekben. Sokadmagunkkal azon dolgozunk, hogy így legyen.

Mi az, amit hiányolunk?

  • Valódi társadalmi egyeztetésen alapuló településfejlesztési koncepció és stratégia

  • A településfejlesztési koncepcióhoz és stratégiához illeszkedő településrendezési szerződés, amely messze menőkig figyelembe veszi és kompenzálja a faluközösségre háruló infrastrukturális terhek növekedését és megfelelő kompenzációt tartalmaz

  • A településfejlesztési koncepcióhoz illeszkedő településrendezési szerződésnek megfelelő szabályozási terv

  • Törvény szerinti engedélyeztetési eljárás, és az engedélynek megfelelő kivitelezés